Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-08 / 27. szám
ügyét önzetlen, mondhatni, önfeláldozó lelkesedéssel, fáradhatatlansággal, egész idejét, lelke egész hevét, képességeit hivatása betöltésének ;s ez által a közügynek, a hazának szentelve; összegyülekeztek, hogy átnyújtsák neki a jól végzett munka legszebb jutalmát \ a hála, szeretet és elismerés koszorúit, Es ezt nem tisztán a jó barátok szűk köre, nem az érdektársak önző csoportja, hanem egy nagy megye közönségének osztatlan közvéleménye tette fejére. Elhangzott az „Isten hozzád!“ Ő megy és eltávozik körükből. De mi nem feledjük öt, mert hisz az ő atyai jóságos szivét, finom lelkét feledni nem lehet. — Élni fog az ő neve e vármegyében, hisz’alkotásai, azok a szerény, de magasztos célú épületek, melyek e nagy vármegyének minden részében jelképei nemzetünk civilizációjának, — hirdetni fogják mindenkor s igy őrzik is majd az ő megalapi- tójoknak, Nemes Lajosnak, a nevét. Örökséget hagyott ö mi reánk, s ez az ő egész élete és munkássága, melylyel megmutatta, hogyan kell és lehet a hazát igazán szeretni; de örökséget hagyott különösen utódaira, kiknek megmutatta az utat, kijelölte a célt, példát adott arra, miképp s hogyan lehet egy poliglott és különböző vallásfelekezetekhez tartozó nagy vármegye közoktatásügyét vezetni, kormányozni; hogyan lehet az idegen nyelvű, de magyar polgárokat, észrevétlenül, a mi zengzetes, édes magyar nyelvünkkel megismertetni s igy külsőképp is magyarokká tenni. —Menjetek fel N.-Mihály, Homonna, Varannó tájaira és bámuljatok! Hol azelőtt még köszönni sem tudtak magyarul, ma magyar nyelven dicsérik Istenünket, magyar nyelven vallják magukat büszke önérzettel a magyar haza fiainak. S kit illet ezért az elismerés, kié az érdem legelső sorban ? Azé a fiérfiué, Nemes Lajosé, ki azokuak a tényezőknek létesítését, a melyek ezt eredményezték, kieszközölte, a ki 21 éves tanfelügyelői működésével uj korszakot nyitott meg e vármegye kulturfejlődésében. S bizony most, hogy búcsút vett szerető körünktől, a jól betöltött kötelesség boldogító érzetével mondhatja el ő is, a mit Pál apostol mondott: „Jó harcot harcoltam.“ Igen: jó harcot. A szivek felett diadalmaskodott. Valóban az ő talizmánja, sikereinek, diadalainak titka, csodaszere: az ő nemes szive.-------Az olyan szívről, mint az övé, mondja az írás: „Nem a tudomány, de a szeretet mivel csodát.“ Midőn az osztatlan becsülés nevében ezennel átnyújtjuk neki a legszebb „ordo“-t, a gutenbergi koszorút, kívánjuk, hogy az ő arany-szive erőben, megelégedésben, boldogul még nagyon sokáig doboghasson-------és hogy küzdelmes, sikerekben dús tanfelügyelőségének érett gyümölcseit, most már „procul uegotiis“ háborittatlanul sokáig élvezhesse! * Az ünnepség lefolyása a következő volt: A tanítóság reggel 8 órakor az áll. isk. épületében gyűlt össze előértekezle„re, melyen elhatározták, hogy a távozó szeretett férfiú nevére alapítványt létesítenek, melyhez a gyűjtést azonnal megkezdik. Onnan a vármegyeház nagytermébe vonultak, hol az ünneplésben részt vett vármegyénk főispánja, alispánja, a s.-a.-ujhelyi áll. iskolai gondnokság Dókus Gyula csász. és kir. kamarás, gondnoksági elnök vezetése alatt, a nagy-mihályi áll. isk. gondnokság, az egyházak és az ünnepeltnek nagyszámú tisztelői. Az ünneplést Hodossy Béla tanitó-egye- sületi elnök nyitotta meg, üdvözölvén a megjelenteket, kiemelve különösen Molnár István és Dókus Gyula Öméltóságáikat, mint a kik megjelenésükkel az ünneplés fényét emelték, majd 2 tagból álló küldöttség — Mathiász József és Vágó Gyula — küldetett az ünnepelt meghívására. A megérkező tanfelügyelőt lelkes éljenzéssel fogadta az ünneplő sokaság s miután helyét elfoglalta, a zemplén-vármegyei tanítóság nevében Hodossy Béla vett tőle buesut szívből jövő, szívhez szóló szép beszédben, megemlékezve a ő tetteiről, kiemelve különösen azt a nemes érzést, azt az atyai jó szivet, a mely minden tettében vezetője volt, melylyel a tanítóság örök háláját, szeretetét nyerte el. Ezután a s.-a.-ujhelyi áll. isk. gondnokság és tantestület nevében Dókus Gyula, csász. és kir. kamarás, gondnoksági elnök búcsúzott el, magas szárnyalásu, eszmedus beszédében méltatván a távozó érdemeit és igy átnyújtván neki a szeretet és elismerés koszorúját. Majd Puza Sándor, gk. prépost-főesperes, a kát. papság és egyház nevében búcsúzott el szépen átgondolt beszédében. — Fejes István, a költő-pap pedig a ref. papság és egyház nevében, mely utóbbinak nemcsak egyik lelkes tagja, volt, hanem ott viselt hivatalos állásánál fogva, egyik közreműködő „munkása“ is — mondott költői szárnyalásu beszédében búcsút a távozónak. Ezek után az ünnepelt állt fel. Könyes szemmel, de mindamellett a tőle megszokott ékesszólással mondott köszönetét a nemes vármegye vezetőinek, társadalmának, az egyházaknak és tanítóságnak azért a támogatásért, a melylyel 21 éves tanfelügyelői működése alatt neki mindenkor segítségére voltak tervei keresztülvitelében, eszméi megvalósításában, Isten áldását kérve mindnyájokra. Ezzel az ünnepély egyik része véget ért. A szép társaság d u. 1 órakor a Vadászkürt vendéglő nyári helyiségében gyülekezett, hol mintegy 200 teritékü közebéd volt, melyen a rendező tanítóságon kivid részt vettek: Molnár István főispán, Dókus Gyula csász. és kir. kamarás, Vécsey Béla br., Kovács Antal kúriai biró, a helybeli lelkészi kar, többen a vidéki lelkészi karból, a törvényszék, pénzügyigazgatóság, a mérnökség, az orvosi, ügyvédői, vármegyei tisztviselői kar tagjai, az ünnepelt fiai, tisztelői és barátai. Nagy volt a társaság, de a fogyasztás is, a mi Bock Imre vendéglőst dicséri, a ki oly Ízletes ételekkel látta el a díszes társaságot, hogy a hatalmasan megrakott tálakból csakis a tál került vissza a konyhára; de el is nyerte úgy a rendezőknek, mint a résztvevőknek legnagyobb elismerését. A harmadik fogásnál Hubay Bertalan, a tanítóegyesület főjegyzője emelt poharat s ékes szavakban köszöntötte fel a tanítóság nevében az ünnepeltet. Majd Hodossy Béla a főispánért, — Kötse István Matolai Etele és Dókus Gyula cs. és kir. kamarásért, — Matolai Etele, Bereg- szászy István, Kossuth Lajos, Sikolszky János, id. Berecz Károly, Lengyel Soma az ünnepeltért, — id. Berecz Károly Fejes Istvánért, — Fejes István pedig az ünnepség rendezőiért, a tanítóságért ürítettek poharat. A komoly beszédek sora után élénk hangulatra derítette a társaságot id. Bajusz József regős poétánk alkalmi költeményének tréfás szellemsziporkáival, melyet kétszer is elő kellett adnia. A szép társaság csak a vonatok indulása előtt oszlott szét. Most pedig mondjunk még egyszer „Isten hozzád“-ot Nemes Lajosnak, s kívánjuk* hogy hosszú ideig élvezhesse a nyugalom perceit, hogy uj otthonában is, Abauj-Szántón, olyan szeretet, tisztelet övezze, mint a milyennel Zem- plén-vármegye adózott neki! * N. Mihály bucsuvétele. Nagy-Mihály városnak minden szépért és nemesért lelkesedni tudó közönsége f. évi jún. 30-án Nemes Lajos nyugalomba távozása alkalmából búcsúünnepet rendezett. Az állami kisdedovó kertjében d. u. 4 órakor szép számú közönség gyűlt össze, hogy a volt tanfelügyelőnek Nagymihály összes kultúrintézményeinek létesítése körül szerzett érdemeiért háláját s köszönetét, távozása miatt őszinte sajnálatát kifejezze. — A komoly szalon kabátok között jóleső változatosságot keltett a világos toaletekben megjelent hölgyek csoportja, kik közül nem egy szívesen emlékezett meg arra a nemrég elmúlt időre, mikor még, mint iskolás kisleány szörnyen szepegve mutatta be tudományát a vizsgáztató kir. tanfelügyelőnek. Az állami iskola növendékei sorfalat állva várták, lesték s harsány éljennel üdvözölték a küldöttség meghívására megjelent ünnepeltet, kit első sorban Nagymihály nagyközség képviselő testületé üdvözölt. Megható volt látni a könyező tanfelügyelő megilletődését, mikor a város nevében szónokló Sulyovszky István felolvasta a közadakozás utján létesített s Nemes Lajos emlékére tett 1000 koronás iskolai alapítvány oklevelét, melylyel a város háláját s elösmerését óhajtja ezen közjótékonyság utján a távozó iránt kifejezni. Ez után az iskolai gondnokság nevében ennek elnöke, Polányi Géza, majd a tanítói testület nevében Mathiász József igazgató mondott könyező szemmel búcsút egy kori feljebbvalójának, — végül a tanulóifjúság részéről Ehrenfeld Szerén VI. osztályú tanuló mondotta el szépen megszerkesztett s bájosan előadott bucsuzóját. Könyezve válaszolt Nemes Lajos az üdvözlésekre s a meghatottságtól elcsukló hangon köszönte meg külön-külön az ünnepeltetést, kérve Nagy-Mihály város közönségét, hogy a tanügy iránt mindenkor tanúsított érdeklődését s lelkesedését tartsa meg az ő távozása után is. — Az ünnepség a közönség lelkes éljenzésével végződött. Este 100 terikü banket volt, hol Füzesséry Tamás a nagymihályi járás nevében Nemes Lajost, utóbbi az iskolai gondnokságot is a tantestületet köszöntötte föl, — s ezzel kezdetét vette a tósztoknak hosszú sorozata, melynek csak a táncra perdülő ifjúság vetett véget. rl. * Az utólsó Isten hozzád! Midőn e sorok napvilágot látnak, megszűntem Zemplén-vármegye s ezzel együtt Sátoraljaújhely lakosa lenni. Huszonegy évig voltam e városnak lakója. Ez időhöz vannak kötve életem legszomorúbb emlékei, mert családi boldogságom innen temettetett sírba. E fájdalmam elviselésére erőt adott nekem a sok jó barát, e város lakosainak bizalma és szeretete. E bizalomért, e szeretetért mondok én hálás köszönetét, midőn búcsút veszek. És midőn az utolsó Isten hozzá- dot elrebegem jó barátaimhoz, e vármegye és Sátoralja-Ujhely lakosaihoz : Isten oltalmát s áldását kérem mindnyájokra. S.-A.-Ujhely, 1900. július 7. Nemes Lajos, nyug. kir. tanfelügyelő. Hegyvidéki népünk érdekében. — Ajánlva a .Zemplén-vármegyei Gazdasági Egyesülőt* ügyeimébe. — A zemplén-vármegyei gazdasági egyesület vezetősége f. évi június 20-ára Homonnára tartandó értekezletre meghívót küldött szét. Ez értekezlet elé kitűzött cél az volt, hogy azok felett a módok és eszközök felett tanácskozzék, a melyekkel lendíteni lehetne hegyvidéki népünk anyagi helyzetén, hogy ez által az Amerikába való kivándorlás is — megszüntettetvén a kivándorlásra ösztönző ok —- folyton kisebb és kisebb arányúvá váljék. Örömmel olvastam azt a meghívót. Hajnalhasadásnak tekintettem én azt s tekintem a gazdasági egyesület ilyen irányú mozgolódását ma is. Bár e hasadás kissé megkésett; mert már a 12-ik óra is majdnem elmúlt. Vajha a kelő és áldásthozó napsugár elé borulat no jönne! Vajha az egyesület e mozgolódása pozitív és hegyvidéki népünk érdekeit szolgaló eredményeket érne el! Mert hegyvidéki népünk az áldásra már nagyon rá van szorulva. Akiket sorsunk ide vezérelt erre a vidékre, lehetetlen nem éreznünk, nem tapasztalnunk, hogy népünk elégedetlen, mert a legnagyobb mértékben szegény. Igaz, hogy Amerika a legutóbbi években szépen látja el pénzzel a mi vidékünket is. De ebben kevés a vigasztalás. Mert népünk munkaerejének és idejének Amerikában való értékesítése lehet jó és alkalmas a bajok — hogy úgy mondjam — pillanatnyi enyhítésére; de ennek állandóvá válása hazai közgazdasági, sőt nemzetgazdasági viszonyainkra is káros hatásúvá válik. Mert amig kint pénzt keres népünk: addig itthon pang minden, ami hazai közgazdasági és nemzetgazdasági viszonyainkat emelni volna hivatva. A föld területek nem művelteinek és nem használtatnak ki kellő mértékben és okszerűen; az ipari foglalkozások pedig — különösen e mi hegyvidékünkön — csaknem teljesen szünetelnek. Meggyőződésem az, hogy egy-egy állam fejlődésének és erősödésének alapja: a polgárok munkaerejének és idejének itthon való értékesíthető- sében rejlik. Szegénységre mutat az, ha erőnket és időnket idegenben értékesítjük s haza csak a pénzt hozzuk. A pénz egymagában sem vagyonosodásnak, sem kultúrának, sem semmi kívánatos dolognak alapja nem lehet. Ahoz még más valami is kell. Zemplén-vármegye gazdasági egyesületének ez a mozgolódása, mely a 2ü-iki értekezletet létre hozta és meg is tartotta, azért töltött tehát engem el örömmel, mert ennek előre kitűzött célja kell, hogy az legyen, hogy éppen a munkaerőnek és időnek itthon való versenyképes értékesithetésére a módokat és eszközöket megtalálja. Tudom, hogy ez nehéz feladat, mert itt e hegyvidéken a területi viszonyok is kedvezőtlenek a siker könnyű elérésére nézve; a mennyiben az értékes, nagy kiterjedésű birtokokkal szemben a kevésbé értékes, csaknem minimális birtokok állanak. De azért ez nem azt jelenti, hogy visszariadjunk az üdvösnek és eredményesnek kínálkozó módok és eszközök kutatásától. Az értekezlet nem is riadt vissza. S el- ösmeréssel, dicsérettel kell kiemelnem, hogy nagy odaadással, széles körültekintéssel kereste is e módokat és eszközöket. Eszmék vettettek Folytatás az I. mellékleten,
