Zemplén, 1900. július-december (31. évfolyam, 26-52. szám)

1900-09-16 / 37. szám

intézmények folytán, eladásra kerülő szarvas- marháinkat nem Budapesten, hanem bécsi és külföldi piacokon kényszerülünk értékesíteni. Javasoljuk, hogy e tekintetben a budapesti szarvasmarha-vásár szervezetének megfelelő változtatásával oly intézkedések tétessenek, amelyek folytán lehetővé legyen szarvasmarháinknak a budapesti piacon lehető értékesítése a szerb és más származású szarvasmarhákkal szemben.

*

Áttér most az emlékirat a pénzügyminister resszorjába tartozó teendők felszorolására és igy folytatja:

A pénzügyi kormányzatot illetőleg, majdnem egyhangú kívánság nyilatkozott meg az ösz- szes magán és hivatalos érdekelteknél, kik a nép életét naponkint megfigyelhetik, arra nézve, hogy a korcsmák vásár- és ünnepnapokon zárva tartassanak és az italmérési engedélyek kiadása lehetőleg megszorittassék. Hasonlóképp javasoljuk, hogy a fogyasztási szövetkezetek ügyének előmozdítása céljából az állam az egyes fogvasztási szövetkezeteknek italmérési engedélyt adjon, hogy igy ezek fllantropikus természetük folytán az idevágó törvényeket és szabályrendeleteket pontosabban betartván, az iszákos- ság korlátozása ilyképp is elősegittessék.

Hasonlóan hangos és általános panasz nyil- ványult a sörre és a húsra nehezedő sokféle adónemekkel szemben. Megállapított dolog, hogy ez élelmi cikkek nagy drágasága egy főoka a nép és különösen a városi lakosság kisebb iparos stb. körei nagy elégedetlenségének és kivándorlásának. Különösen azok, kik már kivándorlásukból haza jöttek és amott a jobb élelmezéshez hozzászoktak: csakhamar ismét kivándorolnak az élelmi cikkek drágasága miatt. Ennek a sajnos állapotnak nyomását közönségünk általánosan érzi; szükséges volna, hogy a sört terhelő sokféle adónemek leszállításáról a különben is nemsokára kötendő újabb kiegyezési tárgyalások alkalmával gondoskodás történjék, hogy igy aztán a nagy drágaság ne akadályozza a megfelelő természetes terjedését a sör és a hús fogyasztásának. A húsra vetett sok adónem egyszerűsítése és leszáilitása is elődázliatatlan, any- nyival is inkább, mert az adók rendezésével és leszállításával a fogyasztás fokozatos növekedése a látszólagos hiányt úgyis pótolni fogja. Nem engedhető meg, miszerint oly abnormis állapotok uralkodjanak még tovább is e téren, mint most már hosszabb idő óta, hogy a közönséges levágásra kerülő marhát élősúlyban 20—-24 filléren vásárolják a mészárosok és mégis ugyanakkor a fogyasztó közönségnek a húsnak kilója 80—100 fillérbe kerül. Ezen a legkönnyebben és legbiztosabban úgy lehetne segíteni, ha az állam ezt a különben sem nagy jövedelmét hajtó adómenet átengedné egészben az illető községeknek és városoknak, akik azt egy összegben szednék be s évek során csinos jövedelemre tehetnének szert a közönség összehasonlíthatatlanul kisebb fokú megterhelése mellett is.

Egész törekvésünk oda irányulván, hogy csak a alig fejlődő házi iparunkat fellendítsük, s ezzel a nagy ipar alapját megvessük: kérjük, hogy a házi ipar ne sujtassék semminemű adóval ; mert különben már csirájában elfojtják.

*

Áttérve most közigazgatási természetű javaslatainkra, a melyeket a kivándorlás némi gátnyacska lette nagyon beteg apuska és Janika után és meghalta karácsonykor ippen Jézuska estén. Rollain nem tudtak ugyan semmit sem nem, hanem a mikor kértem plébános űrt, hogy mondja Janikaért mise, hát csendőrök megbotoztak engem. Áztat mondtak, hogy :

— Hitvány tótkutya, templomba is lázitól ?

— Nemsokára elvettem Marikat, egy elesett bacsó arvaleányat. Aztau jötte ide urflak nagypapája, megfogadta engemet jusznak és azótatul itt él az öreg Miso csendesen, boldogan az övé Marikával, de nemsokaig, mert apa, anyácska és Janika, nagyon varjak utet, odafent Istennél. Hanem puska eldugva tartogattam ám, itt van most szipen finyesen mint akkor,

Bement kicsiny kamrájába és kihozott egy régi gyutacsos-puskát, a min látszott a gondozás, mert egy rozsdafoltja sem volt. Zsebéből elővett egy megbámult papirosba takargatott golyót.

— Itt van golyo. Megmartottam szenteltvízben és szeginy Janika imadkozókenyvébe, egyik lapocskajaba belegengyelgettem. Áztat mondok, hogy ez mig valakinek szolgalatot fogja tennyi.

— Megnéztem a golyót. Közönséges ólomgolyó volt és egy kis ütődésen kivül, más nem látszott rajta.

— No fiuk, gyerünk aludni, szólt Rikárd Pihenjünk mert holnap majd eleget kell mászkálni.

Az öreg bacsó kiverte pipáját és félre húzott engem.

— Urficska, ha holnap vadaszni mennek lehet baj is. Vigyen el ezt a golyo magaval.

lására alkalmasoknak tartunk, fölhívandó volna a belügyi kormányzat figyelme arra a körülményre, hogy a fenálló rendelet ellenére, maga a belügyministerium igen gyakran szolgáltat ki útleveleket a fél kezeihez, az elrendelt hivatalos ut elkerülésével. Gyakran oly egyének is kapnak minden nehézség nélkül közbenjárók segítségével útlevelet, a kik, mint pl. állítás- és katonakötelesek, kiutazási joggal törvényeink értelmében sem igen bírhatnak.

Javaslataink a következők:

1. Mindenekelőtt szükséges, hogy a külföldre szóló útlevelek kiadásának mindama korlátozásai, melyek eddig is már fenállanak, minők pl. az adótartozás, a bűnügyi vizsgálat, a véderó- törv. 1889. évi VI. t c. 45. §. és az Utasítás 89. §-nak rendelkezése, pontosan és szigorúan betartassanak. A férfilakosság, kivándorlás címén, mindaddig, a mig katonakötelezettségének végképp eleget nem tett, útlevelet csakis ritka, igazolt kivételképen kaphasson kivándorlás címén.

2. Az útlevelek kivétel nélkül mindig a tulajdonos arcképével látandók el a vasúti igazolványok mintájára; hogy igy lehetőképp akadályoztassák az a most folyton tapasztalt visszaélés, hogy ugyanazon egy visszaküldött útlevéllel egymásután többen vándorolnak ki: vagy pedig más egyén vándorol ki, nem az, a kinek részére az útlevél kiállíttatott.

3. Kiskorú nőszemélyek csakis indokolt kiviteles esetben és körülmények között kaphassanak külföldre szóló útlevelet. Ilyen kivételés eset volna az, midőn a gyermekek is követik szüleiket a kivándorlásba..

4. Véderőtörvényünk megfelelő rendelkezésén oly módosítás lenne teendő, hogy a katonakötelesek házasodása lehetőségig megkönyittes- sék. Tapasztaltatott ugyanis, hogy azok az egyének, a kik Amerikában nősülnek, sokkal nagyobb hajlamot mutatnak a végleges kintmaradásra.

A nők kivándorlásának korlátozására vonatkozó javaslatunk tisztán gyakorlati tapasztalatainkon alapszik; nem nagyobb korlátozása az az egyéni szabadságnak, mint a minő más korlátozások más országok rendészetében is föltalálhatok, valamely fölismert és eminenter a közönség közérdeke ellen irányuló mozgalommal szemben ; hazánk gyér szürüségü lakossoga mellett bővebb indokolásra nem is szorulnak; és végezetül a gyenge cseléd- és munkaerő lehető visz- szatartása kötelességünk már csak azért is, mert a kivándorlása reá nézve különben sem anyagi haszonnal, hanem csak testi és lelki romlással jár.

Hasonló szellemben javasoljuk a katonák és állítás-kötelesek nősülhetésének lehető megkönnyebbítését; mert tapasztalat szerint most a nőszemélyek kivándorlása főként azért történik, mert itthon, a házasuló legények teljes kivándorlása miatt, férjhez menni nincs alkalmuk.

5. Továbbá, az utlevélügyet illetőleg, kénytelenek vagyunk annak a nézetünknek adni kifejezést, hogy a nagymélt, Belügymint. urnák a kivándorlás ügyében legutóbb kiadott rendelétől sem várjuk a kívánt eredményt. A hatóságok és lelkészek ott ajánlott jóindulatú fölvilágosító rábeszélései, illetőleg a lakosságnak a kivándorlástól ily alakban ajánlott lebeszélése nem árt ugyan, de gyakorlati eredménye nem lesz; mert igen sokaknak tagadhatatlanul anyagi gyarapodása sokkal ékesebben szól a kivándorlás mellett, mint bármely szép prádékáció a kivándorlás elGépiesen nyúltam a golyó után és egy üres patront elővéve, jól tele töltöttem puskaporral és néztem, hogy beleillik-e a golyó. A papír nélkül éppen beleillett, de hogy az se menjen kárba, a rendes fojtáson kivül azt is beletettem.

— Hát te mit csinálsz ? kérdé Ottó nevetve. Többet ér a te dum—dumod mint az a babonás golyó.

Az öreg bacsó fejét rázta;

— Nyem babona az urficska, nyem babona. Hidje el.

Jó éjt kívánva neki, lefeküdtünk az illatos széna közé, de én sokáig gondolkoztam a hallottakon és folyton fülembe csengett a mondás :

— Nyem babona az urficska.

Másnap reggel arra ébredtem fel, hogy a kezemet nyalogatta a vén Kivagy. A többiek már dörzsölték magukat a jéghideg vízzel, hogy azután annál jobban felmelegedjenek. Én is követtem példájukat és hamarosan felöltözködtünk. Mikor prémes és szőrös ruháinkat felvettük, úgy mutattunk, mint négy vad-ember. Rövid reggeli után elindulunk.

A mint a fenyves rengetegbe beértünk, olyan elhagyatott volt az a maga téli komorságában, hogy szinte összeszorult a szivem.

— Mi lelt engem ? Hiszen nem vagyok itt először, vadásztam már vaddisznóra eleget, hát mit aggódom ?

Önkénytelenül kivettem puskám egyik golyóját és azt a bizonyos golyót tettem a helyére. Társaim nem vették észre, mert bizonyosan kigunyoltak volna. Pedig az irgalmas Isten vezette akkor kezemet, hogy egy nagy szerencsétlenséget kerültünk el. Mentünk már egy

len! Szigorú és pontosan végrehajtott hatósági intézkedések képesek itt egyedül valami eredményt elérni ; a nem jogosítottak a kivándorlástól feltétlenül visszatartandók; viszont a kivándorlásra jogosítottak igazságos ügye előmozdítandó, egyrészt az útleveleknek gyors és akadálytalan, esetleg már a főszolgabíró, vagy főispán által történő gyors és akadálytalan kiszolgáltatása révén, másrészt pedig azáltal, hogy szigorúan kötelességükké teendő a közös külügy- minister utján a monárkia amerikai konzulainak, hogy kivándorolt honfitársaink érdekeit, már az Amerikába való megérkezés pillanatától, alkalmas módon folytonosan éber figyelemmel kísérjék, őket félrevezetésektől, megzsarolásoktól a lehetőségig óvják, bizalmukat kinyerni igyekezzenek ; hogy honfitársaink ezen időleges külföldi tartózkodásuk idején is érezzék, hogy egy hatalmas államnak folytonos gondozásban és védelemben részesülő polgárai ott kint is; hogy a lehetőségig elkerültessék az a körülmény, miszerint ily nagy és értékes munkabíró része hazánk lakosságának többé-kevésbbé elkallódjék és más idegen állam népességét gyarapítsa. . . .

6. Lehetetlen volt az értekezletnek rá nem mutatni a közigazgatási reform égetően szükséges kérdésére. Nem akarunk e fontos tárgyban konkrét javaslatokat mutatni be; csak általánosságban említjük fel, hogy miután a vármegye óriási nagy részén a néppel érintkezésben levő földbirtokososztály nincsen és igen nagyterű- letek idegenek és földüzérek kezén vannak: el- mulaszthatatlan a főszolgabírói hivataloknak mielőbb megfelelő segédszemélyzettel való ellátása, hogy aztán a főszolgabíró képes legyen, az irodai teendők mindjárt szigorúan felelősségre vont elhanyagolása nélkül, a helyszínén gyakrabban érintkezni a néppel; és annak érdekeit kiismerve, azt jobban gondozni, vezetőül, tanácsadóul szolgálni; annyival is inkább, mert a lelkészek és a körjegyzők, javadalmazásaikat köz- vetetlenül a néptől szedvén be, annak bizalmát — természetszerűen — nem látszanak teljes mértékben bírni.

*

A vallás és közoktatásügyi kir. minister figyelmét — hasonló érdekből — a következők megfonolására kéri fel az Emlékirat:

A magas közoktatásügyi kormány intézkedjék túlságosan idealisztikus irányban tartott népoktatásunk oly irányú reformja iránt, hogy az jobban alkalmazkodjék vármegyénk, sőt hazánk felvidéki népének életviszonyaihoz; nyerjen helyet a tantervben egy bizonyos fokú gazdasági, kertészeti és háziipari gyakorlatias oktatás; viszont a most érvényben levő tanitásterv- ből hagyassanak ki, illetve szorittassék szükkebb körre az elvontabb tudományok tanítása. így elhagy andók volnának a számtanból: a törtszámoknak és a tizedesrendszernek minden tüzetesebb tanítása ; és úgy az ismétlő iskolában az u. n. az olasz számítási fogások, társaság- és vegyitési szabályok, lánc-szabály, arányszabály, kamatos kamatszámítás, valószínűségi számítás stb, — a mértanból, kivéve a legelemibb részeket, minden elhagyandó, — a földrajzból is elmaradhat a vármegye és Magyarország kissé behatóbb tanításán kivül minden egyéb ; a többi államok és világrészek csak a legvázlatosabb rövidséggel tanitandók. Elmaradhat a polgári jogok és kötelességek, a hatósági tervezetnek még alsó oszfélórája. De nem tudtunk nyomokat találni. Egyszer csak Viktor, a ki vizsgálódva ment elől, megállóit és intett nekünk. Egy helyen össze volt túrva a hó és tisztán lehetett látni, a hogy a nyomok egy szikladombra vezettek fel. Ismertük mi jól azt a dombot. Élőiről lehetett felmenni rá Qsak, mert a másik oldalán egy nagy mélység választotta el egy kissebb dombtól, mig oldalai meredek sziklák voltak, a min zerge sem mászott volna föl. Ottó örvendezve szólt:

— Halló fiuk, szólódisznóra akadtunk és annak ott kell lennie a tetőn, mert egy nyomot látok csak felmenni, de visszafele nem jött.

Tudtuk azt, hogy télen még az a kan is a melyik nyáron magánosán csatangol, igyekszik egy csapathoz szegődni. Hanem egy-egy kivert, vagy a többinél erősebb, verekedő kan télen is egyedül jár, ezek aztán a legveszedelmesebbek.

Megegyeztünk, hogy Rikárd és Viktor a másik dombra kerülnek fel és vagy rálőnek, vagy megriasztják a vadat, úgy hogy az kénytelen lessz lejönni az utón, a hol Ottó és én fogjuk melegen üdvözölni. Elindultak ketten, mi pedig elfoglaltuk helyeinket. A keskeny-ut a domb felső részén ketté vált de erősen, csak mintegy 30 lépésnyire a domb aljától kezdett elágazni. Az egyenesen levezető ut végére letérdeltem egy szikladarab mögé, a mely egészen fedett. Ottó, a másik ut végén egy fa mellett állt, de elbizakodottságában úgy, hogy a lejövő, felbőszített vad már messziről megláthatta. Nem akartam figyelmeztetni a veszedelemre, melynek fölöslegesen kiteszi magát, de hiába is tettem volna. ■. .

Folytatói ai I, mellékleten.