Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)

1900-02-18 / 7. szám

egyszer esett meg rajta, hogy kelleténél job­ban fölöntött a garatra, amiért gazdája megfe­nyítette. Csütörtökön is azonképp, mint máskor végezte dolgát, azután délelőtt 11 óra tájban ki­ment a fatartóba fát vágni, de mert már dél rég elmúlt, félkettőre járt az idő és a hetes még se jött ebédre: a cseléd utána ment. És mert a fatartó ajtaját belülről bezárva találta és kiáltá­sára választ nem kapott, az ajtót fölrántotta. Ott találta a hetest a tető gerendáján függve, élette­lenül. Felakasztotta magát szegény. A nyomban előhívott Stern Ármin dr. városi orvos már csak a halált és az öngyilkosságot állapította meg, Tettének okát nem tudják. — A levelek címiráta dolgában hosszabb kérelmet intézett t. közönségünkhöz a posta- és táviróigazgatóság Kassáról, egyebek közt azért, hogy Budapestre indított leveleik címiratában az utca és házszámon kívül még a közigazga­tási kerületet (I—X) és ha csak lehet, az emelet és ajtó számát is írják ki. — Értesítés. A „s.-a.-ujhelyi könyvnyom­dászok segélyző egyesülete“ tisztelettel értesíti mindazokat a mélyen tisztelt urakat, kikhez az elmúlt hét folyamán felhívást intézett, hogy a pártoló-tagsági illeték egész évre 4 korona. — E beküldött sorokhoz a magunk részéről még csak azt fűzzük, hogy a jóravaló és anyagi pártfogásra nagyon méltó egyesületet a „Zem­plén“ t. olvasóközönségének szives érdeklődé sébe melegen ajánljuk'. — Agyon rúgta a ló. B.-Ujlakon f. hó 15-én úgynevezett „nagy lóvizitáció“ volt, mely alkalomra felvezették az egész környék lóállo­mányát. A B.-Ujlakon szokatlan eme látványos­ság nagy népcsődületet támasztott, nagyok és kicsinyek környezetében. Oda furakodott a lovak közé a nyolc esztendős Tichy Zsuzsána is. Vesztére, mert egy czéki gazda lova úgy rúgta halántékon a szegény kis leányt, hogy rögtön meghalt. Szülők okuljatok ! — Jótékonyság. A Ivubelik-hangverseny nemcsak esztétikai értelemben, hanem az em­berbaráti szeretet alakjában is éreztette hatását. Landesmann Miksa helybeli könyvkereskedő és nyomdatulajdonos, a főgimnáziom ifjúsági „segélyző egyesülete“ javára az elárusított jegyek jövedelméből 4 ft. 85 krt juttatott az igazgató­sághoz, melyért e helyen is fogadja az intézet hálás köszönetét. — Színház Nagvmihályon. Fekete Miksa 28 tagból álló társulatával február 12-én kezdte meg előadásainak sorozatát, mikor is „A mozgó fényképek“ c. db. adatott elő ; febr. 13-án Pajor Emilia énekesnő fölléptével a „Cigánybáró“ operet, ugyancsak Pajor Emilia vendég fellépé­sével. A több jó taggal biró társulat műsora elég változatos. Az előadások összevágok, meg­érdemlik a pártolást. — Gyújtogatás boszuból A Nagymi- hály várossal tőszomszédos Sztrajnya község vészkürtje február 13-án éjjel fölzavarta váro­sunk már nyugvóra tért békés lakosait. Sztraj- nyában lakodalmat ültek a B. familiabeliek. Az alatt, mig a B. leányt vőlegénye a saját szülei házába kisérte a násznéppel, gyűlt ki a meny­asszony háza. Mint mondják, a menyasszony elutasított imádója volna a gyújtogató; nincs azonban kizárva, hogy a vigadók közzé esett üszők, szóval vigyázatlanság, okozta a tüzet. — Gazdák és kertészkedők figyel­mébe. Haldek J magkereskedése és heremag kivételi üzlete a múlt napokban küld szét főár­jegyzékét, melyből ismételten meggyőződtünk arról, hogy a régi jónevü czég, József kir. fő- herczeg udvari szállítója, minden felhetőt elkö­vet arra nézve, hogy a magyar gazdákat kitűnő csiraképes magokkal lássa el. A főárjegyzék ez idén nem oly vastag mint a múlt évben, ennek oka abban rejlik, hogy a blisék hiányoznak, de hát Haldak áruit, rajzok nélkül is is ismeri a közönség, s ez intézkedésével 1250 koronát ta­karított meg a czég, mely összeget a „magyar gazdatisztek és erdőtisztek" országos együletének adta. át. A főárjegyzéket, levelezőlapon nyilvá­nított óhajára bárkim k Ingyen és bérmentve megküldi a derék czég. (Budepest, VII., Károly- körüt 9. sz.) — Boltfeltörés. Tarczalról Írja tudósítónk : F. hó 8-án éjjel Krauszmann vászonkereskedő­nek a róm. kaf. iskola földszintjén lévő boltját eddig ismeretlen tettesek feltörték és mintegy 600 korona értékű vászonnemüit onnan elemel­ték. A tetteseket a csendőrség nyomozza. — Halál a sáncban Gyászos véget ért H,-Zsadányban Sch. István uradalmi erdész múlt hó 31-én. Ugyanis az említett napon egy jó kom­pániával a község egyik vendéglőjében éjfélig mulatott. Mikor hazafelé ment, azaz csak igye­kezett, mert pityókos állapotban volt, egy vízzel telt sáncba esett, a hol másnap reggel, midőn megtalálták, már halott volt. r. 1. — A hírlapok házhoz kézbesítése tény- nyé vált s pedig már a f. hó 15-étől kezdve S.-A.-Ujhelyben is. Az eziránt szükséges további tudnivalókról részletes értesítés olvasható mai számunk Hivatalos-Rész-éhen. Kézbesítők alkal­mazást nyernek. — Ahol a vevők jubilálnak. Múlt évben ünnepelte meg Mauthner Ödön, csász. és kir. udvari szállító magkereskedése Budapesten fen- álásának 25-ik évfordulóját. Az idén megjelent magárjegyzékében, mely a gazdaközönségnek egyszersmint szakavatott Útmutatóul is szolgál, — látható, hogy vevőinek nagy része, mint a naponta százanként beérkező elismerő és dicsérő levelek igazolják, jubilál. Nagy dolog ez most, mikor amerikai here és más alárendelt minőségű magokkal árasztják el a magyar gazdákat. Kü­lönben is általánosan ismert, hogy Mauthner Ödön az egyedüli cég, melyhez föltétien biza­lommal fordulhat minden gazda és minden kertészkedő. Évtizedek óta majdnem az összes osztrák és magyar uradalmak, élén a népszerű József főherceg őfenségével, 20—25 év óta ál­landóan Mauthner-nél fedezik magszükségletü­ket. De nemesak az uradalmak és mintagazda­ságok, hanem hazánk nagy- és kisgazdáinak, kertészkedőinek zöme is Mauthner világhírű üzletének állandó vevője. — 605,970 koronát fizetett a triesti általános biztosító-társaság (Assicurazioni Ge­nerali) a sopron-iváni kastély leégett lakbe­rendezési tárgyaiért. Ily óriási összeget hazánk­ban egy lakásban lévő bútorokért még nem fizettek. Az a körülmény, hogy még egy vár- szerü kastélyban is lehetséges egy ilyen óriási tüzeset, legjobban bizonyítja azt, hogy mily fon­tos mindenkire, hogy lakás berendezését tűzkár ellen biztosítsa, különösen akkor, midőn a Ge­nerálinál az ily biztosításért fizetendő dij oly szerfelett olcsó. Minden bővebb felvilágosítással szívesen szolgál a triesti általános biztositó társa­ságitteni főügynöksége: Reichard Mór és Fiánál. — Segédjegyző. A jegyzői és anyakönyv­vezetői teendők önálló ellátására is képes fiatal, okleveles segédjegyző alkalmazást keres. Beszél tótul is. Szives megkeresések zárt levélben „Segédjegyző Pcsolina, u. p. Zemplén-Szinna,, címen kéretnek. — Fogak tisztítására és épen tartá­sára kitűnő szernek bizonyult a dr. J. G. Popp cs. és kir. udvari fogorvos „Anatherin“ száj­vize, mely a szakorvosok által már 50 év óta ajánlva van. Selyem-Blousok 2 frt 40 krtól feljebb — 4 mlter ! póstabír és vámmen­tesen szállítva ! Minták póUafordultával küldetnek ; nem­különben fekete, feh r és színes Hsnnslserg-selyem 45 krtól 14 frt 65 krig mélerenkint. Ilon neberg 44 sel_y «‘ingyrtrai, (cs és k. ud­vari szállító) Zürichben. 6 Irodalom. A szivek harca. Irta: Aigner Ferenc Lévai Mór kiadása Uugvár. Ára 2 korona. Ne kicsinyeljük soha azt a buzgó törokvóst, midőn egy kis vidéki városban élő hivatalnok — kinek egész éven át a poros aktákon kel! rágódnia - szabad idejét nem holmi léha időtöltéssel, hanem szellemi munkával foglalja el. Önállóan gondolkozó, teremtő elme pedig oly kevés van, a fantázia pedig né­melyeknél oly torzképeket alkot, hogy igazán jói esik találkoznunk egy oly szerzővel, kinél az órtelom uralja a termékeny képzeletet és a ki az életet tapasztalatból is ösmori. Aigner pedig — kinek gazdag írói vénáját a „Zemplén* t. olvasó közönsége is ösmeri — az utóbbiak­hoz lartozik. Tiszta folyékony irányú, változatos tartalmú kerekded beszélyeit világos, szép nyelvvel és oly közve- tetleuséggel adja elő, hogy alakjait egyszerre tisztán lát­juk magunk előtt. Elbeszélései élénkek, mirdenütt helyes megfigyelésről tanúskodnak Jól ismeri az emberi szív roj­telmeit, szenvedélyeit, melyeknek hú rajzát adja( A családi életben a házastársaktól kerülendő örvényeket ügyesen rajzolja . . . üj meg uj változatos tárgyú beszélyei állan­dóan lekötik a Ügyeimet, bonnök az életismeretet és ama titkos rugókra való utalást találjuk, melyek a társadalmi életet mozgatják. Humora sokszor megnevettet; gyakrau pedig hol komor háttéri tár elénk, ott is jó nemesen érző szivet sejtot. — A csinos kiállítású könyvet, melyet férüak és nók egyaránt élvezettel fognak olvasni, az olvasók ügyeimébe ajánljuk. Ety házasság története. Regény két kötetben, irta Mrs Alexander. Az angol rogónyirodalom újabban a ka­landos és egzotikus témák faló fordul. Stevens, Haggard és újabban Wells a „csodálatos* világába vezetik olvasói­kat, a hol kevés kersete van a lélektannak és minden csak a meso körül fordult meg. Nem úgy Mrs. Alexander : ó nála még mindig a jellemzés, a pszihologia szerepelnek erősen, bár a meseszövése is fölötte érdekes és megkapó. Valamennyi jó tulajdonságát pedig együtt találjuk az »Egy házasság története“ cimü regényében, mely egyszersmind az angol »felsőbb tízezer« modern életének pompás rajza. A kétkötetes regény az »Egyetemes Regénytár-ban jolent meg és ára piros vászonkötésben 2 korona. Eltemetett város. Nekizudult a Vezúv, forrt, főtt, sustorgott. És lerohanó lávája eltemetett 3 várost. Nem most, hanem az ókorban. A viskók után palotákat fedez­tek fel, s lassan kitűnt a láva hamuja közöl egy egy mű­remek, egy-egy megkövesült hulla Most tele van velük a nápolyi muzeuom. E kihalt 3 város közül Pompéi-t kelti uj életre Geréb József dr. munkája, a Nagy Képes Világ- történet lil. kötete, melynek immár 56 dik füzete jelent meg. A 12 kötetes nagy munka szerkesztője Marczaii Hen­rik. Egy egy kötet ára díszes félbörkölésben 16; füzeten­ként is kapható 60 fillérjével. Megjelen minden héten egy füzet Kapható a kiadóknál (Róva! Testvérek, Írod. Int. Rt Budapest Vili.,'Üllói-ul 18 ) és S.-A-Ujhelyt Lőwy Adolf könyvkereskedésben. Egyesületi élet. A magyar nyelvet és népnevelést Zemplén-vármegyében terjesztő egyesület f. évi február hó 12-én S.-A.-Ujhelyben, Fejes István egyesületi I. alelnöki előlülése mellett, vá­lasztmányi ülést tartott, melynek során Bereg- szászy István e. titkár előterjesztette az egyesü­let által fentartott cz.-hosszúmezői, kelecsenyi, nagy-toronyai, párnái, szinnai és varannai kisded­óvók 1899. évi számadásait, mely számadásokat, tekintettel arra, hogy az egyesületi számvizsgálók részéről már előbb megejtett vizsgálat alkalmával számszakilag helyeseknek találtattak — a választ­mány elfogadta s a számadási felmentvény az érdekelt kisdedóvó felügyelőknek megadatni ha- tároztatott. — Ezután tárgyalás alá vétettek a már megnevezett kisdedóvók 1900. évi költség- vetései s az ezekben feltüntetett hiányok fede­zésére az egyesület részéről megszavaztatott: a cz.-hosszumezeinek — a község részéről hátra­lékban maradt 200 korona betudásával — 760 korona, a kelecsenyinek 460 kor., a nagy-toro­nyinak 680 kor., a párnáinak 458 kor., a szin- nainak 1060 kor., a varannainak 1000 kor. és végre a múlt év végével szervezett és megnyílt szőllőski kisdedóvó évi rendes szükségletére 976 kor., felszerelési költségeire pedig 42 korona; A még hátralévő 4 kisdedóvó múlt évi szám­adásainak és folyó évi költségvetéseinek mi­előbbi beterjesztésére az illető felügyelők felhivat­tak. — A számadások és költségvetések elbírálása után kir. tanfelügyelő a választmánynak jutal­mazásra előterjesztette a kitűnőbb, különösebben pedig a magyar nyelv sikeres tanítása és a ma­gyar szellem terjesztése körül érdemeket szerzett tanítók névjegyzékét, melynek alapján az egye­sület részéről évenként e célra szánni szokott 600 korona 40 koronás részletekben osztatott fel éspedig: Sváby István, Grofcsik János, Bartay Mária sztropkai, továbbá Úrik Antal t.-tcrebesi állami-, Csollák Emil csáklyói, Lengyel István cziróka-bélai, Grúsz Ferenc, Frimmel Berta regécz-hutai róm. kát.-, Plesa Ferenc lelesz-pó- lyáni, Takács Péter pcsolinai, Gardos Mihály rákóczi gör. kát, — Melko József páczini, Szilva János tállyai, Gagyi Károly o.-liszkai ev. ref. és Groszmann Mór s-a.-uj helyi őrt. izr. tanítók, illetőleg tanítónők között. A „Magyar Nemzeti Kaszinó“ 1400 koronás alapítványának 60 kor. évi kamata pedig felerészben Szabó Endre mer- nyiki ág. h. ev. tanítónak, másik felerészben meg Passuth Anna párnái egyesületi óvónőnek ítél­tetett oda. — Ezután egyesületi titkár felolvasta Talapkovics László kir. pénzügyigazgatónak a hazafiúi lelkesedés sugallta és az egyesület el­nökségéhez intézett szép levelét, melyben tudatja, hogy az egyesület magasztos munkás­ságában ő is részt óhajt venni s e végből 100 koronával ennek alapitó tagjai sorába lép. — A választmány a felolvasott levelet örömmel vette tudomásul s nevezett pénzügyigazgatót szí­ves készséggel iktatta alapitó tagjai közé. — Végre az egyesület 1899. évi pénztári számadá­sának megvizsgálására háromtagú bizottság kül­detett ki — s ezzel a gyűlés befejeztetett. A Zemplén-vármegyei községi és kör­jegyzők egyesülete S.-A.-Ujhelyben a vár- megyeháza termében f. hó 20-án, délelőtt 10 órakor, rendkívüli közgyűlést tart. — A közgyű­lés tárgyai: 1. Elnöki jelentés. 2. A közigazga­tási reform kérdésének tárgyában Budapesten tar­tandó permanens bizottsági ülés előkészítése 3. Elnök jelentése a nyugdíj-választmány megala­kulásáról, s az ott hozott határozatok eredmé­nyéről. A s. a.-ujhely-vidéki vadásztársulat folyó év február 13-án tartotta meg rendes évi közgyűlését, melyen a múlt évi pénztári száma­dásokat vizsgálták meg. Bevétel volt 1899. év­ben 732 ft. 38 kr., kiadás 400 ft. 20 kr., pénz­tári maradvány 324 ft 18 kr. A számadások rendben találtatván a felmentvény az intézőnek megadatott. Tartottak a vadászati évadban 13 tár­sas vadászatot, mely alkalmakkor összesen el­ejtettek 746 db. vadat. A közgyűlés a társulat gondos és tapintatos vezetéséért az intézőségnek elismerést és köszönetét szavazott. — Örvondve hozzuk a fentieket t. olvasó közönségünk tudomá­sára, hogy vármegyénk területén egy ily virágzó vadásztársaság működik, mely nemcsak a vad leelövését, hanem gondozását és tenyésztését is feladatává tette, — s olyképp, hogy a fő súlyt a társas vadászatokra helyezi, az egyes tagok­kal és meghívott vendégekkel a társadalmi érint­kezést is fenntartja. „A bodrogközi kaszinó egyesület“ könyvtára javára f. hó 24 én K.-Helmeczen saját helyiségeiben, Sennyey István báró egyesületi elnök pártfogása alatt, hangvérsenynyel egybekö­tött táncmulatságot rendez. A zemplén-vármegyei egyetemi ifjak körében élénk mozgalom indult meg, hogy a vár­Folytatás a II. mellékleten-

Next

/
Thumbnails
Contents