Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-06-17 / 24. szám
kőről. Az állam is csak azt nevezheti ki, a ki ajánlkozik. A megválasztott felett is épeu úgy gyakorolhatja az államkormány felügyeletét, mint a kinevezett felett. A kinevezés vagy választás a kormány felelősségét sem nem biztosítja, sem pedig nem csökkenti. A felelősség biztosítékát nem kell az egyén kiválasztásában keresnünk, hanem működésének és munkájának ellenőrzésében és a jó közigazgatási törvényekben. A nemzetiségi vidékeken elismerem, hogy a választási rendszer az állam kon- solidálására veszélyeket rejt magában, miután pedig több ily nemzetiségi vármegyénk van, az állam érdekében a vármegyéknek a választási rendszertől de- ferálniok kellene. A kinevezéssel ma már alig ad fel a vármegye valami jogot, mert azt a maga eredeti mivoltában nem is gyakorolja, de a vármegyei alapszervezetben a választási rendszert nem is találjuk, még az ispánok és udvarbirák is kinevezés által jutottak állásaikhoz. A kinevezési rendszer életbeléptetése, mint a municipalisták állítják, a vármegyei gyűléseket elfogják népteleniteni, ettől a vármegyéket nem féltem; nem pedig azért, mert, ha az önkormányzat keretei kitágít tatnak s a törvények végrehajtásának és a végrehajtóknak ellenőrzése részükre biztosittatik, a vármegyei közgyűlések a maiaknál is népesebbek lesznek. De úgy a kinevezési, mint a választási jog köny- nyen össze is egyeztethető s azt hiszem, a kinevezés ellenzői és hívei is inegnyug- tathatók lennének. Lássuk csak, miben nyilvánul a mai választási jog gyakorlása? A pályázók közül a törvényhatóság bizottsága ugye csak arra szavazhat, a kit a kijelő-bizottság határozata választás alá bocsát. A kijelölési jogot pedig gyakorolja azon bizottság, melynek 3 tagját a közgyűlés választja, 3 tagját pedig az elnökségre jogosult főispán nevezi ki. A bizottságban tehát azon határozat jut érvényre, a melyet a főispán óhajt. Vagyis tulajdonképen a mostani választási jog korlátolt, jobban mondva illusoriussá tehető, tehát a jognak nem teljes gyakorlása, vagyis már nem is jog. Igaz, hogy alig tudok példát arra, hogy a főispán magát a közgyűlés többségével a kijelölés irányítása által ellentétbe helyezte volna, de a törvény erre neki módot ad, a mit tetszése szerint igénybe vehet. A kijelölő-bizottság kezébe letett választást terjeszszük ki a bizottság egyetemére s az államkormány közvetett kinevezési jogot gyakoroljon akként, hogy nevezze ki a segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzetet a főispán által, a tisztviselőket pedig a vármegye közgyűlésének titkos ajzotta. Nem hallotta, hogy a leány hozzá lépett, nem érezte, hogy karját megfogta, csak akkor tért magához, mikor Séla meleg, esdeklő hangon mondá: — Az leszek, Sámson, rabszolganőd leszek, csak engedd meg, hogy itt maradjak. A leány csengő hangja s könynyel telt szemei Sámson minden figyelmét egyszerre lekötötték. — Miért akarsz mindenáron itt maradni, kis Séla? — Rabszolganőnek lenni nem lehet nagy öröm. — Hát nem tudod? . . . Oh, nem, te azt nem tudhatod ! . . . Emlékszel, mikor kicsiny leány voltam s te öledbe vettél ? . . . — Emlékszem. Hát aztán ? — Aztán . . . Aztán én nagyon boldog voltam, ha apró kezeimet dús selymes hajadra mé- lyesztettem. Olyankor kacagtam, ujongtam, te nevettél, csókoltál — Sámson én nagyon szeiette— Szerettél ? . . . Persze sokat foglalkoztam véled s gyakran hoztam néked fehér lépes mézet. — Azóta szeretem a mézet s a kis zürn mögő méheket. Sámson . . . éveimmel nőtt sze retetem is s bátor leány eszemmel azt hittem, hogy ha felnövök én fogok házadban takarítani, én fogom fegyvereidet fényesre csiszolni. Mindig kértem a szentséges, nagy Baált, hogy ebbéli kívánságomat teljesítse. Vittem is oltárára minden nap, mielőtt a napsugarak Safed csúcsa mögül kibukkantak, friss rózsa- és jazminkoszorut, de atyám másként akarta; úgy látszik, hogy a haszavazat utján megejtendő hármas kijelölése alapján. Hogy pedig a nemzetiségek külön államellenes céljaikra ezt fel ne használhassák, törvényhozási utón nem lesz nehéz az államkormánynak a kellő biztosítékokat a kijelölési eljárás szabályozásával megszerezni. A kinevezés mellett azonban a főbb tisztviselők áthelyez- hetetlenségét törvényben ki kell mondani, illetőleg ezt a jogot szűk keretre szorítani. A bírói függetlenségnek alapja és legfőbb biztosítéka az át nem helyezhetésben van. Az áthelyezés csak előléptetés vagy fegyelmi büntetés lehessen. Emberek vagyunk s igy befolyásolhatók; roszakaratú s a valóság mezébe burkolt előadással a legigazságosabb egyént is félre lehet vezetni s az áthelyezési jog gyakorlásával igazságtalanság követhető el. Az a tudat, hogy áthelyezhetők: a független intézkedést megbénítja és működésükre vissza fogna hatni. Mig ha az áthelyezés tetszés szerint nem gyakorolható, vagy csakis egy jól szerkesztett szolgálati pragmatika és fegyelmi törvény keretén belől: a lélek minden nyomástól felszabadulva teljesítheti feladatát. De a helyhez kötöttségnek vau egy nagy előnye is, a mi a közigazgatásnál figyelmen kívül nem hagyható, ez pedig a személyi és helyi viszonyok ösmerete. Szerintem a közigazgatásnál az az alkalmazott képes helyesen administrálni, a ki a felügyelete és működési körébe tartozó egyének személyi és anyagi helyzetét, a terület viszonyait teljesen ösmeri, ezt pedig csak a hosszasabb gyakorlat adja meg. Törvénykezésnél az ügyeket az ország minden részében a perrend szerint és egyforma utasítás szerint kell és lehet intézni s a biró hatásköre csak az Ítélkezésre terjed ki, mégis szükségesnek találta a törvényhozás a függetlenség biztosítása végett az áthelyezést a bíróra kizárni. Any- nyival inkább a közigazgatási tisztviselőre, a ki a különféle nemzetiségű és közgazdásági helyzetű egyénekből álló országunkban, az egységes közigazgatási törvény- könyvvel kezében is kénytelen lesz másmás vidéken, különböző módon közigazgatni, a minek csak akkor lesz sikere, ha teljesen tájékozott. Közigazgatásunknak vaunak még sok hiányai, de miután ezek a részletekhez tartoznak s az állarakormány előtt isme retesek, azokat elősorolni feleslegesnek tartom. Közigazgatásunknak egyik fő helyi hiányára rámutatni kötelességeim közé soroztam. Ez pedig vármegyénk helytelen járási és körjegyzői tagolása. A körök és járások helyes és jó tagolása az a mód, a mely a végrehajtó hatalom érvéuyesütalmas Baál csak az apák terveit helyesli s Ahit adta hozzád. Én akkor nagyon, nagyon boldogtalan voltam. S most, hogy Abi elhagyott, hogy egyedül maradtál, engedd meg, hogy itt maradhassak. Csöndes, engedelmes leszek, csak tűrj meg házadban. Sámson, az erő, a mesés hősiesség s a szép megtestesülése, idegesen elsimítja dús, barna haját s nézi a leányt, azt a légies, keleti alakot, a ki előtte áll s vallomást tesz. Szemeiben ott látja a félelemmel vegyült szerelem óceánját. Homlokán az elébb keletkezett ráncok elsimulnak, szemeiben valami megcsillan s néhány másodpercig tétovázva néz maga elé. A leány látja szemeiben azt a csillogást s egész lényében megremeg, szempillája megrebben s visszafojtott lélegzettel várja — üdvösségét. De Sámson szemeinek fénye megtörik s tekintetében a iélreismerhetetlen sajnálat tükröződik vissza, — Köszönöm áldozatra kész voltodat, Séla. A gyalázatot, melyet ti ejtettetek rajtam, le kell magamról mosnom — beláthatod. Ha lelkemben is irántad jó hajlam, nem tudnálak megtűrni, mert a bősz indulat, a mit testvéred és atyád árulása gerjeszt bennem, megölné azt. Szemeidnek minden pillantása, minden mozdulatod, hangod emlékeztetne a rajtam elkövetett gyalázatra. Szörnyű ezt csak meg is gondolni! Izend meg Abinak és mondd meg atyádnak, hogy szemem elé ne kerüljenek, mert szét morzsolom, agyon sújtom őket! Nem, nem leszek hozzátok jó, megbüntetlek! Ezt esküszöm a bosszúálló Jehova nevére! lését, a polgárság közgazdasági, közegészség^ közbiztonsági és kulturális fejlődését képes biztosítani. A törvénykezésnek a közigazgatástól lett elkülönítése és az 1870. évi XLI1. t. c. szentesítése után a nagym. Belügyi kormány az összministerium nevében a vármegyéket 1871. évi május hó 15-én 12183. sz. a. kibocsátott körrendeletével uj berendezkedésre hivta fel. A pénzügyministeriura pedig junius 4-én 2623. sz. a. kelt intéz- vényével közölte, hogy a vármegyénk ad- ministratiójára: a föld, ház, jövedelem és a személyes kereset után befolyó adók 7*76 °/o-a fog jutni. A törvényhatósági közgyűlés kebeléből kiküldött bizottságok a berendezkedésnél nem azt tartották szemük előtt, hogy a jó közigazgatás érdekében a vármegyének milyeu tagolására és mennyi személyzetre lesz szüksége, hanem azt, hogy mily összeg áll rendelkezésre a személyi járandóságok fedezésére és pedig azért, mert az lett ijesztő jelszóként hangoztatva, hogyha a vármegye a meghatározott ösz- szegből berendezkedni nem tudna, több szükségletét öuadóztatással lesz kénytelen házilag fedezni. Hogy ez igy történt, nagyon jól emlékezem, mert mint aljegyző tagja voltam a bizottságnak. Azok, a kik féltek az önadóztatás terheitől, azt hangoztatták, hogy a járások számát azért kell csökkenteni, mert a szolgabiró teendőinek nagy részét a törvénykezés képezvén, ez most már a járásbíróságokra hárul, — másrészt mert a járásbíróságokkal összevágólag kell a szolgabiróságokat szervezni, hogy a közönségnél a felosztás zavart ne okozzon, tehát elég lesz 9 járásra a vármegyét a hány járásbíróság lesz, tagolni. Ezt az érvelést a többség magáévá is tette, a mi aztán az egész beosztás és személyzeti létszám meghatározásánál dominált. Az 1870. évi XLII. t. c. életbeléptetése előtt a központi személyzet állott: 2 alispán, 1 főjegyző, 3 aljegyző, 14 tb. jegyző, 1 főügyész, 1 tb. főügyész, 2 al- ügyész, 2 tb. alügyész, főpénztárnok, főszámvevő, alszámvevő, főlevéltárnok, várkapitány, igtató, kiadó, irattárnok, 2 főorvos, 2 mérnök és a megfelelő kezelőszemélyzetből. A vármegye fel volt osztva 6 főszolgabiróságra és 16 szolgabiróságra, tehát 22 járási tagolása volt. A szolgabirói személyzet állott 6 főszolgabíró, 16 főszolgabíró, 25 esküdt, néhány tb. főszolgabíró és esküdtből, utbiztos, csendbiztos, járásorvos és a megfelelő irodai személyzetből. A tiszteletbeli tisztviselőket azért említem itt fel, mert ezek úgy a vármegyei közgyűléseken, mint a kiküldöttségekben is Menj, Séla, az indulat forrni kezd bennem, menj, nehogy mielőtt a nap leszáll, legyen mit megbánnom — Sámson, hasztalan fenyegetsz — nem félek tőled — mondá a leány halkan s fölsirt. Visszafojtott könyei olyan erővel törtek föl, hogy sírása görcsös zokogásba fűlt — Most megyek, mert úgy kívánod, de ... de ne feledd el, hogy . . . Hogy házadat rendben akartam tartani . . . A leány sirva hagyta el Sámson lakását, Sámson pedig kezével befedte arcát: fájt néki a leány zokogása. II. — Sámson felgyújtotta vetéseinket, olajfa- erdeinket, szőlőinket — hangzott Thimneát városának utcáin — Abi, a hűtlen, rossz feleség és Thimneus, a kufár apa az oka! Sámson haragszik, rajtunk bosszulta meg magát !w Gabonánk, szőlőnk, olajfaerdőnk lángban áll! Ők okozták ezt a szörnyű veszedelmet 1 Gyerünk, lakolniok kell! Fáklyát ide, a házat felgyújtjuk fejők fölött (Eszter k. VII) — kiáltá több hang. És a föl- bőszült tömeg, mint egy ember megmozdul, hogy bosszúját kielégítse. Rekedt kiáltásokkal, vad lármával csörtet utcáról-utcára s az oszlopcsarno- kos paloták, visszhangozva a tömeg szitkait, a pokoli zajban csak két szó lesz érthetővé : „Halál Thimneusra /“ Egy fickó, kezében égő fáklyával, felkuszik Thimneus házára s mikor a lángok a tető alól fölesapnak, a tömeg kielégített bosszuérzete vad kacagásban tör ki. ____________________. Folytat*« az X. mellékleten.
