Zemplén, 1900. január-június (31. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-11 / 10. szám
sére 1900. évi március 2-án kelt 23,597/11. számú beliigyministeri intézvénynyel engedélyezett 15,474 korona állami pótjava dalmazás mikénti felhasználásának megállapítása. S.-A.-Ujhely, 1900. március hó 5. Hazafias üdvözlettel: (Molnár gstván s. k., főispán. ad. 33712/900. sz. T. Zemplén-vármegye alispánjától. Hirdetmény Miután a Bodrog és Laborcz folyókon az 1888. XLI. t. c. 14 §-a rendelkezéséhez képest a halászati társulat megalakítása az érdekeltek többségének a társulat megalakítása ellen tett nyilatkozata következtében meghiúsult, a törvény 47. §-a intézkedéséhez képest fentebb említett vizterületeken a halászati jog a földmivelésügyi m. kir. minister ő nagyméltóságának rendelete alapján a hatóság által 6 évn bérbe fog adatni. Tekintettel a S.-A.-Ujhelyben 1900. évi február hó 9-én s folytatólagosan 1 ártott érdekeltségi közgyűlésen az érdekeltek által előterjesztett azon kérelemre, hogy miután a gyűlésen jelenlévők nagyobb részt mint megbizottak a vizte- rületnek az id. törv. 47. §-a értelmében leendő bérbeadása és az üzemterv megállapítása tekintetében megbízóik általi a kellő utasítással el nem láttattak, a végrehajtási rendelet 60. §-ában gyökerező jogomnál fogva a Bodrog és Laborcz folyókra a halászati jognak 6. évre leendő bérbeadása, az üzemterv megállapítása, a bérleti területek nagyságának megállapítása s az érdekelteknek esetleg az ahoz kötendő külön feltételek iránti meghallgatása céljából 1900. évi márciushó 20-ik napjának d. e. 10 órájára a vármegye székházában tartandó közgyűlésre az érdekelteket azzal hívom meg, hogy azon saját érdekükben jelenjenek meg, vagy magukat megbízottjaik által képviseltessék. S.-A.-Ujhely, 1900. február 14. Matolai Etele, alispán. 3080/1900. sz. T. Zemplén-vármcgye alispánjától A 10 iószolgabirónak és S.-A.-Ujhely polgármesterének. Az alábbi ministeri intézvényt s az ezt kisérő hason számú intézvényt további szabályszerű eljárás céljából, másolatban kiadom. S.-A.-Ujhely, 1900 február 22. Alispán h. : Dókus Gyula, főjegyző. Másolat. 44745/VIII. 899 szám. Kereskedelemügyi m. kir. minister. Az összes hazai II. fokú iparhatóságoknak. A kézi zálogok kiváltása s a lejárt kölcsönök meghosszabbítása alkalmával nyugtató kiszolgáltatása tárgyában k:adott ren- deletemet tudomásul s alkalmazkodás végett azzal a felhívással küldöm meg a hatóságnak, utasítsa a hatásköre alá tartozó I. fokú iparhatóságokat, hogy jelen rendeletemet úgy a területükön létező kézi zálog üzletek tulajdonosaival mint — lehető széles körben — a közönséggel is ismertessék meg. Ezzel kapcsolatban még a következőket tartom szükségesnek a hatósággal közölni: 1. magán zálogüzlet tulajdonosok ellen mind gyakrabban merülnek fel panaszok azon visszaélések miatt, melyekkel nevezettek „árverésen visszamaradt tárgyak“ elárusitása címén nemcsak zálogházakból kikerült, hanem általuk összevásárolt uj, de selejtes ékszeráruk elárusi- tásával, valamint egyébb, alább érintendő jogosulatlan eljárások alkalmával a vásárló közönséget megtévesztve károsítják. E visszaélések főforrásának azt a körülményt tartom, hogy a magán zálogüzlet tulajdonosok ékszerkereskedésre jogosító iparigazolványt váltva, zálogüzletüket és ékszerkereskedésüket, egy és ugyanazon helyiségben folytatják. Ez a körülmény kapcsolatban a magán zálogüzletek kirakataiban, feliratain stb. alkalmazott „árverésen visszamaradt tárgyak“ jelzéssel a vásárló közönségben azt a hitet ébreszti, hogy az illető helyen olcsó pénzért értékes cikkhez jut, holott valójában nem egyszer értéktelen árut vásárol drága pénzért. Az 1881. XIV. törvénycikk 1. §-a szerint a kézi zálogüzlet nyitására magánosoknak az engedélyt az első fokú iparhatóság adja meg azon megbízhatóság mérlegelése mellett, mely ezen üzlet viteléhez közérdek szempontjából megki- vántatik. Már pedig a megbízhatóság feltételeit az iparhatóság az engedély megadása alkalmával kutatni tartozik. A hivatkozott törvény célzatához képest nem tartom elégségesnek, ha az iparhatóság a megbízhatóság feltételeinek megállapításánál csak a folyamodó fél személyi megbízhatóságát keresi, hanem elengedhetetlenül kutatnia kell azt is, vájjon a kézi zálogüzlet humanisztikus és szociálpolitikái hivatását nem csorbíthatják e egyéb mérlegelendő körülmények, nevezetesen nem adnak e ezen körülmények alkalmat a zálogra szorulók könnyelműségére, nem nyujtanak-e további alkalmat a közönség megtévesztésére, végre vájjon ezen körülmények nem olyanok-e melyek a zálogüzletre előirt iparhatósági ellenőrzést is meghiúsíthatják. — Miután pedig a közönség megtévesztését célzó hangzatos feliratok és a selejtes áruk zálogba adásával ezek elárusitásával elkövetett üzelmek leginkább az ékszerüzletekkel kapcsolatos kézi zálogüzletekben tapasztalhatók, — továbbá mivel ezek üzletkapcsolat a zálogüzletek hatósági ellenőrzését is megnehezíti s igy az a megbízhatóság is, melyet az 1881. XIV. törvénycikk 1-ső §-a a zálogüzlet tekintetében megkíván, fen nem forog, felhívom a hatóságot utasítsa a hatósága alá tartozó összes elsőfokú iparhatóságokat, hogy ezen a jövőben csak oly esetben adják meg az 1881. XIV. törvénycikk 1-ső §-ában körülirt engedélyt, midőn a folyamodó kötelezi magát, hogy kézi zálogüzletével egy ugyanazon helyiségben ékszerkereskedés, vagy más oly üzletet nem fog folytatni, mely által a fentkörülirt tekintetek csorbulást szenvednének. Utasítsa egyúttal a hatóság az elsőfokú hatóságokat, hogy a kézi zálogtulajdonosoktól e kötelezettség be nem tarlása esetén az iparengedélyt azonnal vonják el s erről a hatóság utján hozzám jelentést tegyenek. Miután továbbá az említett erkölcsi tekinteteket teljesen megóvni kívánom, utasítsa a hatóság az elsőfokú iparhatóságokat arra is, hogy a mennyiben ily kapcsolatos üzletek most fennállanak, ezekről hozzám a hatóságok idején jelentést tegyenek ; mert ezen üzletek szétválasztása iránt esetről-esetre méltányos módon kívánok rendelkezni, illetőleg a kellő utasításokat a hatóság utján az elsőfokú iparhatóságoknak megadni. Magától értetődvén, hogy a zálogtulajdonosoknak jogában áll ék- szerkereskedósre, vagy más üzletre jogosító iparigazolványt váltani, s ennek alapján, zálogüzlete helyiségétől különböző más épületben levő helyiségben, ékszerkereskedést folytatni. 2. Tapasztaltam továbbá, hogy „árverésről visszamaradt tárgyak“ jelzés használata sokban hozzájárul a közönség félrevezettetéséhez, pedig az „árverésről visszamaradt zálogtárgyak“ elárverezése az 1881. XIV. t.-c. 15. és 18 §-ainak téves értelmezésésén alapszik. Ugyanis az ép idézett törvény 15. § a feltétlenül rendeli, hogy a lejáratig ki nem váltott zálog árverés utján értékesítendő, a 18. §. szerint pedig kikiáltási árul a zálognak az üzletkönyvbe jegyzett becsértéke szolgál. Ezen áron alul zálog csak akkor adható el, ha a kikiáltási ár mellett vevő nem jelentkezik. A magán zálogüzlet tulajdonosok elleni panaszokból az látszik kitűnni, hogy azok a törvény idézett szakaszait akként értelmezik, hogy ha a zálogtárgy a becsértéken el nem kél, az a kölcsönző intézet követelésének kielégítésére a zálogüzlet tulajdonos birtokába és tulajdonába jut s az ilyen zálogokból válnak az úgynevezett „árveréstől visszamaradt zálogtárgyak“, melyeket azután a zálogüzlet tulajdonos, ékszerkereskedésre szóló iparigazol■ vár\ya alapján, ily címen árusít. Az 1881. XIV. törvénycikk 15. és 18. §-ainak jelzett értelmezése azonban téves és helytelen, mert a 15. §. értelmében a lejáratig ki nem váltott zálogok feltétlenül árverés utján értékesítendők, minélfogva a 18. §. második bekezdése, mely bizonyos feltétel alatt megengedi a zálogtárgynak eladását a becsértéken, illetve kikiáltási áron alul is, csak látszólag vagylagos, tényleg azonban parancsoló (imperativ.) Az „adható el“ az utóbb idézett szakasz szövegében annyit jelent, mint „adandó el“ tehát csak a törvény ellenére per abusum fejlődhetett ki a többször említett azon gyakorlat, hogy a zálogüzlet tulajdonosok, mihelyt a zálogtárgy az árverésen a kikiáltási ár mellett (becsértéken) el nem kél, azt követelésük kielégítésére egyszerűen további árverési lépések mellőzésével visszatartják. Mindezeknél főgva, ha valamely zálog az árverésen nem talál vevőre a kikiáltási ár mellett (becsértéken) úgy annak eladása tekintetében az 1868. LIV. törvénycikk 486, illetve az 1881. LX. törvénycikk 107. §-ai nyernek alkalmazást, a melyek értelmében, minden tárgy a becsáron váltatik ki, s ha a becsár meg nem igértetnék, a kikiáltási ár fokozatosan lejebb szállittatik s az árverés addig folytattatik, mig Ígéret tétetik, ha pedig további Ígéret nem tétetett az árverés tárgya a megígért utolsó árnak háromszori kikiáltása után a legtöbbet Ígérő által megvettnek jelentetik ki még akkor is, ha más arverelő által ígéret nem tétetett. Magától értetik azonban, hogy a törvény értelmében megtartandó árverésen a zálogüzlet tulajdonost is, mint ajánlattevő részt vehet és a zálog megvétele által magát az árverés alá bocsátott tárgy elkótyavetyélésétől származó károsodástól megóvhatja. (Vége iöv) 3400 sz. T. Zemplén-vármegye alispánjától. A 10 főszolgabírónak és S.-A.-Ujhely r t. város polgármesterének. Alábbi ministeri intézvényt alkalmazkodás céljából másolatban kiadom. Alispán helyett: Dókus, főjegyző. Másolat. M. kir. belügyminister 160/kih. szám. Körrendelet valamenyi törvényhatóság első tisztviselőjének az ország címerének iparcikkeken való használata tárgyában. Az ország címerének iparcikkeken való használhatása. tekintetében a közönség körében könnyen előálló fogalomzavarnak elejét veendő kijelentem a következőket. A magyar korona országai egyesitett címerének és az ország külön címerének magánosok és magán jellegű testületek, vállalatok és intézetek által való használhatásáról szóló 1883 évi XVIII. tcikk 1. §-a szerint magánosok, magán jellegű testületek, vállalatok és intézetek közzül az említett címerek bármelyikét gyári vagy iparcikkeiken, áruikon, üzleti helyiségeiken, cimtábláikon, címlapjaikon (etiquette) üzleti nyomtatványaikon stb. csak azok használhatják kik arra a ministerelnöktöl engedélyt nyertek. E törvényi rendelkezés akként értelmezendő, hosy a címert használó alany személyével vagy cégével összeköttetésben álló, az egyén vagy cég minőségének jelzésére szolgáló engedély nélküli címer használat tilos, tehát oly használat, mely azt a vélelmet kelthetné, hogy az illető vagy hivatalos személy, vagy hogy az állam kormányával valamely érdekviszonyban áll, vagy pedig, hogy a címert használó e jogosítványt megkülönböztetés, vagy kitüntetés képen kapta az államhatalomtól gyárának, ipari és kereskedési üzletének kiválósága, vagy pedig a készített vagy elárusított gyári vagy ipari cikkeknek, áruknak kiváló minősége elismeréséül. Ha ellenben valaki csak a címert magát készíti, vagy elárusítja, vagy pedig ha a címer puszta ékítményt képez valamely iparcikken, minden vonatkozás nélkül az előállító vagy elárusító személyére vagy cégére : ez nem tekinthető az 1883. évi XVIII. t. c. szerint minősíthető cimerhasz- nálatnak s az ily cimerhasználat az idézett törvény szempontjából korlátozás alá nem esik.— Budapesten, 1900. évi február hó 6-án. A minister helyett: Jakabffy s. k. államtitkár. 4627. sz. T. Zemplén vármegye alispánjától. A 10 főszolgabírónak és S.-A.-Ujhely r. t. város polgármesterének. A földmivelésügyi m. kir. minister őnagy- méltósága a gyümölcsfatenyésztés iránt érdeklődő lelkészek és magánosok részére Budapesten megtartandó 6 napos; a faiskolakezelő) néptanítók és gazdasági alkalmazottak részére pedig Kolozsvárt, Keszthelyen és Kis-Szebenben tiz napos gyümőlcsfatenyésztési tanfolyamnak megtartását elrendelvén, a vonatkozó pályázati hirdetményt másolatban azzal adom ki, hogy azokat a legelterjedtebb módon haladéktalanul tegye közzé. S.-A.-Ujhely, 1900 március 4. Alispán helyett: Dókus Gyula, főjegyző. Másolat 15,940—IV/4. szám. Pályázati hirdetmény. Keszthelyen, Kolozsmonostoron és Kis-Szebenben tartandó gyümölcsészeti tanfolyamra. — Kis-Szebenben az állami faiskola területén f. évi április hó 1-től 10-ig, Keszthelyen (a m. kir. gazdasági tanintézetben) március hó 21-től 30-ig és Kolozsmonostoron (a m. kir. gazdasági tanintézetben) március hó 26-tól április hó 4-ig gyümölcsészeti tanfolyamot rendezek. Célja ezen tanfolyamoknak: a) hogy ezen tanfolyamon a fiatalabb és a fatenyésztés iránt érdeklődő faiskolakezelő tanítók a faiskolakezelés és gyümölcstenyésztésben úgy elméletileg, mint gyakorlatilag szakszerű kiképeztetést nyerjenek, b) hogy a tanfolyamot sikerrel végzett faiskolakezelő tanítók közül a községi faiskolákhoz alkalmas járási felügyelők legyenek a vármegyék által kiszemelhetők — és végül c) hogy a gyümölcstermeléssel foglalkozó földbirtokosoknak alkalom adassék arra, hogy a gyümölcsfa-nemesítés, kezelés és ápolásban kellő útmutatást nyerhessenek. Az egyes tanfolyamokra csakis 20 tanító fog az állam költségére felvétetni, a kik egyenként 30 korona utiátalányban és napi 3 korona ellátási díjban fognak részesittetni. Oly tanító, ki már ily tanfolyamban részt vett, nem pályázhatik. Felhivatnak azon községi faiskola-kezelő néptanítók, kik ezen tanfolyamon részt venni óhajtanak, hogy 1 koronás bélyeggel felszerelt kérvényeiket, a melyben lakóhelyük (vármegye és község) életkoruk, nyelvismeretük s a faiskolában töltött eddigi működésűk felemlítendő és ezen körülmények közvetlen iskolai hatóságuk által is igazolandó, folyó évi március hó 10-ig közvetlenül hozzám ter- jeszszék fel. Ezen határidőn túl beérkező kérvények nem fognak figyelembe vétetni. Az állami ösztöndíj mellett felveendő faiskola-kezelő tanítókon kívül mindegyik tanfolyamra fel fog még vétetni 3—4 földbirtokos és gazdatiszt is, a kik azonban állami ellátásban nem részesülnek. Ez utóbbiak kérvényeiket szintén tolyó évi március hó 10-ig ugyancsak hozzám küldjék be.
