Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-08-28 / 35. szám
1898. augusztus 28. II. Melléklet a „Zemplén“ 35. számához. — Versenytárgyalás. Lapunk nyoma- tása közben vettük Abauj-Torna-vármegye kir. áll. ép. hivatalától az értesítést, hogy a bárcza —n.-szaláncz—szécs-kereszturi közút 15—16 és 17—18 kim. közt levő szakaszán az átereszek 1602 ft 57 krnyi költségtervezettel betonból fognak kiépíttetni. A munkálatok biztosítása céljából f. hó huszonkilencedikén, d. e. 10 órakor, Kassán az alispán hivatalos helyiségében versenytárgyalás lesz. — Leesett a létráról. Tolcsváról írja tudósítónk: Molnár Mihály fiát, Jenőt, hogy legalább mit azt keressen, napszámba adta Ko- perdák Vencel helybeli kőművesmesterhez, ki az itteni Körtvélyesi kastély renoválásával foglalkozott. Koperda kőműves a fiúval téglát hor- datott fel a kastély tetejére egy egyszerű létrán. A gyermek feje a szokatlan magasságban elszédült, alá zuhant és lábát eltörte. Az eltört lábat gipsz-kötésbe tették az orvosok. — Egy jó házból való fiú tanulóul felvétetik a Szakácsy Károly cukrászatában. Selyem-damast 75 kl-IÓS 14 Irt 65 krigméterenként, valarainsfe- kete, fehér színes Henneberg-selyem 45 krtél 14 frt 65 krig méterenként, — a legdivatosabb szövés szín és mintázatban. Privat-fOgyasztÓknak pos'abér és vámmentesen valamint házhoz szállítva, — mintákat pedig pósta fordultával küldenek, Heiineltfry <4. (cs és kir. udvar szállító) sclycingyh >*ai Zürchheii. — Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. - 5. Irodalom. Az „Adalékok Zemplén-vármegye Történetéhez* c. havi folyóiratunknak szeptemberi füzete — közbejött teknikai okok miatt—- nem szept. 1-én, de előreláthatóan szept. hó 6-án fog kiadatni. Iskolai értesítők. „A homonnai ál . segélyezett polgári és felső-kereskedelmi iskola értesítője.“ A szerkesztőségünkbe újabban érkezett iskolai értesítők közül kiválik egy vaskos, 120 oldalra terjedő értesítő, melynek már külső alakja és kiállítása is leköti a szakértő figyelmét. Belső tartalmának I. fejezete : Zemplén-vármegye követi utasításai 1825-től 1848-ig, különösen közgazda- sági ügyekben. A felette érdekes és vonzóan irt történelmi tanulmányból megtudjuk, hogy Zemplén-vmegye mily részt vett az uj nemzeti államalkotás nagy munkájában. Megtudjuk, hogy a politikai sérelmek idején Zemplén egyike volt az alkotmányért leghevesebben küzdött ellenzéki vármegyéknek, a haladás korában pedig ott állott a legszabadelvübb törvényhatóságok sorában s hogy abból a hála és elismerés fonta koszorúból, melyet Kossuth az önzetlenségben, hazaszeretetben példátlanul álló e korbeli magyar nemességnek odaítélt, egyik legszebb levél a zempléni rendeket illette meg és hogy mily méltán is. A tudós szerző, Kerekes György tanár, igy végzi az idők szelleme fölött mélyreható itélet- mondását: „Azok a nagy eszmék pedig, amelyekért az elődök éltek-haltak, ma is lelkesítik Zemplén fiait. Ha a vármegye régi hatalma ösz- szeomlott is, — az újkor eszközeivel, társadalmi és állami intézményekkel, iskolákkal és egyesületekkel fáradhatatlanul küzdenek, hogy a vármegyének abban a részében is, hová a magyar nyelv zenéje, a tudomány világa egy ezredéven át sem tudott elhatni: a magyar nemzeti szellemet s műveltséget diadalra juttassák. A nagyszabású s rendkívül érdekes történeti értekezés, mint már említettük is, a Kerekes György tanár jeles tollából került ki, s csak sajnálni tudjuk, hogy külön lenyomatban is nem juttatta el azt vármegyénk nagy közönségéhez. Egyébként lépéseket tettünk, hogy szerző szóban levő igen derék történeti dolgozatát, mely korrajznak is beillik, engedje át közlésre „Adalékok“ c. folyóiratunknak. — Az iskolának tanereje 1 igazgató vezetése alatt 10 tanférfiuból és 5 hitoktatóból állott. A polgári iskolának volt az elmúlt tanévben 154, a kereskedelminek 98 hallgatója. Rendkívüli tantárgyakból 54 tanuló vett oktatást. Még egy körülményre lettünk figyelmesek az intézet leírásánál s ez az, hogy a tanulók testi nevelésére kevés gond volt fordítható; nem mintha a szükséges oktató vagy jó akarat hiányzanék, de mert az iskola, sem alkalmas tornatérrel, sem pedig torna-teremmel nem rendelkezik, e hiányon, de meg a tantermek s az udvar szűk voltán is, úgy látszik, csak az államosítással remélt kibővítés fog segíthetni Egyébként a nagy gonddal és szakértelemmel összeállított isk. Értesítőért a dicséret Kováts Józsefé, az intézetnek érdemes uj igazgatójáé, ki úgy látszik minden követ megmozdít ahoz, hogy vármegyénknek ezt a becses és közhasznú tanintézetét az elsők közé emelje. A homonnai áll. faipari szakiskola 1897/98. évi Értesítőjében Mendly Károly értekezik „Stiltan tanítása a rajzoktatás keretében c. dolgozatában. Sok szép gondolat van ebben is öszponto- sitva s végeredményében oda konkludál, hogy szakiskoláinkban a rendszeres stiltau tanítása túlhajtott és erőforgácsoló törekvés volna. — Az iskolának volt az elmúlt tanévben 1 igazgató-helyettes vezetése alatt 7 szaktanára, 3 hitoktatója és 2 művezetője; a tanulók száma volt 22, kik mindannyian sikerrel tettek vizsgálatot. Befejezésül a szakiskola igazgatója lelkes felhívást intéz az iparos osztályhoz, melyben felkéri őket, hogy fogadják növendékeit bizalommal és szeretettel maguk mellé. — A csinosan kiállított értesítőt Mendly Károly szakiskolai tanár, helyettes igazgató szerkesztette. A tót-ad ni. kir. áll. kosárfonó iskola első Értesítője. Közli Miskovits István, az iskola admin, és számviteli ügyeinek vezetője. Hogy vármegyénknek ez az újabb szakiskolája is a haladás terére lépett, igazolja az a körülmény, hogy már ebben az évben rendszeres iskolai Értesítőt adott ki, melyben leirva találjuk annak történetét, közli az iskola évi budgetjét és tananyagát. Az iskolának volt az elmúlt tanévben 3 tanitója, a tanulók száma volt 9. É. Egyesületi élet. Az ipartestület kiállítása. (—r) Ez idén is, mint az előző érékben, de növekedésében fokzódó sikerrel rendezte az újhelyi ipartestület ez idei kiállítását, mégpedig elég okosan nem a Torna-csarnokban, hanem a Diána-kert nagytermében, mely helyiség, szépen feldíszítve, sokkal megfelelőbb is az ilyes alkalomra. A kiállítást aug. 20-án reggel 10 órakor Dókus Mihály iparhatósági biztos emelkedett szellemű és buzdító beszéddel nyitotta meg a testületi elnökség, elüljáróság és nagyszámú iparos-közönség jelenlétében. A kiállításon 167 tanuló és segéd vett részt 205 kiállított tárgygyal, ami nagyon is felülhaladta az előző évek félannyi számát. Leginkább kitűntek az asztalos ipar nagyszámú és igen csinosan készített darabjai. Ezenkívül képviselve volt a szijjártó, órás, szabó, szűcs, bádogos, csizmadia, cipész, esztergályos, kárpitos, kocsigyártó, kovács, könyvnyomtató, könyvkötő, lakatos és — ami eddig még nem volt — a borbély-ipar, mégpedig nem is egy leborotvált fejjel, hanem színes bajból kirakott csinosan és nagy ügyességgel készített tájképpel. Készítette: Fantóny Béla. Feltűnt még a sok-sok és igen vonzóan mutatott rajz, ami különösen is kiemelendő, mert a rajz az összes iparágaknak nélkülözhetetlen ezköze. Nagy dicséretünk érette a kis Vandruska tanárnak ! Szerk. Szépen voltak képviselve a Dubay, Schwarcz, Jaczkó, Székely, Havrilla, Ármágyi, Malárcsik, Móré, Balkó műhelyei, — a vasúti gyár, a csizmadia ipartárársulat, a „Zemplén“ a „Pannónia“ tipográfiái, — a Landeszmann és Alexander könyvkereskedők gvorsnyomásu termékekkel voltak képviselve. Nem volt képviselve az aranyműves, aranyozó. bognár, csukrász, fésűs, hentes, kalapos mézeskalácsos és — ami mindenkinek szemet zsurt a sütő (?) ipar. A kiállítást elejéiéi végig nagyszámú közönség nézte és igen nagy volt az érdeklődés a folyó hó 21-én d. u. 5 órakor megejtett jutalom-kiosztás iránt is amikor számos díszoklevelet és 240 korona pénzbeli jutalmat osztott ki a zsűri, — mely összeghez a kassai keresk. és ipar kamara 100 korononával, a helybeli ipar és term. bank. 10 koronával járult. Köszönet és elismerés a nemes buzdításért 1 Az ipartestület megtette a maga kötelességét. Derék iparosaink is, megmutatták, hogy szorgalom és törekvés mily gyümölcsöt terem. Csak rajta és mindig: előre 1 Nyilvános számadás a s.-a.-ujhelyi iparosok önképző egyesületének f. évi augusztus hó 20 és 21-én megtartott tánc- mulatságával kapcsolatos műkedvelői előadásáról. Bevétel belépőjegyekből . . 296 ft 15 kr. Felülfizetésekből . . 16 ft 95 kr. Összes bevétel . . . 313 ft 10 kr. Kiadás volt összesen . . . 200 ft 89 kr. Egyenleg, mint tiszta jövedelem 112 ft 21 kr. Egyesületünk könyvtára gyarapítására fe- fülfizetni szívesek voltak : Klein Izidor építész 3 ft, Jakubcsó József 1 ft, Ármágyi János 50 kr Yass József 50 kr. Szőilősy Endre 50 kr, Abrabámovits Mór 1 ft, Scbuszter István 1 ft, Bögözy M. 1 ft, Hirsch György 50 kr, Kótits István 50 kr, Pékáry Lajos 50 kr, Soós József 50 kr, László Béla 3 ft 75 kr, Schiller Samu 1 ft és Gyulay Lajos Adorján 1 ftot. Révész Simon és Faragó Gyula fodrász urak a szereplők maszkirozásánál sikeresen fáradoztak, azért jutalmazásukra egyesületünk 5 ftot ajánlott meg, mely összeget azonban könyvtárunk javára voltak szívesek felajánlani. Éo- gadják ezért hálás köszönetünket. Elmulaszthatatlan kötelességünknek tartjuk e helyen is úgy a hölgy-, mint a férfiszereplőknek, velamint mindazoknak, kik műkedvelői előadásunk, illetve mulatságunk sikerén lankad- hatatlan buzgalommal és kitartó szorgalommal fáradozni szívesek voltak, e helyen is leghálá- sabb köszönetünket nyilvánítani. S.-A.-Ujbely, 1898. évi augusztus hó 25. Werner Miksa, Hericz Sándor, e. pénztáros. e. elnök. Köszönetnyilvánítás. Alólirottak a múlt év augusztus havában K.-Helmecz nő közönségéhez fordultunk, hogy a király-helmeczi önkéntes tüzoltóegyesület javára létesítendő alaphoz havi 20 krnyi adománynyal bárom évi időtartamra járuljanak hozzá ; ennek folytán a kir.-helmeczi hölgy- és részben férfiközönség áldozatkészségéből a lefolyt év alatt 248 ft. 70 krt gyűjtöttünk, mely összeget a „Bodrogközi Takarékpénztáriba gyümölcsözés végett elhelyeztük. Midőn erről a nyilvánosság előtt beszámolunk, egyúttal kedves kötelességünknek ismerjük, hogy a nemes adakozóknak a jótékonycél támogatására hozott áldozatkészségükért e helyen is hálás köszönetünket nyilvánítsuk. K.-Helmecen, 1898. augusztus hó 24-én. Schuster Györgyné. Szí/. Bdnyay Albertné. Némethi Jánosné. Mitrovies Endréné. Meghívó. Az agárdi balásztársaság a „Kati-kert“ nevű erdőrészen, ma, augusztus hó 27-én, halászattal egybekötött táncmulatságot rendez. Kezdete d u. 4 órakor. A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelés. — Tekintetes szerkesztő ur ! Most már egymás után kétszer olvasok b. lapjának „Különfélék“ c. rovatában Tolcsváról oly híreket, melyeknek alapja nem volt és az igazságnak meg nem feleltek. A múlt héten is tolcsvai tudósítója helybeli Csorba János hentest kegyetlenül majdnem megfosztja az élettől, holott ez kis incidense után más napon vígan árulgatta szalonáját a piacon. Most megint. Tolcsva város legszellemesebb és legszebb leányát megijeszti, porba rántja és görcsökkel elárasztja. Egyik lábát jobbra, a másikat balra görbíti, arcát pedig annyira eltorzítja, hogy orra oldalt kerül. Kijelentem, hogy az egész bir légből kapott koholmány.*) G. A. kisasszony a legjobb egészségnek örvend, szellemessége és vidámsága által a bölgyközönségnek legkedveltebb alakja. Nem is a kisasszony, mint inkább a szegény tudósitó iránt óriási a részvét a városban. Tisztelettel kérem, hogy jelen soraimat a múltkori hamis hírek rektifikálása céljából becses lapjában közzétenni méltóztassék. Tolcsva, 1898. aug. 24. Vagyok legmélyebb tisztelettel a tek. szerkesztő urnák alázatos szolgája: Szűcs Jenő. *) Elvárjuk tudósitónktól, hogy, inkognitóját letéve, igazolja magát híreinek megbízhatósága tekintetében olvasóközönségünk előtt. Szerk TAN ÚGY. A Zemplén vármaayei Taiffl-Epfllst iatalos rovata. — Rovatvezető: Schneider Jakab, — Kéziratok a rovatvezetőhöz S.A.-Ujhelybe küldendők. Felkérjük mindazon t. tanító-egyesületi tag urakat, kik lapunkért előfizetéssel hátralékban vannak, szíveskedjenek azt hozzánk mielőbb beküldeni. Tisztelettel: a kiadóhivatal. Elemi iskolába való fölvétel. A s.-a.-ujhelyi róm. kath. elemi fiúiskolába az 1898/99. iskolai évre a felvételi beiratások a f. évi szept hó 1—4 napjain délelőtt 9—12 és délután 2—4 órai időközökben fognak eszközöltetni a róm. kath. elemi fiúiskola tantermeiben. (Papsor-utcza). Az elemi iskola első osztályába csak már a hat évet betöltött fiúgyermekek vehetők fel,