Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-12-25 / 52. szám
Sátoralja-Ujhely, 1898. december 24. 52. (1996.) Huszonkilencedik évfolyam. _ __________________ T M r I-------------------------k ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre . 1 „ 50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. * Kéziratok nem adatnak vissza. ügyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden 1 garntond sor dijja 20 kr. ZEMPLÉN. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET“-NEK HIVATALOS LAPJA. megjelenik: gz: 1 ist id e ist s A. es -ä. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. £1 Karácson. (*) A keresztyénségnek nincs nagyobb ünnepe, mint a Karácson. Kint fagy, zúzmara, vihar : bent annál melegebben izzik a családi tűzhely, a szeretet parazsa. Kint letarolt ugar, lombtalan ág, virágtalan kert, csillagtalan éj : bent annál fényesebb csillag az egymást szerető szemekben. Szív tágul — szeretet ujul. így télviz idején a természet dermedt halála visszariaszt, visszaküld a négy fal és a meleg, a szerető szivek közé : a béke légkörébe . . . Karácson ? A mi Üdvözítőnknek születésnapja ez. Nagyobb a Nagypénteknél, a mikor meghalt; a Husvétnál, a mikor föltámadott: a Pünkösdnél, a mikor szent lelket külde : mert ha nem születik, mindazokat nem művelhette volna. Jöjj hát és légy üdvözölve Karácson ! nekünk szent ünnep, melyben milliók és milliók érzelme egyesül és a mely érzelem fönségét' milliók nem ösmerik, tehát szent voltát sem üdvözölhetik. Légy üdvözölve te szimbolikus : pirosfehér-zöld ünnepe a magyar 14 milliónyi keresztyénnek ! A Megváltó születésével piros örömnek világraszóló Hozsannáját hirdeted. Fehér lepled jelképezi a ma született gyermek ártatlanságát. Zöld fenyőd egy jövő életnek és minden jövendő jónak eleven reménye. Jöjj hozzánk még nagyon sokszor. És tatálj bennünket és találd hazánkat mindenkor boldogul ! Szenteld érzéseinket igazakká, hogy mikor „boldog ünnepeket“ kívánunk egymásnak : ne csak szokásból, ne csak kalapbillentve, de szivünk fenekéről kívánjuk —■ és a mit kívánunk, tegyük is. TÁRCA. ísfen/j — Derzsúvin. — ’erjedésben megmérhetetlen, Lényed a mozgó létben él! Örök a változó években: Egy Isten és hármas személy; Ki mindenütt vagy s egy a lelked, Tér nélküli s okod nem vetted, Föl foghatatlan általunk, Ki magaddal mindent betöltesz, Átölelsz, alkotsz és megörzesz : Téged mi Istennek hívunk! A mély tengert megméri karja A csillagot s apró fövenyt Nagy elme tán megszámlálhatja — De nem: számod’ s mértékedet! Kik fényedből születtek nálunk, Egy lángelmét mi nem találunk, *) Mutatvány szerzőnek, — a ki lasztomóri g. kát. plébános — Északi Fény címen, sajtó alá rendezett költeményeiből. Az „Északi Fóny“-re előfizetni lehet szerzőnél Lasztomórban (u. p. Nagy-Mihály). Fűzve egy kötet 1 ft; diszkötésben 2 forint. Említésre méltó, hogy a jelen költemény, angol fordításban, ezelőtt 75 évvel jelent meg s csodálatra méltó, hogy japáni nyelven szinarany betűkkel van egy táblára vésve s a tábia Jeddó főváros egyik leg- fóbb pogánytemplomának falára tűzve. Szerk. MP yV A magyar ember jól eltöltött örömnapjától azt mondja: „ma Karácsonom volt“! Szerezzünk egymásnak — ez legyen törekvése életirányunknak — mennél több Karácsont a 365 nap közül; hogy egymást érjék a Karácsonok; hogy ne felejtsük izét az ideinek, mire a jövőt megérjük. De ne felejtsünk egyet: azt, hogy a születésben már bent van a halál embriója. Tenyerünk M. M. betűje is azt súgja: „Meglásd—Meghalsz!“ . . . Ne keserítsük, ne rontsuk el hát egymás Karácsonát e rövid földi életen, ügy se lehet semmi itt szerzettet örök joggal rákebelezni. Akkor szakad kezünkbe a vége, mikor még nem is vélnők. Addig is hát kívánjunk és csináljunk egymásnak : „Boldog Karácsont — Boldog ünnepeket!“ Végezetül pedig fohászkodjunk, mint Jósika bárónak Rákóczi Ference fohászkodik : „Óh magyarok istene! adj nekünk békét, hogy a magyar csendes tűzhelye körül szabadon élvezhesse gazdag hazájának áldásait! Hozd* elő ég a szabadság békenapjait! A boldog, a díszes békét! Nem a sir nyugalmát, nem a rettegés némaságát, nem az elszegényedés csüggedt tétlenségét . . . hanem a békét, mely él, mely életet lehel, mely munkál ; a békét, mely él, mely sebeket gyógyít, nem sebeket ver /“ . . . Felvidéki kultúra. A politika uralja hazánkat ezer év óta és fogja uralni továbbra is Ellenségeinkkel való küzdelmünk nem hagyott nyugtot nekünk és nem fog hagyni továbbra sem. A magyar kultúra sovinisztáinek néhány óv előtti reménysége, hogy a magyarság szellemi ereje ezentúl a kulifogy tudná rendelésidet; Hozzád csak gondolatjok lebben Nagyságodban megszűnve menten, Mint örök idők közt a perc. Örökvalóságból a zűrnek Létét időre szólitád, De a létet, melyet nem szülnek Idők — magadban alkotád. Magaddal tenmagad’ határzod, Magadból tenmagad’ sugárzód, Te lét, melyből a lét fakadt! Mindent egy szóddal megteremtve S az uj lények közt szétterjedve — Voltál, leszel, örökre vagy. A lények lánca benned vész el, Föntartvn azt te élteted, Egybekötsz kezdetet a véggel S halálban adsz uj életet. A napok tőled úgy születnek, Mint a szikrák, ha szerte esnek S miként a zúzmara ragyog A tiszta, téli nap verőjén — Kereng, szállong, egygyé verődvén: Alattad úgy a csillagok. A csillagok száz milliója A végtelenségben lebeg, A te törvényidet megóv a Ök éltető fényt hintenek. Am ezen izzó égitestek S ragyogványa kristály hegyeknek Zemplén inni s/.ninn túra terén koncentrálódik, nem következett be és a mint az előjelekből látjuk, az ádáz közjogi küzdelem fogja lekötni továbbra is a magyarság szellemi erejét. Innen van, hogy a magyar állam csak fogyatékos kultur-politikát folytathat, sőt ennek is nagy részét egyesületek végzik. A nagy Németország jövedelmének tekintélyes részét fordítja kultúrájára, iskoláira pedig a kis Posen kivételével az egész Nóme'ország német; a kis Románia mérhetetlen summákat költ a román kultúra előmozdítására, pedig egész Románia román A mi közoktatásügyi büdzsénk mind összevissza hat millió! Ezzel a hat millióval kell űzni magyar kultur-politikát, mikor Magyarország lakosságának 52°/o-t nemzetiségek teszik s faji s politikai antagonizmus dúl közöttünk. Nyelvi elválasztófal a nemzetségek között felvidékünkén van csupán, Értsük meg: másutt, kevés kivétellel, még a magyar állam eszmét is tagadják. Másutt ugyanis mig minden talpalatnyi földet, minden lelket, áldozatok és harcok árán nyerhetünk csak meg a magyarságnak, a nemzeti állameszmének: addig hazánk eme részének lakossága törhetetlen hive a magyar állameszmének. És igy volt mindig; mint Rákóczi ku- rucai harcoltak a szabadságért, vért és vagyont áldoztak a szabadságharcban, még nyelv- és fajrokonaik sem tudták őket megtántoritani hivségükben a muszka invázió alkalmával. '.s most is, midőn a nemzetiségek között északon és délen a pánszlávizmus és panrumu- nyizmus vihara dúl: a mieink hü fiai maradnak a hazának és csupán a magyar állam felé nyújtják esdeklő kezüket. Az állam és társadalom azonban nem sokba veszi kérésüket. Megmagyarositásuk céljából édes-keveset tesz. Nézzük csak egy pillanatra kulturális eszközeinket. Iskoláink, az életben első és mondhatjuk leghathatósabb magyarositó eszközünk tekintetében, úgyszólván, botrányos állapotok uralkodnak a felvidéken. A felekezetek itt iskolák fen- tartására nem képesek, és a hol igen: nem képzett és magyarul nem tudó tanítókat alkalmaznak. Hát ki hitte volna, hogy pl. a homonnai járás területén — a homonnai főszolgabírónak a közigazgatási bizottság előtt múltkoriban tett jelentése — 76 község közül harminchatnak Vagy aranyhabtömeg, ha ég, Az éterek, ha világitnak Es minden fényes, égi csillag . . . Előtted, oh nap, mint az éj! Mint vízcsepp a nagy tengerekben, A föld előtted oly csekély. Mi hát előtted ez a minden ? És mi vagyok előtted én ? A mindenség nagy tengerében Kezed milljó világhoz épen Még százszor annyit alkotott . . . S ha mérni merném azt tehozzád : Egy pont leszen az égi ország S én magam . . . semmisem vagyok ! Semmi ? De hát a te jóságod Nagysága nekem fényt adott; Bennem magad’ lefestve látod, Mint cseppnyi vízben a napot. Semmi ? De hát a létem’ érzem S elérhetlent esd röppenésem, Az égbe küldőm vágyamat, Létedben hisz parányi lelkem, Fürkész, gondol s ítél is menten : En létezem, tehát te vagy. Te vagy . . . azt a természet rendje És vallja azt az én szivem ; Arról engem meggyőz az elme S igy nem vagyok már semmi, nem ! En rész vagyok a nagy egészben, Ide vagyok állítva érzem tizenkét oUlnJ.
