Zemplén, 1898. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMFLÉN>VÁEMEG7E KOS ÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLETINEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK Lál ILT ID K! LT "V-A. S .Á. TZ 2íT -A. T3. Sátoralja-Ujhely, 1898. november 27. 48. (1992.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 „ Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttórben minden garmond sor dijja 20 kr. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyuj tátik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Őfelsége í. Ferenc József? 50 éoes uralkodói jubileoma alkalmából. Isten! add meg szent kegyelmed A magyar királynak, Hogy remélve, bízva benned: Éljen a hazának; Hogy a hármas bérc ormára Süssön örök dics’ sugára S a mit megkezd, azt a nemzet Bizalma kisérje. Minden tettén áldás lengjen, Ajkán szivünk éljen, S ö békében, küzdelemben Bízzék nemzetében; Hogy az ország és királya Üdvét egymásban találja És a vészben szent egységben Támogassák egymást. Szent Istvánnak kegyessége Legyen legfőbb kincse, Könyves Kálmán bölcsesége Fényét reá hintse, Nagy Lajosunk száz győzelme Dicsőségét hadd emelje S ajka-karja, hadd, akarja Mátyás igazságát! Érte ég a honfi érzet! Kit szeretnénk jobban? Nagy hűségűnk nem euyészhet, Mig csak szivünk dobban. A magyarok nagy királyát Hü népei áldva áldják — Népe áldja, mert királya Bölcsen üli trónját. A szeretet szétáradott Trónjáról, mint tenger S négy folyónk közt nem találsz közt, Hol nem áldná ember. A hódolat regét szőve Dicsfényt hint a fölkent főre S népe ajka váltig hajtja: „Nagy királyunk éljen!“ Mint a tömjén égbe törvén, Szálljon ima érte: Hogy nagy fényben, dicsőségben, Hosszú legyen élte; Hogy ellenét letiporja, Hogy lehulljon dac a porba S koronáján, mint szivárvány: Tündököljön fönség. Árpád földje meg ne törje Az esküt, hűséget: Védje karral, diadallal A hont és Felséget. Mind egy sorban, összeforrtan Álljunk, mint szírt a habokban És a vészben harcra készen Támadjuk az ellent. Az ős évek köztünk élnek, Emlékek beszélnek . . . A történet tömjént éget A nagy magyar névnek. Az Istenért, az oltárért, A királyért, koronáért, Égve égé nagy hűsége Olthatatlan lánggal. A trónt védve tört meg élte Sok nemes magyarnak; Vérét, éltét nem kímélte, Ment a viadalnak .... Mint oroszlán, mint az orkán, Haragjában háborodván, Vas kezében rémes fényben Ragyogott a pallos. Isten! add meg szent kegyelmed A magyar királynak, Hogy remélve, bízva benned Éljen a hazának! így a hármas bérc ormára Süt majd örök dics’ sugára S a mit kezdett, azt a nemzet Vitéz karral, diadallal Befejezi szépen. Máthé Miklós, lasztoméri g. kát. plébános. Vármegyei ügyek. Erzsébet királyné emlékfái. Erzsébet- napja volt e hó 19-én, gyász és fájdalmas megemlékezés napja a magyar nemzetnek. Dicsőiilt királynénk nemes emléke felujult minden szívben s újra érezzük a csapást, a mely az Ő elmúlásával nemzetünket érte. — Gyöngéd, szép gondolata Darányi földmivelésügyi ministernek, hogy a magyar társadalomhoz éppen e napon fordult azzal a kéréssel, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessen. Hegyen és völgyön, a városok népáradata, a csendes falvak egyszerű lakói közt szomorufüz, terebélyes hárs, viharra^ dacoló tölgy és örökzöld fenyő hirdessék az Ő emlékezetét! . . . Hiszszük is, hogy a magyar társadalom megérti és méltányolja e kegyeletes gondolatot és beteljesül a miniszter reménye, hogy: „emlékfák milliója lesz őrizője és hirdetúje a nemzet hálás kegyeletének Magyarországon.“*) *) A miniszter felszólítását, melyet nov. 19-én küldött szét az országba, lapunk .Hivatalos Rész"-e hozni fogja. Szerk. TÁHCA X Ferenc-József, mint elbeszélő. ) Zsófia főhercegasszonyt, felséges királyunk anyját, balul Ítélték meg apáink, tartván őt a magyarok ellenségének. Lehet talán, hogy a későbbi események azzá tették, de tény, hogy már 1844-ben ő sürgette, hogy a kis Ferenc főherceg (trónra léptéig királyunk csak a Ferenc nevet használta) tanulja meg a magyar nyelvet. Az anyai lélek próféta. Talán megsejtette, hogy a fia trónra jutván, inkább lesz egykor magyar király, mint osztrák császár. Tanítójául csakhamar tisztelendő Kiss János udvari káplán szemeltetett ki. A szittya idióma nehéz kenyér, lassan ment a munka, de a fiatal, nyúlánk főherceg rendkívül szorgalmas volt s példabeszédes jellemvonása, a nagy kötelességérzet, már mutatkozni kezdett. Két év alatt behatolt a pogány mistériumokba és 1846-ban már önálló magyar dolgozatokban irt az elbeszélői zsánerben, melynek impurumját ereklye gyanánt őrizgette fiókjában Kiss János. S ez a fiók csak ritka kedves vendége előtt nyílt meg, a kinek eldi- csekedte. *) Előszó Mikszáth Kálmántól, a Singer és Wolfner kiadásában most megjelent 1899. évi „Almanaeh‘-ból, mely a naptári részen kívül 15 legjobb elbeszólö-irónktól hoz novellákat. Az .Almanach“ ára 1 ft. Már kapható Lővy A. s.-a.-újhelyi könyvkereskedésében. Szerk. — Itt vannak az én kincseim. Magok a letisztázott füzetek pedig Bécs- ben, a családi levelestárban vannak örök emlékül elhelyezve, a II. József és I. Ferenc irkái és tanszerei mellett. Ferenc József, vagy Ferenc főherceg a hogy dolgozatait aláírta, két krónikaszerü tárgyat dolgozott fel: „Mátyás király vagy a cinkotai itce“ és „Miksa császár Mainzban.“ Olvastam mindkettőt, valóságosan fölhabzsolva szememmel a királynak már akkor ka- ligrafikus gyüngybetiiit. Igyekeztem betekinteni gondolataiba, érzéseibe s előttem állott az egész kép a múltból, az írás fölé hajlott szöszke fej, a szelíd kék szemekben merengéssel, világverő Mátyás régi dicsőségén régi kalandjain. A fő tisztelendő ur veres tintával javított itt-ott a szövegben, — néhol ő is roszul. Felvidéki ember lévén, körülbelül úgy néz ki a dolog, mintha például Matuska Péter tanítana egy főherceget magyar nyelvre. De a nagy igyekezet és siker félreismerhetetlen, mert e fenséges növendék immár folyékonyan beszéli el a hires cinkotai kántor furfangos ötleteit. Igaz, hogy hibákat is ejt. Hogy ne! Ezek e szerencsétlen magyar igék! A kitanulhatatlan hajtogatásuk! Az állhatatlan „meg“, mely mint a kis kutya, hol előtte, hol utána szalad az igének. Hát még a határozatlan és határozott mód! Hát az a sok dupla t meg 1. És azt örökké eltalálni, hova tegyen az ember belőlük kettőt és hol elég egy is! De az eredmény mégis meglepő. Két év múlva Ferenc főherceg nemcsak beszélni, hanem már elbeszélni tud s néhol egy-egy népies szót is elejt. Érdekes ez 1846-ban. Még Petőfinek is szemére vetik ebben az időben a pórias szavakat s Ferenc-József már használja. Azzal kezdi kis beszélykéjét: „A czinkotai pap egy nap átballagott Czinkotáról Budára, hogy Mátyás királytól valamely kedvezményeket szorítson ki a helységnek, mely másfél órát fekszik Budától.“ íme egy mondatban két népies szó, a miktől még fáznak az akkori Írástudók a Petrisevich- Horvát Lázárok és Vachottok. De tisztelendő Kiss János nyilván nem félt s úgy adta elő a nyelvet, a hogy ő összeszedte a könyvekből, meg a néptől vegyesen. Nem volt ő egészen járatos a nyelvben, azért tanította jobban. Vagy az is meg lehet, hogy a népies szavakat Palatínus Pistától szedte fel a tanulékony főherceg. Az előadás a két dolgozatban elég ügyes, a forma tömör és kerekded, van érzéke a főhercegnek az iránt, mi a lényeges s abból nem is marad el semmi, viszont nincs semmi fölösleges sem. A két történet úgy van elmondva, hogy semmi se hibázik és semmi se rontja vagy zavarja az értelmet, hanem az élénkségnek, a fordulatosságnak nincs nyoma az egyéniség nem látszik még mikroskopon se. Köny- nyü lett volna megjósolni, hogy az előkelő növendékből soha se lesz nagy elbeszélő. A minthogy nem is lett. De lett belőle nagy király. És az is csak valamelyes eredmény. Örülnék, ha e kis közlemény valamilyen módon feljutna a királyig. Édes mosoly ra.A. Zemplén mai száma tiz oldal. *55
