Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-27 / 9. szám

1898. február 27,

II. Melléklet 3. „Zemplén'4 9. számához.

ii.

Válasz

a „Zemplén“ 1897. évi 51. száma Különfélék rovatában „A pap választás vége“ cimü közleményre.

„A papválasztás vége“ cimü közlemény Írója a nagyközönséget félrevezette.

A valóság a következő :

1897. évi febr. havában Kovács István baksai ref. lelkész választatott meg 104 szavazattöbbséggel karádi lelkészszé. A választást megsemmisítették; Kovácsot a pályázatból ki nem zárták; az ellene hozott Ítélet jogerőre emelkedett; de az ujabbi lelkész-választásnál a a bizottság őt nem kandidálta, erre pártja oly óriási lármában tört ki, hogy a választás törvény szerint megejthető sem volt.

Karádon van 629 választó, ezek közül 241-en Kovács-pártiak Írták alá s adták be a törvénv- ellenesen megejtett választás ellen, melyen Fürjész Tamás 41 szavazatot kapott, a felebbe- zést, ebből én is szere em hinni, hogy F. T. levonja a következtetést.

És biztosítom előre a cikkírót, hogy a diadalból, hogy 241 választó szavazatával szemben, 41 választó hozzon papot, sohasem lesz semmi.

Annyit azonban eredményezett az, hogy a hatszoros többségben levő Kovács-pártiak nyakára erővel más lelkészt akarnak ültetni, hogy Karádon állandóan tiz csendőr van, mert az elkeseredett lakosság izgatottságát szociálizmus- nak gondolják és ezek rósz hírébe keveredett a lakosság.

Végül hiszem, hogy felebbezésünk indokai alapján a választás mi hamar meg lesz semmisítve s Kovács István már meghívott lelkészünket mi fogjuk 241-en a közmegelégedésre diadallal haza hozni és ezzel megszűnik az izgatottság, az elkeseredés, a nem létezett szo- ciálizmus és igy csendőrökre sem lesz szükség.

Karád, 1898. január 25-én.

Előttünk:

Kántor Mihály. Horváth Vince,

ügyvéd, tanú. egyh tanácsos.

Rácz Viktor, felügyelő.

TAN ÜGY.

1 íMipléHMíp Tanitó-Epsilet líratalos rovata.

— Rovatvezető : Schneider Jakab, —

Kéziratok a rovatvezetőhöz S. A.-Ujhelybe küldendők.

A szocializmus terjedése

és

az iskolai nevelés.

A parasztlázadás réme jelentkezik megyénk alsó vidékén, mintha a középkor múmiái jönnének elő rég felejtett sírjaikból. A gondolkozó előtt e tünetek vajmi fontosak, mert jelei az alsó népréteg kezdetleges gondolkozásának. Ma, a népiskolai törvény 30-ik évében valóban ide- genszerü valami ez, de hogy okának kell lennie, az kétségtelen. S éppen ezért, mi, kik a népnevelésével foglalkozunk, nagyon helyesen cselekszünk, ha kutatunk ama lélektani rejtély után, mely eme bajnak a kutforrása.

A pórnép anyagi elégtelen állapota nem egészen kielégítő magyarázata a dolognak, közteherviselés elleni zúgolódás nagyon régi már a magyar népnél. Ha ott jelentkezik e baj, hol a munkás küzd az éhenhalással, a nyomor ezer bajaival, még érthető, de midőn eme bajok mind távol állanak s a földnépe közönséges izgatok ostoba szavaira hallgat; itt másut kell a rejtély nyitját keresnünk, mert itt nincs meg a logikus eszmetársitás alapföltétele: a józan ész.

S itt eljutottunk ama műhely küszöbéig, honnan az egészséges gondolkozást, a józan világnézletet kell kihoznia a földnépének : az iskolához. Igen, itt kell körülnéznünk, mert okvetlen hiba van a kréta körül. Nyomjuk meg hát a kilincsét e műhely ajtajának s vizsgálódjunk.

A tantermek télen zsúfoltak, a melegebb évszakban meg üresek. Mind a kettő baj és pedig nagy, mert a nevelés és oktatás kellékei igy nincsenek meg.

Kevés ember törődik avval, hogy milyen az iskola, fődolog az, hogy van iskola. Ez kielégít még ma nagyon sok főt, nem gondolván utána azt, hogy a rósz iskola, vagy a meg nem felelő iskola működési eredmenye egyenlő a semmivel. 60 növendék egy tanteremben — egy osztályú —- olyan munkát követel a tanítótól, hogy az, lelkiismeretesen tanítva, bizonyosan nem lesz terhére a nyugdíjalapnak, mert addig elpusztul minden tüdeje a poros iskolai levegőben. Ha pedig két vagy több osztályú az iskola

egy teremben, ott a jelenlegi tan terv megoldása jámbor óhajtás marad. A tanitó emberfeletti munkát végezhet, de az eredmény csak gyarló karikatúrája annak, amely felé törekedett. De ez még csak a tanítás, a puszta észfejlesztés; cikkem cime pedig „a szocializmus“ oly valami orvosságot követel, mit közönségesen erkölcsi nevelésnek mondunk. És ez a bökkenő! Erkölcsi nevelés, vagy mondjuk: valláserkölcsi nevelésre vajmi kevés idő marad, aminthogy ezt a tanterv a vallásoktatás órájára bízza. De hát mai tulLömött iskoláinkban azt se tudja a tanitó, minek adjon elsőbbséget. A tudás, az a fődolog, mert avval be kell számolni, az erkölcsi nevelés nem vehető számon, tehát a kényszerítő körülmények nyomása alatt elmarad s későbben, mint a jelenlegi körülménynél is, nem késik, hogy megboszulja magát.

Egész iskolarendszerünkön különben végig vonul ez vörös fonalként s csoda, hogy ma az erkölcsi elziillöttség még nagyobb alakjaival is nem találkozunk, mint amilyen nap-nap után olvasható a napi sajtQ híreiken. írni, olvasni tanítás ez a fődolog a népiskolában, mert eszerint ítéli meg a statisztika tiz évenként a nemzetek .haladását, műveltségét!

Es ez a fonákság tartja magát, igy van beültetve a közhiedelembe, hogy ennek igy kell lennie, ez a helyes. Az igaz, hogy az irás-ol- vasás révén eljuthat az ember a műveltség magas fokára, csakhogy ennek a frázisnak mi a gyakorlati értéke, azt mi, néptanítók tudjuk legjobban. Kétélű kés az, melylyel a lelket meg is lehet ölni, ha a lélek nemesebb hajlamai nem fejlesztetnek oda, hogy az egyén a könyvekben, mint az állat a legelőn megtudja külön böztetni az éltetőt a mérgestől.

Vannak példák bőven már ma is, hogy a köznép aláírásokat hamisít, az pedig egész réme lett már a társadalomnak, hogy olvasni valóját a ponyváról veszi. Nem tudok rá példát, hogy az államügyész perbe fogott volna valakit oly vétségért, hogy a ponyván lelki mérget tálal fel az alsó néposztály számára, pedig bizonybizony mondom, hogy nagyobb az ő bűne, mint ezer rágalmazóé, mert ő vét az állam, a társadalom és az összemberiség fensége ellen.

A néptanító munkájának az eredménye, még abban a legjobb esetben is, ha iskolai rendszerünk föl volna ruházva a megkvivántató kellékekkel, már a legelső ifjúkorban ki van téve az elmúlásnak, mert a gyermekkor lelki benyomásai a fejlődés menetén állandóan tüne- deznek, mivel az iskola hatásának folytonossága nagyon korán szűnik meg. Legtovább tartanak az erkölcsi nevelés hatásai, mert ezek a lelket a becsületesség zománcával veszik körül s ha eléggé gondosan rakatott reá, mint a megfelelő kerítés a gyenge plántát megóvja az ártalmas külbehatásoktól, a kívánt helyes irányba fejlesztik.

Mai, hiányos iskolai rendszerünknél legtöbbet vélek az emberiségnek, a társadalom- és a hazának használni, ha a köztantárgyakban való haladást addig munkálom az iskolában, a meddig lehet; de az erkölcsi nevelést legfőbb gondjaim közé sorozom s a kínálkozó alkalmakon kívül naponként szánok reá egy fél, vagy egy egész órát. Becsületes embert nevelni, önérzetes jellemeket adni hazámnak sokkal többnek tartom, mint az ismeretekben mesz- szebbre haladt, de szív és jóakarat nélküli polgárokat. Legyen tehát jelszavunk: emberszeretettől buzgó valláserkölcsi nevelés, és akkor megtettük mindazt, mit a haza mai körülmények közt tőlünk elvárhat.

Zseltvay B.

KEöszön.etn.37-ilvá.nitátsol5:.

I.

Bodrog-Szerdahelyen újonnan épített községi iskolát annak dacára, hogy építkezési költségeinek fedezésére a T. Zemplén-vármegye közművelődési alapból 2000 forintnyi segélyben részesült, még 140 forintnyi összeg terhelte. Örömhírrel veszsziik tudomásul, hogy ..ezen terhelő összeg kifizetését — Szerviczky Ödön ur ezen iskola buzgó elnöke sikeres fáradozása folytán — nagyméltóságu Yécsey Sándor báró és Jósika Sámuel báró őexellenciái magukra vállalták s kifizetését uradalmi pénztáraikból kegyesen utalványozták. Midőn a nevezett község iskolaszéke ezen kegyes adományokért legmélyebb köszönetét fejezi ki, azon óhajának ad kifejezést, vajha akadna sok oly iskolabarát, ki mostoha tanügyünk felvirágzását mindenkor oly készséggel kész támogatni.

II.

A gálszécsi Takarék- és Hitelpénztár — mint más években — az idén is szives volt a helybeli elemi iskoláknak a magyar nyelvben legjobb előmenelt tett tanulóinak jó magyar ifjúsági könyvekkel való jutalmazására 20 ftot ajándékozni.

Fogadja a nevezett intézet ezen, a nemzeti népnevelést és magyarosítást előmozdító nemeslelkü adományáért hálás köszönetünket.

Gálszécs, 1898. február 23.

A gálszécsi népiskolák vezetőinek nevében: Andrejkovits Pál, áll. isk. igazgató.

Az előfizetők névsorából kimaradt: Horváth Gyula Zemplén—Szinna.

Uj előfizetők: Hosza József Homonna, Marikovszky János Egres, Bányay Ferdinánd Smugócz, Sztaurovszky János Sztirócz.

IES.-erezető póstája,

Zs. B. — Varannó. Kétszeres köszönet. Ml azt tartjuk, hogy a jó vezér nem a közlegényeket bocsátja elére, de maga vezet és erre meg is van a jogcim. Mindnyájuknak szerencsekivánat a szép ünnepséghez 1 Lefolyását kérni fogjuk közölni. — Hirek a jövö számban.

Bodrogparti. Elkésve vettem; mikor jelen cikk már ki volt szedve; jövő számban, ha óhajtod, elsőbbségi jogodat fenntartom.

L. Gr. — Szerencs. Köszönöm szives soraidat- Vajha mindannyian úgy gondolkoznának! Reményiem mi nól többen igénybe veszszük vendégszereteteteket.

CSARNOK

Kalikó est Homonnán.

Karnevál herceg már magányába vonult. De azt hiszem, nagy megelégedéssel tévé ezt ez idén. Mert ha még most is duzzogva vonult volna el, nagyon igazságtalannak tüntetné magát fel őher- cegsége. Mert hát a „Homonnai jótékony nőegyesület“ mindent elkövetett őhercegségének elvonulása estéjén (febr. 22.) hogy kiérdemelje legnagyobb méretű megelégedését. — A fény, az ele- gáncia és jó kedv, a különböző gondolkozás és az együttérzés, — a takarékosság és a jótékonyság gyakorlása: találkoztak, összeölelték egymást, még pedig őhercegsége bucsuzóján, nyilván abból a célból, hogy édes emléket vigyen magával elhagyatott magányába.

Őhercegsége ez idei uralkodásának végén, bucsuzója előtt már három nappal, állandó tartózkodási helyéül a homonnai „Stefánia-szálló“-t választotta ki. S minden délután be-beláto- gatott a táncterembe s nagy gyönyörűséggel szemlélte: mily aranyos jó kedvvel s buzgalommal ékesítik az ő bucsuzásának helyét — azok, kik örömmel üdvözölték megérkezését s fájdalommal vették bucsuzását.

S hogy őhercegsége — mikor február 22-én este Vc9 órakor, a fényesen kivilágított teremben, megjelent — csakugyan nagyon meglehetett elégedve, azt onnan gondoltam, hogy az én Jenő barátom — aki bizonyosan Karnevál őher- cegségével is beszélt már, — boldogságtól su- gárző arccal állt meg a terem közepén, e szavakat rebegve felém:

— Húsz éve emlékszem e terem eseményeire, de még ily fényesnek nem láttam soha ! Pedig, hajh, sok drága pénzt is áldoztak már, hogy ez üreg falakat gyönyörűségessé tegyék.

És én is azt vallom, az én Jenő barátommal egyetemben, hogy ez estén festői Ízléssel volt dekorálva e terem. Az ez alkalomra készített függönyök úgy festettek, mintha aranynyal szegélyzett ezüstös rámába foglalt virág-liget lett volna minden ablakmélyedés. A falakon függő aranyrámás nagy tükörök valósággal csalódásba ejtettek; úgy tűntek fel, mintha csakugyan a Petrovícs Gyula ecsetje alól kikerült Amorettek tartották volna kövér kezecskéikben. A terem szögletek pedig úgy festettek, mint délnek rózsa- vagy pálma-ligetei. Egy-egy tapasztaltabb gavallér meg is jegyezte ez imitált ligetekre : „^.mor e ligetekben fog tanyázni.“ — S mindezt kiegészítette a szebbnél-szebb szalon- bútor, melyek oly jól érezték magukat helyeikön, mintha nem is kívánkoztak volna onnét el sohasem.

De nemcsak én adtam igazat az én Jenő barátomnak abban, hogy festőién szép a terem, hanem ő is igazat adott nekem abban, hogy nem is lehetett nem festői, mikor azt a homonnai úrnők,- Géczy Istvánná egyesületi elnöknővel élükön, napokon át önmaguk fáradoztak a díszítéssel.

Alig volt még 9 óra s a terem máris nemcsak a fénynek és a festői szépségnek volt kellemes otthona, de a legaranyosabb jókedvnek is. A teremnek nagy társaságát az egyszerű, de ízléses kalikó-öltözet (fehér alapszinü batiszt apró kék babokkal)... pardon! a benne levők . . . kedvesen élénkítette meg. A jókedvhez, az élénkséghez csakhamar hozzászegődött a kíváncsiság is s szájról-szájra járt a kérdés: Itt van-e

már az elnöknő ?-------Igen, mert a dominók

felvonulását kíváncsian várta, leste minden szem.

De nem kellett sokáig várni. 9 óra után nem sokkal 18 tetőtől-talpig egyenlő piros dominóba öltözött nő vonult fel, sok ártatlan, ke-