Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-27 / 9. szám

Ez elszomorító eset iránt kell, hogy az egész vármegye közönsége érdeklődjék. Saj­nos, hogy a hatóság éber ellenőrzése dacára megtörtént a vármegyében, most kötelessége a vármegye törvényhatóságának minden le­hetőt elkövetni, hogy az élet és vagyonbiz­tonság továbbra ne veszélyeztessék, hogy a mozgalmak lázadássá ne fajuljanak. Kéri tehát e tekintetben a vármegye törvényhatóságának hathatós támogatását a különösen felkéri erre a lelkészeket, mint s kik hivatva vannak a félrevezetett népet a helyes útra visszaterelni. A vármegye alispánja most különösen tavaszszal egyéb szerfelett megszaporodott adminisztratív teendőin kivid a sorozásokkal is el lévén foglalva; amennyiben a fent leirt mozgalom elfojtása és az ekörül felmerült ba jók orvoslása továbbtartó és egyöntetű intéz­kedéseket igényel és a helyszínén való hosz- szasabb tartózkodással van összekötve, az alispán hatásköre ez irányban Dókus Gyula rendszerinti főjegyzőre lenne átruházandó és a főjegyző az ez irányban szükséges intéz­kedések megtételével alispáni teljhatalommal megbízandó. Főispán Öméltósága ezek előrebocsátásá­val a közgyűlést megnyitja, mire a vármegye rendszerinti főjegyzője köszönetét fejezvén ki főispán Öméltóságának azon buzgólkodásért, hogy a baj orvoslásához szükséges eszközök megszerzését az államkormánytól már az első esetek felmerülése alkalmával kieszkö­zölni igyekezett; a törvényhatóság és tiszti • kar nevében még hosszantartó boldog élet kívánásával üdvözli. A vármegye törvényhatósági bizottsága a főispán Öméltósága szavaiból elszomorító tu­domására jutván a bodrogközi állapotoknak, közhelyesléssel veszi tudomásul főispán Ömél­tóságának ama előterjesztését, hogy a rend­kívüli helyzetre való tekintettel a baj orvos­lása és a mozgalom elfojtása körül szüksé­gessé vált egyöntetű intézkedések megtételé­vel alispáni teljhatalommal Dókus Gyula fő­jegyző bizassék meg. 4347. sz. A vármegye alispánjának a múlt évi december hóban tartott közgyűlés óta mostanig lefolyt évnegyedes időszakról szerkesztett jelen­tése felolvastatván, valamint a főispán Ömél­tóságának elnöki megnyitója, úgy e jelentés is első helyen, az úgynevezett szociálista moz­galommal foglalkozik, mely mozgalom, az al­ispán jelentésének szavait idézve „köztudo­másra, a mi vármegyénk talajából nem fakadt, de a fővárosból a szomszéd Szabolcs-várme- gyén át behurcolt értelmetlen izgatás, osztály- gyűlölet-szitás vármegyénknek még eddig csak a bodrogközi járásában vert gyökeret; abban azonban rendkívüli gyorsasággal terjedve bur- jánozik.“ Jelenti továbbá az alispán, hogy ennek meggátolására és a netaláni lázadás kitörésé­nek megelőzése céljából — miután már a sze­mély- és vagyonbiztonság tényleg meg volt támadva — ismételt kérelmére a hadtestpa­rancsnokság előbb egy zászlóaljat, vagyis 4 századot, utóbb ismét egy zászlóaljat vezényelt ki, melyek közül egy század Király-Helme- czen, egy Agárdon, egy pedig Kis-Kövesden lietnék. Keresményem pedig alig, hogy ke­nyérre elég. — Kérj szüléidtől. — Ne említsd, őket, megszakad a szivem. —- Van elég pénzük a vén bolondoknak. — Lajos! — Egy szót se, vagy pénzt adsz, vagy itt hagylak. — Kialudt belőled az emberi érzés utolsó szikrája. Lajos, gondolj gyermekedre, ha már irántam kihűlt szived. Mondd hitedre, mikor tartjuk esküvőnket? — Ha, ha, ha, még mire nem gondolsz, he, he, mire jó az, hi, hi, pénzbe kerül s még borra való sii.cs, ha, ha, ha, nem hog3T eskü­vőre. — Te embertelen szörnyeteg. — Mit nekem, ha pénzed nincs, pusztulj el gyermekestül. Összerezzent .... Keblében lázong, hullámzik a fékeveszett indulatok árja. — Mégis szeretem .... susogja s szavait elnyeli az éj sötétje. V. — Anyácskám, anyácskám, ébredj, már feljött a nap, dél is lesz. Apuska mindjárt haza jön s ismét lármát csap, amiért nem kész az ebéd ........................................................................ ...............ajakán bágyadt mosoly játszadozik. Csak arcáról, mintha eltűnt volna a bibor. helyeztettvén el, Czigándon a tanúsított ellen­szegülés miatt 5 század van elhelyezve.*) — E helyekre — Király-Helmeczet, a főszolgabíró székhelyét kivéve — hatósági biztosok is van­nak kiküldve. A vármegye törvényhatósági bizottsága a félrevezetett nép e szervezkedésével és a baj gyökeres orvoslásának módszerével ez alkalom­ból behatóbban óhajtván foglalkozni, felolvas­tatott a vármegye közig, bizottságának e f. hó 14-én tartott üléséből 167/590. kb. sz. alatt hozott határozata, melylyel felkéri a törvény­hatóság bizottságát, hogy a terjedő szociáliz- musnak nevezett mozgalom meggátlása céljá­ból a tudatlan népünket izgató és tévútra ve­zető szocialista sajtó megrendszabályozása és a Bodrogközön a rögtönitélő-biróság életbelépte­tése céljából a nagymélt. kormányhoz feliratot intézzen. Ezzel kapcsolatosan felolvastattak Hajdú-, Heves-, Gömör- és Kis-Hont-vármegyék átiratai ugyancsak a mozgalom terjedésének meggáto­lása céljából, különösen pedig az országban egyre terjedő szocialista tévtanok orgánumait képező „Földmivelő“ és „Népszava“ című, a mai társadalmi rend ellen a legizgatóbb cik­keket tartalmazó hirlapok célzatos és tervszerű terjesztésének megakadályozása iránt a Képvi­selőház és a nagymélt. Kormányhoz hason- szellemben való támogatása tárgyában. E'elolvastatott még Szabolcs-vármegye közönségének is a szociálista mozgalom terje­dése alkalmából a nagymélt. beltigyminister- hez 556/97. sz. a. intézett felirata az iránt, hogy a nép tanácsadójául hivatott kör- és községi jegyzői kar az állami adóbehajtástól és az ezzel kapcsolatos teendőktől, a törvények módosítása utján, felmentessék, az uzsora- és csalás büntette és vétsége pedig a hiva­talból üldözendő cselekmények’ sorába iktat- tassék. Végül felolvastatott főispán Öméltósága 263/28. számú átiratával áttett, a nagy-rozvá- gyi szociálista szövetkezet tagjai által aláirt, az egylet feloszlatását illetőleg tett kötelező nyilatkozat,**) melylyel egyidejűleg a Kis- és Nagy-Czigánd község kötelező nyilatkozata is bemutattatott. A vármegye törvényhatósági bizottsága az alispáni jelentés ide vonatkozó részével egyidejűleg tárgyalt közig, bizottsági határo­zatot hosszas és beható vita tárgyává tevén, a rögtönitélő-biróság életbeléptetését illetőleg, arra való tekintettel, hogy a bemutatott és felolvasott kötelező nyilatkozatokból látszólag úgy Nagy- és Kis-Czigánd, mint Nagy-Roz- vágy lakossága jobb útra tért s maga az alispán azt mondja jelentésében, hogy „habár bízni nem lehet benne jelenleg mindenütt csend van,“ elhatározta, hogy a rögtönitélő-birósá- got még jelenleg nem kéri meg, hanem uta­sítja a vármegye alispánját, hogy azon eset­ben, ha annak életbeléptetését szükségesnek látná, kérje fel főispán Öméltóságát, hogy en­nek megkérése céljából a vármegye törvhat. bizottságát rendkívüli közgyűlésre hívja össze. Ellenben a szociálista sajtó megrendsza- bályozását illető részét a közig, bizottság hatá­rozatának magáévá teszi és feliratilag felkéri' a nagyméltóságu kormányt, hogy amennyiben vármegyénk területén az egész mozgalom csupán csak a Várkonyi személyzete részéről becsempészett és terjesztett „Földmivelő“ és egyéb, szociálista szelleműnek nevezett, de különben minden társadalmi és jogrend meg­döntésére izgató lapok a tudatlan lelke­ket megmételyező cikkei olvasásának tulajdo­nítható, tekintettel hogy a lappangó tűz ki­törésétől mindig tartani lehet s ennek végle­ges kialvása csakis abban az esetben remél­hető, ha az azt szító, lázitó cikkeket a nép meg­szűnik olvasni, azaz hogyha ezek olvasása nem fog módjában állani; e rendkívüli körül­mények között és helyzettel szemben a Kép- viselőháztól rendkívüli intézkedések megté­telére felhatalmazását kérvén, e valósággal országos csapást előidézhető megjelölt sajtót megrendszabályozni kegyeskedjék. A társtör­vényhatóságok hasonszellemü feliratait a vár­megye bizottsága ennélfogva pártolólag tudo­másul veszi. Végül a nagy-rozvágyiak kötelező nyi­latkozata a vármegye alispánjának további megfelelő eljárás végett kiadatván ; felhatal­mazza a bizottság az alispánt, hogy e rend­kívüli helyzetben ott, a hol kisegítő tisztvise­lők alkalmazásának szükségét látja, azokat megfelelő dijjázással alkalmazza. Az alispán évnegyedes jelentése egyéb részében tudomásul vétetett. Kelt Zemplén- vármegye törvényhatósági bizottságénak Sá­•) Tekintettel arra, hogy a két Czigánd időközben megnyugtató magatartást tanúsított, onnan 3 század f. hó 25-én elvezényeltetek. **) Közölve a „Közönség köróból“ e. rovatunkban. Szerk. toralj a- Ujhelyben 1898. évi febr. hó 22-én tartott közgyűléséből. Jegyzetté és kiadja; Thuránszky László, tb. főjegyző. A lázadásra izgató, úgynevezett szociálista lapok megrendszabályozását kérő fölirat pedig, melyet szintén a tb. főjegyző fogalmazott, igy szól: Nagyméltóságu Ministerelnök Ur! Alig egy rövid évnegyed elég volt arra, hogy vármegyénk különben is minden oldalról sújtott közönsége felett oly fekete fellegek tornyosuljanak, melyek elhárítá­sára mostan már a legerélyesebb rendsza­bályokra van szükség. Jómódú, békességes magyar nép lakta vidékeink nyugalmát szocialistáknak ne­vezett lelketlen bujtogatók dúlták fel, hogy a zavarosban halászhassanak, hogy a félrevezetett népet kiszipolyozhassák! Nem szociálisták, közönséges gonosz­tevők ezek, kik az élet- és vagyonbizton­ság ellen törnek, akik minden társadalmi és jogrend megdöntésére törekesznek. E vándor apostolok — e bujtogató gyü- levésznép igéit és az általuk becsempészett „Földmivelő“ lázitó cikkeinek szellemét szívta magába jó magyar népünk, — és a lappangó tűz folyton terjed, mert a „Föld- mivelő“-t a már inficiált körön kívül min­dig tovább-tovább hordják. Nem lokális, általános baj ez, mely az egész nemzetet fenyegeti és most hogy már a nagyméltóságu kormányzat a bajt felös- merte, a nemzet reményű, hogy terjedésé­nek gátat fog vetni és alapjában orvosolni is fogja tudni. A már megtörtént rendzavarások, hogy úgy mondjuk forrongások, megtorlásán al­kalmazásba vett intézkedések önmagukban célhoz nem vezetnek, mert, ott ahol kato­naság nincsen, ahol a csendőrség gyengébb, vagy nincs annyira kezeügyében — a „Föld- mivelő“ lap tanát hirdetők folyton újabb és újabb követőkre találnak és újabb egye­sületek, szövetkezetek alakulnak, sőt feles­küsznek. Ennek a meggátolhatása céljából ter­jesztjük fel Nméltóságodnak tisztelettel a mai alulírott napon tartott közgyűlésünkből fenti szám alatt hozott határozatunkat, kér­vén Nméltóságodat, hogy a sajtószabadság őrve alatt felburjánzott és magát szociális- tának nevező lázitó sajtó megrendszabályo­zása céljából szükséges rendkívüli intézke­déseket törvényhozási utón megtétetni ke­gyeskedjék. A látszatát sem akarjuk mink annak, mintha a tisztességes sajtó szabadságát nem tartanók tiszteletben és annak érin­tetlenül való fentartását nem a leg­melegebben óhajtanok. De midőn a ma­gukról arra nézve, hogy „a Földmivelő szociális társaságból kilépnek, ebben tett esküjüket, sem az isteni, sem az emberi tör­vények szerint megtartandónak nem tart­ják'1 — kiadott kötelező nyilatkozataikban úgy a czigándiak, mint a rozvágyiak ön­maguk elismerik, hogy „a Várkonyi István által szerkesztett „Földmivelő" cimü lap iránya és tartalma által mételyeztettek meg szivükben és lelkűkben“ ; midőn elösmerik továbbá, hogy őket az idegen izgatok, Várko­nyi szétküldött apostolai rutul megcsalták: kémünkkell Nagy méltóságodat, hogy aköny- nyenhivö félrevezetett, rászedett nép ne ro­bajon neki tovább a veszedelem és megsemmi­sülésnek és hogy a vagyonosabb osztály élet- és vagyonbiztonsága biztosítható, a társa­dalmi és jogrend továbbra is fenntartható legyen : kegyeskedjék módját találni annak, hogy e lázitó lapok szerkesztői lelketlen üzelmeiket ne folytathassák. Kelt mf. A lóavató-bizottságok tagjai, közfelkiáltás­sal, újra maradtak mindazok, akik eddig voltak. Páczin, Karcsa, K.-Kövesd községek föld- mivesei (helyesebben mondva eucilista-szövet- kezetei) „olvasókör“-ökké kívánván alakulni, alapszabályaikat jóváhagyás végett fölküldötték a belügyi kir. ministerhez, ki is azokat véle­ményadásra lekiildötte a vármegyéhez. A köz­gyűlés ezekben a tervezett olvasókörökben a szociálista tanok magvainak elhintésére szaba­dalmazott intézmények tervezetét látván, az alapszabályok jóváhagyását nem véleményezte. Ezek során az első napi közgyűlés d. e. SU 12-kor befejeztetvén, folytatása másnapra, vagyis febr. 23-ra tűzetett ki. Erről a másod­napi közgyűlésről jövő számunk Vármegyei ügyek c. rovatában adunk majd tudósítást. Folytatás as I. mellékleten..

Next

/
Thumbnails
Contents