Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-05-15 / 20. szám
TANÜGY. Zemplén-wrap TaniMpülst hivatalos rovata. — Rovatvezető : Schneider Jakab, — Kéziratok a rovatvezetőhöz S.A.-Ujhelybe küldendők. A tanitó özvegye és árvái félévi ellátása. Aki az 1868. évi valamint az azóta megjelent s a népoktatásra vonatkozó törvények és ezek végrehajtása tárgyában egyszer-másszor kiadott ministeri rendeletek tanulmányozásával foglalkozik, arra a meggyőződésre fog jutni, hogy még sincs igaza a Néptanító Lapja f. évi 5. számában megjelent „Ne téveszszük meg a közvéleményt“ cimii cikk Írójának, midőn elitéli azokat, akik a tanítói állás nyomorúságos volta folta felett panaszkodnak; mert habár minden helyen is van a tanítóknak törvényszabta minimális fizetésük, de ha ezeknek az üdvös célokat eredményezni hivatott törvényeknek a mélyére megyünk s különösen az ide vágó ministeri rendeleteket figyelmesen tanulmányozzuk, lehetetlen azokban meg nem találnunk ama sérelmes részeket, melyeknek még ma is érvényben léte miatt egészen jogosult úgy az egyes tanítóknak, mint az egyetemes tanítóságnak panaszos felszólamlása. Ilyen a többek között a cimíil vett rész is, amelyről az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 140. $-a akként intézkedik, hogy „a tanitó halála esetén özvegye és árvái a halálozás napjától számítandó fél évig az egész fizetést és lakást élvezik.“ Mily megnyugtató, mily vigasztaló ez a szakasz magában, különösen akkor, ha tudjuk, hogy a tanitó özvegyek és árvák segélyezéséről szóló 1891. évi XLIII. t.-c. 5. §-a értelmében az „özvegyi segélypénz a férj halála napjától számított fél év múlva tétetik foly óvá,“ mert legalább addig is lesz az árván maradt családnak magát miből fentartani. Azonban — fájdalom — a dolog nem igy áll. Ugyanis a tanitó özvegyek és árvák félévi ellátását biztositó törvény végrehajtása tárgyában 1879. évi december 23-án 32,056. sz. a. kelt ministeri rendelet szóról- szóra igy hangzik: „Az 1868. évi XXXVIII. t.-c. 140. §-a értelmében a községi tanító özvegyét és áryáit megillető félévi járandóság nem az iskola pénztárából, hanem a községi pénztárból fizetendő és államilag segélyezett községi iskolák ilyen járandóság fedezése végett államsegélyben nem részesülnek.“ íme itt a ministeri rendelet, amely a törvény, által nyújtott reményt egészen megsemmisíti. És ez azt hiszem elég világos. A községi tanitó özvegye a községi pénztárhoz van utasítva, mig az államilag segélyezett községi iskolai tanítók özvegyeire s árváira kimondja a rendelet, hogy a jelzett célra államsegélyben nem részesittetnek. Az a kérdés merülhet most már fel, hogy honnan nyerik hát ezek a szerencsétlenek a félévi ellátást, avagy egyáltalában számithatnak-e arra “? Én azt mondom, hogy nem. Mert nézzük meg csak az 1886. évi a községek rendeletéről szóló XXII. t.-cikket, nem találunk abban csak egy mondatkát sem, amelyben a községek utasítva avagy kötelezve lennének arra, hogy ilynemű kiadásokat fedezzenek. De tegyük fel, hogy a községi elöljáróságnál meg van a jó indulat a tanitó özvegye s árvái iránt, ez a jóindulat csak helyi és nem átalános érzetü, vagy ha a tanitó elhalálozása esetén pót költségvetés utján akarná biztosítani a szóban levő félévi ellátást, nem fog-e hajótörést szenvedni minden jóakarata a képviselőtestületnek, mint a község képviselőinek a már enélkiil is magasra hágó kiadások mellett. — Avagy ha bérházban lakott a tanitó, nem lehet-e annak kitéve az özvegy, hogy férje halála esetén — senki nem fizetvén a lakbért, mert 400 ftos minimum nem enged megtakarítást — a háztulajdonos felmondja a lakást. — Hiszen aki a községi háztartást ismeri, bizonyára tudni fogja, hogy a költségelőirányzatban felvett s vármegyei hatóság által is jóváhagyott kiadások is sokszor nem teljesíthetők amiatt, hogy a megállapított jövedelmek nem fizettetnek be pontosan, sőt találkozhatunk olyan községi elöljárókkal is, a kik szigorúan ragaszkodva a szabványokhoz, a költségvetésben fel nem vett kiadásokat még akkor sem fizetnék ki, ha a pénztár erre nézve fedezettel bírna. Mondhatná valaki, hogy mutassak példát az előadott kételyek igazolására. Dicséretökre legyen mondva az érdekelteknek, ezzel nem szolgálhatok; de hogy kételyem jogosult, azt a szóról-szóra idézett törvények és ministeri rendeletek eléggé igazolják s ha a jövőben az özvegyek s árvák félévi ellátása a 140. §. értelmében meg lesz, az csak a községi elöljárók érdeme lesz. Én ugyan szívesen vagyok optimista e tekintetben és szives örömmel csatlakozom azokhoz, kik szeretik hinni, hogy a férj halála után az özvegy meg fogja kapni a községektől törvényben biztosított félévi ellátására szolgáló összeget, de erre nézve határozott utasítást, rendeletet óhajtanék, mert előttem van legközelebb a magyarizsépi ev. ref. egyháznak a tanitó árváival szemben tanúsított eljárása, midőn ezek nem hogy a félévi ellátást kapnák meg, hanem a ref. egyháznál dívó szokások ellenére még a temetkezési költségeket is viselniük kellett. (Sárospataki Lapok f. évi száma.) Azért e tárgybani indítványom az, hogy tanitó-egyesületünk tegye majd, de mindenesetre a közeljövőben tanácskozása tárgyává e tételt s társulva a többi testvéregyesületekkel memorandumot terjeszszen a közoktatási Minister őnagyméltóságához, melyben kérelmezze azt, hogy a tanitó özvegyek és árvák félévi ellátása vagy egy, vagy más erre hivatott pénztárból fedeztessék s özvegyeink és árváink a törvény által részükre biztosított félévi ellátási dijat biztosan megkaphassák. E tárgyhoz való minél szélesebbkörü hozzászólás s megvitatás ügyünknek csak javára szolgálhat.*) Hubay Bertalan. Zemplén-vármegyei Tanítok Háza. Irta: Berecz Károly. I. Hogy tanultunk akkor ? . . . Csak 25—30 évvel ezelőtt. Ott laktunk bent a 300 éves s.-pataki főiskola Paradicsomsora végén, a „Kongó“ nevű szobában 16-od magammal. Oly nagy volt e lakószoba, hogy mig télen a „került“ fától pirosán izzó kályha melletti korsóban felforrott, addig az átelleni szegletben a mosdótálban befagyott a viz. Lakbért soha nem kért senki. Déli csengetésre csak a kanalat kellett vinni, kosztpénzt nem kellett fizetni, akinek kellett volna is; mehetett vizsgára, ha adós volt is. — Az évi tandíj 4—5 ft volt a gimnáziumban, hozzá semmi pótlék. Hetenkint mindenki kapott két „brügó“-t, (kon- viktusi, fáin barna kenyér) melyet olykor, a városon kosztoló módosabb fiuk szívesen cseréltek be „marci“-ért, (valamivel fehérebb városi kenyér). A ruhára való kitelt a mendiká- cióból, vagy a nagyobb diák ráadta a magáét a kisebbre. Ha hosszú volt a nadrág: lemetéltek belőle késsel annyit, amennyi kellett. Aki szegény tanuló be nem fért a konviktusba s a hozzá tartozó benlakásokba: az ment inasnak (alias: dárdás) a városra jogászok, teológusok, módosabb fiuk mellé. Én valamennyi fokozatot — átéltem. Yig élet volt és könnyű — a konviktusi. Hiába tanultam jól: ott kellett hagynom. Veszedelmes költői hajlamot fedeztek fel bennem. A vaskalaposság által inkriminált két vers sor ez : .Vén lisztes Bakónak sok süldője vagyon, Sok maradók lencsén hizik igen nagyon.“ A . . .. fy tápláló, intézeti felügyelő — besu- gás folytán — ebben hálátlanságot fedezett fel. Furcsa!! A Bakóné tarka kutyája hexameterbe ugathatott; a kosztosának nem volt szabad rythmusos verset faragni a lencséről! Ezért, lantom ideálját: etvették a brugót is s a várt „Marci“ (bányi) nagy jutalom helyett kifizettem a „Paradicsom “-ból, a „ Kongó “-ból. Sajna! Szívós M. apánk még akkor csak tanárunk volt a II. osztályban, nem egyúttal tápintézeti felügyelő. Ő nem „csapott volna ki.“ Ó adott volna egy fabarackot, mondván : „egyed bogaram, egyétek bogárkáim a borsót, lencsét; attól erősödik a csontotok.“ Ily metódussal még a vasat is képes volna ez a példátlanul humánus tanár megingatni. Ő soha sem tett tönkre senkit; ha ütött, javított is. M. J. (most s. .. .i főbíró) a nagy szorgalomidő közepén a vidéki életmód tanulmányozására két hétre engedély nélkül távozott. Mikor visszaődöngött Patakra s az utcán kószálva — rábukkant Szívós : „hát te hol peregrináltál, hé!“ Csak ennyit mondott, aztán kézen fogva felvitte az iskolába. Csoda- jóságu tanár! Éljen soká!! A .... fy által a „Ivongó“-ból kiutasittat- ván, „Jó-remény“ fokát, hol kikötöttem: a régi patika udvarában hátul találtam fel. Itt élt három diák: Aper (a nagy agyam), Böde (a kullancsformáju kicsi) és Lepkési (a sovándi, zörgős csontu) jogász, ez utóbbi most t.... i szolgabiró. Hol a többi'? Tudja a jó idők malma! Hogy — enni — hol ettek ? mai napig rejtély előttem ... A likőrt igen szerették, gyakran mondogatták : „hé! dárdás, Uszubu! vedd fel a kacagányt; eredj a „Citromosába likőrért. Fizetésem napi 3 zsemlye volt, néha ez is kontóra járt ki. Éljárt hozzájok hébe-hóba egy szép barna diáklegény. Ennek nem tudom, hogy •) Nincs semmi ok aggodalomra, ha a törvény gondoskodott Az említett eseten kivül cikkíró kartársam sem tud más okot felhozni, ez pedig bizonyára a felettes ha tóság tudtán kivül történt; mert adandó esetben mindig nyerhet jogorvoslást, ha azt igénybe veszi. R.-vezető. jutottam rokonszenvébe. Talán a falra pingált kinrimjeim inditák szánalomra. Ez, ha valami csekély szívességet tettem neki, 30—30 krt tett a markomba ... Óriás összegek akkor ! Csodálattal tekinték a rejtélyes idegenre. Vizsgálgatni kezdtem lényét. Sokszor és sokat irt, kiválta ha a szobaurak nem voltak honn. Az asztalon felejtett irataiból böngészvén, ennyi maradt emlékemben tőle: .Ha udvarlójokon pitykés a dolmány; Mondják: „11 done“ orrukat félrehúzván.* (Folyt, és vége köv. Tanulmányi kirándulás. A tarczali m. kir. vincellér-képzőben a szőlő és borgazdasági tanfolyamot hallgató tanítók Kosinszky Viktor intézeti érdemdús igazgató és országos szőlészeti felügyelőjének vezetése alatt május hó elsején testületileg kirándulást tettek Sárospatakra, amely tanulmány utón megtekintették az ottani homok területi immunis szőlőtelepet, honnan a szerzett tapasztalatok után délben visszatérve a városba, Feld- messzer Herman nagy vendéglőj ében bankettre gyűltek egybe, hol a kiszolgáltatott ízletes ételek és jó borok Jónás János bandája mellett kedélyesen töltötték szabad idejüket. Tósztokban sem volt hiány, a testület egyik tagja magvas szavakban ecsetelte a vezető igazgató ur érdemeit és a tanítók iránt táplált érzelmeit és jóindulatát. Délután kirándulás volt a Királyhegyre megtekinteni a főiskola tulajdonát képező és az állam által kezelt mintaszerű szőlőtelepet s végül a Láczay László féle nagy kiterjedésű és szakszerüleg betelepített szőlőtelepeket, hol a tulajdonos vendégszerető neje, Láczayné őnagy- sága uzsonnával látta el a tanulmányozó, kifáradt társaságot, mig végül az esti 10 órai vonattal Tarczalra utazott vissza a tantestület. Hálás köszönetét mond ezúttal a tanfolyamot hallgató tanítóság Kosinszky igazgató urnák a tapintatos vezetésért és nem kiméit fáradságáért. * A tanfolyam e hó 7-én ért véget, amikor is a szőlészetből egyelőre futólagos vizsga megtartatott. Estvére a tanfolyamot hallgató tanítók meghivattak az intézeti országoshirü pince megtekintésére, amelyben mintegy nyolcszáz hektoliter, drága és finom bor van elhelyezve. A pince szakszerű berendezése és nagy tisztasága, amiben Korotnai Kálmán pince-kezelőnek is van érdeme, valóban meglepte a jelen voltakat. A magyaros borkóstolás után a diák-tani- tók szívélyes búcsút véve az intézet érdemekben gazdag igazgatójától, Kosinszki Viktor úrtól, valamint a v.-képző szakképzett és jeles tehetségű tanáraitól: Kiss Ernő és Suli Antal uraktól is, haza utaztak a viszontlátásra az októberi folytatólagos kurzusra. Kárpáti Péter. I?.-vezetó póstája. V. J. N.-Mihály. — Kórom a folytatást is, csak az osotbeu kezdhetjük a szodóst. B. F. Smugócz. — Elkósott, április elején kellett volna kérni. A közönség köréből. — Alak és tartalomért a beküldő felelős. — Tekintetes szerkesztőség! Minden szerénységem mellett is be kell vallanom, miszerint az én kezdeményezésemből néhányszor rendezett bálok jövedelmével alapját vetettük meg a Király-Helmeczen felállítandó toronyórának létesítését. Ezen bálákból befolyt jövedelemheZ’járult 120 ft, melyet nagyságos és főtisztelendő dr. Ku- sinszky Arnold nyugalmazott jászói perjel, konokok urnák, leleszi lakosnak Király-Hehnecz város díszpolgárává történt megválasztatása alkalmával tett le a város pénztárába. Legyen istennek hála, a régóta célba vett toronyóra fel lett állítva Király-Helmeczen e hó 12-én 600 ft árban a jó hírnevű Mayer Károly budapesti óragyáros műhelyéből. Nagy szükségét éreztük mi, de a vidék is, mert Király-Helmecz, mint központja a járásnak sok vidékit lát naponta a járásbíróság, telekkönyv, adóhivatal, szolgabiróság, tiszaszabályo- zás, kóráhz, pénzügyőrség, csendőrség stb. hivatalnál. Kedves kötelességet teljesítek, amidőn újólag hálás köszönetét mondok azon családoknak és egyeseknek, kik anyagi segélyeikkel hozzájárultak és elősegítették a hasznos célt, mely már most eléretett t. i. a toronyórára felállítását. Vagyok a tekintetes szerkesztőségnek. Király-Helmeczen, 1898. május 13. kész szolgája: Somogyi Gerő, plébános.
