Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)

1898-05-01 / 18. szám

Szorgalommal, tudással még sokra viheti. — Gazdy Aranka (Marinett táncosné) a nem neki- való, ledér, cocotte-szerepkörből lépten-nyomon kizökkent. — Nagy Vilma (Laurence) Mát­rámé (Genevieve) Mikey Hózsika (Josephine szobaleány) emelték az összhatást, mely azon­ban a darab kacagtató tendenciája dacára sem bírta a tetszés zajosabb megnyilatkozásáig fo­kozni a kisdedszámu közönség csendes derült­ségét, — gondolom a folytonosság meg-meg- akadása (szerep-nemtudás, stb!) miatt. — Pénteken, ápr. 29-én, „Felhő Klári“ ment felhők alatt ugyan, s habár zuhogó eső nélkül, mégis kis közönség előtt, persze, mert a nagy- közönség mostanában „újság“ után vágyik. — Egyébként pedig a maga nemében mindenik szereplő nagyon jó volt. Sárközi (Aba András) nemcsak játszott, de kellően alakított is. — Stand Margit (Felhő Klári) igen jól festett, szép énekét, eleven játékát tapssal jutalmazták ; a Mátrámé (Katica) tőriil-metszett piros pozs­gás leánya is tetszett. — Kozma (Fátyol Ferkó) kitűnő, szinte szilaj kedvvel játszott, szívből énekelt dalai sem tévesztették irányukat: szívhez szólották. - Szepesi és Bátori helyes epizód­alakok.— Mátrai (Istók) annyi tapsot kapott, hogy ha, mint énekelte „csak negyedrésze bankó lenne“ ma már, gazdag bankár lehetne. — Gazdy A. (Viola Éva) ékes liliomszál, az ilyen emésztetü darabban szinte tul-elegáns. — Nagy Vilma (Rokkáné) a szószátyár, kelepelő gazdasszony alakításában mintaszerű. —- Sarlay (Gergő) pom­pásul mulattatott. — Palágyi (Szita Pista) degradált szerepében is figyelemreméltó. — A da­rab végén egy kis incidens történt. A Fátyol Ferkó pisztolya csütörtököt mondott, még pe­dig pro et contra. Erre az ügyelő „kést rántott elő“ a kuliszák mögül, de már késő, mert az illúzió is meg volt lőve. * * A jövő hét a jutalom-játékok kezdete lesz, Kedves alkalmak nyílnak arra, hogy az újhelyi jó közönség kimutassa kedveltjei iránt, Tiszay- né, Tiszay és Gazdy Aranka iránt, kiket méltó szeretettel becézett, igaz rokonszenvét. A műsor ez : Ma, vasárnap, „Talmi her­cegnő“ Konti operetje, hétfőn, május 2-án, leszállított helyárakkal „Niobe“ Paulton remek bohózata (Yxionisták!), — kedden, máj. 3-án, általános közkívánatra „Folt amely tisztit“, má­sodszor nyújt alkalmat arra, hogy Gazdy Aranka művészi alakításában gyönyörködhessünk, — szerdán, máj. 4-én, liszav Dezső jutalomjáté­kául (előre is jelezhetjük, ugy-e bár, hogy zsú­folt ház előtt!) „Tiszt urak a zárdában“ Varney remek zenéjü operetje, — csütörtökön, május 5-én, itt először „Diplomás kisasszonyok“ Kö- vessy legújabb énekes bohózata, — pénteken, május 6-án, leszállított helyárakkal „Varázs- gyiirü“ Planquette kitűnő operetje, mely közön­ségünket már az első előadáskor is elbájolta, — szombaton, május 7-én, itt először, „Trilbik, az aggszüzek“ Feld Mátyás nagyhírű énekes élet­képe. Azután következik az elbuesuzás hete. Tiszayék Ujhelyből Nyíregyházára mennek, hol szintén tárt karokkal várják a derék társulatot. a I b. Különfélék. — Királyi adományok. Őfelsége, kabi­netirodája útján s főispánunk közbenjárásával, Szombathy Antal kolbásai lelkésznek 30 ftnyi, Radik János bukóczi, Kaszley András klazáni, Klesz András zubnai és Nesirzky István m.-la- borczi tanítóknak pedig egyenkint 15 ftnyi leg- kegyesebbb adományt küldött. — Személyi hírek. Kiár István, forgalmi hivatalnok a M. A. V.-nál, lapunknak is munka­társa, Bátyú állomásról Volócz-ra helyeztetett át. — Kinevezés. Bubics Zsigmond kassai püs­pök Hornyák Ágoston róm. kát. segéd lelkészt a cziróka-hosszumezei plébániára lelkészszé ki­nevezte. Helyét Petsár Gyula monoid káplán foglalja el. — Előléptetés. Szokolay Emil kir. fő­mérnök a Vili. oszt. 1. fokozatába, Zettin Ignác és Katona Sándor kir. mérnökök pedig a IX. oszt. 2. fokozatába léptek. Gratulálunk! — Temetés. Balogh Zoltán posta- és táviróigazgatósági titkárt, kinek tragikus halálá­ról ma egy hete már megemlékeztünk, ápr. 25-én d. u. 3 órakor temették el a Wekerle-téri Horny&y-házhöl. A végtisztességen nagyszámú intelligens közönség vett részt s igaz részvéttel osztozott a fájdalom súlyától megtört édes anya, a zokogó testvérek és bánatos rokonság fájdal­mában. A szebbnél-szebb, többnyire élő virágok­ból font koszorúk és feliratos szalagok tömegétől teljesen lepett érckoporsó, égő viaszgyertyáktól körítve, az udvar közepén volt felállítva. E körül foglalt helyet a gyászoló család és rokonság s ugyancsak a koporsó közelében állottak az el­hunyt pályatársai, éspedig a nagyváradi posta- és táviróigazgatóság képviseletében Szűcs József és Vucskics László segédtitkárok, a kassai igaz­gatóság küldöttjeiként Izsák István tanácsos és Erdélyi Sándor 1. titkár és az újhelyi posta- és táviróhivatal tisztikara Rosznáky Gyula hiva­talfő vezetése alatt. A temetés szertartását ft. Katinszky Gejza plébános végezte. Megható részlete volt a temetésnek, mikor az egyházi funkció végeztével, az emelet erkélyén ellaelye- zett cigány-zenekar a megboldogultnak kedves két nótáját, a „Bogár, bogár sárga cserebogár,“ meg „Káka tövén költ a ruca“ kezdetűket rá­zendítette. E bus melódiák mellett emelték a halottas kocsira a pályatársak szeretett tiszttár­suknak koporsóját, melyet a róm. katolikus te­metőben helyeztek örök nyugalomra. — Ny. b ! Időjárás. Az április ugyancsak bolondozó kedvében volt ez idén, amit leginkább avval matatott ki, hogy egy-két száraz nap kivételé­vel, az egész álló hónapban és úgyszólván éjjel­nappal esett, többnyire zuhogott az eső. Folyó­ink föláradtak, a föld pedig annyira fölázott, hogy szinte péppé vált. A múlt csütörtökön erős vil­lámlás és dörgés között órák hosszán ömlött, amire csakugyan el lehetett mondani: „adtál uram esőt, nincs köszönet benne!“ Óhajtandó, hogy a szép május jóra fordítsa mindazt, amit elrontott az a csúnya április. — Eljegyzés. Löwe Lajos, a M. A. V. új­helyi gyártelepének egyik derék művezetője, ápr. hó 23-án jegyezte el Tomasovszkv Anna kis- aszszonyt, Tomasovszky Lajos bírósági végre­hajtó kedves szép leányát. Nyári mulatságok. A s.-a.-ujhelyi ipa­rosok önképző egyesülete, ápril hó 28-án tar­tott gyűlésének határozata alapján, ez idei nyári mulatságát a „Torzsás“-on épült saját sátorában május hó 28-án (Pünkösd első napján) fogja megtartani. — A városi kaszinó az elmúlt héten elhatározta, hogy junius hó 4-én nyári táncmu­latságot fog rendezni. A mulatság színhelye, ér­tesülésünk szerint, az Abonyi-féie kert lesz. — Végzetes bünhödés. Palics Sándor, az újhelyi honvéd-zászlóalj közlegénye, ápr. hó 24-én éjjel engedelem nélkül kimaradt s hogy ezt meg ne tudják, a laktanya hátulsó részén, a hecskei magas sziklafalról akart az udvarba leereszkedni. Ámde pórul járt, mert a várta észrevette s rákiáltott, amitől a különben is ka­patos baka annyira megrezzent, hogy lábai alól a talajt elveszítvén, fejjel lefelé a mélységbe zuhant oly szerencsétlenül, hogy agyrázkódást szenvedett, aminek következtén harmadnapra a közkórházban meghalt. — Rendőri hírek. Az elmúlt héten több rendbeli apróbb lopás elkövetése zavarta meg Ujhely város közbiztosságát, ámde a rendőrség a tettest minden esetben letartóztatta. így neve­zetesen a Sz. V. Széchenyi-téri lakásáról a szakácsnő ezüst órája és lánca veszett el. Estére az óra láncostul megkerült. Orehovszki János nevű újhelyi vásott fiú lopta el. — Berilla Mihály márk-csemernyei igazolvány nélküli csavargó napszámos a napi piac egy bódéjának ajtaját törte fel éjnek idején s már bent gazdálkodott mikor tetten érték és bekísérték. — Dávid Kálmán sárospataki származású napszámos épületfákat lopott s azt, árusította; ez gyanús lévén a rendőrséghez került, a hol tettét beismerte. — Pap János bácskai illetőségű ismert tolvaj a pénteki heti vásár alkalmával Engel cipőbolt­jában cipőt, Reiehard Adolf boltjában pedig pipákat lopott. A rendőrség ezt is hamarosan kézrekeritette. — Licsák Ferenc csavargó fiú egy színésznőnek kiváltás végett rábízott postai szállítólevelét két krajcárért eladta. Ez is a dutyiba került. — Veszett kutya. Az elmúlt héten Uj­hely város utcáin ismét veszett kutya garázdál­kodott. Megmart egy szabó inast és több kutyát. Az inast elküldték gyógyítás végett a buda­pesti Pasztőr-intézetbe, a megmart kutyákat a rendőrség elfogatt és kiirtatta. A rendőrhatóság egyidejűleg negyven napi kutya-zárlatot rendelt el, amely idő alatt minden kutya kivétel nélkül otthon megkötve, vagy pedig pórázon, szájko­sárral vezetendő. A szabadon és szájkosár nél­kül kóborló kutyákat a gyepmester elfogja és kiirtja. — Művész-est. Zilahy Gyula, a buda­pesti nemzeti színház elsőrendű tagja, Sárospata­kon, május hó 3-án, a városháza termében jóté- konyczélu müvészestét tart. Helyárak: 1 ft. — 70 kr. — 30 kr. — Jegyek válthatók Eperjesi József könyvkereskedésében. Kezdete 8 órakor. — Képviselőtestületi tagok. Tokajból írja levelezőnk : Városunkban ápr. 27-én volt a községi képviselő-választás. Az I. kerületben Füzesséry Ödön főszolgabíró, a 11.-ban Paulay Gábor vm. törvényhatósági bizottsági tag elnök­lése alatt folyt a szavazás. — Megválasztott rendes tagul az I. kerületben: Zákó Soma, Pau­lay Gábor, Zinner Herman, Grigássy Mihály, Horváth Lajos és Mandel Gyula, — a II. ke­rületben : Lakatos József, Kecskés István, Gör­gey Gábor és Erdély József. — Királyi kitüntetés. Schwabach Zs. G. pécsi bor-nagykereskedő, herceg Montenouve Alfréd borpincéinek kizárólagos tulajdonosa, ő felsége legmagasabb elhatározásából a császári és királyi udvari szállítói címet nyerte. Ezen kitüntetés jelenleg annál inkább bir kiváló fon­tossággal, mivel tudvalevőleg a borkereskedelem az utóbbi időben tul-elővigyázat és irigység kö- vetkezményekép sok oldalról méltatlan támadá­soknak volt kitéve és igy ezen legfelsőbb elha­tározás folytán elismerését megtartja. Schwabach Zs. G. ur személyes tulajdonságaival, mint kitűnő, tiszta és nemes minőségű boraival hazánkban, valamint a külföldön is méltó hír­nevet és nagyrabecsülést vívott ki magának.-- Föltételes megállóhely. A Bátyúról reggel Budapestre induló és az onnan éjjel Bá­tyúra érkező gyorsvonatok B.-Szerdahelyen is megállanak föltételesen jun. hó 15-étől szept. hó 15-éig és e vonatok Csap és Bátyú között mint személyvonatok fognak közlekedni. — Talált hulla. Az alsó-bereczkiek a mi­nap az újhelyi határhoz tartozó Galambos nevű kiirtott erdőrészlet mellett a Bodrogból egy már teljesen oszlásnak indult férfihullát fogtak ki. A hatóság kiküldöttjei konstatálták, hogy a hulla már hetek óta lehetett a vízben, különben felis- merhetetlen, 70—75 cm. magas, jól fejlett közép­korú s a rajta lévő ruhafoszlányok és csizma után (mely egészen új volt, a talpa laposfej ü szegekkel kiverve) Ítélve, a munkásosztályhoz tartozó egyén lehetett. Külső erőszak nyomait a hullán nem találtak, tehát bűntettről nem, ha­nem öngyilkosság vagy véletlenségtről lehet szó ez esetben. A hullát, mint ilyet, elföldelték s körözését a hatóság elrendelte. — A Bodrog folyó ez idén nem érte el a régi magas vízállást, most apad. A bodrogközi belvizek sem okoztak kárt az idén, úgy, hogy a f.-bereczkii vizlecsapoló szivattyú működését is beszüntették. A vetések kitünően állanak. Le­gelők jók. Gyümölcsből ez idén a szilva virított bőven. rl. — Borhamisítók büntetése régen. Egy német lap legutóbbi számában a következő ér­dekes reminiszcenciát közli: „A bornak ólomcu­korral való hamisítása már évszázadok óta is­meretes és a törvény legszigorúbb intézkedései még mai napig sem voltak képesek a visszaélé­seket teljesen megszüntetni. A Wurtembergben 1696-ban kiadott tilalom keveset használt, ez a kormánynak 1706 augusztus 10-én a stuttgarti hatóság által közzétett Ítéletéből kitűnik, mely szószerint a következőképp hangzik: „Dacára annak, hogy a birodalmi-törvények 1696-iki üdvös intézkedései tiltják a bornak lithar- gyrival (ólomcukor) és egyéb ártalmas festő­anyagokkal való hamisítását és ez jelentékeny pénzbírsággal és a vétség nagyságához képest fogházzal, testi és halálbüntetéssel sujtatott; a her­cegségben mégis akadt egy Dhrai János Jakab nevű ember, ki e hercegség néhány helyiségé­ben a szomszédos Esslingenben és másutt rósz és savanyu 1702, 1703-iki borokat fenti anyag­gal pancsolt. Beható vizsgálatból kitűnt, hogy e hamisítás következtében nehány ember ko­molyan megbetegedett sőt nehány meg is halt, miért is méltó büntetésképp a fenti hamisító az itteni székvárosban lefejeztetett, a hamisí­tásról irt könyvei le foglaltattak és a hóhér ke­zével tűzre dobattak; továbbá a mérges bor meg­semmisítésével minden további bajnak eleje vétetett.“ — A felső magyarországi „amateur- kiállitás végrehajtó bizottságának értesítése folytán újból tudatjuk, hogy a kiállítandó tár­gyak bejelentésének véghatárideje a jövő hó 15-én letelik. A kiállításban résztvevők felkéretnek te­hát, hogy a bejelentőiveket, melyeken a ki­állítandó tárgyak darabszáma, minősége, jelzete kiemelendő, mielőbb szíveskedjenek Lévay Ist­vánnak, a kiállítás igazgatójának címére Kassára juttatni. Reméljük, hogy Ujhely város és vár­megyénk lelkes hölgyei nem maradnak el e ne­mes versenytől, s hogy a kiállításban való rész­vétellel müizlésüknek kifejezést adnak egyszer­smind pedig műkedvelő alkotásaikkal avagy müértékkel biró gyűjteményeik beküldésével a babér osztályosává is iparkodnak tenni Újhelyi és vármegyénket. — Az eperjesi állami kisdedovónŐ- képző-intézet igazgatósága értesített béliünkét arról, hogy a tanítóképzéssel kapcsolatos inté­zetnek I. osztályába az 1898—99. évre összesen 25 növendék vétetik fel, még pedig : 10 ingyenes, 10 féldijas és 5 bejáró. A kérvényeket f. évi ju­nius 20-áig kell beadni. Bővebb tájékozásért Eper­jesre Láng Mihály igazgatóhoz kell folyamodni. — Új körorvos. Sztakcsin községből írja levelezőnk, hogy a m. hó 21-én megejtett válasz­tás alkalmával sztakcsini körorvossá, több pá­lyázó közül, Legethy Albert dr.-t választották meg. A pályázat iránt nyilatkozott élénk érdek­lődést, egyebek közt, annak kell tulajdonítanunk, hogy felvidékünkön rövid idő alatt öt nagyobb szabású gyár emelkedett. Folytatás a II. mellékleten.

Next

/
Thumbnails
Contents