Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-04-10 / 15. szám
1898. április 10. I. Melléklet a „Zemplén*' 15. számához. Ideje hát, hogy szálljunk magunkba, gyógyítsuk az emberiség nyílt sebeit, hogy a mai társadalmi rend szikláit csapkodó hullámok ne csapjanak össze fejünk fölött is, mert a nyomor tengerén igen-igen bősz viharok dúlnak s ha egyszer féket vesztve elhagyja medrét: akkor már minden késő lesz. Támaszszuk föl hát lelkűnkben az emberszeretet, az irgalmasság szent érzetét, hogy a nagy napon magunk is örömre támadhassunk föl! ^seltvay <§. Vármegyei ügyek. Karzatjegyek a díszközgyűlésre ma és holnap d. e. 872 óráig a vármegyei számvevőségénél kaphatók. A vármegye közönségének díszközgyűlése holnap d. e. pontban 9 órakor kezdődik, azért helyeiket a karzaton szíveskedjenek elfoglalni már 9 óra előtt. Tájékoztatásul értesítjük még a hölgyközönséget, hogy karzatjegyek csak korlátolt számban adatnak ki, azért igényelt jegyeik átvételéről szíveskedjenek kellő időben gondoskodni. A közigazgatási bizottság ápr. 5-én tartott rendes havi ülésén teljes megnyugvással értesültünk arról, hogy vármegyénk a szocialistaszövetkezetektől meg van tisztítva, amennyiben a Bodrogközön forrongott nép visszatért előb- beni békés, csendes és rendes életmódjához. Az alispán havi jelentésében dicsérettel szólott a tokaji és a szerencsi járások köznépének józan gondolkozásáról, hogy t. i. a népbolonditó tanokra nem hallgatott és a népbolonditó kísértéseknek a legjózanabb módon ellenállott. Hasonlóan méltatta Abara község közönségét is, mely a körébe tolakodott ál-apostolokat kiutasította. — Dókus Gyula főjegyző, mint a szocializmus megfékezésére kiküldött alispán-helyettes, a kivivőit eredményről referálván, indítványokat terjesztett elő, melyek elfogadásával a Bodrogközre kivezényelt katonaság őrnagy-parancsnokának, a csendőrség szárnyparancsnokságának, úgyszintén mindazoknak a helyhatósági közegeknek, kiknek érdemes részük volt a szocializmus elfojtására irányzott közigazgatási rendszabályok sikeres érvényesítésében, elösme- rés szavaztatott, miről az érdekeltek jegyzőkönyvi kivonatokkal fognak értesittetni. — Főispánunk Öméltósága, aki örömmel és elismeréssel fogadta az alispán-helyettes jelentését, Dókus főjegyzőnek, úgyszintén Benosik j. főszolgabírónak „akik emberélet megkimélésével fojtottak el egy helyi forrongást“ tapintatos, buzgó és erélyes fáradozásaikért, nemkülönben a Bodrogköz birtokos-osztályának a fenyegetett veszedelemmel szemben tanúsított férfias magatartásáért mondott köszönetét és elismerést. — Mailáth József gróf felszólalásában, azon kezdve, hogy „eoncordia rés parvae crescunt, discordia maximae dilabuntur“ a maga részéről is elös- meri, miként a Bodrogközön forrongott parasztszocializmus elfojtását célzó köztevékenységben minden tényező megtette kötelességét s abban az egyéni jóleső érzésben, hogy nemcsak a járást, de az egész vármegyét nagy veszedelemtől szabadították meg, bizonyára föl is találják erkölcsi jutalmukat. Minthogy azonban Bencsik István főszolgabíró a többek között önfeláldo- zóan teljesítette kötelességét, indítványozta a szóló, hogy a j. főszolgabírójának ez önfeláldozó magatartása legfelsőbb helyen is méltánylásra ajánltassék. (Helyeslés). — Öméltósága a főispán jelentette, hogy a Bodrogközön nyomorral küzdő és munkára képtelen Ínségesek fölsegi- tésére a belügyi kir. minister ezer forintot küldött ; egyben fölemlítette, hogy az ilyen Ínségesek összeírásával igazolatlanul késett községi elöljárókat hivatali állásuktól a j. főszolgabíró felfüggesztette. — Á belügyminister intézvénye, melyben tudtul adta, hogy a sztropkai, a szin- nai, a homonnai és a varannai járásokban az anyakönyvi kerületek számát szaporította, annak idején s lapunk révén az érdekelt közönséggel egész terjedelemben közöltetni fog. — A főügyész-helyettes jelentése szerint 210 rabmunkás áll rendelkezésre az újhelyi szőlők ujjátele- pitósónek munkájában. — A közegészségi állapot megnyugtatónak nem mondható. Zboj és Kriva községekben a hasi hagymáz járványosán pusztít. A tiszti főorvos a járvány okait a rósz élelmezésben és a községeken átfolyó szenyes patak ivóvízül való használatában, úgyszintén a nyomorúságos lakás-viszonyokban (a kecske, szarvasmarha és a család közös helyiségben telelnek együtt) találja. Bemutatta egyszersmind azt a vadtatárka-darából sütött lepény-forma valamit, ami valóban a nyomorúság kenyere. Tetézi a bajt, hogy a községek lakossága henye nép, erkölcse a lustaság s inkább nyomorog, hogysem a jobb életmód eszközeinek beszerzéséért fáradva dolgoznék. Fejes I. kb. tag lelkes felszólalására sürgősen fölterjesztést intéztek a keresk. ministerhez ínséges közmunka-adásért, egyszersmind átírtak az egyházi főhatósághoz, utasítaná a lelkészeket, kövessenek el mindent hatáskörükben arra való nézve, hogy azt a népet az erkölcsi fatalizmusból kivezessék s lelkűkbe a mindennapi kenyeret biztositó munka szerétét beléoltogassák. — A vallás és közoktatásügyi minister Blyasin János cselejei állami iskolai tanítót és Kolyvoska József nagy-dob- rai rk. tanítót a magyar nyelv terjesztése és magyar nemzeti közszellem erősbitése terén tett sikeres fáradozásaik jutalmául 50—50 ftnyi jutalomban részesítette. (Éljenek! — Szerk).— Kudlócz és J.-Volya községeknek iskolaépítésre 400—400 ftnyi segedelem nyújtását helyezték kilátásba a közmiv. vmegyei alapból, melynek évi jövedelme hogy 0’á°/o-ról l°/o-ra fokoztassék, átírtak a Közgyűléshez. — A 44,000 fttal tervezett vaján-szakaszi Laborcz-hid építése iránt a múlt hó 28-án megtartott verseny-tárgyalás 15°/o-es árengedmónynyel (6600 ft megtakarítással !) eredményhez vezetett. — Egyenes adókra befizettetett a múlt hó folyamán 17,461 ft 82 kr. az év első negyedében összesen: 156,278 ft 98 kr. (visszaesés a múlt év első negyedi eredményhez mérten: 16,302 ft 26 kr.) — Végezetül fölemlítjük, hogy Matyasovszky Mihály és Gáspár János hadköteles egyéneknek kivételes nősülés megengedéséért benyújtott folyakeiben, hogy véges földi éltünk nem szakad meg a halállal, de folytatódik a túlvilág eszményi tiszta szféráiban, hová egyszer majd a test is meghivatik az angyal harsonájával. Igen jól esik ezt hinni a gyarló emberi észnek, jól esik remélni a véges lét fölött aggódó léleknek. Tehát föltámadunk! A túlvilág örömeinek azonban a megváltó igazságos árt szabott s e tartozás, a dij lerovandó itt a földi életben, mert különben a feltámadás nem leszen örömünkre, nem lesz kívánatos reánk, ha az emberszeretet adóját itt nem törlesztettük le ama szives készséggel, melyet a nagy istenember irt elő számunkra. Nézzünk körül az emberiség mai társadalmában, mennyi ajk kiált segítségért, mennyi kéz nyúlik ki alamizsnáért, mit ezer és ezer féle alakban kell kiszolgáltatni azoknak, kik előnyös anyagi és szellemi helyzetben vannak arra nézve, hogy ezt gyakorolhassák. Nézzünk körül hányán gyakorolják a felebaráti szeretet isteni tényét e sivár keblű tömegben, mely lót- fut az élvezetek után, ha teheti, vagy azon töprenkedik éjjel-nappal, hogy miként károsítsa meg embertársát, ha már maga a tönk szélére jutott. Maga az emberszeretet erénye unalmas, érdektelen, sőt nevetséges is sokak előtt, kiknek sajkája kedvező széllel evez az élet tengerén. Az egész vonalon, merre lelki szemeinkkel csak elláthatunk, ezernyi sebből vérzik az emberiség teste. Itt is, ott is föllángol a nyomor kínzó fájdalma, egész területeket borit el az erkölcsi bűnök posványa; de gyógyító írt ezekre ritkán látunk vinni, enyhítő balzsammal nem sietnek segíteni a vérző sebeken. Nagy ritkán megvillan, néha az utolsó órában, a mütő éles pengéje, hogy egy-egy fekélylyel kivágjon az elevenből is jókora darabot. Aztán a rend marad s az úgy is fojtó lég telik tovább az emberi nyomorúság keserves jajkiáltásaival. Azért a hivő sereg bizton számit a föltámadásra, s oly örömmel ünnepel, mint a ki legjobban végezte dolgát. Hja ! ez már valami megszokott, hogy akkor is jutalomra számítsunk, ha kikacagtuk a lelkiismeretes kötelességteljesi- tést, ha gunytárgyává tettük az erényt, ha jól mulattunk azok balgaságán, kik az emberszeretet magasztos jótékonyságát gyakorolják. séges szellemi, kulturális fejlődéshez. Szóval meg van minden ahhoz, hogy egy minden tekintetben első rangú kis város lehessen Zemplén-vár- megye székvárosa. És hogy még sincsen igy, hát ez talán mégis érdekelni fogja, első sorban azokat, akik a haladás dokumentálásán fáradoznak, másodsorban a lakosságot magát és ez alkalommal talán Tiszay Dezsőt is, aki bevonult egy szín- társulattal ebbe a székvárosba. Talán fölösleges volna megjegyezni, hogy egy színtársulat mikénti megélhetése demonstrálja egy városnak kulturális színvonalát. De azért mégis megemlítem, mert akadnak kétkedők, kik körülbelül a következőképpen szarvasokoskodnak : kérem nem a társulat megélhetése demonstrálja a fenti körülményt, hanem a társulat művészi színvonala mozgatja azt a bizonyos kulturális higany-golyót. Ha jó a társulat, támogatják, ha rósz, nem kell, hogy támogassák. Hát erre nézve visszatérek az én fejtegetésemhez és folytatom azzal, hogy igenis én magam voltam az, ki tavaly a Tiszay Dezső társulalát megróttam. De ezen megrovás alatt ott lappangott egy gyenge intelem a közönséghez, hogy támogassa ezt a társulatot éppen azért mert gyenge. Támogassa pedig azért, hogy máskor Tiszay vagy más igazgató, merjen egy drágább, egy jobb társulattal is bevonulni. Félreértettek és nem támogatták a Tiszay társulatát. Tiszay nagy vesztességgel hagyta el Ujhelyt. Hát okos dolog volt-e ez ? Igenis nem ! Bizony valljuk meg őszintén, hogy nem! Mi egy haladó város vagyunk, de még kisváros. Téli színi szezonunk nincs. Annak nem a bevonuló színigazgatók az okai. A hiba belül keresendő. Ugyan ki merne egy ily színházba télen bevonulni. Megpróbálták egy párszor, itt is hagyták a foguk fehérjét. Nincs színházi élet, természetesen nem fejlődhetik ki egészséges, üdvös kultur-élet. Nincs, hiányzik a társadalmi élet belső szervezetéből az áldásos pezsgő vér, mely éltető eleme a társadalmi testnek. Tehát nem követelhetünk — mert nem vagyunk képesek fentartani ■— egy nagyobb, drágább társulatot. Meg kell elégednünk tehát egy olcsóbb társulattal. Ezt ugy-e bár kénytelenkelletlen el kell fogadnunk. Menjünk tehát tovább. Ha megalkudtunk azon körülménynyel, hogy olcsóbb társulattal is be kell érnünk — már pedig ezzel meg kell alkudnunk, ha egyáltalán színházi szezonban részesedni akarunk; — akkor követeljünk csak annyit és olyan arányban, amilyen arányban követelhetünk és a minő mértékben képesek vagyunk a követeléseinket honorálni. De ilyen konklúzió után nem helyes dolog azzal argumentálni a letargiát, hogy rósz a társulat, gyenge a társulat, nem érdemes támogatni. Visszatérek az elmondott kitételhez: igenis a gyengét kell támogatni. Kell pedig a város közönségének saját jól felfogott érdekében. Mert igy fokozatosan juthatunk el oda, hogy az igazgatók mindig több és több érdeklődést fognak tapasztalni, fogják látni, hogy igenis ennek a városnak szüksége van színházra, tehát szüksége van jobb, drágább társulatra. Az igazgató adminisztráció-okoskodásával és gazdálkodásával fog merni mindig több és több tőkét fektetni a társulatába, jogosultaknak fogják látni az igényeinket; követelésünk nagyobb sulylyal fog bírni nálunk. Ki fog fejlődni egy mindig, lassan és fokozatosan erősbödő szellemi élet, kultur mozgalom fogja áthatni a társadalmi életet. Szükségét fogjuk érezni annak, hogy igenis a színházat meg kell javítani, vagy építeni. Elmaradhatatlan következménye lesz mindezeknek az igazi, üdvös szellemi élet kifejlődése. Megfognak szűnni a tél irgalmatlanul banális, korcsmái és lump életei, élénk mozgás fogja hajtani a várost a haladás felé, de nemcsak külsőleg, hanem belső szervezetében is. Ezzel ugyhiszem tartozik a város önmagának, tartozik a jövő nemzedékének, tartozik saját intelligens reputációjának. De olyan utón amint ezt tavaly is meg- cselekedték, ugyhiszem egész józan következtetéssel merem áMitani, nem érhetjük el soha, de legalább is ezzel a hidegséggel fogva tartjuk a haladás kerekének küllőjét. Mert Tiszay társulata a tavalyiak után ugyan mi jót reméljen. És lássák, tetszik nekem az ő merész elhatározása, hogy ismét eljön, még pedig olyan taktikával, amelylyel elvágja az ón elvcsomómat. Ó a gyenge szezon után egy nem gyengébb, hanem a tavalyinál erősebb társulattal jön. És ebben az újhelyi közönség magasra emelését látom : ezzel apellál a fórumhoz, a közönséghez, mert azt hiszem, hogy gyengébb társulattal csak felelt volna a tavalyiakra. Felelet helyett tehát apelláta! Mert lássuk csak: tavaly tenorista nélkül működött; ma Kozma Pistával idehozta az ország legelső és legszebb hangú tenoristáját; Tiszaynét, a kitűnő operet- és népszínmű éne-
