Zemplén, 1898. január-június (29. évfolyam, 1-26. szám)
1898-01-09 / 2. szám
Sátoralja-Ujhely, 1898. február 20. 2. (1958.) Huszonkilencedik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 írt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. | Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGrYE KÖZÖNSÉGÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-VÁRMEGYEI „TANÍTÓ-EGYESÜLET “-NEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK MINDEN TT A. S .Á. IE5 !LT -A. IP. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. A tizenkettedik órában. Szocializmus .itt, szocializmus ott, szocializmus mindenütt: a levegőben, a földön és az emberek között. Ahol ketten, hárman egymással beszélgetnek az emberek és beszélgetés közben idegesen hadonáznak kezeikkel, tipegnek-topog- nak, egy percre sem nyugodnak, hanem annál jobban nyughatatlankodnak: mérget vehetsz rá, hogy másról nem beszélnek és nem másról vitatkoznak, mint az ördögatta szocializmusról, mely futótűz módjára terjedt el, rövid pár hét alatt a Bodrogköze)#, lehet mondani, hogy ott minden második községben, összesen vagy 25- ben s ugyanott többé-kevésbé alkalmas talajra találván, pusztítani kezdett. A két Czigánd, Kis- és Nagy, melyet csak egy útca választ el egymástól, a kettő együtt közel 3000 lélek, szomorú nevezetességre tett szert. Hozzájuk suhant át először Szabolcs-vár- megyéből, a Tisza folyó jegén át, a társadalmi szörnyeteg a „paraszt-cucilizmus“ örve alatt kisértő ördögi dogma s legott csaknem annyi követőre talált, mint amennyi az összes lélek- szám. Czigánd után Leányvár, Agárd, Tár- kány, Karosa, Karád, Bottyán, K.-Helmecz és a többi község lakossága is ott a Bodrogközön karjaiba dőlt a nekik szerelmet vallott, földosztást ígért paraszt-szocializmus ál-apostolainak és nem hallgatva istenre, aki lelkiismeretükből szólt hozzájuk, hogy ne lépjenek a kárhozat útjára, — nem hallgatva egyházi és polgári elöljáróságaikra, kik óva intették őket a ballépéstől, melylyel önmaguk zúdítják magukra és hozzátartozóikra a legkeservesebb kiábrándulásnak hidegen zuhogó fürdőjét s az elláthatatlan hosszú ideig tartható szenvedéseket: éjfelek-éj- félen, a kisértetek óráiban, nagy titokzatossággal rendezett gyülekezéseiken, hol már ördögi vigyorgással kezdették pengetni a „Bertalan éj“ tervét, amikor majd levegőbe röpítik a fenálló társadalmi rendet és a romokon fölépítik majd a paraszturalom államát, egymással szorosan zárt cimboraságokba léptek, esküt tévén, hogy „egy valamennyiért — valamennyi egyért!“ Ámde sunyi módon kigondolt, suba-guba alatt kifőzött tervük csuful dugába dőlt. A türelem éles kardját fejük fölött tartó TARGA. Miért nem táncolunk? — A .Zemplén“ eredeti tárcája. — II. Hiába, csak nem hágy békében a tánc. Olvasóim, de különösen szép olvasónőim, a leirt és leírandó teóriához a prakszist is bizonyára szemük elé képzelvén, elgondolják annak a különös észjárású Monte-Azarico“-nak deli termetét, ruganyos lépteit, élvezetes túrjait, ropogós, szity- tya-magyaros csárdásait. Engedjék meg azonban, hogy éljek az íróknak avval az egyedül álló privilégiumával, mely szerint náluk a bemutatkozás — papiroson — nem kötelező. Jelenleg pedig, a farsangon, pláne sürü maszk födheti vonásait annak, ki előbb arra kiváncsi, hogy miért táncolunk, aztán meg eszébe jut megkontrázni a dolgot: miért nem táncolunk ? Igaz, épp oly különös kérdés ez is mint az előbbi volt, de nézzük csak közelebbről a dolgot és e különös kérdés komoly eszmékre vezet. E század elejének egyik farsangján a bécsi Hofburg udvari bált adott. A bálra a török szultán kaftános követje is híva volt. Folyik a tánc a Strauss-keringők andalító hangjai mellett, sőt a főhercegek is kedvet kapva rá, simán, elegánsan keringenek párjaikkal a parkéten. Bámulva nézte ezt a török követ és szól eképpen : — Mily végtelen kegyesek ezek a nagyurak ! Nálunk csak a bajadérok táncolnak — muszájból. Itt még az uralkodók is leereszkednek és táncolnak. Igazán különös. ___________ pókhálószál elszakadt és reájuk hullván : az urak földjére éhes (no meg az urak vérére szomjas!) bendőikig hatolt. A katonai karhatalom, előbb egy zászlóalj gyalogság, később a második zázlóalj, ma egy hete megszállotta a paraszt-szocializmussal be- ronditott községeket a Bodrogközön, amelyre immár a keserves kiábrándulás szomorú napjai várnak. Az a társadalmi mozgalom, mely Szabolcs- vármegyéből hozzánk a Bodrogközre átharapód- zott nem az igazi szocializmus. Az igazi szocializmusnak bizonyos mértékig (pl. hogy a jutalom úgy a szellemi, mint az anyagi téren legyen illő a munkával járó fáradsághoz) van jogosultsága, teljes egészében pedig a lelki nemesség tükröződik róla. De ez a mostani mozgalom, az az ál-szocializmus megtévelyedett elméjű, megmételyezett erkölcsű embereknek bűnös szövetkezete. Ez a szövetkezet, mely ma még csak fenyeget, holnap már erőszakkal támad a „pénzt vagy életedet!“ jelszava alatt közönséges uton- állók bandája. Az ilyen szocializmusnak nem lehet jobb következése, mint a statáriom, nem lehet jobb vége, mint az akasztófa, — s leges- legjobb esetben is tizenöt évig terjedhető fegyház! Most a tizenkettedik órában, midőn Czigánd kötnivaló cucilistáit katona-szuronynyal kellett észretériteni, bocsátotta ki vármegyénk alispánja a következő hirdetményt a vármegyének mind a 451 községéhez, helyesebben szólva csak 449- hez (mert K.- és N.-Czigánd már nem számit!) 3532./1898./sz. T. Zemplén-vdrmegye alispánjától. Hirdetraény. Miután vármegyénk bodrogközi járásban az úgynevezett szocialista-szövetkezés veszedelmes mérvet öltött, nehogy ez a baj, amely különben sem szocializmus, de egyszerű rablásra való szövetkezés, más járásban is felmerüljön: ezennel közhírré tétetik, hogy a bodrogközi járás 52 csendőrrel és egy egész zászlóalj cs. és kir. gyalogsággal van megszálva*) akiknek élel- meztetésök és zsoldpótlékaik, természetesen, Már ott van a második zászlóalj is — és ha kellene ott lesz a harmadik .. . tizedik ... huszadik is I Szork. a karhatalom kirendelésére okot szolgáltatott egyéneket és községeket terhelik. Óvakodjék tehát mindenki az izgatókra és bujtogatókra hallgatni, nehogy magára és községére hasonló szerencsétlenséget vonjon. Kelt S.-A.-Ujhelyben, 1898. február 13-án. (P. H.) Matolai Etele, alispán, s. k. A kolomposok a két Czigándról és Kis- Kövesdről, Agárdról a gyújtogatok, Bottyánból az urakat agyonveréssel fenyegető előcsahosok immár ártalmatlanokká vannak téve. Vizsgáló- biráik előtt állanak. A vizsgálat után következik a törvény, aki előtt egyenlők vagyunk és aki ítélni fog majd fölöttük igazsággal. Szigorúbban, vagy enyhébben, töredelmük mértéke szerint. Akik megtérnek és akik megigazulnak, remélhetik, hogy rövid idő múlva visszatérnek családjaik' körébe és haladhatnak tovább, mint amig becsületesen haladtak, ezután is a tisztességes megélhetés, a lehető boldogulás utján. A konokok, a makacsok, a megátalkodottak lesznek majd csendes emberek, amint mondottam legeslegjobb esetben a börtön zárkáiban. A futótűz, mely vármegyénk közbékéjének templomát készült lángba borítani, el van fogva. Hála érette közigazgatásunk éber őreinek / Édes atyámfiai, ott a Bodrog-Tisza-La- torcza közén, hallgassatok reám: óvakodjatok a népbolonditóktól! Merítsetek okulást a cigán- diak eltántorodásból, kiket katonaszuronynyal kénytelen a hatóság ráigazitani a józanság útjára. Hallgassatok reánk, akik szeretünk benneteket, reánk, a kik a javatokat akarjuk és szolgáljuk ! Kötözzétek meg a közibetek szemtelenkedő népbolonditókat, hogy azután ti magatok maradhassatok szabadok. És szolgáltassátok át őket a hatóságoknak! Ez a legjobb tanácsunk, amit adhatunk még és amit adunk nektek — a tizenkettedik órában ! A szocializmusról. (F.) Zemplén-vármegye bodrogközi járásában kevés idő óta uralkodik egy társadalmi nagy betegség, mely hovatovább erősbödvén, a különIgen, mert a tunya keleti faj idegei eh vannak tompulva : réges-régen nem talál a török élvezetet a táncban. Nálunk nyugaton és „in specie“ Magyarországon csak most a századvégen kezd e szomorú hanyatlás mutatkozni. Kevés azoknak a fiatalembereknek a száma, kik mai nap azzal a gondolattal mennek bálba: No ma kedvemre kitáncolom magam! Legtöbbjét más célok és szándékok vezetik a bálterembe, legtöbbje unottan, görnyedten áll a terem közepén, nézve a — petrezselymes hölgyeket. Oly elszomorító egy ily századvégi dekadenciát látni és végigélni! Különös ez a XIX. század. Élete úgy folyt le mint egy emberé. Gyermekkorát apró harcokkal, afféle gyermek-katonásdival töltötte el; élte delén, 48 éves korában, acél-izmokkal, oroszlán bátorsággal ment bele a férfiak harcába ; azután kezdtek az illúziók oszlani: csönd, nyugalom és kibékülés után vágyott. Megjött ez is. Most pedig, midőn érzi, hogy kevés ideje van hátra, mesterséges eszközökkel igyekszik fenntartani életerejét, feláldozva ezért ideált, illúziót, ízlést, tisztességet, erkölcsöt.. . mindent. Az operáció sikerült: a beteg él ugyan, de hanyatlik. És e hanyatlásnak nyomát ott látjuk mindenben, mire rá tette kezét: az irodalomban, szobrászatban, festészetben, de különösen a táncban. Ez is mesterséges, csak a mütáncnak van keletje ma. A báltermek kezdenek színházakká lenni, a színházak orfeumokká sülyednek és az orfeumok?! . . . Dekadencia mindenütt. Az operaház üres, ha az örök szép wagneri darabok vannak soron ; de telve van, ha arról van szó, hogy a csábos, könnyű zene mellett a nyugat bajaderainak mümozdu- lataiban lehet gyönyörködni. Az orfeumok legA Zemplén mai szama, tize a Lét oldal. látogatottabb darabja a szerpentin-tánc, ez a „pár excellence“ műtánc. Azt hittük, eddig az a dekadens tánc netovábbja, de az emberi fantázia mindig készen van uj dolgokat találni fel az idegek felingerlésére. Londonból indult ki ez a legújabb műtánc, mely szerint az ember csalódásig azt hiszi, hogy a ballerina fel-felcsapó lángok között táncol. íme, idáig jutottunk. Ez már nérói vonás a tánc történelmében: gyönyört találni a pusztító elem közepette könnyelmű mozdulatokkal lejtő táncosnőben. Ez a dekadencia netovábbja, melyhez még csak az hiányzik, hogy a táncosnő azt az illúziót keltse fel a nézőben, miszerint vérző emberi hullák között lejt. Volna ám ehhez is tapsoló publikum elég. Nagyon jól ismerik azért a mai kor emberét azok, kik ily mű táncoknak propagandát nyitnak : tudják, hogy a mai kor emberére nézve nem létezik ugyan tánc, melyet szívesen táncolna, de azért még sem tud a tánc ösztönéről lemondani és szívesen nézi azt — belépődíj mellett; nézi, jóllehet ez a tánc csak mesterkélt paródiája annak az igazi táncnak, mely — nem úgy, mint ez — mocsokba rántja a lelket, hanem ellenkezőképp fölemeli, egy ideális világba vezeti azt. Ilyen tánc — fájdalom — nem létezik többé, ismeretlen fogalom ez széles Magyarországon. Hogyan, ismeretlen fogalom ?! Hát ne volnának nekünk törzsgyökeres, magyar táncunk, melyek az utóbb említett kategóriába tartoznak ? Oh vannak! csakhogy ezeket a szivet, lelket és szemet gyönyörködtető táncokat elsöpörte — Párizs. Valamint a szép magyar viseletét kiszorította a párizsi divat, éppen úgy szorították a született magyar táncokat háttérbe az inportált könnyüvérü francia lengedezések. Hol van nemzet.
