Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-07 / 45. szám

Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉITEK: HIVATALOS LAPJA nyrzEGrTiEi.,Elbrus iMunsraiEnsr s Atsist-a.!3. Sátoralja-Ujhely, 1897. november 7. 45. (1937.) Huszonnyolcadik évfolyam. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Szocialista-tanítók. Az államfelforgatók mérges tana ter­jedni kezd, s félszeg logikájával összega­balyítja azok gondolkodó képességét is, kik különben önállóan szoktak cselekedni. Mig szétszórtan fordultak elő egyes esetek, a hol a szocializmus felütötte hdra fejét, addig még nem volt komoly a baj, mert egyesek önmagukra hagyatva erőtlenek arra nézve, hogy ledöntsék annak a tár­sadalomnak sziklafalait, melyet ezer és ezer év épített, hogy megmételyezzék azt a testvéri szeretetet, melyet a mai század, a humanizmus korszaka, oly kitartóan ápolt. Még ha kozmopoliták lennénk is, ha nem melengetné szivünket a hazaszeretet tüze, ha nem tennék a dicső elődök küz­delmei e haza minden rögét bálványunkká, ha nem is volna nekünk magyaroknak a haza oly éltetöelemünk, mint a halnak a viz, — mondom, ha ezek a hegyek, völgyek csak kizsákmányolni való földda­rabok lennének előttünk: még akkor sem tarthatnék a. társadalmi rend felforgatóinak eszméit jogosnak; mert csak arravaló te­kintetből is, hogy emberek vagyunk, hogy a mi nekem fáj neked is fájhat: nem le­het, nem szabad a szocialisták tanait el­fogadnunk. Micsoda hóbort az gondolkoznitudó emberekkel elhitetni, hogy helyes elv lenne: „a mi a tiéd, az az enyém is“. — Ki nem látja be, hogy ez elv hirdetőinek és ter­jesztőinek a legaljasabb önérdek adja ezt a csudaszörnyet szájába, hogy az esetleg bekövetkezhető életbelépés idejében ők magúk változtathassák meg ezt az elvet, mondván: „de ami az enyém lett — az maradjon az enyém“ Jellemnek mondható-e az, ha a mit egy-egy embertársunk szorgalommal, néha nélkülözésekkel magának megszerez, azt TARGA, £1 c) Vajid a p az- tj ciw. — Basel 1897, — Rám húll az alkonyatnak árnya, Miként egy megfogant nagy átok; Úgy vágyik minden éjszakára, Fényért csak én magam sóvárgok. A szép, bűbájos táj köröttem Csókot kapott a liervadástól, S a rászakadt nagy, szürke ködben Tar fák szélűzött lombja táncol Egy-egy korhadt levél reá száll A nagy-sietve tűnő habra, De ez se tartja meg magánál: Durván előbbre dobja, hajtja; Hová ? ki tudja s céltalan tán Széthull vagy száz atomra válik. Miért keressem, mért kutatnám : Élt és elért az — éjszakáig. A nagy folyónak szürke tükre Az égbolt képét visszaadja, Ott úszik benne, ráterülve, Hideg fényében hivalogva. Nem ezt a fényt sovárogja szivem, Melegséget ez nem tud adni, Az éjszakát, hogy felderítsem Sugár kell ahoz százszor annyi! mi durva erőszakkal akarnók tőle elra­bolni ? Hiszen nemcsak a megvalósulása, de pusztán az erre való gondolat is már a sárga irigységnek netovábbja. És lehet- e valaki jellemes ember kinek szivét az irigység sajtolja? Ha valakitől, úgy a néptanítótól egész joggal megkívánja a társadalom a szep­lőtlen jellemet, mert rábízza legdrágább kincsét, hogy őrizze meg azt minden rosz- tól, hogy ápolja, gyarapítsa gyermekében mindazokat a jó tulajdonságokat, amiket leikébe a teremtő beoltott. S ime, hazánkban egynéhány tanító már egész nyíltan hirdeti, hogy ő a szocia­lizmus hive, hogy ő is felforgatni kívánja azt a társadalmi rendet, melynek oszlopai eddigelé a néptanitók valának. Kérdem: hogy tudnának az ilyen néptanitók beszá­molni megbízatásukkal ? Hogy tudna egy megmételyezett jellem jellemességre ne­velni.? Nem illenék-e rá az ilyen népta­nítókra, midőn nevelnek, ama közmondás: „vak vezeti a világtalant“ ? Hiszen igaz az, hogy minden tekin­tetben a néptanító mostohája a társada­lomnak ; igaz, hogy ez a társadalom na­gyon szűkkeblű a tanító irányában; hogy nem hálálja meg azt a jótéteményt, ami­ben a tanító részesíti; hogy nem adja meg a néptanítónak azt a helyet, a mely őt, mint fontos tényezőjét a társadalomnak, megilleti; de mindezek az igazságtalansá- nem indokolják azt, hogy hűtlen sáfárko­dásunkkal azt a vádat hárítsuk magunkra, hogy nemcsak elraboltuk a reánk bízott kincset, de helyébe egy hamisat csem­pésztünk. Az a tanító, kit a szocializmus téves tana vezet, csak szocialistákat nevelhet, s igy nemcsak hogy nem ápolja, nem gya­rapítja a gyermekben ajóravaló hajlamot, de sőt elmérgesiti benne az egyeneslelkü­Mert félek én az éjszakától: Vigaszt nem ád a kétkedésre, Rabolja lombját gyenge fától, Hogy azt kegyetlen összetépje. Virágot, embert semmivé tesz S a napsugári messze szállnak, Mert jönni kell — a gyáva vég ez — Örökké tartó éjszakának. A Rajna-parti alkony-óra Egy perc — és éjszakába olvad. Sötétség hull a nagy folyóra, Vagy fénye messze csillagoknak. Hideg szel fú majd át a völgyen S halál-sóhajtás lesz belőle, Fonnyadt virágok összetörtén Borúinak szunnyadó mezőre. A természetnek éjszakája . . . így tér aludni hát az élet ?! Megborzad lelkem, mint a gyáva Önképét ebben ismeré meg. Vajh érdemes-e törni nagyra ? Hisz éj száll rá, puszta hervadás, Amely még emlékét se hagyja ... , . . S futván jön egyik habra, más! £omboni fíndon. séget és igy megkárosítja a szülőt kétsze­resen ; először azért, mert megbízatásának nem tett eleget, — másodszor és főképp azért mert merényletet követett el a gyermek, boldogsága ellen. Hála a mindenhatónak, hogy csak igen kis töredéke a néptanítóságnak vallja azt a veszedelmes tant; s úgy hiszem hogy a kihirdetett kongresszus fog tanúskodni vedve bár — de soha sem fogják ballé­pésre vezetni oly izgatók, kik kapzsiságból arról, mikép hazánk néptanítóit — szen- az imádott hazát tönkre tenni iparkodnak. Ez a kongresszus fogja igazolni azt, hogy a néptanítóság „en bloc“ küzdeni is kész az ily elvet valló tanítók ellené­ben ; s ha bár a néptanítóság mellőzteté- sét, rósz fizetését, szóval igazáu szomorn helyzetét lemondással tűrni kénytelen : de az a lángoló hazaszeretet, ami a legna­gyobb többségnek szivében honol, soha sem fogja megendedni azt, hogy az embe­riség réme, a szocialisták tana, ebben a hazában felvirágozzék. A meggyőződés fegyverével akarjuk mi a társadalomnak irántunk való indo­lenciáját megtörni. Legyen bár ez az út hosszadalmas, de hazánk léteiének koc­káztatásával mi. nem akarunk magunknak kényelmesebb helyzetet kierőszakolni 1 Mert a hazáért tűrni és szenvedni a legszentebb kötelesség. „Dulce et decorum est“. Rischer (Armin néptanító. Vasutat a Hegyaljának. Mád, október 31. A „Zemplén“ 42-ik számának vezércikkelye a Hegyalja közlekedési viszonyairól tár elénk egyet-mást és azt a régi igazságot hangoztatja, hogy vasút, kell a Hegy aljának. A cikkelyirója nagy reményeket fűz a létesi­A betegségek ragadósságáról. — A „Zemplén* eredeti tárcája. — Avidékünkön, sajnos, elég gyakran előforduló különböző járványok, de főleg a hasi-hagymáz (magyarul: tifusz-járvány) alkalmából legyen szabad önöknek a járványokról, a ragadós kór­okokról, fertőzésről és annak mikéntjéről, az az ellen való védekezésről és óvóintézkedésről egyet- mást elmondanom. Mielőtt azonban ezt tenném, szükséges, hogy megösmertessem önökkel mi a ragály, mi a fertőzés'? Ragály alatt (a magyar ragad szóból származva*) értünk olyan káros, illetve kóros tényezőt, mely egy helyről a másikra, egy egyén­ről a másikra átvive, ott az előbbi kóros álla­pothoz hasonló, vagy annál még különb álla­potot idéz elő, aképpen, hogy ez a kóros té­nyező, behatva a szervezetbe, azt egészében vagy részében megtámadván, annak müködés- beli képességét vagy teljesen tönkreteszi, vagy csak felfüggeszti. Miképpen és honnan keletkezik a fertőzés ? fogják önök kérdezni. Ez a pont az, melynek hibás és téves felfogásáról nap-nap mellett hal­hatni különböző helytelen megjegyzéseket és véleményt. Az emberiség egy része, ugyanis, azt tartja, miszerint fölösleges a ragadós betegségek­től óvakodni és azok ellen védekezni, hiszen, úgy­mond, ez mind hiábavaló, mert ezt az úristen *) Bugáték származtatták — rosszul; a nyelv tör­vénye szerint: ragadósság, ragadós baj v. betegség. Szerk A Zemplén mai szama tiz oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents