Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-10-17 / 42. szám
Melléklet a „Zemplén* *' 42. számához. Levelezés. Merczifalva, (Temes-vármegye) okt. 12 lisztéit szerkesztő ur! Olvasva a „Zemplén“ múlt heti számában azt az igazán követésre méltó, buzgó hazafiul szivekből fakadó ünneplését az országos örömünnepnek : nem tudom megállani, hogy ez örömhöz én is, mint Zemplén-vármegyének idegenbe elszakadt szülöttje, ne csatlakozzam; de másrészt annak konstatálására is késztet valami, hogy, fájdalom, nem volt ám ez az ünnep, mint kellett volna lennie, a szó szoros értelmében országos ! Most, midőn oly szép napjait éljük a király és nemzet között helyreállott teljes egyetértésnek ; midőn egy szebb jövőt gyanítunk a jóságos király kegyelmeinek megnyilatkozásában : kétszeresen boszantó, elszomorító és fájó az a ■— csak legenyhébben szólva — közönyösség, amivel ezek iránt a lélekemelő történeti fények iránt némelyek viseltetnek. E hó 4-én, jó királyunk legmagasabb névünnepén, az országos örömhöz azzal akarván Merczifalva temesmegyei sváb község lelkipásztora hozzájárulni, amivel épen tud: ünnepies istentiszteletben róttuk le hálánkat közös jó atyánk, királyunk iránt. És megtörtént az a hallatlan tény, hogy 1897. okt. 4-én, azon a napon, midőn az egész ország apraja-nagyja egy szivvel-lélekkel, köny- nyes szemmel fohászkodik Istenhez jóságos atyjáért, öreg királyáért — Merczifalva templomában a következők voltak jelen : úgyis mint lelkipásztor, de úgyis mint hazájáért és királyáért lelkesülni tudó magyar és a legfőbb Hadúr hü tábori papja, az istentiszteletet szomorodott szivvel végző lelkész, három tanitó, öt vénasszony és egy pár iskolás gyerek. Az érdemes községi elüljáróság, a hazafiasnak nevezett sváb gazdaközönség, jóllehet meg voltak híva, távollétükkel tündököltek. Nagyon szomorú jelenség ez. Bizonysága ez annak, mikép ölelkezik minálunk a vallási indif- ferentizmus a hazafiui indifferentizmussal. Nagyon kérem t. szerkesztő urat, méltóz- tatnék jelen soraimnak b. lapjában helyt adni. Hadd tudja meg Zemplén-vármegye, hadd tudja meg a világ, hogy létezik olyan hely is széles e hazában, hol igy tudnak lelkesedni királyunkért azok, kik éppen királyunk dicső elődjének, Mária- Teréziának jóvoltából bírják hazánk elsőrangú termőföldjeit, a „téjjel és mézzel folyó Kánaánt“ — a temesi bánságot! Tiszteletem kifejezése mellett maradtam hazafias üdvözlettel: Z. Dienes Adorján, s. lelkész. Különfélék. • — A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület a legmagasabb királyi kézirat keltének örömhatása alatt a következő hódoló-feliratot küldte a trón zsámolya elé: Felséges Császári és Apostoli király! Legkegyelmesehb Urunk! A tiszáninneni evangyóliom szerint reÉs mi történt akkor, mikor beláttam, hogy hőstetteket véghez vinni nehéz dolog, mivel ahoz először vihar kell, másodszor meg a viharban járni is kell tudni? És mi történt akkor mikor égjük nap a paszujt hozták makarónival, a másik nap pedig a makarónit paszujjal? Semmi különös. Lemondtam a hőstettekről, megettem a paszujt makarónival mindenféle variációban, csináltam egy kis naptárt, amelyet mindig a sapkámban hordtam és amelyből minden délután 6 órakor valami különös kéjes érzéssel törültem ki a már nagyobb részben eltöltött napot és igazán tiszta szívből kértem az Istent, hogy szabadítson meg: nem a vad emberek fogai közül, de ezek közül a szegény emberek közül, kik a megpaprikázott, olajban főtt husdarabokat elég naivak pörköltnek csúfolni. * A vonat a távjelzőről egy nagyot rikkant. A cigányok belekapnak az indulóba, a legények pedig párosával táncolva vonulnak a várótermen át a pályaudvarra. Alig lehet őket beszállítani. Mindegyiknek van még valami mondanivalója az utólsó pillanatban is. Az itt maradókat, akik sírva kapaszkodnak a kocsik futódeszkáira, hogy újból és újból elbúcsúzzanak a berukkolóktól, pláne karhatalommal kell a kocsiktól távol tartani. A megbomlott felhők mögül ki-kibujik egy-egy napsugár, de éltető meleg nélkül is alig bir átszürődni a sürü őszi ködön és fénytelenül siklik le a kocsik nyirkos tetejéről. A mozdony formált egyházkerületnek Sárospatakon tanácskozó közgyűlése, miként édes magyar hazánk minden hü fia és leánya, lelkesült örömmel értesült Felségednek folyó évi szeptember 25-dikén Budapesten kelt legkegyelmesebb leiratáról, a melylyel nemzeti múltúnk tiz nagy alakjának érc-emlékekben való megörökítését — saját udvartartásának költségére — elrendelni méltóztatott. Magasra fokozta közgyűlésünk lelkesedését az a körülmény, hogy a haza, tudomány, hit és szabadságszeretet ama hőseinek kiválasztásában Felséged atyai szivének hóditó megnyilatkozását, nemzeti és felekezeti múltúnk fejedelmi megbecsülését s király és nemzet érzelmeinek igézetes egybeolvadását ünnepelhetjük. A lélek parancsolatának engedelmeskedünk azért, midőn — tanácskozásaink megkezdése előtt — leteszszük alattvalói hódolatunkat Felséged királyi trónjára s úgy üdvözöljük legkegyelmesebb leiratát, mint nemzetünk jövendőbeli békés és szerencsés fejlődésének égjük legnagyobb biztosítékát, ama felállítandó emlékműveket pedig, mint a felekezeti egyenjogúság ércbe öntött újabb törvénypontjait. Midőn egyúttal boldogan teszünk vallomást Felséged színe előtt, hogy a biztató jelek láttára nvugodtabban, édes és felemelő remé- njrek között fogunk egyházi és iskolai dolgaink további fejlesztéséhez s ez által szeretett hazánk és a nemzeti közművelődés iránt szent örökségül jutott kötelességeink hűséges teljesítéséhez : ugyanakkor alázattal kérjük Felségedet, hogy alattvalói hódolatunkat szokott kegyességével fogadni méltóztassék. A minden áldásnak Istenéhez pedig szent könyvünk szavaival hő imában esdünk, hogy nyugodjék meg Felségeden továbbra is „az Urnák Lelke, a bölcseségnek és értelemnek lelke, a tanácsnak és hatalomnak lelke, a, tudománynak és az Ur félelmének lelke“ (Ézsiós XI. 2.), hogy sokáig lehessen még szerető, hü és boldog magjur népének szeretett, dicső és boldog királya. A kik egyébbiránt legmelegebb alattvalói tisztelettel és hódolattal maradunk Sárospatakon, 1897. október havának 5-dik napján. Császári és Apostoli királyi Felségednek legalázatosabb szolgái: a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület közgyűlése s annak nevében : Vav Béla br. Kun Bertalan. főgondnok. püspök. Királyi adomány. Őfelsége, kabinetirodája után és főispánunk előterjesztésére, Dúcs Mihály zempléni lakosnak 25 ft. kegyes adományt küldött. — Személyi hír. Téry Ödön dr., orsz. közegészségügyi felügyelő, igen tisztelt barátunk, a múlt héten Ujhelybe érkezett s ez idő szerint vármegyénk területén végzi a közegészségügy helyszíni vizsgálatainak ellenőrzését. — Fényes esküvő. Hosszú és pompás kocsisor robogott f. hó 9-én d. u., Írja alkalmi tudósítónk, Ujhely főutcáin végig, mely Farkas Erzsiké k. a.-t, Farkas Dezső ny. árvaszéki ülnök bájos és müveit leányát és Fekete Árpád törvényszéki aljegyzőt vitte legboldogabb nagyot tüszköl. Kerekei nyikorogva csúsznak meg a csúszós síneken és csak többszöri próbálgatás után tud elindulni. A cigány még mindig huzza, a férfiak biztatják a bevonulókat, az asszonynépség sir, jaj- veszékel, kendőt lobogtat, a kocsikból pedig zűrzavarosán hangzik ki a nóta, hogy: Huszár vagyok, nem bakkancsos katona Rám illik a cifra zsinóros ruha ... Egy darabig még ide hallani egy-egy erősebb kurjantást, amit a szél elkapott, de aztán már csak a kerék csattogása hallatszik, az is mindig lassabban, elhalóbban, mig megint csendes lesz minden, mint azelőtt volt. . . . A cigányok hónuk alá kapják hegedűjüket. A falubéliek még egy darabig néznek a vonat után, aztán ők is elindulnak lassan, szótlanul hazafelé. A távirász ott áll az ajtóban. Hegyesre faragott ceruzájával fogait piszkálva és mosolyog a látottak felett. Szegény ráncosképü, sápadt távirász ! Azért, hogy te nem csalódtál annyira, mint mi, akik már egyszer berukkoltunk: azért én mégis sajnállak téged, mert nem élvezted azoknak az ábrándoknak a gyönyöreit, miket a berukkolás előtt érez az ember, ha mindjárt csak addig is, mig egy-két posztó-csillaghoz varrt ember meg nem magyarázza, hogy az újoncnak a füle csak arra való, hogy a csákó le ne csusz- szék az orrára. utjokra, hogy egymásnak örökhüséget esküdjenek. — Ritkán nyílik alkalmunk ilyen sok szép leányt egjüitt látni. Midőn a násznép felvonult a városháza tanácstermébe, hogy a fiatal párt Kapás L. Aurél anyakönyvvezető összeadja, az egybegyült elegáns közönségnek még ideje sem volt a rózsaszín felhők közül kibontakozó szebb- nél-szebb nyoszolyó-lányokat megfigyelni, midőn a menetet bezárva, Fekete Zoltán karján megjelent, mint egy égi harmatcsepp a maga üde tisztaságában a menyasszony. — A násznép : nyoszolyó-asszonyok, özv. Fekete Lajosné örömanya, Meezner Gyuláné, Kerek Zoltánná, Székely Károlyné, Juhász Jenőné, Szombathy Lászlóné. Násznagyok: id. Meezner Gyula, Pe- káry Gyula, Horváth József és ifj. Bajusz József. Nyoszolyó-lányok: Farkas Irén, Meezner Manczi és Iczu, Székely Juha, Juhász Ilona, Répássy Annus. Vőfélyek: Fekete Zoltán, Móricz Lajos, Zsámbokréthy Tivadar dr., ifj. Meezner Gyula, Kovács Gusztáv és Karsa Kálmán. — A boldogító „igen“ elhangzása után a fényes násznép az ev. ref. templomba ment, hol Fejes István esperes-lelkész megható beszéd kíséretében áldását adta a fiatal párra. A templomból egyenesen id. Meezner Gyula vendégszerető házához hajtattak, hol már elegáns vendégsereg fogadta a fiatal párt. A vacsora. 8 órakor vette kezdetét. A fogások számának leírásával nem foglalkozunk, mert azok papirosra téve úgy sem érnek semmit, hanem azok, akik jelen lehettek eleget beszélhetnének a háziasszony pompás Ízléséről, miről a menü összeállítása már maga ékesen tanúskodik. Nem sikolhatunk át oly gyorsan s anélkül, hogy a háziasszony páratlan vendégszeretetét s a háziúr magyaros szívességét s (pompás borait!) még egyszer meg ne dicsérjük. — Vacsora alatt Lukács Károly kedvelt zenekara szolgáltatta a zenét, bár nótáit gyakran meg-meg kellett szakítania a tósztok egész sora miatt. — Horváth József emelte föl poharát először a fiatal párra, — utána a háziúr éltette kedves vendégeit; majd Fejes István espereslelkész csalt könyeket szívből jövő szívhez szóló szép beszédével, ürítve poharát a menyasszonyért; utána a háziúr mondott elmés dikciót, a melyre Fejes István állt fel, éltetvén a háziasszonyt s végül Zsámbokréthy Tivadar dr. a bájos nyoszolyó-lányokat dicsérte meg sikerült beszédben. Á vacsorát tánc követte, aminek a reggel vetett véget, midőn a vendégsereg kocsikra ülve a fiatal párt a pályaudvarra kisérte, búcsút véve tőlük a viszontlátás édes reményében. — Iskolai ünnepség. A piaristák vezetése alatt álló s.-a-ujhelyi róm. kát. főgimnáziom tanárkara és ifjúsága, ő császári és apostoli királyi felségének a folyó évi szeptember hó 25-én kelt legfelsőbb elhatározását tartalmazó királyi kézirat létrejötte alkalmából, hódolatának és örömének óhajtván kifejezést adni: f. hó 23-án, szombaton, délelőtt fél 9 órakor, sz.-miséveí kezdődő iskolai ünnepséget rendez, melyre a szülőket és tanügybarátokat az intézeti igazgatóság lapunk utján tisztelettel meghívja. — Tudomásunk szerint az iskolai ünnepség műsora a királyi kézirat felolvasása, a király akarata szerint ércbe öntendő tiz nagy férfiú élet- és jellemrajzának felolvásása, végül alkalmi énekek és szavalatok előadása lesz. — A lelketemelő hazafias szép ünneplésre a magunk részéről is fölkérjük a közönség érdeklődését. Böszörményi Nagy Béla. | Még csak 45-ik életévében járt s már is ki kellett dőlnie az élők sorából. Pedig egy volt azok közül a jelesek, s mondjuk kevesek közül, akiknek, hogy követendő jó példák híjával a nemes törekvések terén ne maradjunk, sokáig, nagyon sokáig, kellene az élő társadalomban elüljárniuk ... Ámde a sors, mely fölöttünk örökélő törvény és kezével a párkák Atróposz-ollóját csattogtatja, az ő rendeléseiben birálhatatlan, végzéseiben meg- felebbezhetetlen, végrehajtásában föltartóztathatatlan. Ami vele és a halállal szemben nekünk törpe halandóknak jogunkúl megadatott: az, legföljebb is, csak a siránkozás ... Sírba szál- lani, mikor a szép élet- és családhivatás terein elvállalt nagy kötelességeinkkel még csak számolni kezdettünk, de le nem számoltunk ; sírba szállani nagy tehetséggel, gazdag tudással, az értelmi és az erkölcsi tőkéknek egész gazdagságával, még mielőtt azokat a tőkéket a közjó számára és családunk javára dúsan kamatoztathattuk volna; és sírba szállani, az égiek szemöldökének egy mozdulatára, mikor a hozzánk görcsösen ragaszkodó szeretet család, kartársak, hü barátok és ügyfelek részéről azért rimánko- dik, hogy maradjunk: óh az ilyen sírba szállás, mint volt az övé is, százszorosán fájdalmasabb, ezerszerte lesujtóbb, mint aminek elhor- dozására — kivált ha érezzük bekövetkezésének elodázhatatlanságát, mint érezte ő is — roskatag halandó ereje képes; óh az ilyen sirbaszál- lás gondolata, mint volt az övé is, az életbea
