Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-10-10 / 41. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYENEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK ^I3STJDE2>T S Sátoralja-Ujhely, 1897. október 10. 41. (1933.) Huszonnyolcadik évfolyam. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,,50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Király-ünneplés. (S.) A vármegye székvárosa, Sátoraljaújhely, múltjához hiven, lelkes, lángoló hazafi- sággal vett részt az országos örömmámorból fakadt ünnepségeken, — és örömünnepének minden mozzanata jóságos, áldott királyunkért támadt, aki immáron a magyar nemzeti eszme szolgálatába lépve, annak vezetőjévé válott. A város képviselőtestülete f. hó 2-án délután tárgyalta a vm. főispánjának az ünneplésre vonatkozó lelkes hangú Körlevelét, s az ekkor hozott határozat következése lön, hogy 3-án reggel, a város polgáraihoz intézett nagy nemzeti színes plakátok kiragasztása után, mintegy varázsütésre, városunk utcái teljes díszben föllobogózva hirdették a mi ünnepünket. A díszítésben, természetesen, elülj árt a várhegye. Az ősi székház nagy erkélyét tartó oszlopokat és a kapitelt nemzetiszin drapéria övezte, mig magán a zöld girlandos és címeres erkélynek közepén a dicső király életnagyságig olajnyo- inasu képe, mely őfelségét a megszólalásig hiven, az ő angyaljóságu tekintetével és tiszteletet parancsoló fönségével ábrázolja, volt elhelyezve tölgykoszorú keretben, jobbról és balról a vármegye százados viharait látott zászlaival. A kivilágítás. Es mire beesteledett, kigyultak a házak ablakaiban a lángok ezrei. A fényárban úszó palotáktól kezdve a szerény kis hajlékig, minden ablakból csillámlott a gyertya vagy mécses fénye, az általános örömnek szívből jövő és nem erőszakolt kifejezője. Fényes és impozáns volt a kivilágítás általában. A különben is villámos iv- és izzólámpákkal világított utcák, kiváltkép a Széchenyi és Wekerle-tér, a Kossuth-, Kazinczy- és Rá- kóczi-utcák, mint szép városunknak főerei, szinte nappali fényben úsztak. Es mint a díszítésben, úgy a világítás pompájában ismét csak a vármegye járt elül. Az utcára néző nagy-homlokzat minden ablakából a sűrűn rakott gyertyák ragyogása áradt széjjel, a fentebb leirt díszítésű erkélyen pedig a király arcképe körül villámos izzólámpák csillogása kápráztatta szemünket, a király képe alatt ezzel a ragyogó jelmondattal: ÉLJEN A KIRÁLY! YAKGA, A hosszufalusi pap. — Költői beszély. — I. Tavaszi virágok hulladozó félben. Szőke szép Jolánka megy az erdő szélen. Megy az erdő szélen, lengő ruha rajta Zengő vidám nótát csicsereg az ajka Hulló virág szirma lepereg a fáról. Száll a nóta messze, Jolánka ajkáról. Száll a nóta messze, elhallik a sásig, Hol egy barna ifjú szárnyasra vadászik. Meghallja a nótát, elindul nyomába; Gyenge kis fűszálak hajlanak utána Szétküldi a szól is enyhitő fuvalmát, Mintha hinák vissza, mintha marasztalnák. De csak megy az ifjú, csak hívja a nóta ügy érzi: boldogabb egy kis idő óta. Boldogabb, hogy látja szőke, szép Jolánkát, Aranyszínű haját, fényes szeme lángját. Közelebb lopódzik és megszólal lassan: — „0, csak ezt a hangot ón mindig hallhassam!“ Összerezzen a lány, pir futja el arcát Kebele mutatja belső lelki harcát. — „Jaj, ki az ?“ — kérdezi csodálkozó arccal. — „A hosszufalvi pap, nevem Sályi Antal. Meghallva távolból édes dalolását, Eljöttem, követve szivem unszolását. — Oly vonzerő volt e gyönyörű szép hangban, Hogy jöttem utána szinte akaratlan 8 eltaláltam volna én akár fólholtan, Bocsásson meg érte, hogy ily merész voltam!“ Kiváló ízléssel és pazarul volt díszítve a Széchenyi-téren a Szent-Györgyi Vilmos háza, a Korona-utcán a lobogó díszben álló városháza. A Wekerle-téren a Hornyay-ház, a Schön Sándor háza és a Widder-icle patika ragadott bámulatra, ahol az ajtók és kirakatok tüzes kígyókként köröskörül száz meg száz mécses fényétől ragyogtak. Számos helyen a királyt éltető feliratos transparentek voltak fölállítva. Ilyenek voltak a ,sok közül a „ Vadászkürt“ szálló erkélyén (Éljen a legelső magyar ember: a király !), a Kossuth-utcán Harkányi Aladár lakásán, aki az utcára néző kioszkját varázsolta egy nagy transzparentté. ízléssel díszítve és szépen kivilágítva volt ezeken felül számos bolti kirakat is. Hanem ki győzné mindezt egy tudósítás szűk keretében kűlön-külön fölsorolni. A fáklyászene. Esti 7 órakor, mikor teljes pompájában ragyogott a kivilágítás, a Diána-kertből indula ki a fáklyásmenet. Száz fáklyásból állott a menet, élén zászlósokkal, a vasúti gyártelep zenekarával és daloskörével. A Rákóczi-utcán fölfelé a Rákóczi-induló hangjánál .kettős sorban haladt a menet, lépten-nyomon „Éljen a király !“-t har- sogtató tömegtől kisérve a Széchenyi-térre, ahol ezer meg ezernyi sokaság hullámzott, nyüzsgött és ellepett minden talpalatnyi teret. A zenekar és daloskor a vármegye ragyogó székháza előtt Őfelsége glóriától környezett, élethü képe alatt állott meg. Az imént még nyüzsgött és éljenzett embersokaság, mikor a Vágó Gyula karnagytól dirigált dalosok rázendítették az „Isten áldd meg a magyart,u lecsendesült és néma áhítattal hallgatta a magyarok legszebb himnuszát. Ezután a zenekar játszott hazafias darabot, majd ismét a daloskor következett a Szózat hatásos eléneklésével. Mondanunk is felesleges, hogy az ünnepelés eme részénél emelkedett leginkább a hangulat és hágott tetőfokára a lelkesedés, ami a szüntelen „Éljen a királyi1 kiáll- tásokban nagysz rüen nyilvánult. — A vármegyeház előtt végbe ment hazafias aktus a Rákóczi-induló eljátszásával ért véget és ennek ütemei mellett indult tovább a fáklyások menete a Kossuth- utcán végig, egészen a szépen kivilágitt dohánygyárig. Itt a fáklyákat máglyákba rakva megégették s ezzel az aznapi királyünneplést befejezték. — „Nincs mit megbocsátnom I“ — nevet szép Jolánka S piruló arcára felcsap szive lángja. Aztán együtt mennek ott az erdő szólen, Hullnak a virágok lábaikhoz szépen. Alkonyodó égen jő már a hold arca, Mikor megfordulnak hazafelé tartva. A kapuban válnak meleg kézfogással, Ifjú sziveikben oltolve egymással. Béri Jolánkának apja pap volt«Róven, Szerető jó anyját elvesztette régen, Forró szeretettel nevelte az apja Amit kért, vagy kívánt azt meg nem tagadta. Ekképen Jolánka kényeztetve nőtt fel, Alig érintkezve hozzá való nőkkel. És mivel, hogy neki nem parancsolt senki; A mit fejéhe vett: meg is kellett lenni. Antal szép ifjú volt és okos e meilett. Gondolta, hogy ennél jobb férjet nem lelhet S úgy fordult az idő, hogy nehány hét múlva Megkérte öt Antal, lábához borulva. Az öreg pap örült, tetszett neki Antal. ,— Boldog lesz a lányom: fedhetnek már hanttal 1* S elmerengve ült az öreg karosszékben, Mig az ifjak jártak csillagos estéken. Szegény volt Jolánka és szegény volt Antal; De a boldogságnak nem kell arany-asztal Sokkal jobban Ízlik fatálból az étel, Ha együtt ehetünk szivünk kedvesével. Az ifjú is szőtte a jövőt vidáman; „Dolgozni fogunk majd s hiszem : nem hiában! Dolgozzunk s szeressük egymást mindig hiven S meglátod, Jolánkám, megsegít az Isteni« Jolánka mosolygott, közelebb simulva, — »Milyen messze van mégl Három hónap múlva!* Sóhajtott s Antalra szerelmesen nézett S megengedte lopni ajkáról a mézet. Hálaadó istentisztelet. Másnap, vagyis okt. hó 4-én, őfelsége névünnepén, d. e. 10 órakor hálaadóistentisztelet volt a rk. templomban. A tágas templom hajóját szinültig megtöltötte városunknak nagyszámú értelmisége és díszes hölgyközönsége, kik közül sokan a szentek-szentjében és az oratóriumban találtak helyet. Az első padsorokban balról Molnár István főispán, Matolai Etele alispán, Dókus Gyula cs. és kir. kamarás főjegyző, mind a hárman diszmagyar ruhában, s a többi vármegyei tisztviselők; Szeyfried József törvény- széki elnök diszmagyarban, Hlavathy József kir. ügyész, Görgey Gyula kir. járásbiró, az igazságügyi tisztviselőkkel; Talapkovics Vazul a pénzügyi, Beregszászy kir. s tanfelügyelő a tanfelügyelőségi, Rosznáky Gyula hivatalfő a posta- és táviróhivatali tisztviselőkkel ; Ujfalussy Endre főbíró a város elül- járóságával, foglaltak helyet. — A jobboldali padsorokban Szánky Nándor honvéd-tábornok, a honvéd tisztikar, a vármegye bizottsági tagjai közül többen, Ormándy Miklós dr. főgimn. igazgató a piaristák újhelyi rendházának feje és a főgimnáziom tanárkara, továbbá Bánóczy Kálmán elnök az ipartestület küldöttségével, kik gyönyörű hímzésű, hófehér selyem zászlójuk alá sorakozva jelentek meg — ültek. Az elősorolt közönséggel telt templom festői képét emelték végre a templom közepén, a padsorok szélén fölállított, díszbe öltözött önkéntes és vasúti gyártelepi tűzoltók zászlójukkal és zenekarukkal, a padsorok előtt festői díszben a vármegyei huszárok és hajdúk, úgyszintén a kir. börtönőröknek egy-egy csapata. A főgimnáziomi ifjúság, zászlaja alatt, részben a templom hajójának hátsó részében, részben pedig a kóruson foglalt helyet. Az ünnepi nagy misét, mely pontban 9 órakor kezdődött három pap segédletével ft. Katinszky Géza plébános szt. széki tanácsos mondotta s a közökben a főgimnáziom énekkara, Lob Antal k. r. tanár vezetésével, énekelt négyes karban meglepően szép és kifogástalanul előadott egyházi énekeket. A mise befejezése után az énekkar Kölcsey himnuszát énekelte el, s csak mikor ennek utolsó akkordjai is elhangzottak, akkor oszlott el a templomból a közönség is és csekély kivétellel, a vármegyeháza elé sietett, hol a Schön Miksa h. főparancsnok parancsnoksága alatt kivonult tűzoltó száMult az idő lassan, sárgultak a lombok; Egy pár kis madárka bucsudanát mondott Fújt az őszi szól már a fákon s a légben, Jolánka kint sétált ott, az erdőszélben.! Amint sétált, várva boldog vőlegényét, Szőve a jövőről szebbnól-szebb reményét: Meglátott egy kocsit, hogy jött szembe véle, Benne meg egy ifjú; hej, ugyan miféle ? Kiszállt a kocsiból a mint összeértek; — „Bocsásson meg szép hölgy, ha valamit kérdek : Itthon van-e vájjon tiszteletes Béri ? Hosszú útról jövök, öcscse vagyok néki.“ Jolánka elpirult és örömmel mondta: — „Ön az, kedves bátyám? A jó Isten hoztál Hát nem ismeri mán a húgát, Jolánkát ? Persze, úgy képzel még, mint picike lánykát 1 Te vagy az Jolánka? Ejnye be megnőttél! Be gyönyörű szőke kis leánynyá fejlődtél. Add csak ide azt az édes, kicsi szádat, Hadd nyomjak rá csókot, úgy mint régen, százat 1“ — „Nem lehet — szabódik nevetve Jolánka, Menyasszony a húgod, kedves Sanyi bátya 1 Menyasszony, menyasszony és maholnap asszony, Csókot az ajkáról csak a férj szakaszszon 1* Ezzel mind a ketten a kocsiba ültek, Vidáman beszélve, mig haza kerültek Volt is oszt' öröme a jó öreg papnak: Ily kedves vendéget nem mindennap kapnak. Kényeztették szörnyen Jolánka s az atyja, Hogy háttérbe szorult Antal is miatta. Jó üu volt Antal, hát nem busult érte, Jolánka örömét mosolyogva nézte. Mosolyogva nézte a bizalmasságot,] A mely a rokonnal tetőfokra hágott S nem féltette szivét kis menyasszonyának, Biztosítva hitte örökre magának. A Zemplén nini h/juhil tiz oldal.
