Zemplén, 1897. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1897-09-26 / 39. szám
Másolat. Másolat 10,315. szhoz. Földmivelésügyi m. kir. Minister 38492. sz. III/2 1897. Sáros-vármegye közönségének Eperjesen. A vm. alispánjának f. é. jun. 14-én 7848. sz. a kelt jelentéséből arról értesültem, hogy a vm. közönsége f. é. jun 2-án tartott rendes évnegyedes közgyűlésében határozatilag kimondotta, miszerint élő sertéseknek Zemplén és Abauj-Torna-vármegyék területéről, Sáros vm. területére való beszállítását mindaddig, amig az említett vármegyék területén a sertésvész meg nem szűnik, a saját területének megvédése szempontjából oly módon korlátozza, hogy köteles a szállító a bevitelre az engedélyt az alispántól esetről-esetre előzetesen kikérni, — továbbá, hogy a behozatal csak vasúton eszközölhető; a közvetlen leölés céljából behozott sertések pedig a szállító által 3 napon belül leölendők. — Bármennyire méltánylom a vm. közönségének a saját területé megvédésére irányuló törekvését, mégsem engedhetem meg, hogy olyan rendelkezést tegyen, mely a mellett, hogy a sertétvész fellépése következtében érvényesítendő forgalmi korlátozások tárgyában kiadott rendeleteimmel ellenkezésben áll, Zemplén és Abauj-Torna-vmegyéktől olyan jogot von el, melyet az ország valamennyi törvényhatóságának megadtam. 1895. évi 72132. és 93285., valamint az ezeket módosító és kiegészítő 1896 évi 36960. sz. rendeleteimmel ugyanis úgy intézkedtem, hogy a mai törvényhatóságok területéről szállítandó sertések szállítása iránt a származási hely illetékes II. fokú hatóságánál kell az engedélyt kikérni, mely e részben a rendeltetési hely II. fokú hatóságát hozzájárulás végett meg keresni tartozik. — Ezen rendeleteim szerint továbbá a közvetlen levágásra szánt sertések nem csak vasúton, hanem szekéren is szállithatók és 48 óra alatt leölendők. — Mindezeknél fogva, minthogy a vármegye közönségének az 1896. évi 3690. sz. rendeletemben a II. fokú hatóság részére biztosított azon jog, mely szerint más törvényhatóságok területéről a szállítás csakis a II. fokú hatóság hozzájárulásával történhetik — kellő védelmi eszközt nyújt, valamint azért is mert az 1888. VII. t. c. ily állategészségrendőri intézkedések és forgalmi korlátozások elrendelésére a törvényhatósági bizottságnak jogot nem ad: a vm. közönségének szóban forgó határozatát megsemmisítem, egyszersmind utasítom, hogy mindenben a sertésvész föllépése következtében érvényesítendő forgalmi korlátozások szabályozása tárgyában kiadott 1895. évi 72132. és 93285 — valamint az 1896. évi 36969. sz. rendeleteim értelmében járjon el. — Felhívom végül, hogy Zemplén és Abauj-Torna-vármegyék közönségét jelen rendeletem közlése mellett haladéktalanul értesítse s úgy erről, valamint jelen rendeletem végrehajtásáról 8 nap alatt jelentést tegyen. — Kelt-Budapesten, 1897. évi julius hó 28-án Darányi s. k. Másolat hiteléül: Tahy Gyula s. k. kiadó. (P. H.) 1387/17931. T. Zcmplén-vdrmcgye közig, bizottságától. Olvastatott a nagyméltóságu m. kir. bel- ügyministerium f. évi 3806. ein. számú körrendeleté, melyben arra hívja fel a közig, bizottságot, hogy az igazolványos altisztek érdekeinek megóvása tekintetéből, kik mint ilyenek a nem állami állások betöltésénél kedvezményeseknek tekintendők, gondot fordítson arra, miszerint az illető pályázati hirdetményekben mindazon állások, amelyeknél a katonai pályázat, az ellátás megállapításánál tekintetbe nem vehető, mint ilyenek megjelöltessék. Kelt Zemplén-vármegye közig, bizottságának S.-A.-Ujhelyben 1897. évi szeptember 10-én tartott ülésében. Molnár, főispán, mint a közig. biz. elnöke. Másolat. M. kir. belügyminister 3806. ein. szám körrendelet. A m. kir. honvédelmi minister ur f. évi augusztus hó 16-án 25855. sz. a. kelt átirata szerint ismételve előfordult azon eset, hogy igazolványos altisztek az 1873. évi II. t. c. által számukra fentartott nem állami szolgálati állást elnyervén, csak elfoglalása után jutottak annak tudomására, hogy ellátásuk (nyugdíj, végkielégítés) megállapításánál katonai szolgálatuk nem fog figyelembe vétetni s ily körülmények között előnyösebbnek tartották az elnyert állásról lemondani. Az említett minister ur igazolványos altisztek érdekeinek megóvása és esetleges károsodásuk elkerülése végett megfelelő intézkedés tételre kérvén fel, felhívom a törvényhatóságot hogy a kibocsátandó pályázati hirdetmények szerkesztésénél jövőben kiváló gondot fordítson arra, miszerint a pályázati hirdetményben mindazon állások, melyeknél a katonai szolgálat az ellátás megállapításánál tekintetbe nem vehető, mint ilyenek megjelöltessenek. Budapesten, 1897. évi augusztus hó 26-án. A minister helyett: Latkóczy Imre s. k. államtitkár. 1563., 1574/IY. 97. A s--a-újhelyij. főszolgabírójától. Körözvények. I. A helybeli kegyes tanitórend tulajdonát képező s „Hosszúláz felé“ nevet viselő düllőben f. hó 20-án két drb. 4 éves szennyes szőrű széles szarvú ökör bitangs ágban találtatott. Ezen körülményt azzal teszem közhírré, hogy ha igazolt tulajdonosa nyolc nap alatt nem jelentkeznék, a 2 drb. ökör az 1894. év XII t. c. 105. §-a alapján nyilvános árverés utján elfog adatni, II. Suták József károlyfalvai lakos által f. hó 21-én az ottani határban egy 3 éves piros szőrű sveici fajú üsző bitangságban találtatott. Igazolt tulajdonosa fenti megtalálónál átveheti. S.-A.-Ujhely, 1897. szeptember 24. Nemes, szolgabiró. 2718. I. 97. A nagymihályi Járás főszolgabírójától. Iíird.etm.én.3r. P. Sáró Mihály lasztoméri lakos tulajdonát képező 1 db. 19 hónapos barna pej csikója f. évi szeptember 13-án éjjel a legelőről elveszett, külön ismertető jele: homlokán fehér csillag. — Feltalása esetén ezen szolgabirói hivatal értesítendő. Nagy-Mihály 1897. szept. 17-én. Füzesséry Tamás, fő szolgabiró. 3901/1. 97. sz. A homonnai járás főszolgabírójától. Körözvény. Homonnán szept. hó 15-én tartott állatvásáron a nagymihályi uradalom által vásárolt két riska tehén hajtásközben megszökött, az egyiknek hátsó balcombján S IX, a másiknak S XlY. irónnal ráirt jelzés van. Köröztetik ezen körülmény azzal, hogyha feltaláltatnak, vagy hozzám, vagy közvetlenül fenti uradalomhoz értesítés küldendő. Homonnán, 1897. szept. 21. Haraszthy Miklós, főszolgabiró. 4760/1. 97. A n.-mihdlyi járás főszolgabiró fától. Körözés. Berettő községben f. év szeptember 18-án egy db. 2 éves pej kanca bitangságban találtatott, a községi biró által gondozás alá vétetett, hol igazolt tulajdonosa 8 nap alatt átveheti. Nagy-Mihály, 1897. szeptember hó 23-án. Jelenek Gyula, szolgabiró. 1001/97. ein .sz. A bodrogközi járás főszolgabírójától. Körözés. Folyó év szeptember hó 13-án tartott leleszi vásárról Reizmann József leleszi lakos tulajdonát képezett 1 drb. fehér szőrű, egyenes szarvú, szemén szemölcscsel biró, 1 éves, magyar fajú üszőborju elszökött. —- Feltalálásáról kérem hivatalomat értesíteni. K.-Helmecz 1897. szeptember 21-én., Isépy Zoltán, h. szolgabiró. Nyilt-tér.*) ^mui^wáz KELLEMES IZE MIATT ugV mint asztali Víz, De leginkább mint 6 u tudó, gyomot & a&emí fvasz&ittatVh. S-A-Ujhelyben kapható : KLEIN ÄLBERT úrnál. *) Az e rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a Szeri. Szocialista irigység. S.-A.-Ujhelyben a Kossuth-utca 181. sz. a. házban lévő műhelyem megnyitása alkalmával egy kis kirakatot készítettem, saját munkámmal ellátva. A rágalmazó irigység azonban azt állítja, hogy a benfoglalt saját készítményeim nem az én műhelyemben készült munkák; hogy azokat Pestről hozattam. Tehát akik azt állítják, én azokat mindaddig szakavatatlan, gyarló rágalmazóknak nyilvánítom, mig állításaikat be nem bizonyítják. S.-A.-Ujhely, 1897. szeptember 23. Balkó Mihály czipész-mester. Heti naptár. Vasárnap, Hétfőn, Kedden, Szerdán, Csütörtökön, Pénteken Szombaton, szeptember 26. Jusztina szeptember 27. Koz. és Dam. szeptember 28. Vencel szeptember 29. Mihály főár. szeptember 30. Jeromos J október 1. Rémig pk. f október 2. Leodegár jä. szerkesztő póstéja,. „El mesze“ .... Ne feledkezzék meg rólunk Verses baka leveleire számot tartunk 1 Egy jelenvolt. — Gálszécs. Névtelen tudósításokat közlésre nem fogadunk el. Felelős szerkesztő : Dongó gyárfás Géza. Kiadó-tulajdonos Éhlert Gyula. kerestetik január hó 1-től. A gazdától meg- kivántatik : több évi gyakorlati tapasztalás úgy a mezőgazdaság, mint állattenyésztés körül, nős legyen, tudjon németül beszélni, Írni és olvasni, egy szláv nyelvet bírjon (tót vagy orosz, aki azonkívül magyarul is tud, éiőnyben részesül). Évi bére egyelőre 168 frt készpénz és mintegy 160—200 frt értékű természetbeni illetmény. A kocsis kiszolgált katona legyen, s úgy erről, valamint arról is, hogy mint kocsis már alkalmazva volt s hogy meg- bizható, bizonyítványa legyen; tudjon németül és egy szláv nyelvet. Évi bére 120 frt készpénz, élelmezés és teljes ruházat. Megkeresések kellő bizonyítványokkal Schönberg’ báró uradalmához Csónak u. p. Kereczke (Máramarostnegye) inté- zendők. Az „Eperjesi Népbank Kályhagyár“ felsőmagyarországi vezérügynöksége és főraktára £ X-f L 31 S EL Uagváf ajánl teljesen tűzálló agyagból készült tiszta fehér, chamois, színes majolika cserép k ály hah af, díszes kandallókat, kandallós kályhákat, takaréktüzhelyeket, kipróbált szakavatott felszerelők által felállitva, úgyszintén épitési-di- szitményeket. plafond-diszitéseket, síremlékeket, valamint mindennemű szobrászati munkát, gips, műkő és terrakottából, saját, vagy adott rajzok után. Zsolnay-féle használati és diszedé- nyékét, keramit-burkolat-lapokat, tűzálló téglákat, továbbá művésziesen mintázott és festett genre- és szt. szobrokat, dombor- müveket, fal-disztálakat, eredeti gyári árak és a legszolidabb kiszolgáltatás 'mellett Minták, képes árjegyzékek, költségvetések kívánatra bérmentve.