Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-28 / 13. szám

I. Melléklet a „Zemplén1' 13 számához. Különfélék. — A király adományai. Őfelsége, kabinet­irodája utján és főispánunk Öméltósága közbenjá­rásával,, Artim Antal boksái gk. lelkésznek 25 ftnyi Chira Ágoston idicsi gk. lelkésznek 20 frtnyi, Mincsik Mihály, Mibalics Péter, Pocsaskó József és Zsatkovics Mihály tanítóknak 15—-15 ftnyi, végre Özv. Chira Anna ulicsi lakosnak 30 ftnyi kegyes adományt küldött. Március huszonhetedike. Kétszázlmsz éve múlt tegnap, hogy a XVIII. század legna­gyobb szabadsághőse, a magyar nemz.et legön­zetlenebb fia, aki minden javát föláldozta a ha­záért, de a hon javát nem áldozta föl semmi földi jóért, II. Rákóczi Ferenc fejedelem, itt Zemplén-vármegye földjén, Borsi falu vár­kastélyában született. Az O világrajövetelének évfordulóját ünnepeljük kegyelettel, az 0 dicső emlékezetét tartjuk ébren tisztelettel, az Ő nevére mondunk áldást szivünk, lelkünk föl­magasztosult érzelmével. Nem a halottról em­lékezünk, de ünnepi vallomást teszünk a halha­tatlanról, Őróla, aki él és mindétig, mig magyar lesz a magyar, élni fog a szivekben. Borsi hős szülöttje —■ Rodostó nagy halottja: sóhajtva köszöntünk! — Személyi hírek. Andrássy Géza gróf, hogy az összeférhetetlenségi bizottság, melynek elnöke Andrássy Tivadar gróf, a fölött a kérdés fölött, váljon Andrássy Géza gróf országos kép­viselősége nem-e összeférhetetlen avval a viszony­nyal, melyet mint a vasbányamüvek igazgatója az állammal szemben elfoglal, a lehető legnagyobb tárgyilagossággal határozhasson, képviselői állá­sáról lemondott. — Forinyák Gyula altábornagy, honvéd főparancsnoksági adlátus, az itt állomá­sozó honvéd-zászlóalj megvizsgálása céljából városunkban időzött. — Bernátli Elemér kassai kir. ítélőtáblái tanácselnök f. hó 4-én Ujhelybe érkezett, hogy mint a f. zempléni ev. ref. egyház­megye főgondnoka, a másnap tartott közgyűlésen résztvegyen. —- Dókus László t. barátunkat a felső zempléni ev. ref. egyházmegye, mely váro­sunkban f. hó 25-én és 26-án tartotta tavaszi közgyűlését, világi jegyzőnek választotta. Gra­tulálunk ! — Illusztris vendégek. Zelenka Pál ág. hitv. püspök és Radványi János főfelügyelő Miskolcról f. hó 20-án váratlanul ellátogattak Uj­helybe, hogy ág. ev. hittestvéreink egyházi és iskolai dolgairól maguknak tájékozást szerezze­nek. A püspök és a főfelügyelő urak Hönsch Dezsp kir. főmérnök tisztelt barátunknak voltak leg­szívesebben látott vendégei. — Az árvaháznak. Dókus Gyula vm. főjegyző azt a 10 ft (azaz tiz) forintot, melyet mezei kártérítésként kapott, a s.-a.-ujhelyi árvaháznak ajándékozta. Vajha minél többen követnék pél­dáját, mert bizony az árvaház a jószivü adako­zók pártfogására nagyon is rászorul. — Időjárás. Az elmúlt hét borús esős napjaival kellemetlenkedett. Különösen érzik a hátramaradást, mert nem szánthattak, a mezei gazdák, kiknek a legjobb, amit kívánhatunk és kívánunk: a verőfényes, tartós szép tavasz. — Szalonkahuzás. Az idei tavasz szép számban hozta meg nimródjaink kedves vadját, eljön bizonyosan. És Postás Milka, mialatt szá­molgatta a kicsiny ablakon át a parasztok avas- szagu bankóit és rendezgette az aznapi postát, melyet Kanosai Misi a vasútról behozott, mo­solygó szemekkel, félig nyitott piros ajkaival sokszor elmondogatta : — Talán ma jön? * Hogy pedig ő nem jött se ma, se holnap, sem egy esztendő múltán, arról ő, igazán mon­dom, nem tehet szegény. Nem tudta, még csak nem is sejtette, hogy valahol az ország másik végén egy kicsi falusi postaház üvegrekesze mögött egy feketehaj u, pirosarcu baba éppen csak ő reá vár. Ő reá és senki másra. Hát nem is jött el. Pedig de nagyon várta a fekeketehaju, pi­rosarcu Postás Milka minden istenadta nap künn a kis falusi őrállomásnál. Leste, várta a füstölgő, prüszkölő gőzpari­pát és mikor toporzékolva, lihegve megállt a kicsiny állomáson, mindig úgy, de úgy dobogott a kicsiny szive, hogy majd meghasadt a nagy várakozástól. De bim-bam, fütty ... és a gőzparipa el­robogott, nem hagyott ott senkit. Postás Milka mindennap könyes szemek­kel nézett utána, nézte egész addig, mig a he­gyek alján be nem kanyarodott és el nem tűnt végkép a szemei elől. A Kancsal Misi, a hű­séges levélhordó, nem tudta mire vélje, hogy az ő kisasszonya úgy bámul mindennap a gőzös után, mint egy szobor és kétszer is kell neki mondogatni: •— Kisasszony, itt a posta, a levelek. a hosszú csőrüeket. A czéke—ladmóczi határban eddig 83 darab került aggatékra. A snepf-király Sz. E. tisztelt barátunk, ki eddig nem keve­sebbet, mint 18 darabot lőtt, ebben egy lövéssel 2 dbot. (Btt.) — Vonaton elhalt katona. Magyar István 5-ik gyalogezredbeli tizedes azzal volt megbízva, hogy Szecsák András 66-ik sz. ezred­ben beteg szakasz vezetőt a miskolczi katonai kórházból Lazonyba haza szállítsa. A kisérő azonban feladatának meg nem felelhetett mert a szegény beteg katona Sárospatak és Ujhely között a vasúti kocsiban meghalt. Az itteni állomásról holtestét a közkórház halottas kama­rájába szállították. Illő eltemettetéséről a hon­véd állomásparancsnokság gondoskodott. — Betörés. Folyó hó 23-án reggel 7—8 óra között Timkó Zihala Mihály koesifényező Jókai-utcai lakásának ajtaját, mig ő hazulról távol a vasúti gyártelepen végezte napi munká­ját, amint kitudódott, Éelber István kassai szár­mazású 27 éves lakatos-legény felfeszitette és lakószobájából két téli kabátot, egy öltöny ru­hát és három arany gyűrűt ellopott. Hlavati András itteni napszámos nyomon követte a tol­vajt s figyelmessé is tette ráGarszoly Jánost, a Kazinczy-utcán őrt álló rendőrt, aki azonban a zsiványt azzal az ügyetlen kifogással, hogy jól ismeri, mint a Lukacsovics műhelyében dolgozó lakatos-legényt, futni engedte. így aztán sike­rült úgy elmenekülnie, hogy eddig sem a rend­őrség, sem a csendőrség nyomába jutni nem tu­dott. Garzsoly rendőr ügyetlenségéért állásával lakok — A „Zemplén“ fekete táblája A bod- rog-kereszturi honvéd-emlékoszlop, melyet csak a múlt évben adtak át dicső rendeltetésének, le- dőléssel fenyeget, ami a szakértelmetlenségnek lenne szomorú következése. A mesterséggel épitett domb, melynek tetején az emlék-oszlop áll, egyik oldalán aláomlott és a vasrácsozatot is kidöntötte ; hasonló aláomlás kezdődik a dombnak több helyén is. Sürgősen kérjük B.-Keresztur város érdemes elülj áróságát, ki az emlékmű gondozá­sát tavaly magára vállalta, folyamodjék kése­delem nélkül szaktanácsért, hogy mitévő legyen, a kir. áll. ép. hivatalhoz, de meg a föld tulajdo­nosához is, hogy az alap megnagyobbitásához okvetetlenül szükséges területet az emlékmű meg- menthetésére nagylelkűen átengedni kegyes­kedjék. - Három vajdácskái izraelita fiatal­ember K. S., G. J. és G. L. farsangjuk előtt a leleszi prépostság u.* *n. Nyerges-tanyájára juhász­ruháért ment ki. Útközben eszükbe jutott, hogy jó lenne farsangi bohóságaiknak itt is hagyni valami jelét, s megfaragva néhány utszéli fát, arra vaílástsértő és hozzá még olyan trágár dol­gokat firkáltak, melyeket felháborodás nélkül tisztességes ember nem olvashat. A fát kivágták és a község házára vitték. Reméljük, megértetik a recipiált fiatal urakkal, hogy a más vallásuak tiszteletének tárgyait is kell respektálni, r. 1. — Szerelem halottja. Malcsitzky Győző, a kassai főgimnáziom VIII. osztályának jeles tanulója, Írja levelezőnk Gálszécsből, e hó 21-én reggel 8 órakor, B. J. polgártársunk házánál, szerelmi bánatában forgópisztolyból főbelőtte magát. A golyó a koponya jobb oldalán fúródott be s szétroncsolván az agy velőt, a másik oldalán És csak akkor tér magához, mikor a ke­zébe nyomnak egy szürke zsákot, tele a leve­lekkel. Megyen vissza lassan lépegetve a falu homokos utján és mikor kiteregeti maga elé a megrubrikázott ivet meg a leveleket, mindennap ismétli: —• Ma sem jött! És könyezik melléje, keserű könyeket hullajt a rubrikás ivekre. * Utóvégre is unalmas ez az örökös várako­zás és nem vagyunk már a középkorban, mikor Lohengrinek jönnek hattyúkon az ő türelmesen várakozó Elzájukért. Lohengrin és a hattyú helyett jött egy ke­reskedelmi utazó a budapest—mező-laborczi vasút második osztályában és noha sem az orra, sem a szája, de még a lelke sem volt olyan, mint az ő szája, orra meg a lelke, — Postás Milka mégis csak feleségül ment hozzája. Hiszen ez olyan egyszerit történet, kérem. Nem élünk a középkorban. Csak nem lehet az embernek, még hozzá leánynak megvénülni a megrubrikázott ivek és különböző fajtájú vevé- nyek mellett, hát ki hallott ilyet a mai világ­ban. No, meg aztán vegyük azt is kérem szé­pen fontolóra, hogy ezzel a partival meg van mindenki elégedve: a szülők, a világ, no meg a kereskedelmi utazó is. Hogy Postás Milka meg van-e elégedve ? Bizonyosan. Hiszen csak nem ment volna más­különben Lohengrin helyett egy kereskedelmi utazóhoz ? jött ki. Az elősietett orvosok már csak a halált konstatálhatták. Az eset városszerte nagy meg­döbbenést és részvétet keltett a szerencsétlen ifjú iránt, aki nemcsak jeles tanuló, de igen csi­nos fiatal ember is volt. Az öngyilkosságnak előzményei a következők: Malcsitzky Gy., (ki Nátafalván született, de az édes apja Eperjesen posta- és táviró-altiszt) a múlt évben a húsvéti szünetidőt egyik osztálytársánál, F. J. Gálszécs- ról való főgimn. tanuló szülei házánál töltötte. Ez idő alatt látogatást tett B. ./.-éknél. Az ott meglátott szép leányka iránt, ki akkoriban a kas­sai apácák kolostorának benlakó növendéke volt és a húsvéti szüneteket szintén a szülei háznál töltötte, halálos szerelemre gyúladt. Érzelme, úgy látszik, nem maradt viszonozatlanúl, mit a lányka szülei csak akkor kezdtek sejteni, midőn a fess diák a piinkösti vakációt, a nagy szünetidőnek is egyrészét Gálszécsen töltötte és házuknál naponkint látogatásokat tett. A leányka azonban a múlt évi augusztus hó végén, midőn iskolai tanulmányait folytatandó, újra Kassára készült, agyvelőgyuladásban megbetegedett és e beteg­sége következtében szept. 8-án meg is halt. — Malcsitzkyt ez a haláleset annyira megtörte, hogy akkor még arra sem volt képes, hogy a koporsót a temetőbe kikisérje. Tetézte szívfájdal­mát a szerencsétlen ifjúnak, hogy időközben az édes anyja is meghalt. — Éz időtől fogva bús­komorrá lett. Olykor-olykor eljött Gálszécsre, de csak azért, hogy magát a temetőben kisír­hassa. Most is az alatt az ürügy alatt jött ide, hogy a B. J. nevenapjára gratuláljon, tulajdon­képen pedig azért, hogy határozattá érlelődött öngyilkos szándékát végrehajtsa. Édes apjához, a háziakhoz, barátaihoz, osztálytársaihoz és ta­náraihoz nagy gonddal megirt bucsuzó-leveleket intézett még Kassáról, melyekben tettéért bocsá­natukat kéri; de, úgymond, neki mennie kellett, hogy őt viszontláthassa. Rimánkodva kérte a szüléket, hogy holttestét a leányka sírja mellé hán­tolják eí. Ez a vágya azonban nem teljesülhe­tett, mert a pap nem engedte meg, hogy az ön­gyilkos ifjú a temetőbe vitessék és igy a sánc szélén, ott is a legfélreesőbb helyen, tették sírba. Temetése f. hó 22-én d. u. 4 órakor minden egy­házi szertartás és harangzúgás nélkül, azonban annál meghatóbb módon és nagy részvét közt ment végbe. A temetésére Kassáról ide átrán- dult osztálytársai úgy a halottasháznál, vala­mint útközben és a temetőn is szép gyászéne­keket adtak elő. Különösen megható volt, midőn a leányka sírja előtt pár percnyi időre letették a koporsót s elénekelték elhunyt tanulótársuknak Lehullott a rezgő nyárfa levele kezdetű kedves dalát. A sírnál ott várt a s.-lelkész és a koporsót egész csendben beszentelte. Ennek végeztével Mihályi nevii osztálytársa mondott rövid, de megható búcsúztatót s ezzel a polgári temetés véget ért. Koporsóját édes apjának, osztálytársainak és B.-éknek gyönyörű koszorúja díszítette. Megem­lítésre méltónak tartom még, hogy a szerencsét­len ifjú halála előtt ellátta magát a vallás vi­gasztalásával : meggyónt s megáldozott, r. 1. — A munka ünnepe. Folyó hó 20-án délelőtt gyűltek egybe Felső-Bereczki mellett a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat jelesei, élükön Mailáth József gróf, ’Sennyei Miklós br. elnökökkel, Farkas Kálmán kir. főmérnök a földmivelésügyi kir. minister kiküldöttjével és Meczner Gyula volt kormánybiztos nagybirto­kossal, hogy megfigyeljék a „Zemplén” ma egy hetes számában már le irt vizlecsapoló szivattyú­telep működését. A gőzszivattyu most is sikerrel állotta ki a legmagasabb műszaki vizsgálatot. Ez alkalommal a másik gépet is működésbe hoz­ták, mi azt eredményezte, hogy a viz a csator­nán, a Karcsa-meder felől, zuhogva tört most már elé, szinte fenékig felkavarodva. Hosszas megfigyelés és az eredmény konstatálása után ebédre gyűlt össze a társaság. Ott voltak a fen­tebb írottakon kívül: Sennyey Béla és István bárók, Geőcze Miklós, Kossuth Lajos, Kun Fri­gyes, a leleszi prépostság képviseletében Farkas Róbert dr. választmányi tagok; Révy Géza Viktor műszaki tanácsos társ. fő-, Szilágyi Ber­talan szakaszmérnök és Fráter Zsigmond mun­kavezető mérnökök, Szeghy Ágoston pénztáros, Bodnár Péter ellenőr, Bencsik István főszolga­bíró, Lojda József esp.-plébános, Czehlár és Futó J. felügyelők; Brandt Vilmos a bpesti Schlick- féle vasgyár r. t. főmérnöke, a helybeli, vidéki társ. tagok, úgyszintén A.- és F.-Bereczki köz­ségek elöljárói s a helyi kulturális intézetek szellemi képviselői s számosán a közeli és távoli intelligencia kiválóbb tagjai. Szólásra elsőnek emelkedett föl Meczner Gyula v. kormánybiz­tos és velős szavakkal magasztalván a Bk. T. szab. Társulat elnökének, Mailáth József gróf­nak, az ármentesités terén már eddig is kifejtett, hazafias sikerekben gazdag működését és érde­meit: kívánta, hogy elpusztíthatatlan munka­erejével, a birtokában levő nagy szellemi, anyagi és erkölcsi hatalommal a gróf Öméltóságát az isten a hazának és a közügyek javára igen-igeg

Next

/
Thumbnails
Contents