Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-06-06 / 23. szám
L Melléklet a „Zemplén^ 23. számához. das Ehrendräsidium Graf Haugivitz. (Bucsu- üdvözletet s még egyszer a legszívesebb köszönetét fogadja a német mezőgazdák részéről. A tiszteletbeli elnökség nevében Haugwitz gróf.) Ugyanilyen tartalmú sürgönyt küldöttek Trócsányi László VIII. oszt. tanulóhoz. Látogatás Tállyán. Sárospatakról 11 óra után indult az első és 11 óra 10 perckor a második különvonat a nómetgazdákkal Szerencsre, hogy innen kocsikon Tállyára menjenek A szerencsi állomáson a vendégeket a tállyai szives házigazdák, Mailáth György br., Görgey Gyula, Szabó Gyula dr., Bernáth Béla és Lipóczy Norbert fogadták s csoportokra oszolva, mintegy 100 úri fogaton M.-Zomboron és Mádon át Tály- lyára hajtattak. A város bejárata előtt remek diadalkapu volt. Igen jól esett nekik s ennek kifejezést is adtak, hogy a német fekete-fehér-vörös nemzeti trikolor is ki volt'tűzve. A diadalkapu előtt a tűzoltóság állott sorfalat s kürtjelzéssel fogadta az érkezőket, akik öt csoportba oszolva, az öt házigazdának lettek borházaikban szívesen látott vendégeik. Az újjáépített szőlők megtekintése után dúsan terített asztalokhoz ültek s élénk társalgás fejlődött úgy a németgazdák, mint a magyar vendégek között, amely társalgás kedélyesség dolgában túltett a szokásos formaságokon. Legélénkebb s talán minden tekintetben a legkedélyesebb mulatság volt a Görgey Gyula borházában adott pompás ebéden, ahol 30 németgazda és ugyanannyi magyar vendég dicsérte a házigazda magyaros vendégszeretetét. Hogy a kedélyesség itt tanyát ütött s a jókedv kifogyhatatlan, a szellemesség sziporkázó volt, azt annak is tulajdoníthatjuk, hogy a jóizii és magyaros ételeket hat ennivaló tállyai kis leány szolgálta fel, kiknek ragyogó szemsugarai a máskülönben higgadt németgazdák közül még az öreg renden levőket is felvillanyozta s nem egy megpróbálkozott még a csárdással is. Ebéd alatt megeredt a tósztok árja, a szives házigazdáért, a fáradhatatlan „kisleányokéért, a vendégekért, a barátságért egyforma lelkesedéssel szűnni nem akaró taps, hoch és éljen között. Szabó Gyula dr. terített asztalai mellett a németgazdák 30 tagból álló IV. csoporja részesült lukulusi lakomában, ahol persze folyt szintén nemcsak a 16-féle kitűnő bor, de folyt a tósztok árja is. Bámulatot keltettek, Írja tudósítónk, a német sógorok körében Zombory Gedő megyasszai ev. ref. lelkész német nyelven elmondott pohárköszöntői, mert oly zamatosán ömlött ajkáról a szó, hogy egy lipcsei pofesszo- réról sem különben. Asztalbontás után a fiatalság táncra perdült s járta vidáman, mig csak a búcsú perce el nem érkezett. A nagyszerű és minden izében fényes fogadtatást a német gazdák nem egyhamar fogják elfelejteni; de azok sem, akik közülünk mint vendégek voltak ott jelen. Teljes valójában nyilatkozott meg ez alkalommal az igaz magyar vendégszeretet, mely nem ismer mást, csak szívességet. simít gyűrött szoknyán; az ijedtség szakado- zottságával törnek ki belőle szavai: — Futnom kell! . . . Jaj, rajtam a piros szoknya! Istenem !.. Ennek te vagy az oka, Feri! . . — Zsuska, édes! ne félj, ne ijedezz! Isten is, én is megoltalmazlak. Zsuska .. . De a leányzó már nem hall semmit. Fejére huzza a szoknyáját és szállásuk irányában futni kezd. Mellette tart a legény, ki esdekelve kéri: — Zsuska maradj itt; bebújhatsz a kuny- .hómba, ott meg nem ázol... Maradj édes babám! maradj idekünn, betakarlak a subámmal.. De Zsuska csak fut és nem hallja. A legénvt visszaszólítja kötelessége: jó gulyásnak ilyenkor a szárnyékban a helye, ha mindjárt a babája oda is vész. Szegény Feri! Ekkor az eső már csakúgy ömlött alá; akárcsak dézsákból öntötték volna. Az ég, az a szürke feketeségbe vont ég iszonyatosan háborgott. Széles sávokban cikkázó villám egy-egy pillanatra vakító kékséget önt az ázott, zöld járásra, a levegőt pedig siketitő recsegéssel ráz- kódtatják meg a zajosan guruló dörgések. . . . Fuss! Zsuska fuss! Azt az átkozott piros szoknyát pedig veszítsd el! . . . Csurron viz és minden izében remegve fut a leány. Szállásuk határában, egy homokbucka lábánál, állt egy vén kecskerágó-fa; ennek szétterjedt, alacsony lombja alá menekül. Alig pi- hegve ér oda, de azért remegő kézzel gyorsan nyúl annak a veszedelmes szoknyának rejtett csatijai után. .... Szegény Zsuska! elkéstél... * A németgazdák 11 órakor éjjel érkeztek vissza S.-A.-Ujhelybe, hogy nagy kényelemmel berendezett külön kupéikban fáradalmaikat kipihenvén, másnap mezőgazdasági tanulmányutat tegyenek a Bodrogközön. Kirándulás a Bodrogközre. Május 31-én, reggel 6 órakor, a vasúti pályaház málhafeladói udvarán a Bánóczy Kálmán (1), Dókus Gyula (1), Dókus László (1), Dókus Mihály (1), Evva Ödön (1), Kátai Mór (1) , Kun Dániel (1), Klein Nándor (2), Lónyay Gábor gróf (2), Láczay László (2), Meczner Gyula (2), Mandel Imre (1), Matolay Béla (1), Nemes Sándor (1), Ormándy Miklós dr. (1)> Sennyey Béla br. (2), Sennyey Géza br. (1), Szekerák Kálmán (1), Schwarcz Zsigmond (2), Thuránszky László (1), Vadászy Antal (1), Windisch-Grätz Lajos hg. (2), Zichy Andor gr. (2) fogata várt a német vendégekre. Ezeken, úgyszintén 15 bérkocsin és a Károlyfalváról felfogadott 10 magyar szekeren, összesen tehát 57 fogaton tette meg bodrogközi tanulmányutját a német gazdák és kísérőik nagy társasága. Pont 7 órakor megindult a menet Sárospatak felé. Az újhelyi szőlők alatt lépést haladva szemlélték az újonnan telepitett dús növényzetű szőlőket. Nyolc óra volt, midőn az első kocsi, melyen a járás főszolgabirája mutatta az utat, a Bogrog- hidján S.-Patak mellett áthaladt. Innen balra kanyarodva a védőtöltésen haladt a menet, majd letért az állami szőlőtelep irányába. A Mailáth József gróf vizszabályozó-társulati elnök Öméltósága szívességéből megküldött szabályozási tér-, képpel és a Dókus Gyula által irt „Notizen über die allgemeinen Verhältnisse des Zempliner Comitates“ füzettel kezükben tanulmányozták a Bodrog védőtöltéseit és a mentesített terület nagyságát. A Várhomok közelében Bogyay Zsigmond tanyáján mozsárlövésekkel és nemzeti szinü zászlódiszszel üdvözölték vendégeinket. Kilenc órakor ért a társaság Windisch-Grätz hg. várhomoki tanyájára. Amint a kocsikról az urak leszállottak Kun Frigyes a gazdasági-egyesület aleln jke üdvözölte a vendégeket, mire Nosztitz br. a lindaui gazdasági egyesület elnöke válaszolt, megkö-1 szönve a szives szavakat és elismeréssel szólva azokról a gazdasági viszonyokról, melyeket, úgymond, nemcsak az ország délvidéki nagy gazdaságaiban, hanem az ország felső részen levő és kisebb gazdaságokban is alkalmuk volt láthatni. A „hoch“ és „éljen“-ek után a társaság szétoszlott a vetések s az istálók megtekintésére. Fél tiz órakor a nemzeti zászlókkal feléke- sitett hosszú nyílt fasorban terített asztalhoz ült a társaság, hogy a hercegi uradalom részéről adott villásreggelit elköltse és kissé pihenjen. Természetesen itt sem volt hiány a felköszöntőkben. A kedélyes beszélgetést, mely azonban mindig a Bodrogköz gazdasági viszonyairól, a mentesített területek hasznosításáról, a birtok-eladásokról folyt, Egán ur ellentmondást nem tűrő kürtjele szakította meg. Gyorsan felszedelősködött a társaság, hogy útját folytassa. Itt már a vezetést a bodrogközi járás főszolgabirája vette át és oly kitünően Azt a vén keeskerágó-fát, mely emberemlékezet óta ott állt csudának a domb aljában, széthasította az isten nyila. Kemény törzse — akár egy kénoszlop — kékes lángban égett. Zsuskát a sistergő csattanás a földre terítette. Arra az átkozott piros szoknyára esett, mely éppen lecsúszott a testéről; még benne állt. A „bíbor“ szoknya bíbor lángot fogott és, isten csudája, a leány testét, a következő pillanatban ezernyi lángnyelv nyaldosta . . . * Az elemek tombolása elült. Üdítő illatban úszott a megfiirdött természet. A csak félig elégett fa alatt találták a meztelenre égett leányt. Haza vitték . . . Még egy leheletnyi élet volt abban az egy seb testben . . Agyra fektették. ... Hja! Zsuska, a halálért is meg kell küzdeni! Estig tartott kínos, eszméletlen vergődése. Ha a lámpából kifogyott a kőolaj, még egy utolsó világosat lobban. A kétségbeesés csendjében hallatszik Zsuska sóhaja: — Feri! . . Most szivetfacsaró erővel, hurkolt hangon rázendít a nótára: . . . Piros pünkösd ünnepón Piros szoknya járja : Még a legény sem néz rá A kék szoknyás lányra . . . . . . Átdanolta magát a túlvilágra . . . intézte a homokkal dicséretreméltóan rendbehozott utakon, hogy a Farkas Róbert dr. engo- delmével a vajdácskái premontrei rend tanyáján át pont 12 órakor a Felső-Bereczki mellett levő József-telep szivattyuházához az első kocsisor beérkezett. Itt Mailáth József gróf elnök és Révy Géza Viktor műszaki tanácsos fogadta a német gazdákat. A kölcsönös bemutatások után a gépházat, a levezető csatornákat, a zsilipet megtekintették. Révy Géza Viktor rövid, de alapos magyarázatának meghallgatása és szives bucsuvétel után tovább indult a társaság. Felsö- Bereczkit elhagyva a szerdahelyi kis erdőnél legelésző kitűnő magyar fajú és nagy darab földön híres gulyája Sennyey István br.-nak már messziről feltűnt. Leszállani nem lett volna tanácsos, mert vagy a gulya ment volna széjjel, vagy a társaság, megállva pedig csak egy része élvezhette volna a szép látványt. A kocsisoknak tehát lépés-hajtás rendeltetett, miközben egészen jól megszemlélhették a saját nevelésű és a Mezőhegyesről vett hatalmas két bikát, a magyar ökörrel nagyságban és szarvban vetekedő szép teheneket és a nehány kitűnő alkotási! idei borjut. Egynegyed kettő volt, amidőn a menet Szőlőskén az Andrássy Tivadar gróf szőlői alatt elhaladt, gyönyörködve a diszlombozatu gazdag szőlőtelepen. Két óra körül járt az idő, amidőn S.-A.- Ujhely határába megérkezett az első kocsi. Megérkezés Ujhelybe. Vendégeink kísérőikkel délután két óra tájban érkeztek meg hosszú kocsisorban bodrogközi körutjokból erősen porlepetten. Az első kellemes meglepetés, amiben részesültek itt, a Dókus Gyula szép házának, „ Gyulaiak“-nak erkély- disze volt, melyből a magyar nemzeti lobogó és a Dókus-család színeiből formált zászlók közül integetett feléjük a német nemzeti trikolór (fekete-fehér-vörös) amit lelkes „hurráh“ kiáltással köszöntöttek. Innen az igen szépen föllobogózott Rákóczi-utcán, a Wekerle- és a Széchényi- téren át, mindenütt a csoportokba verődött közönség éljeneitől kisérve, a vármegye székháza elé hajtattak. Itt leszállva, a poros ruhák rendbeszedése után, a vendégek s az ebéden résztvevő uraink a nagy- és a két kisterembe gyűltek össze, mert ebben a három teremben terítettek a kétszáz- húsz terítékes ebédre. A termek erre az alkalomra szépen föl voltak díszítve. Különösen a nagyterem ékeskedett teljes pompájában. Itt a falakról őfelségéik a király és királyné, Andrássy Gyula gr., Vay Miklós br., Kossuth és Rákóczi F. életnagyságu hűjképmásainak megtekintése imponált németjeinknek, — a címeres karzatról függve pedig a vármegye három ősi zászlaja keltette föl érdeklődésüket, főleg amint a mieinktől magyarázatot nyertek hozzá. így telt el bemutatkozással és összeismer- kedéssel az idő három óráig, amikor mindnyájan, felül a vezetőség, helyet foglaltunk a pazarul terített és hegyaljai boroktól sűrűn tarkálott asztalok köré és kezdetét vette a Bock Imre vadászkürti vendéglős jóhírű konyhájából serényül felszolgált pompás ebéd. A közebéd. A vármegye székháza amióta áll, pedig már vagy 140 esztendeje hogy áll, bizonyosan mondhatom nem látott termeiben együtt annyi németet még, mint látott most a máj. 31-iki banketen. A nagy terem, amelyben pedig 150—160 ember kényelmesen élvezheti az asztal örömeit, habár minden zegét-zugát terített asztalokkal foglalták el, nem volt képes befogadni a vendégeket, amiért a benyíló kisteremben is, meg az I. aljegyző szobájában is terítettek. Még a karzat is szűknek bizonyult, melynek egyik felében a cigány, másik felében a legszebb hölgyközönség foglalt helyet. (Azért említem a hölgyeket második helyen, mert őket nem csak a kíváncsiság, hanem a Rácz Gyula cigányprímás pompás zenéje ide csalta.) Lent a termekben is egyre erősbödött a zsongás. Leginkább érdekelte német vendégeinket a tokaj- hegyaljai összes pincegazdáktól származott, sok száz, meg száz, drága asszut meg szomorod- nit tartalmazó butella, melyeknek vinyétáit, a kezükbe adott katalógus segítségével nemcsak hogy nagy érdeklődéssel tanulmányozták, de Notizbuch-jaikba is szorgalmasan jegyezgették. Pontban 3-kor telepedett asztalok köré az illusztris társaság. Az asztalfőn Dókus Gyula cs. és kir. kamarás, mint a fogadó nagy bizottság elnöke foglalt helyet. Mellette ültek Haugwitz gróf a német gazdák társaságának tiszteletbeli elnöke, von Oldenburg csász.^kamarás elnök, Matolai Etele alispán, Kun Frigyes gazd. egyesületi alelnök, Meczner Gyula, Seyfried (József kir. törv. széki elnök, Czibur kir. honv. őrnagy és úgy tovább és sorban foglaltak helyet. Rácz Gyula a Rákóczi-indulót
