Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-05-16 / 20. szám
Sátoralja-Ujhely, 1857. május 16. 20. (1912.) Huszonnyolcadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 „50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN -VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK NZII^TIDELT S-áZKISILAZE3. HIRDETÉS DIJJA hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzküldemények a kiadóhivatalhoz intézendők. Az iskolaügy Ujhelyben. Ha tekintetbe veszszük, hogy S.-A.-Ujhely város érdemes képviselőtestülete mily áldozókészséggel szavazta meg az ezreseket az utcák kövezésére és rendezésére, a villámos világitás bevezetésére: önkénytelenül is az a kérdés merül fel, hogy ilyen bőkezűség mellett miért részesül a város legvitálisabb ügye, az iskoláztatás, oly mostoha bánásmódban? Avagy van-e a városban müveit ember, aki a jelenlegi tanügyi állapotokat csak némileg is kielégítőknek találná? A vezető egyének is bizonyára meg vannak győződve a viszonyok tarthatatlanságáról. És mégis mit kell tapasztalnunk? Fel-feltünedezik egy-egy halvány reménysugár a látóhatáron, szélnek eresztnek egy-egy biztató kiáltást; de csakhamar el is tűnnek ezek a biztató remények, mint a szappanbuborékok. A viszonyok pedig napról-napra rosszabbodnak, a szülők aggodalommal tekintenek arra az időre, mikor már a gyermek iskoláztatásáról kell gondoskodniuk. A figyelmes szemlélő tapasztalhatta, hogy több, mint 5 éve foglalkoznak az elemi iskolák államosításával és ezalatt a hosszú idő alatt történt-e olyas valami, ami csak látszatával is bírna annak, hogy az ügy a megvalósítás stadionul felé közeledik? Pedig csak elgondolni is mily gyönyörűség egy oly épületet városunkban, ahol a minden rendű- és rangú szülőknek gyermekei egységes vezetés alatt nyernek oktatást, ahol az iskolába nem járók mulasztásait pontosan ellenőrizni lehet, ahol a szegénynek nem kell a tandíj elengedésért könyörögnie. Különben nem célom az állami iskola hasznát elősorolni, de elvitázhatatlan, hogy városunkban istenáldása lenne. És mégis: állami iskola, hol késel az éji homályban? Csak nemrég olvastam, hogy Egerben, a hol pedig egységes községi iskolák vannak, felismerték az állami iskolák elsőbbségét és államosítják az iskolákat. A legtöbb helyen fölismerték már, hogy az elemi iskola az a biztos alap, melyre később építeni akarnak. Hogy tehát az épület dacolhasson a romboló emelekkel, akkor elsősorban jó alapról kell .gondoskodni. A serdülő ifjú folytonos kísértésnek van kitéve és a jobb meggyőződés akkor fog a káros és veszedelmes szenvedelmeken diadalmaskodni, ha a talaj jól TARCA. Grwynplain és Dea. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Irta: Erényi Nándor. .... Ismerik a fehéráron, égőszemii, világtalan Dea szerelmét az éktelen, torzképü komédiás iránt? Én ismerem ezt a történetet és sírtam is rajta, pedig az én történetemben Dea két fekete szeme nem örök sötétségbe mered, mint a Hugó Viktor fehérárcu leánykájának és az én történetem komédiása nem is éktelenarcu „nevető ember“ és az én történetem végén nem is halnak meg az emberek, mint amott .... és mégis az én feketeszemü Deám vak volt; mosolygó, kedvesarcu Gwynplainem undok volt és meg is halt az én leánykám is, pedig még most is él. Furcsa és mulatságos históriának látszik ez, ugy-o ? Olyan furcsa és olyan mulatságos, hogy csak sírni, mindig csak sírni tudok rajta.... * — Szeretlek! — mondotta egyszerűen Kun Ilonka és finom kis kezeivel hátrasimitotta aka- tos szénfekete fürtjeit. Úgy állt a férfi előtt, mint egy törékeny, fehér liliomszál. Fehér arcát gyönge pir boritá, két nagy fekete szeme villogott az esti szürkületben és piros ajkai nyitva lesték a választ. — Szeretlek! — hazudta a férfi és leejtette szeméről monokliját, nagyot koppant féelő van készítve. Mit várhatunk az olyanoktól, akiknek nem adatott alkalom, hogy elemi iskolába járhassanak? Nem az ilyenekből válnak-e ki a társadalom proletárjai és a kétes egzisztenciája közveszedelmes egyének ? Mily elszomorító az a körülmény, hogy városunkban, statisztikai kimutatások szerint, évente 3—400 gyermek nő fel iskolázatlanul, szellemi táplálék hiányában? S kérdem, ha a villámos izzó- és ivlámpákat hatványozott mértékben fogják szaporítani: képesek lesznek-e azok a szellemi setétséget eloszlatni ? Azt hiszem felesleges az elemi iskoláztatás szükségessége mellett argumentálnom. Annak hiányában olyan az ember, mint a parlagon heverő föld, amelyet gaz lep el, vagy mint az utszéli virág, gondozás és ápolás nélkül. Az állami népiskola hiánya mellé sorakozik egy polgári fiú- és leányiskola szükségessége is. A népiskola négy osztályát végzett növendék csak édes-keveset meríthetett a legszükségesebb ismeretek tárházából. Az elemi iskola csak előkészítője a magasabb iskolának. Városunkban közel 200 fiúgyermek hagyja el az elemi iskolákat. Hová lesznek azok? Azok a szülők, kik gyermekeik jólétét szivükön viselik, akik fiaikat a társadalom hasznos polgáraivá akarják nevelni, illetve neveltetni, beadják a gimnáziomba; olyanok is, kik fiaikat kereskedő, vagy ipari pályára szánták, pedig a ginmáziom a magasabb tudományok elsajátítására készít elő, s feladatát különösen az ó-klasszikai tanulmányok segítségével oldja meg. A gyermek olyat tanul, amire későbben abszolúte semmi szüksége nincs. A tanterv ellenkezik egyéni arravalóságával és a szülők sokszor szomorúan tapasztalják, hogy gyermekük, kik az elemi iskolai tanulmányokat esetleg jeles eredménynyel végezték, a gimnáziomnak már az első osztályában elbukik. A legtöbb szülő azonban már az elemi tanulmányok bevégzésével, sőt anélkül is, iparoshoz, kereskedőhöz adja gyermekét. S kell-e bővebben fejtegetnem, hogy századunkban, mikor az ész üli diadalát a z erő fölött, s mindenütt a szellemi élet fejlesztésére törekednek, a polgári elem nem boldogulhat műveltség nélkül. Oda kellene tehát törekedni, hogy az ipar, vagy kereskedelmi pályára lépő gyermek legalább a IV. polgári osztályt végezze el, mely iskolának célja egy nemzeties irányú, kötelességérzettől áthatott, müveit-polgári középnyes fehér ingmellén. Igazított egyet divatos nyakkendőjén és színházi pózzal letérdelt a lány elé a kert homokos útjára. A leány az istent látta meg két szemében. * .... Miért is szerette úgy Dea az éktelen arcú komédiást? Mert vak volt? Nem látta azt az arcot, amitől minden ember borzadt és mindenki kacagott? Ha világtalan két szeme csak egy pillanatra megláthatta volna azt az eléktelenitett, vigyorgó arcot, nem borzadt volna ő is vissza, mint a többi asszony, kivéve egyet, aki szörnyeteg volt ? Miért is szerette úgy Kun Ilonka azt a feketelelkü, elegáns gazembert, aki eljött, hogy ellopja tőle a világot. Nem látott belé a leikébe, csak az arcát, sima, nyugodt, gondosan ápolt, szép arcát látta és csak hallgatta önfeledten behízelgő hangjának zenéjét? És váljon, ha megismeri a lelkét, belelát-e csak egy pillanatra is a hitvány, elfásult, érzés- telen szivébe ? visszaborzadt volna-e Szendrey Artúrtól ? nem szerette volna-e továbbra is, mint ahogy szerette az a másik asszony, aki szörnyeteg volt, mint ő maga? Megoldatlan kérdések ... lehetne ezeken sokat gondolkozni. . . * Szendrey Artur, ismert főváros; gavallér, a szeretője segítségével megölt egy embert. Az asszony férjét. Meghalt szegény békében, eltemették. Tengernyi pénzét rövid pár hónap alatt elköltötték és egy csatakos őszi napon Szendrey Artur egyszerűen kilóditotta az asszonyt a lakáosztályt teremteni, s ilymódon kitöltöni azt az űrt, mely a tudományos pályán haladók és az úgynevezett polg. osztály között létezik. Egy magasabb leányiskolának városunkban való létesítéséről, annak is régen vajúdó kérdéséről nincs mit szólanom. Szükségességéről mindenki meg van győződve. A szülők izgatottan várják, mikor fognak annak kapui megnyílni. Hogy pedig városunk tanügyéről némileg hü képet nyújtsak, lehetetlen a gyermekkertek hiányát meg nem említenem. A legkisebb faluban földműves szülők dedóba küldik gyermekeiket, élvezettel hallgatják kisdedeik csacsogását. Az értelmesebb városi szülőknek, pedig kik az-óvó- intézetek lélektani fontosságát is fel tudják fogni, nincs alkalmuk gyermekeiket kisdedovóda küldeni. Van ugyan városunkban két gyermekkert, az egyik a Barátszeren, mely annak a városrésznek szolgálatában áll, s hogy a szülők ki is használják, meglátszik a nagyszámú gyermek- csoporton, mely ezt a jóhirü kisdedovót látogatja; a másik, az apácák leányiskolájával kapcsolatos gyermekkert, annyira túl van tömve, hogy kénytelen számos jelentkezőt visszautasítani. Ezeken kívül városunknak még legalább is két kis- dedovó iskolára lenne szüksége; egyHkre a Kos- suíü-uteán, a másikra a Hecskén,* *) mert tekintettel kell lenni arra, hogy a 3 éves gyermekeket nem lehet naponta 2-szer 1U órányira az iskolába küldeni. Emeljünk minél impozánsabb palotákat a kultúrának, s a lakosság műveltségében megtaláljuk a város fejlődésének és meggazdagodásának biztosítékát! Kaufmann Ármin. A közig, bizottság üléséről. A közigazgatási bizottság f. hó 10-iki ülésének főbb mozzanatai ezek voltak: Napi rend előtt Öméltósága a főispán mondotta el, hogy Sztropkón és Varannón megvizsgálta a szolgabirói hivatalokat és egészen rendben találta. Sztropkón örömmel és ismét tapasztalta, hogy ott már az utcán is hallani magyar szót, — dicsérte az ottani iskolákat, kisdedóvót, melyc•) Ez már ma-holnap föl is épül s még ez óv folyamán megnyittatik. Szerk. sából. Még cinikusan utána is kiáltotta : — Nem tart semmisem örökké, édesen, se a pénz se a szerelem. Az asszony elment, mint egy kivert eb. Pedig még most jobban szerette, mint eddig. És elment, mert érezte, hogy a második hódítás, mert tudta, hogy másodszor is meg fogja hódítani, még jobban hozzá fogja láncolni azt a hitvány férfit, mint eddig. Ilyenek is vannak a világon. Két ember, még hozzá, ha az egyik asszony, nem öl meg semmiségért egy harmadikat. Szendrei Artur pedig úgy érezte ebben a pillanatban, hogy utálja azt az asszonyt. Mármost mihez fogjon ? Odaállt a tükre elé. Megnézte magát jobbról is, balról is. Mosolygott és megpödörte a bajuszát; — Megyek hódítani ! * — Soha nem volt senkim a világon vallotta őszintén, karját befűzve a férfi karjába nem szerettem soha senkit s mindig magam egyedül, magánosságban éltem. Kifestettem magam elé egy ideált, tégedet és vártam csüggedetlenül napról-napra. Soká tartott a várakozás. Már-már kétségbeestem és készültem az örök egyedüllétre, mikor megjelentél te. Megváltozott körülöttem a világ. Megszerettem olyan dolgokat, miket eddig észre se vettem. Megszerettem a zöldelő bokrot, a benne fészkelő kicsi madarakat, megszerettem a langyos tavaszi szellőt, mely körülfogja az arcodat. Megszerettem kicsi kertünket, szeretem a falut, melynek magánossága eddig börtön volt lelkemnek, most templomom nekem, megHP A Zemplén inni száma tiz oldal. *^|
