Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)

1897-04-25 / 17. szám

Sátoralja-Ujhely, 1897. április 25. 17. (1909.) Huszonnyolcadik évfolyam­Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁEMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK LT "VLA. SAieET-A-DP. HIRDETÉS DÍJJÁ hivatalos hirdetéseknél: Minden szó után 1 kr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy körzet­tel ellátott hirdetmények­ért térmérték szerint min­den négyszög centim, után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél ked­vezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzkülde­mények a kiadóhivatalhoz intézendők. — ELŐFIZETÉS ÁRA: Egész évre . . 6 frt. if Félévre .... 3 ,, Negyedévre .1 ,, 50 kr. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyilttérben minden garmond sor dijja 20 kr. A jövendő magyar nemzet. A „sorsüldözöttek“-hez. Bokros foglalatosságom nem engedi, hogy a „Zemplénét azonnal megjelenése után egészen átolvashassam, — igy történt, hogy annak f hó 4-én kiadott 14. számá­ban „A sorsüldözöttek“ cimii vezércikk csak ma voná magára figyelmemet. Legyen szabad ennek kiegészítéséül — a világért sem cáfolatául, mert egészen hozzájárulok — néhány szót kockáztatnom. Szomorú példát hoz fel a tisztelt cikk­író, hogy egy izbugya-radványi szegény gazdának a zsidó mintegy másfél ezer fo­rint értékű telkét 200 ftnyi kölcsön után telekkönyvileg is magára Íratta. Nekem is tudomásomra jutott Homonna-Olykán egy igen hasonló eset — mintegy húsz év előtt — ahol csekély kölcsönadás mellett örök adás-vevési szerződést Írattak alá az illetővel s a zsidó annak telkét magára át is íratta. Ennek a bajnak azonban maga ez a nép az oka, amely gyakran vonakodik a tárgyalási jegyzőkönyvet, sőt a saját kí­vánsága szerint megkötött egyezséget a hatóság felszólítására aláírni, de a zsidónak mindent aláir. Ezen pedig segiteni éppen a lelkész urak lennének hivatva, mert a polgári tisztviselő hiába beszélne — ha szinte indokolatlanul is — a nép e rész­ben bizalmatlan iránta; de a lelkészek iránt talán csak nem áll fenn ez a bizal­matlanság. Oktassák tehát, intsék, figyelmeztes­sék a népet a lelkész urak, hogy a zsi­dónak ne írjanak alá semmit illető lel­készük tudta, sőt jelenléte nélkül. Ennek a „concret“ bajnak nézetem szerint ez a legcélszerűbb ellenszere. S.-A.-Ujhely, 1897. ápr. 20. Matolai Etele. TA.ÜR, C .A.* Ti férjeüsr. — Szatíra. — Megállók künn az utcasarkon, Egy szögleten megállók. Jön arra sok szép úri asszony, Fiatalos, leányos; Arcuk kipattant rózsabimbó, Járásuk könnyed, lenge, ringó, Mig jőnek-mennek úgy találom, Mindez csak álom, édes álom S aztán ti rátok gondolok: Ti férjek, óh ti boldogok. A szép tündéri látomásnak Soká nincs vége-lioszsza, Ki nem szolgája, rabja másnak Az ut kövét, tapossa. Kik angyalul a földre szálltak, Balján ifjabb s idősbb mamáknak, Ha szól a dél hivó harangja, Indulnak fogva kart a karba, Milyen figyelmetes dolog'! Elétek — óh ti boldogok. Az illemes kecses leányka Már, jó távolra szólal: — Édes mueum, te jó apácska, De meg vagy lepve porral! ______ Édes elmerengni őseink dicsőségén. Édes azt, kihalásává az „éji homályból“ közszemlére kitéve látnunk. A honalkotó nagyok, a törükverő hatal­masok, az erő, az erély, a jellem halhatatlan hirü letéteményesei úgy dobogtatják ma is szi­vünket, mintha csak imént mentettek volna ki bennünket a végveszedelemből, szivük melegé­vel, agyuk erejével, kardjuk hatalmával. Talán mert érezzük önkénytelenül is, ön- tudatlanul is, hogy valamivel több közünk van hozzájok, mint általábau a megszabaditottnak a szabaditóhoz, a megőrzöttnek az őrizőhöz. Az egyszerű hála bizony hosszú életet élni nem szo­kott, de a haza földjében porladozó ősök csont­jainak tisztelete az ösztön erejével hat, s firól- fira, unokáról-unokára, észrevétlenül, meg nem fogyatkozva, száll át. Érezzük, hogy az a törzs, mely azt a csa­pást valaha oly fönséges rendűiét! enséggel el­viselte, hogy az a törzs: „törzsöké fánknak!“ S ha mi ereje vala: a mi erőnk, ha mi dicső­sége vala: a mi dicsőségünk. És ez jól van igy! Ez őrzi meg, ez tartja fönn egy nemzetben a folytonosság érezetét. Ez pedig nem lényeg­telen dolog; sőt éppen a legértékesebb, legliat- hatósabb fegyverek közül való, amelyeket a „struggle for life “-ban bármely nemzet önön védelmére fölemelhet. Az a tudat, '»oltunk, igazolja azt, hogy vagyunk, s kötelez arra, hogy legyünk! Igazolja a mostani állapotunkat : jussunk van mindahhoz, a mink van : a hatalomhoz, a tudományhoz, a művészethez, mert mindazt ma­gunk teremtettük magunknak; a mi testünkből való test munkált, szenvedett érte, a mi vérünk­ből való vér hullott érette! Kötelez bennünket a jövővel szemben: ha örömünkre szolgál élvezni elődeink hagyatékát, kötelességünk gondoskodni az utánunk követ­kezőkről ; silány pazarlókká törpülni a nagy ősök unokáinak nem szabad! Es ez nem okoskodás, ez csupán tények konstatálása. Az, „akinek akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le fejünkről,“ gondoskodott törvé­nyekről számunkra, amelyek kebelünkbe, törté­nelmünkbe, múltúnk és jelenünk minden vo­S a nő: — Hogy görnyedsz istenadta, Rósz lég, porlepte, régi akta! S az arcod? Sápad, egyre sápad, Hasznát veszed a test mozgásnak! — Ha édesem úgy gondolod !. .. És sétáltok, ti boldogok. Ragyogó smukk, királyi ékszer, Uj divatu toalett! A versenyt jól kitartva Bécscsel, Melynek fénye oda lett. Késő bánkódó agglegények Kaján, sanda szemekkel néznek Rátok, hogy büszkén elhaladtok; A föld, szegény, nyöszörög alattok, Irigyen szivük úgy dobog! Utánatok — ti boldogok! A köznép bámész, nagy csapatja Néz, bámul szemmeredve, Tetszését ez, majd más aratja, — De szép! — suttogja egyre. — Milyen selyem!! . . . Kérem : moár a’! !! E ltünődöm : ugyan mi ára ?! És mig tűnődve álldogálok, Egy csüggedt, gondtelt rőfösáros Holmi számla-félét morog... Megértitek-é, boldogok ?! November Dávid. M natkozásába bele vannak Írva, csak olvasni kell megtanulnunk. Olvassuk tehát belőlük. Imhol vagyunk: egy minden rokonától el­szakított nemzet, egy magában álló család, tel­jesen saját erejére bízatva. A népek és fajok nagy küzdelmében mi, kicsinyek, kiállítva az óriásokkal szemben. Egy menyét az elefántok és mammutok ellen. Hát lehet-é jogunk győzelemről csak ál­modni is ily egyenetlen küzdelemben? A természet törvényei világosan felelnek: „nem az erőseké, nem is a futóké“, hanem aki megért engemet és követi az én utaimat, azé a diadal. A természettel szemben nincsen nagyság. A százados tölgy recsegve roskadhat össze, mig a lombjai alatt meghúzódott galagonya frissen terjeszti széjelebb apró gályáit. Láttuk műveltsége romjain megvénhedve, végelgyengülésben kimúlni az egykor oly élet­erős görög népet. Láttuk saját erkölcstelensége fölgyülemlett iszapjába belefutni a kevély Ró­mát. Hol van a hatalmas Babylon, Egyiptom, Palesztina ? A mórok, a kelták hol vannak ? Az elmúlás épp úgy törvény a természet­ben, mint a születés. jS senki se mondhatja azt: én soká fogok élni, mivel izmos, erős és nagytermetű vagyok. Egészséges szervezet, gondos, mértékletes életmód a hosszú élet zálogai. Értelmes és jóindulatú orvos sokat tehet a szervezet hibáinak megjavítására, s az okosan berendezett élet minden körülmények közt so­kat jelent. Meg kell tehát vizsgálnunk ennek a nem­zetnek a szervezetét, idegrendszerét, gyomrát és izmait s utána kell látnunk, hogy mértékletlen- ségek, rendetlen életmód napjait kurtítani ne siessenek. A testi, az értelmi, az erkölcsi képességek alkotják egy nemzet szervezetének fő elemeit. A közegészségi, közgazdasági viszonyok, az ér­telmiség kiterjedtsége és színvonala, az erköl­csök általános állapota. Ezeket lehet talán külön is szemügyre venni, de egy pillanatra sem szabad felejteni, hogy ok és okozat szálaival sokszorosan és köl­csönösen össze vannak szőve egymással. A szé­lesen elterjedt értelmiség rendezett egészségi és közgazdasági viszonyokat s egészséges erkölcsi A négy Auróra. — A „Zemplén“ eredeti tárcája. — Egy verőfényes őszi délutánon „Aurora“ a fecskeszárnyu személyszállító görög hajó útra készen állott hazája felé Trieszt kikötőjében. Erős bordáin pajkosan enyelegtek az Adria hul­lámai. Szelíd imbolygással tűrte az incselkedést, uj és erős mivoltában elbizakodva oda se né­zett a 6 napi útnak, melyet Triesztből Egyp- tomig és vissza volt megteendő. Utasai a fedélzeten ácsorogva, a napsugár­ban sütkérezve, már jórészt nyugodtan várták az elindulás pillanatát, amidőn a hajóhídon uj csoport lön látható. Egy úrnő sietve vonszolt ott egy ifjú leányt, ki folyton hátra tekintgetett, hogy könyes sze­mének fátyolén át nézhesse az őket követő fiatal urak egyikét. A podgyászt sebtiben átadták. —• Hála a szent szűznek, el nem késtünk — hadarta a delnő olaszul, a kapitányt keresve nyugtalan tekintetével. 40 év körül járó, fiatalságát jól megőrzött, szép nő volt az. Fekete selyemcsipkével bevont vö­rös selyemruhát viselt, mely érzékien megfeszült szoborszerüen formás idomain, szabadon hagyva gömbölyű nyakát, melyen gyémánt-ékszer csil­logott. Göndör fekete haján kis vörös kapót pi­hent, öve mellett nagy „nill marsai“ pompázott, mely kacér kiegészítőt képezett e sötétbarna, arcú, sürü szemöldökű, tüzes fekete szemű, duz­zadt ajkú görög asszonynál. A Zemplén mai sizíinm nyolc oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents