Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-04-18 / 16. szám
szamlásos kopár területen kiváló szorgalommal és sok nehézséggel teljesített erdősítésért, mely erdősítés által nemcsak a terület maga, hanem a község és az ottani zárda is megvédve lettek ; a másodrendű első nagy jutalmat, azaz 800 (nyolcszáz) frankot aranyban a Todesko báró örököseinek a Veszprém-vármegye Nagyvázsony község határában 2262 kát. hold kiterjedésű egészen elkopárosodott meszes és köves talajú területen kiváló szakértelemmel teljes zárlat mellett foganatosított erdősítésért, mely erdősítés által terméketlenül heverő, valóságos kőtenger lett befásitva és az elkopároso- dástól megvédve; a harmadrendű első nagyjutalmat, azaz 500 (ötszáz) frankot aranyban az udvarhelyvármegyei Kis-Galambfalva község közbirtokosságának a saját határában 5550/1 és 6555/1 uj kát. helyrajzi számok alatt fekvő 33'8 (har- mincháron egész és nyolctized) kát. holdnyi meredek, kőgörgeteges, napnak és szélnek kitett területen teljesített erdősítésért, mely erdősítés által nemcsak a beerdősitett terület, hanem a közvetlen alant fekvő vasút és állami ut is megvédetett; a harmadrendű második nagy jutalmat, azaz 500 (ötszáz) frankot aranyban, a Szász Coburg Gothai Fülöp herceg v Felsége hitbizományi uradalmának, a Gömör-Kis-Hont- vármegye Sumjacz község határábtn, a Király hegyen, 1500 m. tengerszin feletti magasságban 80 (nyolcvan) kát. holdnyi meredek, kőgörgeteges, kopár havasi legelőn kiváló gonddal és szakértelemmel, teljes zárlat mellett eszközölt erdősítésért, mely erdősítés által nem csak az eddig értéktelen terület lett hasznosítva, hanem az erdő felső tenyészeti határa is emelve, minek következtében az alantabb fekvő területek a kőgörgetegektől való behordás ellen megvédettek ; az elsőrendű első elismerő jutalmat, azaz 500 (négyszáz) frankot aranyban a vasvármegyei Rolioncz község volt úrbéres közbirtokosságának, a saját határában 6640 kát. helyrajzi szám alatt fekvő 34 (harmincnégy) kát. holdnyi meredek, köves, kopár területen teljes zárlat mellett teljesített erdősítésért, mely erdősítés által úgy a beerdősitett terület, mint az alatta fekvő mezőgazdasági földek is megvédettek ; az elsőrendű második elismerő jutalmat, azaz 400 (négyszáz) frankot aranyban Nyitra városnak, a saját határában 1950 és 1955 telekjegyzökönyvi számok alatt fekvő 15 (tizenöt) kát. holdnyi, igen sekély talajú, kavicsos és vízmosásos kopár területen teljes zárlat mellett kiváló szakértelemmel teljesített erdősítésért, mely erdősítés által nem csak a beerdő sitett terület, hanem az alatta fekvő értékes mezőgazdasági földek, valamint a vasút is a kőtörmelékkel való behordás ellen megvédettek ; a másodrendű első elismerő jutalmat, azaz 200 (kettőszáz) frankot aranyban a maros- torda-vármegyei Bazéd községnek, a saját határában 1770/a és 1770/b kát. helyrajzi számok alatt fekvő 11*6 (tizenegy egész és hattized) kát. hold kiterjedésű meredek vízmosásos kopár területen teljes zárlat mellett nagy szorgalommal és fáradsággal eszközölt erdősítésért, mely erdősítés által nemcsak a beerdősitett terület, hanem a közvetlen alatta fekvő belsőségek, községi lakóházak, templom, mezőgazda- sági földek, sőt ember és állat élet is megvédettek ; a másodrendű második elismerő jutalmat, azaz 200 (kettőszáz) frankot aranyban a Thonet családnak, a Bars-vármegye területén Nagy- Ugrócz község határában 2058/2 kát. helyzajzi szám alatt fekvő 36 kát holdnyi területnek közvetlenül a törvényhatósági közút felett elterülő meredek, kőgörgeteges részén teljesített erdősítésért, mely erdősítés által nem csak a kérdéses terület, hanem a törvényhatósági ut is megvédetett ; a harmadrendű első elismerő jutalmat, azaz 100 (egyszáz) frankot aranyban a márma- ros-vármegyei felső-közép-visói közbirtokosságnak a saját határában az 1740 sz. telekjegyzó- könyvben foglalt 7393 helyrajzi szám alatt 20 (húsz) kát. holdnyi meredek, szakadásos területen teljesített erdősítésért, mely erdősítés által nem csak a beerdősitett terület, hanem az alatta elterülő kaszáló és vizforgó gát is megvédetett ; a harmadrendű második elismerő jutalmat, azaz 100 (egyszáz) frankot aranyban a maros-torda-vármegyei Görgény-Orsova község volt úrbéres közbirtokosságának, a „De- alu arsiea“ nevű dűlőben fekvő 10’2 (tiz egész kettő tized) kát. hold kiterjedésű véderdőben teljesített erdősítésért Ítélte oda s egyidejűleg azon javaslatának adott kifejezést, hogy Winkler Jánosnak a Hont-vármegye Bori község határában 19‘5 kát. hold kopár területen teljesített erdősítéseknél kifejtett szorgalomért és az elért szép eredményekért Írásbeli elismerés uyilvánittassék. A bíráló bizottság fentebbi határozatát ezennel jóváhagyván és javaslatát elfogadván, ertesitem a közigazgatási bizottságot, miszerint égyidejüleg intézkedtem az iránt, hogy a megítélt jutalmak és a Winkler Jánosnak kiállított elismerő okmány az illető vármegyék főispánjainak megküldessenek s hogy az illetékes főispán urakat megbíztam azzal, hogy az utalványozott jutalomdijakat a közhírré tett pályázati hirdetmény értelmében fizessék ki s illetve hogy a Winkler János részére kiállított elismerő okmányt az illetőnek küldje meg. Kelt Budapesten, 1896. évi december hő 31-ikén. Dániel. 1782/1. 97. A szerencsi járás főszolgabirájától. Körözés. F. Kiss József sajó-hidvégi lakos f. április hó 9-én a T.-Lucz felé vezető úton 2 db. szőke szőrű, koca s mintegy 2—3 hetes korúnak látszó malacot bitangságban talált s azokat gondozásba vette. A malacokat igazolt tulajdonosa találónál átveheti. Szerencs, 1897. április 14. Pintér, főszolgabird. 141/jk. 97. sz. S.-A.-Ujhely város elöljáróságától. Hivatalos hirdetmény. S.-A.-Ujhely város elöljárósága ezennel tudomására hozza a közönségnek, hogy a múlt 1896 évi pénztári számadások a szakbizottság jelentésével és az összes mellékletekkel f. évi April hó 18-ik napjának reggeli 8 órájától f. évi május hó 4-ik napjának délutáni 5 órájáig, az 1886 évi XXII. t. c. 142. §-ának renddlkezéshez képest a városháza tanácstermébe közszemlére ki vannak téve és a hivatalos órák , alatt megtekinthetők. Minthogy pedig a számadások megvizsgálására a rendes tavaszi közgyűlés határideje f. évi május hó 5-ik napjának délutáni 3 órájára tűzetett ki, alulírott elöljáróság fel hívja a közönséget, hogy a számadások ellen netaláni észrevételeit a fentebb kitett határidőn belül az elöljárósághoz adja be, hogy azok a közgyűléshez beterjeszthetők és a számadásokkal egyidejűleg betárgyalhatók legyenek. S.-A.-Ujhely 1897. évi ápril hó 17-én. Pataky Miklós sk. Ujfalussy Endre sk. v. jegyző. városi főbíró. ____ \ 594. IV. 97. A s.-a..újhelyi járás főszolgabirájától. Kőrözvény. Szives közhírré tétel végett értesítem, hogy R-Bányácska község bírája által f. hó 16-án éjjel egy darab három éves sárga szőrű fehér sörényű kanca csikó bitangságba vétetett. S.-A.-Ujhely 1897 április 16-án. Nemes, szolgabiró. Heti naptár. Vasárnap, ápr. 18. Husvét vasárnap. Hétfőn, ápr. 19. Husvét hétfő. Kedden, ápr. 20. Tivadar hv. Szerdán, ápr. 21. Anzelm. Csütörtökön, ápr. 22. Szotér, Kajus. Pénteken, ápr. 23. Béla pk. f Szombaton, ápr. 24. György vt. szerkesztő pó3tája. Kedves niunkatár.aaiiikiiak liú-tvéli ünnepekéi kívüliünk! aar- Lapunk mai száma már tegnap délben elhagyván a sajtót: a délután érkezett tudósítások közlése jövő számunkra maradt. Husvét c. verse valamely vallásos irányn lapban helyet foglalhatna. Nekünk: a kellőnél kenettel teljesebb. Egy pár szó a szerencsi iskolák államosításához. Szíveskedjenek elégtételt venni maguknak a .T. H.“-ban, hol a képzelt, avagy az igazi sértést az önök önérzetén, szándékosan avagy akaratlanul, elkövették. Itt, a mi lapunkban és a .Zemplén“ olvasóközönsége előtt az ügynek előzményei ösmeretlenek, következőleg hozzánk közlés céljából beküldött nyilatkozatuk, mely az olvasónak legjobb tudomásához és elfogulatlan Ítéletéhez folyamodik, a mi lapunk hasábjain célját el nem érné. — Egyet azonban tudunk, annak idejében, nem is egyszer, elmondottuk és most ismételve elmondhatjuk, hogy, kiváló szakemberek, de meg a kir. tanfelügyelő nyilatkozatai szerint is, a szerencsi cukorgyári iskola, úgy a tanítás, mint a magyar nemzeti népnevelés tekintetében mintaszerű; a c. gy. tanító, L. Gr. ur, pedig egyike vármegyénk területén a legjelesebb néptanítóknak. ys. Bocsánat és türelem. Sok-sok végzendőink miatt még nem volt érkezésünk az ön humoreszkjét átolvasni. A. P. A reánk bízott ügyet megsürgettük. K. Zs urnák — Kassa. Szives megemlékezóseórt köszönet. Felelős szerkesztő: Dongó Gyárfás Q-éza. Kiadó-tulajdonos : Éhlert Gyula. Eladó házhely. A Kossuth-ulczán, a Román-ház szomszédjában levő és három ut- czára szolgáló fimdus eladó. Értekezhetni Dókus Ernő tulajdonossal. Árverési hirdetmény. A s.-a.-ujhelyi ev. ref. egyház tulajdonát képező s.-a.-újhelyi 644. sz. telekjegyzőkönyvben 1565. és 1566. hr. számok alatt felvett belsőség s azon épült 138. ö. i. sz. ház 1897. április 23-an d. u. 3 orakor a városházán megtartandó önkéntes nyilvános árverésen elfog adatni. A becsár 1500 frt, melynek 10%-a vagyis 150 frt árverelő részéről bánatpénzül leteendő. Az árverési feltételek Láczay Elek egyházi ügyész irodájában megtudhatók. S.-A.-Ujhely, 1897. április 15. Dókus Gyula, főgondnok. 883/1. 97. sz. Tokaj nagyközség elöljárósága. Versenytárgyalási hirdetés. 'fokaj nagyközségben felállítandó községi óvodának 9711 frt 05 kr. költséggel előirányzott építésénél előforduló munkálatok biztosítása végett, Tokajban a városháza tanácstermében folyó évi április hó 29-ik napján délelőtt 9 órakor zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. Felhivatnak versenyezni óhajtók, hogy 10 százaléknyi bánatpénzzel, avagy megfelelő értékű óvadékképes állampapírral, esetleg Tokajhegyal- jai takarékpénztári könyvecskével ellátott zárt ajánlataikat a kitűzött időben, a képviselőtestület által kiküldött bizottság elnökének kezéhez átadni annyival is inkább el ne mulaszszák, mert a később érkező ajánlatok figyelmébe nem fognak vétetni. A szóban forgó munkálatra vonatkozó műszaki leírás, terv és részletes feltételek, alólirt községi elöljáróságnál hivatalos órák alatt megtekinthetők. Kelt Tokajban, 1897. évi ápr. lió 12-én. Kudász Kálmán, Ranner Ignácz, főjegyző. v. főbíró. Tk. 4654. sz. 1896, Árverési hirdetményi kivonat. A kir.-helmeczi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a kir. államkincstár végrehajtató- nak Géczi István végrehajtást szenvedő elleni 444 frt 37 kr. tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a s.-a.- ujhelyi kir. törvényszék (a kir.-helmeczi kir. járásbíróság) területén lévő Nagy-Czigánd község és határában fekvő a nagy-czigándi 228. sz. tjkvben A. 22-26. sorsz. 32t., 1201., 1376., 1692—1693. és 1761-1762.hr. sz. alatt foglalt a Géczi István nevén álló ingatlanokra az árverést 648 írtban ezennel megállapított kikiáltási árban elrerdelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1897. é i május hó 14. napján ti. e. 10 órakor Nagy-Czigánd község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becsár.’, nak 10%-át. vagyis 64 frt 80 krt készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyar mai számított és az 1881. évi november hó t-én 3333. sz. a. ke t igazságllgymin. rendelet 8. !j-ában kijelölt - ovadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 18 1. LX. t.-c. 170. tj-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Kir.-Helmecz, a kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságnál, 1897. évi febuárr hó 6. napján. Farkas, kir. albiró. 122/97. végr. szám. Árverési hirdetmény. Alulirt bir. végrehajtó az !88r. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gálszécsi liir. jbiróság 1897. évi 163. p. számú végzése következtében Dr. Kemény Dezső ügyvéd által képviselt Hausis János és tsai javára Koczák Mihály isztáncsi lakos ellen 100 frt s járulékai erejéig 1897. évi február hó 27-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 553 forintra becsült lovak, tehén, szekér, cséplőgép és szalmából álló Ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gálszécsi kir. jbiróság 1023/97. p. számú végzése folytán too frt tőkekövetel s, ennek 1895. évi julius hó 9. napjától járó 8% kamatai és eddig összesen 28 Irt 82 krban biróilag már megállapított li0lts/gek erejéig Isztáncson a helyszínén leendő eszközlésére 1897-ik évi április hó 27. napjának délutáni 21/, órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t. ez. 107. és io8. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt Gálszécsen, 1897. évi április hó 7. napján. Tímár Józsel, bir. végrehajtó,