Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-03-28 / 13. szám
így pedig lagcélszerübb, ha vándorbotot vesz kezébe és messze, de messze határra üti fel sátorát, itt a társadalmi körbe meghalt s midőn ismeretessé lesz idővel, minden tisztességes ember elfordul tőle, ez pedig egyenlő a halállal. Tűrje főtisztelendőséged e méltatlan támadást erős lélekkel, ott a jó Isten! ki vigaszt ád, erősitse lelkét a Kegyelmek Ura! hogy ha netalán ily csapás még érné, békével tudja elviselni. Fogadja főtisztelendőséged legmélyebb tiszteletemet, melylyel vagyok Nagy-Rozvágyon, 1897. március 17-én hive: Soltész Pál s. k. a nagy-rozvágyi leányegyháza egyik tagja. Heti naptár. Vasárnap, márc. 28. Laetare Hétfőn márc. 29. Cziril vt. t Kedden, márc. 30. Quirin vt. f Szerdán, márc. 31. Amosz pr. f Csütörtököli, ápr. 1. Hugó pk. f Pénteken, ápr. 2. Paul. Ferenc f Szombaton, ápr. 3. Rikárd pk. ,/x. szerkesztő postája. S. P. — N.-Rozvágy. Levelét átküldöttem a kiadó- hivatalhoz. B. K. úrnak — A.-Bereczki. Úgy erről, mint a többi leletről is kérünk részletesebb tudósítást az .Adalékok' számára. D. főmunkatársunk az egyes darabokat szakszerűen majd ösmertetni fogja. — Üdvözlet! r. 1. — Gálszécs. Nem ön felejtette ki tudósításából a programnak azt a két számát, de mi Ítéltük kihagyandó- nak. Hogy miért: inditó okainkat e napokban személyesen fogjuk elmondani önnek is, az illető uraknak is, akikkel szemben nekünk csak a tisztelet és nagyrabecsülés lehetett irányadónk. K. B. — M.-Sziget. Az „Adalékok“ előfizetéséül hozzánk érkezett 1 ft 20 kit átküldöttük a kiadóhoz. T. B. úrnak — I.-Radvány. Bosoroztuk közlendőink közzé. Állandó érdeklődéséért a közügyek iránt szives köszönet 1 K I. úrnak — Bátyú. Mindig szívesen látjuk. Most küldött versét kiadjuk majd a kalendárjomban. Felelős szerkesztő: Dongó Gyárfás Géza, Kiadó-tulajdonos : Éklert Gyula. 204/97. végr. sz. Árverési liIrd.etm.érL3r. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. lo2. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a. újhelyi kir. járásbiróság l8q6. évi 14152/p. számú végzése következtében hivatalból képviselt Friedländer Sámuel és társa javára Malártc ik Pál helyb. lakos ellen 156 írt s jár. erejéig 1897. évi január hó 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 500 frtra becsült gőzmotor és esztergapadból álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a s.-a.-újhelyi kir, jbiróság 246/p. 1897. sz. végzése folytán 156 frt tőkekövetelés, ennek 1896. évi május hó 2. napjától járó 6u/0 kam-tai és eddig összesen zz frt 70 krban biróilag már megállapított költségek erejéig Helyben alperes laitásán leendő eszközlésére 1897. évi április hó 9-ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 évi LX. t.-cz. 107. és 108. cj-a értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt S.-A.-Ujlielyben, 1897. évi márcz. hó 2t. napján. l'óuiasovs/.ky Lajos, kir. bir. végrehajtó. ELADÓ Három darab Tokaji Hegyaljai Takarékpénztári részvény. Bővebb felvilágosítással szolgál a „Kassai Népbank” könyvelője vagy pénztárosa. 594/97. p. szám. _Á.rN7-erési liird.etnaén3r. Alulirt kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102, §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a varannói kir. járásbiróság 578. p. 9;. számú végzése által Landesmann Mér varannói lakos végrehajtató javára Wollach Áron Mendet varannói lakos kereskedő ellen 490 frt tőke ennek 1897. január 21. napiátó! számit ndó 6n/0 kamatai és eddig 60 frt 37 kr. perköltség követelés erej 'ig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával biróilag lefoglalt és 910 frt 03 krra becsült több rendbeli bolti áruczikkekből álló ingóságok nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek az 594/97. p. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszínén, vagyis Varannón alperes bolti helyiségében leendő eszközlésére 18**7. Óvj április lló 2-ik napjának d. e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintelt ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsárou alul is eladatni fognak. Kelt Varannón, 1897. évi márczius hó 18. napján. Kztankó László, kir. bir. végrehajtó. Hölgykalapok vásárlásához kedvező alkalom! Vanszerencsém a mélyen tisztelt hölgyközönséget értesíteni, hogy Bécsből visszaérkezve a párisi modellek alapján izlésteljesen és divatszeriileg össze állított dús férhely szűke miatt kevés haszonnal olcsóbban mint bárhol aladom. Amennyiben szakmámba vágó min denféle munkát elvállalok, sok évi fővárosi szaktehetségem bátorít a mélyen tisztelt hölgyközönség kegyes pártfogását kérni. Kiváló tisztelettel: íSzandovics §dni, S.-A.-Ujhelyt a megyeház mellett. 164/97. végr. szám. Árverési hirdetmény. Alólirt bírósági végreható az 188 ’. évi LX. t.-cz. 102. Sj-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a s.-a.-újhelyi kir. j irásbirósig 1896. évi i ?8o9/p. számú végzése következtében Dr. Nagy Ármin ügyvéd által képviselt Kassa Somodi kőszénfánya részv. társ. javára Malártcsik Pál helybeli lakos ellen 54 frt 60 kr. s jár erejéig 1897. évi január hó 13-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján felül és bfoglalt és 605 frtra becsült gőzmotor, esztergapad és házibutorokból álló ingóságok nyilvános árverésen aladatnak. Mely árverésnek a s.-a.-újhelyi kir. jbiróság 560/p. 97. sz, végzése folytán 54 frt 60 kr. tőkekövetelés ennek 1896. évi turnus bö 8. napjától járó 5"/0 kamatai és eddig összesen 27 frt 60 krban biróilag már megállapított költségek erejéig Helyben alperes lakásán leendő eszközlésére 7807. év! április hó 9. napjának d. e. 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. '07. és 108 § a értelmében készpénzfizeiés mellett, a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. Kelt S.-A.-Ujhelyben, 1897. évi márczius hó 23-án. Totiiasnvszli.v I.ajos. kir. bir. végrehajtó. Tk. 608/1897. szám. Hirdetmény. Sztropkó község területéhez tartozó „Vártér“ telekkönyve birtok szabályozás következtében az 1869. évi 2579. számú szabályrendelethez képest átalakittatik és ezzel egyidejűleg mindazon ingatlanokra nézve, amelyekre az 1886. évi 29., az 1889. évi 38. és az 1891. évi 16. t.-czikkek a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzését rendelik, az 1892. évi 29. t.-czikkben szabályozott eljárás, a telekjegyzőkönyvi bejegyzések helyesbítésével kapcsolatosan foganatosittatik. E czélból az átalakítási munkálat hitelesítése és a helyszíni eljárás a nevezett községben 1897. évi május hó 17-én fog kezdődni. Ennélfogva felhivatnak: 1., az összes érdekeltek, hogy a hitelesitési tárgyaláson személyesen, vagy meghatalmazott által jelenjenek meg és az uj telekkönyvi tervezet ellen netaláni észrevételeiket annál bizonyosabban adják elő, mert a régi telekkönyv végleges átalakítása után a téves átvezetésből eredhető kifogásokat jóhiszemű harmadik személyek irányában többé nem érvényesíthetik ; 2., mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, de telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, hogy az áthatásra az 1886. évi 29. t.-cz. 15., 18. és az 1889. évi 38. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kiküldött bizottság előtt igazolják, avagy odahassanak, hogy az átruházott telekkönyvi tidajdonos az átruházás létrejöttét a kiküldött bizottság előtt élőszóval ismerje el és a tulajdonjog bekebelezésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ezen az utón nem érvényesíthetik és a bélyeg és illeték elengedési kedvezménytől is elesnek; és 3., azok, kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilvánkünyvileg bejegyezve, úgyszintén az ily bejegyzésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt jelenjenek meg, mert ellenesetben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Kelt Homonnán, a kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1897. évi febr. 15-én. Kótsch, kh\ albiró. Nagymélt. gróf Széchenyi Sándor ur és társai abarai birtokán több száz hold területű, szarvas- marha és lovak részére alkalmas sik legelő bérbe adandó. Bérelni szándékozók N.-Toronyán az alulirt erdésznél, vagy Abarán (Zemplén m.) az urasági gazdánál f. évi ápril hó 1-ig jelentkezni szíveskedjenek, hol a feltételek is megtudhatók. Csikók és szarvas- marhák egyenkint is felvétetnek. Ugyanezen uradalom alant nevezett erdészeti hivatalánál diófa csemeték vannak eladók, éspedig 200 cm, magas 1 db 40 kr, 100 db 35 frtért. Uradalmi erdészeti hivatal Nagy-Toronyán, posta Csörgő, vasúti állomás S.-A.-Ujhely. 4861/97. á. sz. Hirdetés. A kiskorú Molnár Béla és Erzsébet, valamint édes anyjuk tulajdonát képező ingatlan vagyon, amely áll: 1. Gálszécs városában 910 hold szántóföldből 1200 D-ölével számítva; 2. Gálszécs és a szomszédos Dargó községében 250 hold erdei legelő 1200 □-ölével számítva; 3. Márk községében 30 hold rétből; — a folyó 1897. évi szeptember hó 1-től, vagy ha a most meglevő függő termés és a folyó évi tavaszi veteményekre nézve a tulajdonosok és a haszonbérbe venni szándékozók között megegyezés létesülhet, akkor a folyó évi ápril hó 1-től is haszonbérbe adatik. Felhivatnak a haszonbérelni szándékozók, hogy e tekintetbeni ajánlataikat alulírott árvaszékhez 30 nap alatt Írásba nyújtsák be, amely ajánlatok a haszonbérleti feltételek megállapítása czéljából tárgyalás alá fognak vétetni. Egyébként magán ajánlatok Molnár Béla — a kiskorúak édes atyjáoál is tehetők. Kelt Zemplén-vármegye árvaszékének S.-A.-Ujlielyben, 1897. évi márczis hó 18-án tartott üléséből. Fayzsoss Andor, elnök. ELADÓ! Öméltósága báró Waldbott Frigyes ur Vámos-Ujfalusi szőlőtelepén, közvetlen a liszka-tolcsvai vasúti állomás mellett: 150 ezer db I. osztályú Ri- pária Portális sima vessző. Ezer darab ára 12 frt. Winogrodzki János, uradalmi számtartó, Tolcsván. Törleszt, kölcsön földbirtokokra. Kölcsön a valódi beosórtók háromnegyed részéig 20—60 óv közti időre készpénzben. HV™ Birtokos felmondhat, pénz- intézet nem mondhat fel. Csekély kamattal töke is tör- l lU.UU’v/ le*«tetik. Lebonyolítás leg- ^ ^ rövidebb idő alatt. — Conyertálái belyeg- és illetékmente«. — Semmi előlege« költség. Minden felvilágosítás díjtalan. Beküldendő csaki«: telekkönyvi kivonat és kataszteri birtokiv másolat. 40494 Ingatlan ésJelzálogForgalmi Intézet, Budapest, Váci-k8rut 39. ■Itetetünk as egyedüli, mely as orsság tntn.fr, egyéjéből, hatóságok és a legtekintélyesebb föld ■a-tokosok által oktn&nyszerüley ajánlva vén,