Zemplén, 1897. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1897-03-14 / 11. szám
sem szabad megvonni, amihez mindenkinek joga van! Dicsőség neked, aki az emberiség legszebb erényét, a szabadságot védelmezed ! Rövid nagyon rövid a mi szabad sajtónk múltja, de hosszú nagyon hosszú a kivívott jogok sorozata! Áldott legyen emléked! Áldott az idő, amelyben megszülettél ! De kétszeresen legyetek áldottak ti, akik megteremtettétek ! Hozsánna neked első szent királyunk! Hozsánna nektek ifjú óriások ! Sassi $agy £ajos. Alakuló takarékegyesületek.* * II.) A „Zemplén“ folyó évi 7-ik számában „Takarékoskodjunk“ cim alatt egy nagyon figyelemre méltó cikkely jelent meg, melyben egyrészt regisztálva van azon körülmény, hogy Kassán Péchy Zsigmond főispánnak több tekintélyes polgár közreműködésével sikerült egy takarékegyesületet létesíteni, mely ottan f. év január 1-én már meg is kezdette működését, de meg másrészt a megalakult „Takarékegyesület“ eszméje melegen figyelmébe ajánltatik Ujhely és vidéke mérték adó köreinek is. E takarékegyesületnek törekvése és főcélja abban áll, hogy társadalmunk minden osztályát, de főleg népünk tömegét saját jólétének előmozdítása és vagyoni megizmosodásának fejlesztése érdekében takarékosságra szoktassa és serkentse. Sejtem, lesznek sokan, kik azt fogják mondani, hogy manapság már úgyis majdnem minden jelentékenyebb városban van pénzintézet és igy annak, kiben meg van a takarékos- sági hajlam, meg van most is adva az alkalom arra, hogy megtakarított filléreit összegyiijthesse. És mindennek dacára merem azt az állítást megkockáztatni, hogy a fentebb jelzett célból és csakis azért alakítandó takarékegyesületek — helyes vezetés és gondos ügykezelés mellett — következéseikben minden valószínűség szerint üdvöseknek fognak bizonyulni, a mennyiben a már meglévő takarékpénztáraink betétek gyűjtésére, jövedelmük jelentékeny részét abból szerezve, törekesznek ugyan, de nem fordítanak kellő figyelmet és gondot kis összegű betétek részére és ez az a körülmény, melynek a létesítendő takarékegyesületek által nem nyerészkedésből, de népünk takarékossági hajlamának felköltése és fejlesztése szempontjából való kihasználása, előreláthatóan, hasznosnak és a mennyiben népünk és evvel nemzetünk vagyo- nosodásának emelését előmozdítaná, eredményében nagy jelentőségünnek bizonyulna. Az tény, hogy a fáradságot és munkát nem sajnálva, meglévő pénzintézeteink a takarékegyesületek által szándékolt módon a maguk körében, amennyiben már a nagyközönség bizalmát kiérdemelték, a kisebb összegű betétek *) Múlt számunkból kiszorult. Szerk. kissé több Reményt pingálnék ide, ha neked volnék. Becsületemre, nem szeretnék részvényes lenni abban a társaságban, amely a te Kerub- jaid életének a biztosítására vállalkozik. Több Reményt, Blanchard ! Gondoskodj valami más, jobban megfogható dologról a felhőknél, amibe kapaszkodhatik. Te nem bizhatsz azoknak szilárdságában. A te Reményed nagyon gyenge lábon áll, Blanchard; nem lehet bízni benne. Fogadd meg a tanácsomat! Szó ami szó, jobban meg voltam lepetve, hallani a?t, hogy mit rajzoltam, mint a Lillington gúnyos magyarázatait hallani arról. Kezembe vettem a vázlatot és szemügyre vettem. Egy kis, pajkos, szárnyas alakot ábrázolt az, amint gyöngéden egy felhőhöz támaszkodik. De Lillington felékesitette azt. A felhőn keresztül ezt a szót rajzolta: „Remény“ ; a kis alakra rápingálta ezt a szót: „Szerelem“ ; és ezt firkálta a festmény aljára! „Valentinem“-nek. — Köszönet a javításokért, mondám. — Szívesen, felelt ő. Szerencsétlenségre már alá is Írtad a nevedet; vagy — mellékesen mondva, azt gondoltam, hogy te, családi összeköttetéseiddel együtt családi nevedet is elhagytad, amikor elszakadtál szülőhazádtól ?! Érdekes körülmény volt, hogy három hónap óta először Írtam alá valódi nevemet: „George Upton“ — azon név helyett, melyet felvettem akkor, amidőn — mint Lillington jelezte — örökre elszakadtam boldogtalan otthonomtól. Föltettem magamban, hogy elpusztítom ezt a vázlatot és elkezdtem a papírlapot kiszakítani a vázlatkönyvből. — Mi ennek a rendeltetése? kérdezte Lillington, a rajz felé intve. A tűzre mutattam, amely épen akkor baintenziv gyűjtésével is nagymértékben hozzájárulhatnának a nép takarékossági hajlamának növeléséhez. Nem szorul bizonyitgatásra, mily rendkívüli jelentőséggel bir az a törekvés, hogy népünkben, különösen a munkás osztálynál, a takarékossági hajlam a lehető legmagasabb fokig fejlesztessék: el kell annak jelentőségét ösmerni mindenkinek, ki népünk szokásait és életmódját megfigyelte és ösmeri, melynek, bizony, sajnos, túlzás nélkül mondva nem kis része az egész héten át erős munkával, keservesen és vére verítékével szerzett keresményének nem éppen csekély részét áldozza „Baehus“-nak. Szerény nézetem szerint népünknek éppen ez az országunk lakosságának különben is nagyrészét képező osztálya az, amely leginkább szorul oly intézményre, melynek segítségével takarékosságra ösztönöztessék, mert a munkás, különösen nálunk, ha nincs egynéhány megtakarított fillére, az őt ért esetleges szerencsétlenség, vagy csak hosszasabb megbetegedésével is nem ritkán nélkülözést és nyomort hoz családjára. De még magasabb politikai szempontból is takarékosságra annálinkább szoktatni kell, mert, véleményem szerint, ez volna a legcélirányosabb és leghathatósabb módja annak, hogy a más államokban annyira lábra kapott és vészes tüneteit már nálunk is észleltető szocializmusnak elejét vegyék, mert a munkás csak addig fog fogékonysággal bírni a szocializmusnak az agitátorok részéről terjesztett téves tanai iránt, mig saját magának nem lesz egynéhány megtakarított fillére, vagy ezen szerzett vagyona, földje.. Örömmel üdvözölhető tehát az ily nagy- jelentőségű és hazafias feladatot célul tűző intézménynek létesítésére irányuló törekvés és az ügy sikere érdekében bátorkodom egy előterjesztést tenni, ajánlva azt az illetékes körök szives figyelmébe. Külföldön, hogy a népben a takarékossági hajlamot és kedvet növeljék, az egyes pénzintézetek azt az eljárást követik, hogy a betétekből eredő nyereményükből minden évben egy meghatározott összegért sorsjegyeket vásárolnak. Ezek a sorsjegyek a betevők tulajdonai maradnak és azok esetleges nyereményeiben a betét arányában részesülnek. Mindenesetre ez az eljárás is csak hozzájárulhat a betétek gyarapításához, de miután az általam kifejtettek szerint is a létesítendő egyesületeknél a fősulyt a nép tömegére, a munkás osztály takarékossági hajlamának fejlesztésére kell fektetni, ösmerek még egy másik módot és eljárást, mely ily viszonyok között alkalmazva hatásában az előbbit túlszárnyalja és amelyet éppen ezért különös figyelmébe ajánlom az arra hivatott vezéregyéniségeknek. Ez pedig nem egyéb, mint az a, különösen Németországban szokásos és nagyon jónak bizonyult eljárás, hogy a pénzintézet minden hétnek egy-két meghatározott napján, rendszerint mikor a munkások fizetésüket kapják, saját megbízható közegeit küldi ki a betétek ösz- szeszedése végett. Ez az eljárás, különösen ott, hol a munkások hetenként fizettetnek, már azért is nagyon célirányos, mert a munkás keresményének birtokában minden megerőltetés rátságosan lobogott. — Ez az ő sorsa — mondottam. — Az nem lehet — szólt Lillington. Van itt Londonban a sok közt egy kis leány, akinek a szive egy álló hónapig dobogna, ha holnap reggel megkapná a szerelmes leveledet. Küldd el —• ne pusztítsd el a rajzot! Abbahagytam a szakítást. — Nézz ide, szóltam; te háromszor tettél jót velem, mikor először léptem Londonba. Ne idézd elő, hogy szitokkal illesselek. Menj ! jó pajtás. Jó éjszakát! — Óh ha te úgy érzesz, mint az — kezdte. Kinyitottam az ajtót. — Jó éjt, Lillington! — Jó éjt, mondá. Jó éjt és — ne vesdd tűzbe a szerelmes levelet! . . . Ó elment; és én — követtem a tanácsát. II. Másnap reggel fulladási tünetek közt ébredtem fel. Valaki fojtogatott egy csúnya, sokszínű levéllel. Vagy lidércnyomás volt? Követtem a Lillington tanácsát, levélbori- tékba tettem a rajzot, egy magános hajadon ház- tulajdonosnak címeztem a „Remington-Gardens“- be és egy fél pennys bélyeget ráragasztva, levél- szekrénybe dobtam. De utoljára is, mi baj van ebből ? Egy öreges hajadon hölgy — háztulajdonos és férjtelen, valószínűleg öreges lehetett — kaphatta meg az e gyű gyű rajzot, melyet ő valami ekszcentrikus ismeretség eredményének, vagy egy eszeveszett imádó művének tulajdoníthatott. Semmi sem volt, amiből a művészt kipótolhatta volna. Oly aláírást viselt a rajz, amely Londonban mindenki előtt — rajtam és Lillingtonon kívül — ismeretnélkül adhat 1—2 koronát gyűjtés végett, de meg megkiméltetik attól is, hogy ő, vagy családjának más tagja a csekély összegű betét behatásával az illető intézetnél néha egy fél napot is eltöltsön. Ez esetben azonban, természetesen, kívánatos, hogy a közegeit kiküldő pénzintézet, az igy beszedett és elösmert összegekért teljes szavatosságot vállaljon. Mád, 1897. március. 1. Wetterschneider Miksa. Vármegyei ügyek. A közigazgatási bizottság üléséről. A folyó hó 8-án tartott közigazgatási bizottsági ülésről szóló, dióhéjba szorított jelentésünk ez: Óméltósága a főispán kegyeletes szavakkal emlékezett meg Ullrich Vilmos vm. bizotts. tag haláláról. •— Az alispán havi jelentését tudomásul vették. Törv. hatósági útadó bejött febr. folyamán 3920 ft 29 kr. (most kevesebb, mint a mult évi febr.-ban 1824 ft 70 krral) a hátrálék 52,706 ft 06 kr., (most kevesebb, mint volt 1896. márc. 1-én, 6451 ft 94 krral.) — A gazd. egyesület elnökségének átirata alapján 4 új állatorvosi állomásnak az ebadó-alap terhére történendő rendszeresítése iránt, mely állomások évi 500 ftnyi összes javadalmazással lesznek egybekötve, a törvényhatóság májusi közgyűléséhez előjerjesztés fog tétetni. — Az újhelyi m. kir. dohánygyár érdekében, hogy t. i. ott a vidékről jelentkező munkás-leányok számára bentlakás és olcsó élelmezés biztosittassék, feliratot intéztek a pénzügyi kir. ministerhez. — A kazánvizsgálati dijak leszállítását most újabb feliratban kérelmezték. — Zeitler kir. p. ü. igazgató panaszkodott, hogy a körjegyzőségekben önálló állami anyakönyvvezetőkül alkalmazott segédjegyzők a körjegyzők részéről hozzájuk utasított jegyzői hivatalos teendőket hanyagul végzik, vagy nem is végzik. Dókus főjegyző fölvilágo- sitásul megjegyezte, hogy ilyen panasz a körjegyzőktől nem érkezett; de olyan panasz, hogy az önálló anyakönyvvezetőül alkalmazott segédjegyzőnek a körjegyző irodai munkát nem ad: igen is. Úgy az egyik, mint a másik esetben a panasz meg fog vizsgáltatni és a kifejlendők szerint intézkedés fog tétetni. — Egy névtelenül beérkezett följelentés előadása alkalmából Zeitler p. ü. ig. figyelmeztette a közig, bizottságot, hogy a szóban levő följelentés szerzője Oldal Imre állami anyakönyvvezetőül alkalmazott segédjegyző lehet, aki följelentési mániában szenvedő egyén s mint ilyen izgága természetű embernek már két vármegyéből pusztulnia kellett. A följelentést kiadták az újhelyi j. főszolgabi- rájának. — Az árvaszéki előadók elintéztek febr. hó folyamán 1940 ügydarabot, hátralékban maradt : 98. -— A közegészségi állapotok aggodalomra okot nem szolgáltatnak. Öméltósága a főispán fölhívta a tiszti főorvost, hogy jövendőben s havonkint adjon tájékoztató jelentést a s.-a.-ujhelyi kir. dohánygyár és munkások egészségi viszonyairól is. — A Tarczal város hatósága alá tartozó közvágóhíd bezárására a tokaji j. főszolgabiráját utasították. — Az újhelyi kir. len volt. A felismerést illetőleg egész biztosnak éreztem magamat. így vigasztalódtam. De egy körülmény mód felett zavarba hozott. Másnap egész délig aludtam ; elfecséreltem egy becses reggelt; az elkövetett cselekmény nem nyugtalanított. Hamarosan felöltözködtem és otthagyva reggelimet, felkaptam vázlatos-könyvemet és lesiettem a lépcsőkön. Az ajtóban egy táviratkihordó ütődött belém. „Mr. George Upton, Merton Chambers“ - hányadik emelet, uram?“ — kérdezte ő, a dologhoz illő rövidséggel. Meghökkentem. Az én nevem volt, amely már családnélkülivé vált. — Az az én nevem, válaszoltam. A távirat az enyém! Kitől jöhet? Nekem nem volt egy barátom sem Londonban, hacsak Lillingtont ebbe a kategóriába nem sorozhatom ; vagy talán, ami valószínűtlenebb, valamely műkiadótól ered. Elűztem ostoba gondolataimat és olvastam a táviratot: „Jöjj a legnagyobb sietséggel Remington Gardens 17. szám alá. Minden perc drága.“ Remington Gardens 17. szám. Hiszen ez az a ház, ahová én a levelemet címeztem! A megjelenésemet sürgősen kérik. A hihetetlenség szent nevére, mi történt ? Mit tettem ?! Bérkocsiba ültem. Ez volt vége a megfontolásnak ; de ha már elkövettem a példátlan os- tobeságot. most meg kell adnom az árát! Tépelődéseim közben, melyek az1 utazás közben elfoglaltak, a táviratnak semmiféle valószínű megfejtése nem jutott eszembe és uem épen kellemes hüledezés közepette szálltam le a 17. számú ház előtt. Folytatás az I. mellékleten.
