Zemplén, 1895. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-22 / 51. szám

Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA. IMZECKnEXjEliTIIK: ■V-Ä-SAiaiT-Ä.F. Sátoralja-Ujhely, 1895, december 22. sí. (1345). Huszonhatodik évfolyam, HIEDETÉ3 DÍJA hivatalos hirdetéseknél; Minden szó után l kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Petitnél nagyobb, avagy diszbetükkel vagy kör­zettel ellátott hirdetmé­nyekért térmérték szerint minden négyszög centim, után 8 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések és pénzkttlde- mények a kiadóhivatal- ___hoz intőzendök. I ELŐFIZETÉS ÁSA: Egész évre 6 ft. Félévre 3 ft. Negyedévre 1 ft 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. C? Egyes szám ára 15 kr. a, nyílttérijén minden gar- mond sor dijja 20 kr. lEiZsiráicson.;^­(P. M.) Előttem a Jézus születésének képe. Látom kigyulni az imádságra rendelt gyertyákat a Judeabeli zsidóság egyszerű házaiban. A ,thórá«-k megnyílnak az asz­talokon. A múlt dicsőségéről s a messiási titkos vágyról szóló moraj ismét megújul, mint már oly régtől óta Kint az illatos betlehemi mezőkön a nyájőrző pásztorok. S mint az égbolt: a pásztorok feje fölött is oly sötét a zsidóság jelene. Csak a hit a jövőben a mi világit. És szinte látni vélem, amint egyszerre csak nagy világosság terül el a betlehemi legelőkön. Látok egy fényes csillagot meg­állni a jászol felett. És szinte a szívemig hat a fényes ruhákba öltözött angyali kar­nak éneke: Dicsőség a magasságban Isten­nék, békesség a fötdőn és az emberekben jó­akarat ! Minden arcon öröm ragyog. Azóta 1895 év múlt el, és most már tudjuk bizonysággal, hogy az a csillag ott a betlehemi jászol felett nem egy nemzet­nek gyuladt ki. Az angyali kar éneke nem egy nemzetnek szólott. A jászolban nem egy nép Messiása, hanem az egész világ Idvezitője született. Igen! mert azóta máig az összes ke­resztyén világ templomaiban egyszerre zen- dül meg e szent napon: »Dicsőség istennek, békesség és az emberekhez jóakarat.* 1895 év! Mily hosszú sorozata az éveknek és hány véráldozat ama jelszavak megvalósí­tásáért. Elsőben is a tökéletes szeretet golgotái mártírja, Jézus; utána egész serege a mártíroknak és hol van az Istennek di­csősége, a békesség és a jóakarat? Majd­nem ott vagyunk, ahol a betlehemi éjsza­kán valánk. Hát nem-e gigunyoltatik, ami szent ? TA ft 0 A, Karácsony estéjén egyedül. — Rajz. — — A .Zemplén* eredeti tárcája. —. A legnyomorultabb ember a rab, aki kará csony estéjén börtönében ül, aki kitagadva bolyong a világban és aki a szent estén rengeteg nagy­város közepén magára hagyatva olyan árva, mintha e földön senkije sem volna. Boldogok, százszor boldogok azok, akik karácsony estéjére örvendezve gondolnak. Szép havas karácsony este, amikor az idő nem túlságosan hideg, a hópelyhek lassan lilin- kaznak lefelé és gyengéden feher lepedő alá borít­ják a földet, mikor csikorog a hó lábunk alatt, ilyen estéről álmodoznak azok, akiknek otthonuk van, családi körük, jó rokonságuk, vidám barátaik, mert ünneptlnek. Hetekkel karácsony előtt megindul a kérdez- getés az ismerősök között: Hol toltod a karácsony estét ? A legtöbben vidáman válaszolnak erre a kérdésre. Sokan ragyogó ábrazattal mondogatják, hogy hazautaznak edes szüleikhez, falujukba, varosukba, mert otthon karácsony csak igazán a a karácsony. Masok ismerőseikhez hivatalosak. Poharcsenges között, vidám beszéddel, tréfával Nem istentagadással kérkedik-e a mo­dern áibölcseség ? Hát nem talpig fegyver­ben állanak-e egymással szemben a népek? Hát nem bombát vet-e az anarkizmus a békés lakók házai alá? . . . Hát nem tá­borrá nőtt-e a farizeusodnak akkor még kicsiny gárdája ? Óh bizony! 1895 év küzdelme mintha kétségbeejtő keveset változtatott volna a helyzeten! Ezzel ugyan csak a sötét pontokat emeljük ki, a melyeket még meg nem hó­dított a Jézus szelleme. Másfelől, azonban, ki tagadhatná el a fénypontokat, a milyenek: az ember és ember közötti elválasztófalak ledöntése, a rabszolgaság felszabadítása, a népnevelésügy felkarolása, a nők méltó jogainak elismerése, a felszaporodott jóté­kony intézetek, melyek mind a keresztyén- ség hatása alatt jöttek létre! . . . De ha mindezek nem lennének és ha a mainál minden tekintetben roszabb idők következ­nének ránk: azért mégis, sőt épen azért megbecsülhetetlen ünnep maradna a ka­rácsony. Mert egy vallástalan, istentagadó kor­ban annál jobban kimagaslanék az Ő nemes alakja, aki atyjában mind halálig rendület­lenül bízott. Egy önzéssel teljes korban még inkább kilátszanék Ő, aki meghalt ellenségeiért. A viszálkodások között még szebben ragyogna az Ő tanítása, aki kő helyett kenyérrel tanít visszadobni; aki a diadalmas ész kevélységénél többre tartja az alázatosságot; és végül kinek keresztje alatt minden szenvedő vigasztalást találhat. Azért örök érvényű tehát a karácsony ünnepe, mert ezen a napon született a leg tökéletesebb, aki minden körülmények között vezető tüzoszlopunk. Zengjen azért ma a Halleluja / Áldás, dicsőség a nagy Istennek! S mig. örömrepesve zengi ajkunk »Di­csőség menyben az Istennek!« —fogadjuk mulatnak, megcsodáljak a szálas karácsonyfát és az alatta felhalmozott ajándékokat, ölükbe veszik a kis emberkéket, hölgyecskéket, akik alig tudnak hová lenni a boldogságtól, mert a Pistikének olyan hinta-lovat hozott a Jézuska, hogy akár­melyik huszárnak sincs külömb, Juliskának pedig beszelő babát, akkora pucban, hogy majd elrepül. Vidéken mindenkinek akad tanyája, ahol az ünnepeket töltheti. A hová beállít, ott szívesen látott vendég. Kínálják tyúkkal, kalácscsal; egy pohár bort űrit a háziasszony és házigazda egész­ségére aztán tovább megy egy házzal, hogyha éppen kedve tartja. A nagyvárosban, a háztengerben, ahol sze­retet még a szeretetnek ünnepén sem száll az em­berek szivébe, jaj annak, aki eltaszitva marad az utszélén. Feljöttök csendes falutokból szerencsét pró­bálni, dicsőséges álmaitok vannak, hogy érvényre jussatok és nem hiszitek, hogy e nagyváros olyan, mint a gyertya lángja, a fényességével magához csábítja a bogárkákat és elperzseli a szárnyaikat. Most itt volnátok. Napestig hajszoljátok a jó szerencsét, mindennap kevesebb lesz egy re­ménynyel, gyengéd szivetek kérgesebb lesz, mig végre az önfentartás ösztöne működik csupán, mert az ideálok nem mindig adnak kenyeret. Itt mindenki rohan a maga dolga utáu és hogyha elpanaszoljatok valakinek a bajotokat, az meghallgat, hogyha van hozzá felesleges ideje, de tálán oda sem figyel a beszédetekre; a saját meg, hogy azt a szabadságot, jogegyenlő­séget, testvériséget, melyet a magyar nem­zet számára, a magyar nemzet megváltói kivívtak ; azt az önállóságot, függetlenséget, alkotmányosságot, melyet vérükkel meg­pecsételtek; azt a szellemi haladást, mű­veltséget s felvilágosodást, amelyre láng­eszük oktatása, útbaigazítása képessé tőn : megvédjük s tovább fejlesztjük. Az emberiség megváltójának születés­napján ígérjük meg, hogy ott, ahol a ma­gyar társadalomról, a magyar államról van szó, nem ösmerünk semmiféle érdeket, ígérjük meg, hogy a nemzetünk létét fenye­gető vész pillanatában nem lesz közöttünk visszavonás. ígérjük meg, hogy megadva az Istennek, ami az Istené s a királynak ami a királyé: hazánk újabb ezredévét biz­tosítandó, hű apostolai leszünk nemzetünk megváltóinak ép úgy, mint az emberiség megváltójának! E fogadást beváltva, az Ígéretet meg­tartva béke leszen e földön az emberek között ! ügy legyen ! Hallelujah! A vármegye gyűlésieméből­Túl vagyunk a restauráción — s ami fő, a velejáró izgalmakon — és talán örökre, Legalább poéta-lelkületü státus-férfiak jöven­dőmondása szerint ez a restauráció — korhadó vén fán elkésett zöld levelke — volt Magyarországon az utolsó restauráció. Zemplén vármegye közönsége két napig, f. hó 16-án éa 17-én restaurált, úgyszólván egytől- egyig közfelkiáltással marasztván meg újabb hat évre ugyanazokat, akiket ezelőtt hat évvel a vár­megye kormányzásával megbízott. Az »alkotmányos harc* *-ban nem volt »ke­nyérmezei ütközet.« Ami vezérelte a mérkőző fe­leket, nem a kenyéririgység rut veszedelme, hanem az ambíció volt, ami pedig minden jóravaló tiszt­viselőben szükséges tulajdon. »Kimúlás* csak egy történt. keresztjét vonszolja mindenki. így megy az nap-nap után. Számosán lát­játok közelíteni a szent estét, amelyen a szív bánata felenged a szereteten és Jézus mindenkinek hoz vigasztalást, ha nem is továbbra, erre az egy estére. Akinek távol van a szülőföldje, távol azok, akik szeretik, vagy odakün a temetőben nyugsza­nak, akik az életben legjobban szerették, mit is tesz ez karácsony estéjén? * * * Milyen itt annak a karácsonya, aki az ut­szélén maradt ? Kicsiny szobácskábán, három lépésnél nem nagyobb a hossza, ugyanennyi a szélessége, ül törődött, megkopott karosszékben egy öreges ember. Nem volt ifjúsága, nem volt férfikora, kiet­len az öregsége, mert saját magát is nagy ügy- gyel-bajjal tudja fentartani. Fásult és fáradt. El szeretné hitetni önmagá­val, hogy ma nincsen ünnep, éppen olyan közön­séges nap ez mint a többi, amelyet Isten segít­sége nélkül lemorzsolt. Nem lehet Alatta, a házi- uréknál, vígan vannak. Szobácskájának homályát bevilágítja az emeteten levő karácsonyfa fénye, és az emlékek olyan makacsul tolakodnak most feléje. Réges régen, amikor fiatal volt terveket szőtt a jövőről. A karácsonyfa alatt megfogta annak a leánynak a kezét, akit szeretett és megfogadták A Zemplén mai száma tizenkét oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents