Zemplén, 1895. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1895-03-24 / 12. szám
Sátoralja-Ujhely, 1895, március 24. i*. (1317). Huszonhatodik évfolyam, ELŐFIZETÉS ÁBA: Egész évro 6 ft. Félévre 3 ft. Negyedévre 1 ft 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Zézlratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 15 kr. A nyílttérien minden gar- mond sor dijja 20 kr. ...... 1 Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNT VÁRMEGYÉNEK HIVATALOS LAPJA. ZNüEG-TZEXjEIbTXiK: zviiisriDEisr hibdetés szia hivatalos hirdetéseknél; Minden szó után i kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Petitnél nagyobb, avagy i diszbetükkel vagy kör- ; zettel ellátott hirdetményekért térmérték szerinc minden négyszög centim, után 8 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. I Hirdetések és pénzkülde- | mények a kiadóhivatalhoz intőzendök. I. Gót-ivü templom csöndes csarnokában, Amelyet napsugár föl nem keres, Fájdalmas Istenanyja zsámolyánál Imádkozik egy ifjú szerzetes. S mig ajka önfeledve mond imákat, Amelyek hangja szívből nem fakad, Képzelme szárnyán messze elkalandoz, Keresve szebb időket, múltakat. A gyermekkor világa áll előtte, Nyíló virágon ifjú napsugár. Virág között mosolygó rózsa arccal A gyermek pillangót keresve jár. Előtte bókol dús kalászu róna, Mögötte bérc, amelynek oldalán Arany borág int . . . s lelke összerezdül — ,E bérc . . . e róna volt az én hazám. . . .* Hazám! . . e szóra szive, mint a bimbó, Imát lehelve nyíl az ég felé. Hazám! e szóra vérző Istenanyja Könyázott szemeit ráemelé : »Tekintsd e hét tőrt, mely szivembe vágva ; Tekintsd ölemben Isten holt fiát, Megostorozva, vérben meggyalázva — S eszedbe jusson porba hullt hazád.* ,Nézz könyeimre s jusson majd eszedbe, Kiért szivednek vérét ontanád, Kinek fájdalma rokon az enyémmel: Jusson eszedbe törtszivü anyád. . , .* S az ifjú szerzetes főikéi remegve, Sápadt ajkán az ima megfagyott »Bocsásd meg, ó fájdalmas Istenanyja, Hogy őseimhez méltó nem vagyok.* , De add kezembe azt az éles kardot, Amely szived’, — szivünket verte át S én visszasujtom árulónk szivébe, Megboszulom anyámat s a hazát!* ,EI innen, ell Ez órjás boltív súlya Szivemre hull, ha rájok gondolok . . . El innen el! . .« s az Istenanyja képe Könyjén át megvigasztva mosolyog. II. Érctárogatók hadi éneke szól Trencsén lobogó-teli halmairól. Föld reng, ha kilobban egy ágyutorok, Kelnek dübörögve a harci sorok. Villongva, kerengve a bércek alatt Rákóczi vezér deli serge halad. Fényes sisasokkal az ellen amott . . . Tört ágyúk a völgyben, ezernyi halott. S hogy összerobognak a büszke hadak, Vérrel dagad és foly a völgyi patak. S a vérfolyam átka az égre kiált! S az ég derűjére sötét ború szállt. S már győzni remél a magyar: Diadal! Háromszinü nemzeti zászlaival. Már szól pihenőre a tárogató, — Már végre leróva a véres adó — S im! uj sereg, uj roham, uj csata kél S Rákóczira zug! Fel, ujulva, ki él! Itt jön, ki elárul! Az esküszegő Rákóczit eladta a hitetlen! ez ő ! S minden seb, amelyet a harc keze vág, Kétszerte sajog s föl az égre kiált. . . . Rákóczi leverve. Futó hada száll, Ő ott marad a csata romjainál. . . . S az éji homályba’ futó seregek Gyász-tárogatója zokogva zeneg. S még zúgja panaszszal a bércfokon át Rákóczi dicső hadi, büszke dalát. . . . III. Merre zugó Márvány-tenger habja Hótajtékát parti szirtre csapja, Kék olajfák halványszürke árnya Ráborul egy száműzött lakára. Holdas éjjel minden olyan néma, Csak habok moraja zendül néha, Karcsú pálmák álmadozva néznek Kék ködébe csillagteljes égnek. Száműzött lakának pisla mécse Fel-fellobban. Nem nyugodhat mégse?. . . Majd pihenhet ott lenn . . . nemsokára . . . Nem derül rá több hajnal sugára. Kis szobában bujdosók csapatja Száműzött vezér álmát virasztja. O nehéz és hosszú volt ez álom, Folytatása lesz a túlvilágon. TABCÁ Póla kikötő-város és vidéke. — A ^Zemplén« számára — . irta: Kiár István. II. Az arénától pár méternyire van még egy nevezetes római maradvány, az a io—n méter átmérőjű kút, melynek még mai napig is megbecsülhetetlen hasznát veszi a kikötö-város, ameny- nyiben ez az egyetlen élvezhető édes viz úgyszólván az egész környéken. A kutat még a régi rómaiak építették és a belsejében lévő építmények, kevés javítás kivételével, máig is mind a régiek, csakis a külső építmények változtak a korral és annak igényeivel. Jelenleg a kutból gőzszivattyuk szívják föl a vizet és nyomják tovább a vizvezetekékekbe, mely vezetékek azonban, a hadi tengerészeihez tartozó épületek kivételével, nincsenek bevezetve a házakba, hanem csak a város egyes pontjain fölállított közkutakig mennek, ahol több, tetszés szerint nyitható vagy zárható, csapon át kapja a szomjas emberiség a hüs forrásvizet. A kútnak gőzszivattyu telepe a hadi tengerészet birtokába tartozik. A szivattyúk körül ugyancsak a haditengerészet gép-altisztjei végzik a szolgálatot éjjel-nappal és egymást fölváltva. A város haditengerészetünknek e szolgálatáért külön nem fizet, hanem a megkivántató vizet a haditengerészet számára ingyen adja, mig a város többi polgáraira, bizonyos arányban, vizadó van kivetve. A kútnak egyedüli hátránya, hogy igen közel fekszik a mólóhoz és ennél a körülménynél fogva a tengervize a kútnak pompás forrásvizét kissé tengerizüvé teszi. Rendes körülmények között, mikor t. i. a kút forrásai vízben gazdagok és igy a naponkint elszállított óriási mennyiségű vizet pótolni tudják, a római kút vize oly kis mértékben válik sósizüvé, hogy csak azok veszik rajta észre az idegen izt, kik először, vagy csak nagyon ritkán isznak belőle ; de nyáron, mikor az óriási hőségtől a kút forrásai is megapadnak úgy, hogy még a mérsékelt vízfogyasztást is csak félig-meddig bírják fedezni, olyankor a kút vize annyira sós, hogy valósággal élvezhetetlen és felzavarja a város mindennapi életrendszerét. Ezen a keserves állapoton segíteni akar ugyan a város, amennyiben folytonosan kutatnak édes vizforrás után, amely munkálatoknál nagy segédkezet nyújt a haditengerészet is, de az eddigi folytatott fúrások és kutatások még eredménytelenek maradtak, mert ha sok fáradtság és temérdek költség árán találtak is vizet a sziklás talajban : a nagy sótartalom miatt mindig élvezhetetlennek bizonyult. A kereskedelmi kikötőnek egyik nevezetessége még a halpiac és az azon uralkodó élet, melynek szemlélése olyan hatást gyakorol az idegenre, hogy az sem tudja, hova nézzen először, vagy mit is nézzen meg jobban: a piac mellett fekvő régi római maradványokat-é, amelyeket az idő vasfoga kezd már teljesen elpusztítani, vagy a csodálatosnál csodálatosabb alakú, szinü és fajú halakat, a szebbnél szebb és hihetetlen nagyságú kagylókat-é, melyeknek egynémelyike a félmétert is jóval meghaladja, vagy a kosarakban idestova mászkáló, kilonyi sulylyal biró tengeri pókokat, vagy pedig azokat az embereket, akik mindezeket elárusitják: a naptól feketére perzselt halászokat, akik egykedvűen és zsebre dugott kézzel állanak áruik mellett és a legnagyobb flegmával füstölve fapipájokból, egy soldit sem engednek a kimondott árból, legnagyobb bosszúságára a mindent drágáló gazdasszonynak. Igen sokat megszoktam már a tengerészeinél, igen sokra megtanított a szükség és a kényszer. Megtanultam a szomjúságot tűrni néha 24 órán túl is; megtanultam meginni annak a víznek az utolsó cseppjeit is, amely már két hétnél tovább állott a hajó viztartányában; megtanultam inni azt a vizet, amely pár óra negyeddel azelőtt került ki a desztilláló készülékből és amelynek hőfoka a 25—270 Celsiust is meghaladja; hozzászoktam az olajos ételhez, melyet a magyar ember természete csak igen nehezen vesz be ; egyszóval igen sok olyan dolog, mely azelőtt uj és különös volt, közönségessé vált előttem, — de azt még sem tudtam megszokni és még most is jóizüeket nevetek, ha a piacon lévő hölgyeket nézem, kik a zöldessárgás pókokat egyenként szedik ki a kosarakból és kacsóikban méregetve, hogy melyik a nehezebb, a kevésbé súlyosokat azzal a megjegyzéssel, hogy »picclo bestiac lökik vissza a kosárba, úgy hogy a szegény állat hosszú csontos lába csak úgy zörög a többinek páncélos hátán, mikor a kosárba pottyan, mig a súlyosabbakat ollóiknál összekötve és lefelé csöngetve, olyasformán mint honi piacainkon a csirkét, viszik haza, hogy pótolják vele az itt ritkaság számba menő aprójószágot. Tekintettel arra a körülményre, hogy nagyon belemélyedtem ebbe a tárgyba, meg fogják bocsájtani kedves olvasóim, ha eltérek a tulajdonképpeni tárgytól és egy kis történetet mondok el, melyből fogalmat alkothatnak a tengermellékeik ízléséről, mely, tisztelet a kivételeknek, a mi fogalmaink szerint igen alant áll. A Zemplén mai száma tiz oldal.
