Zemplén, 1892. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1892-08-14 / 33. szám
Sátoralja-Ujhely, 1892. augusztus 14 _ 33. sz. Huszonhármatok évfolyam. SLÖriZITÍS Ál. Egéiz évre 6 frt. Félérre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek osftk iámért kezektől fogadtatnak el. léllratQf nem adatna vima. Egyel szám ára 20 kr. A njrilttérten minden gar- mondeor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-YÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. meqtelenik: HIEDETÉ3 DÍJ hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes sző ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A magyarosítás és a papság. Az ember a kultur-história nyomán azt hinné, hogy a műveltség terjedésével a nemzetek közt való gyiilölség sorompói egykor lezáródnak. Legalább Jézus, a legnagyobb bölcselő, az igazi műveltség ismertető jelének azt mondotta, mikor ember embert szeretettel fog ölelni. És ebben a miveltnek hirdetett korszakban semmi se látszik jobban kidomborodni, mint a nemzeti gyülölség és a sovénizmus. Államok farkasszemet néznek. Egymást ócsárló pamfletek még most, golyó és vér talán nemsokára. Most csak földalatt hallatszó moraj, majd etnai kitörés. Mindenki tudja, mire célzok : a románokra, Oroszországra és az összes politikai látóhatárra. A románok bömbölnek és sceni- roznak buta jeleneteket. Oroszország, Bulgáriában, aknamunka módra jellemtelenkedik. Mindenki erősödni, terjeszkedni, vagyis elnyelni készül a szomszédját. Ebből az a tanulság, hogy vigyázzunk, nehogy elnyelessünk és ne fogjuk fel a dolgot közönyösen, vagy ideális szempontból, mert a íajszeretet sohse volt dominálóbb, mint most; az az ideális emberszeretet a távol ködében vagyon. Erősödjünk és ne tanuljunk politikát őseinktől, kik a megerősödésre való egy szemernyei politikát sem űztek. Átkos korszak volt az, mikor mágnásaink Bécsben hencegtek, parasztjaink itthon tudatlankod- tak, a középosztály pedig lebzselt. Nem az a csoda, hogy elmaradtunk, hanem hogy végkép el nem buktunk. És ha az isten épen abból a lebzselő középosztályból nem küldött volna nekünk prófétákat, írókat és tudósokat, bizony meg is történik. A legegészségesebb politikai eszme Révai-r\ak eme mondatában rejlik: »nyelvében él a nemzet.* T A H C A, Templomban. Ne keressd az angyalt fent az oltárképen, Az oltár lépcsőjén lent térdepel szépen. Imára kulcsolta fehér kezecskéjét, Istenhez emelte tiszta szivecskéjét, Az a kfcdves gyermek, az a szőke lányka : Szent a gondolatja, szent az imádsága. Nincsenek vétkei, nem is tud vétkezni, De azért az imát buzgón újrakezdi; Az Istenkéhez szól, feledi a földet, Erős, igaz hite hozzáviszi őtet. Áhitatos minden, ha ki ót csak látja: Szent lesz gondolatja, szent lesz imádsága. Boldog, boldog Isten ! a kit igy imádnak; Csodált hatalmadból, addj bárkinek másnak, De ha valamiben osztozhatnám veled, Osz’szd meg a szerelmet, a melylyel ő szeret: Az a kedves gyermek, az a szőke lányka .. . Szent a gondolatja, szent az imádsága . . . (Exaer tgornél dr. Soknyelvű állam vagyunk, de ezer év óta magyar karakterrel. Jogunk van hozzá, hogy itt mindennek magyar karaktere legyen. így megköveteljük, hogy a ki itt magyar kenyeret eszik és ennek az országnak a vizét iszsza : az tudja nyelvünket és magyarul érezzen, mert ezt az országot sohse hitták se Dáko-Romániának, se Tótországnak, hanem ezer év óta csak Magyarországnak. így a magyarosodás a legjogosabb prográm amit valaha hirdettünk. De kik űzik a magyarosítást ? Egyfelől az állam a népiskolai oktatást elrendelő törvénycikkelyével, másfelől egyesületek Erdélyben, a Dunántúl, Felső- és Délmagyarországon. S kik az akadályai? Jórészben a papság. Mindenki érezheti, hogy e kijelentéssel kikre célozok. Igen a pópa és tót lelkészekre, mert a református és részben a katolikus papság hazafias szel lemét senki se vonhatja kétségbe. Nekem úgy tetszik, hogy a 67 t. c., mely a magyar nyelvi tanítást követeli, merő luxus mindaddig, mig ezt a törvényt ellensúlyozni lehet. E törvénynyel szemben pedig bámulatosan könnyű reágálni a szószék által. Mit ér, ha amit az iskola épit, lerontja a templom. Statisztikai számítás szerint, ma a más ajkúak x/3 részének már magyarul kellene tudni. Igaz, hogy ezt a valóság V6 részben likvidálja, de hát melyik idegen ajkú községben élő lelkésznek jutna eszébe, hogy már az újabb törvényszabta iskolából kikerült ifjú nemzedék kedvéért legalább egy pár magyar beszédet tartana. Egynek se, sót a dákó-román és pánszláv szellemű lelkészek a szószékben látják még azt az erősséget, a honnan a magyarosítás eredményeit leronthatják. Mi részünkről mindenik felekezet autonómiáját tiszteljük, de ha az alakuló modern Kép az életből. A ^Zemplén* eredeti tárcája. ... A nő térdeire esett és zokogott keservesen ... A férfi közönynyel nézett le rá, majd megfordult és fütyörészve távozott. Akkor aztán felugrott az az asszony, szép arca teljes vadságában tündökölt és megfenyegette parányi ökleivel a távozót. Volt egyszer egy asszony, kecses és csábító. Bűbájos szemei, mézédes ajkai, hízelgő kebele, ölelő karjai hozzá csatolták férjét hűséggel, szeretettel. Rajongott az asszonyáért, bolondult utána. Szédelgett a láng-szeme csillogásától, bájos teste hajlásától, selyem köntöse suhogásától. , Együtt éltek, egymásnak éltek. Orahossza- kat el-elsétálgattak saját kezeikkel ápolt virágos kertjükben. A virágok, a szerelem tanítói, megtanítanak reményleni, örülni, bánkódni. S áll-e egyébből a szerelem ? Méhek zsongása a liliomok kelyhében, galy- ról galyra ugrándozó kis madárkák csicsergése, szellő suttogása, gerlice bugása, mind-mind csak erről a hűségről, nagy szerelemről beszélt, regélt. A kert tava rengett-ringott, s a teljes fényében ragyogó nap sugára pajkos játszisággal für- dött habjaiban. A szép asszonyt úgy vonzotta valami oda lefelé. — Nézd csak, édes, mint két szerelmes játszik a nap és a tó. — Amilyen csak az igaz, tiszta szerelem jogállamnak lennénk, nem engednénk meg két sajnálatos dolgot. Az egyik, ami a kultuszminister jelentéséből látható, hogy itt a magyar haza területén nagyszámú papnövendékek és papnevelő-tanárok élhessenek, kik magyarul még csak beszélni se tudnak. A másik, mit meg a tapasztalat bizonyit, hogy a szószéket az állami céllal ellenkező célra, t. i. a magyarositás lerontására és politikai izgatásokra használhassák Egyszóval szükség van egy erős törvényre, mely útját állja, az autonómia örve alatt folytatott szabad gazdálkodásnak és legyen magyar szó minden rendű és rangú iskolában s fokozatosan az idegen ajkú községek templomi szószékeiben. Arra az ellenvetésre, hogy a reformációnak épen abban rejlett hóditó ereje, hogy detronizálta az egyetemes latin nyelvet s mindenütt nemzeti nyelven szólalt meg; hogy nem lenne-é e reform elősegitője a vallásos élet hanyatlásának, hogy egy államnak pedig érdekében áll, hogy vallásos polgárai legyenek: az a feleletünk, hogyha a 67. t. c- nek az a célja, hogy a más aj- kuakat fokozatosan előkészítse a magyar nyelv tudására, kevés idő múltán az lesz abszurdum, ha még mindig sváb, tót, vagy román nyelven való beszédet kell hallgatniok Ez a fő pozíció. Itt őrködjünk, okosan de szigorúan. E nélkül minden kísérlet viz töltögetés a Danaidák hordájába. Péter Mihály. Vármegyei ügyek. A közigazgatási bizottság f. hó Il-én tar tóttá rendes havi ülését főispánunk Öméltósága, Molnár István elnöklete alatt. Az alispán szabadságon lévén, Dókus Gyula főjegyző adott jelentést a közigazgatás menetéről s julius havi állapotáról, Élénk és hosszas vitatkozásra szolgáltatott alkallehet. De minő csúf, nagy felleg igyekszik közbe furakodni. Ugy-e, kedves, a mi szerelmünk közé nem fog ily árny tolakodni sohasem ? — Sohasem. Aztán leültek abba az illatos puha fűbe. A férfi átkarolta a nőt és nézett a szemébe hosszan, kéjesen. A méhek zsongása, egy-egy félénk fürj pitypalattyolása, madarak csicsergése, szellő suttogása, mind csak szeretetről, igaz szerelemről, kéjről beszélt, regélt. Volt egyszer egy ifjú, délceg, sugár alak. Szénfekete szeme kéjtől izzott, keble szerelemtől hevült. Gyönyöre, boldogsága a szép asszony volt, s ábrándos, bánatos arca, olyan igaz részvétet tudott kelteni. Epedő, lágy hangja, szerelmi suttogása, visz- hangra talált az asszonykánál. Közelében sebesebben dobogott az a kis husdarab, melyet szívnek neveznek, tejfehér arca tűzpirossá lett kezének érintésétől, s az a bűbájos szem az ifjú szemében találta gyönyörét, az a mézédes ajk az ifjúnak adta édességét, s a hízelgő keblen az ifjú fürtös fejével játszottak az ölelő karok. És a férj el-eltünődött rajta, hogy mért nem oly illatosak egy idő óta a virágok ? Miért nem tanítják oly jól a szerelmet, mint egykoron ? Miért hogy csak a bánkódás van meg a szivben, s nem a remény és nincs az öröm ? A liliomszál-asszonyka sokszor, sokat ábrándozott, s a férj, ha mély, ábrándos szemeibe nézett, szinte elsülyedt benne a leikével. Pedig az a szem már nem őt látta, nem őt csatolva. *^1 Mai számunkhoz egy ív melléklet van
