Zemplén, 1892. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1892-11-20 / 47. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1892. november 20 47. sz. Huszonharaadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁS. Egész évre 6 írt. Félévre 3 ^ fj Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levexek csak ismert kezektől fo- gadtatnak el. Kóilratsi nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyllttérben minden gar- mondsor dijja 20 kr. | Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK ZMUSTDEitT 2IBDETÉ3 DU hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes sző ntán 1 kr. AaonfelOl bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük ■ körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nynjtatik. Hirdetése* a „Zemplén“ nyomdába küldendők. I . A vármegye monográfiája. — Két cikkely. — I. / Évezredes fennállását édes hazánknak a történelem bizonysága és tudósaink állítása szerint napjainkban ünnepelhetnék meg. Ha áldva áldjuk a Gondviselést azért, hogy magyarnak teremtett bennünket: hálánk, legyen az bármily nagy, elenyésző kicsiny lesz iránta, ha meggondoljuk, hogy mi, magyarok, magyar hazában élünk ; hogy .annyi balszerencse és oly sok viszály után* is »megfogyva bár, de törve nem* itt vagyunk; számot teszünk a nemzetek sorában; osztozunk velük a szerepben, mit a sors minden egynek az élet színpadán kiosztott s ha nem is elsők, de utolsók sem vagyunk a mívelt nyűgöt népei között. Napkeletről ideszakadt apáink ezeréves élete a legszebb bizonyitó a híres klasszikus mondásra : a történelem az élet mestere I Igen! Sok ebben a szép, de még több az igaz. A világverő Nagy Sándor, Babylont megejtve, az Indusig hatolt s vérrel szerzett országai hamar napok alatt elenyésztek ; Karthágó romjain Máriusz kesergett; Hellász kék ege alatt a teljes szabadságot korlátok közé szoritá az átkos meghasonlás; Róma dicsősége csak mint álomkép szűrődik át hozzánk a homályos régmúltból; a longo- bárd, hun, avar, góth, kelta és germán törzsek villámként tűntek elő, megvilágítandók rövid időre a nemzetek életének egét s nyomtalanul vagy eltűntek vagy egymásba olvadtak, hogy más népet alkossanak. Rohamos haladás felfelé, rohamos haladás lefelé jelzi a népek életének történetét. Bizalommal csak mi mondhatjuk, hogy az egyedüliek vagyunk, akik a fejlődés természetszerűségét nyomról-nyomra követjük, Szent-lstván államalkotásától az alkotmányos szabadság visszanyeréséig; az iskolázás kezdetlegességétől a kor követelményeinek megfelelő mostanságig; az iparnak, kereskedelem- és művészetnek bölcső-évétől a virágjában álló íérűkorig. Mit apáink vérrel pecsételtek meg, a civilizáció első csiráit, azt mi, unokák, fejleszteni iparkodtunk a szellemi téren úgy, mint az anyagi világban. Vetekedve száll ma mindkettő síkra, élőbizonyságáúl annak, hogy az annyiszor és oly nehéz megpróbáltatásoknak kitett nép él és él úgy, mint a vele egykorú népek egyike sem. Mert, ha körültekintünk a nemzetek során, nálunk régibb népekre nem akadunk Európában olyanokra, melyek számot tesznek. S e szó sokat, mindent megmagyaráz. Megmagyarázza azt, hogy egyedi tér mészete miért oly szívós, miért oly rendkívüli, miért oly határozott a magyarnak. Szabad népnek születtünk. Fajunk csak szabad embert, természetien ezek között kisebb-nagyobb kiváltsággal bírókat, ismert; szolgának csak idegent, leigázott népet használt. Szabadság-vesztes a legnagyobb büntetés volt nálunk már ősidőtől s nem elzárásban nyilatkozott, hanem a jogoknak teljes elvesztésében. Az anya-tejjel szívtuk magunkba e legszebb érzést, e legboldogí- tóbb tudatot s nem egyszer tanujelét is adta a magyar annak, hogy szabadságáért élni - halni tud. A Rákócziak, Bercsényiek, Tökölyiek, Zrínyiek fényes példája ma is előttünk áll s örökségül adjuk át unokáinknak az irántuk való törhetetlen ragaszkodást. És Zemplén-vArmegye, a mi vármegyénk, fontos szerepet játszik a történelmi fejlődés mutatta eme szabadság-küzdelmekben. A T Á n C A, Füstbe ment terv. — A .Zemplén* eredeti tárcája. — Milyen életrevaló ötlet is ez tőlem, hogy megugróm Kassára s így hivatalos kiküldetésem kőrútján nyert üres óráimat nem egy falusi korcsmában, hanem Felsö-Magyarország legcsinosabb városának mulatóhelyein fogom tölteni. Előttem most valóban megbecsülhetetlen, hogy Kassát csak két órányira építették ettől az elátkozott tót falutól. Vigyázz, János, mert felfordulunk ezen a hepehupás erdei utón ! Tartsd vissza a lovakat, úgyis egyre megy akár előbb érünk be a városba egy félórával, akár később. Nem kerget a tatár ! Csak legalább egyetlen ismerősöm volna Kassán, elmulatnánk istenigazában 1 De hát tiz év előtt jártam ott utoljára, nem ismer engem már ott egy lélek sem, akkor sem sok ismert. Ejnye, de sok havat csapott az arcomba ez a szúrós, fagyos szél; átjárja minden porcikámat 1 De igy kell, megérdemeltem. Mikép is mondhattam azt, hogy nincs Kassán ismerősöm. Kálmán, Kálmán, gyöngül az eszed 1 Hát nincs ott azaz aranyos, megennivaló kis színésznő, aki után két éven át bolondultál 1 — Gyorsabban hajts, János, ne kíméld a lovakat, mert Kassáig lefagy a kezed ! Oh, mily boldog, váratlan viszontlátás lesz az, ha majd csinnal rendezett szobájába toppanok. Tudom, erőt fog venni rajtunk az érzelem és szótlanul egymás keblére borulunk. Majd felocsúdva a viszontlátás örömétől, megered a beszéd ; menynyit is fog nekem a kedves csicseregni az ő ezüst- [ csengésű, lágy hangján, melynek minden szava szivem közes közepébe hull. Elcsevegjük egymásnak mindazt, ami velünk két év óta történt. Csakugyan két éve, hét hosszú, kínos éve már, hogy nem láttuk egymást. Mennyit is epedtem én ez alatt utána ! Szüntelen csak az ő képe lebegett előttem. — Még másfél óra van hátra ! Bizony Janos, talán elaludtál ott a bakon, hogy nem csapkodod a lovakat I Az igaz, hogy két utolsó levelére nem válaszoltam s ezért már igen régen megszakadt köztünk a levelezés, de hát a felhalmozódott teendők nem engedtek időt a levélírásra. Nem fog ezért az én angyalom neheztelni; azután ha tettetett durcássággal csakugyan szememer hányja durcásságomat, csókzáporral némitom el pici piros szá- jacskáját. Igazán könnyelmű játék az egészséggel ebben a zimankós, csonttáfagyasztó, hideg időben a tengelyen való utazás ! Oh de hát mire nem volnék képes ő érette ! Nem lesz boldogabb ember nálamnál 18 óráig. De miért csak 18 óráig ? Miért nem az egész életen át ? Hányszor esküdtünk egymásnak örök hűséget négyszem közt, csak meg kell ezt most még egyszer újítanunk a pap előtt. Hiszen most már megvan a hivatal, ami eddig hiányzott. Az az aranyos minister, nem is sejti, hányszor segít a szerelmeseken. Rákócziiknak ez az ős fészke fészkévé lett egy csodálatos világnak, annak a világnak, amit mi, unokák, kuruc-világnak hívunk. A tárogató hangjai nem egyszer visszhangoztak bérces vármegyénk területén édes- bús nótákat, hogy talpra állítsák a pihenéshez amúgy sem szokott népet. Szép idők szép emléke ! Amikor a táltosok oltárokat emelének hegyeinken, hogy ott a hatalmas Hadúrnak áldozzanak s megkezdődött az áldomás- ivás; amikor még, Zalán futása idején; a szöghajú Hajna a Bodrogköz nemtője volt s elragadó szépsége e magyar leánynak példa-beszédes lett; amikor még ezer meg ezer szablya villant fel a légben, hogy a zsarnokság béklyóit erőszakosan kettétépjék magukon; amikor a fölkelt nemesség öregje- ifja a messze távolba ment, hogy jogainak igazat szerezzen; amikor egy Iánglélek, egy gyújtó szavú magyar, vármegyénk szülötte, mint szent ihletű jós figyelmeztetett bennünket a közelgő vészre, mely eltemetéssel fenyegetett bennünket: Zemplén-vArmegye mindig készen állt a tettre; mindig az elsők között volt; mindig szerepelt. Vezér-vármegye volt. Ilyen s ehhez hasonló képek vonultak el lelki szemeim előtt amaz alkalomból, hogy az ezredéves jubileomrá gondoltam. E sok, megörökítendő képről beszélgetve e lapok szerkesztőjével, jutott eszembe az a dicsérendő tény, hogy vármegyék és törvényhatósági városok megíratják vármegyéjük, illetve városuk történetét. Megíratják azért, hogy méltó, a legméltóbb emléket állítsanak az ezredéves jubileom alkalmából. Széles e hazában régnapoktól megindult már e mozgalom; csak vármegyénk maradt ki e nemes versenygésből. Kimaradt talán azért, mert az idő rövidsége újat alkotni nem engedé. — Hopp ! . .. . Ejnye a teremtettejét 1. .., János, János, merre vagy ? Huzz ki a szekér alól, moccanni sem birok. Siess, mert ide fagyok a havas földhöz... Ez a felfordulás csakugyan nem volt kellemes. Fáj minden tagom ... Ne zsörtölődjél 1 Csak azért is, gyorsabban hajts ! De megvan ennek is a maga haszna. Az érette kiállott szenvedések ellenállhatatlanná fognak tenni. Meggyónom neki két év alatt elkövetett ősz- szes bűneimet, elbeszélem hiven kalandjaimat, ismerjen egészen olyannak, mint a milyen vagyok. Föh.mlitsem-e előtte a kis süldő leánykát, kinek ártatlan kedélye és apró bohóságai némi varázst gyakoroltak reám. De miért, még azt hihetné, hogy valóban szeretem. Aztán unalmas is egy olyan leánykáról a beszéd, a kinek nincsenek kalandjai, Hogy is gondolhattam én azt olykor-olykor, hogy az a kis bakfis az 6 egyszerű házias- ságávai le tudna engem bilincselni egy egész életen át? Művésznő lesz a feleségem, akit tömjé- nezni fog a közönség ; elhalmozzák virágerdőkkel, esengni fognak egy tekintetéért, de ő csak nekem fog játszani, csak reám íog mosolyogni. Mily büszkén fogom őt előadás után lakásunkba, a boldogság fészkébe vezetni ! Még fél óra, azután szinről-szinre látom az én bájos menyaszszonyomat, mert már arámnak tekinthetem 5t. Hiszen az eljegyzéstől csak nehány perc választ el; az esküvő pedig meg lehet akár egy hét múlva Az irósereg és szinésznép gyorsan határoz. Az esküvőre menet azonban nem ezt az utat fogom választani Kassa-felé. De visszafelé, aztán nászúinak eléggé regényes lenne és divatos csatolva. Mai számunkhoz fél ív melléklet vau
