Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-03-13 / 11. szám
és több egyéb hozzátartozó uj gép állíttatott fel, az értékcsökkenési tartalékalap kisebbítésének mel lőzése pedig vállalatunk egyik főérdekét képezi : indíttatva láttuk magunkat ezen uj felszerelvényekért kiadásba hozott 1355 frt 95 krt, az előbbi tétellel együtt, a kijavítások számlájának terhére könyveltetni; miért is e cimen 4294 frt 33 kr, lett a veszt- és nyerszámlában kitüntetve. A Szirmay-féle erdőbényei birtoknak bitói árverés utján történt eladása által megszűnt az ottani trasz és malomkőfejtési jogunk, mely acti- váinkban 50 fttal volt mérlegezve. Igyekeztünk ezen jog ellenértékét per utján érvényesíteni és sikerült e bizonytalan kimenetelű pert egyezségiig akként megoldani, hogy vállalatunk kielé gités gyanánt 1600 frtot kapott. Ezen összegből 50 frt az ingatlanok számlája javára könyveltetett, 110 frt 10 kr. ügyvédi eljárás, költség és bélye gek fedezetére fordittatott, az 1439 frt 90 krnyi különbözet pedig az üzleteredmény számlában mint nyereség tüntettetett fel. Általános gépjavítások, valamint uj gépek és felszerelvények montirozása miatt julius 16 tói augusztus 16 áig egyhuzomban 26 napig, ünnepek és apróbb kijavitások miatt pedig 17 napig szüneteltünk, miért is malmunk a lefolyt évben csak 322 napig volt működésben, mely idő alatt a mümalomban 50,000 méterm. életnemüt őröltünk. A nyers termény áraknak magassága a ren desnél nagyobb hitelek igénybe vételét vonta maga után, mi által lényeges kamatfizetési többlet merült fel, és miután a tüzelési-, adó és egyébb kiadási számlák összege szintúgy felszaporodott, a lakházak fentartása pedig rendkívüli kiadásokat okozott, a múlt évi összes üzemköltség az előző évet 4841 frt 77 krral haladta meg. A mérleg összeállítása alkalmával tekintetbe vettük a lisztüzletben mutatkozott lemenő irányzatot, miért is a decz 1 én, illetve f. évi jan. elsején leltározott 3195 mm. 08 kgr. lisztkészlet métermázsánkint 1 ft 30 krral, a 120 mm. 50 kgr. korpa pedig métermázsánkint 50 krral vétetett a rendes eladási árakon alul számításba; de habár ezen értékkülönbözet tekintélyes összeggel apasztotta nyereségünket, mégis örömünkre szolgál Önök elé oly mérleget terjeszteni, melynek végeredménye tisztelt részvényeseink igényeit teljesen kielégitheti. Ezek után van szerencsénk egyes üzletágaink kimutatására áttérve, a múlt évi forgalmat a következőkben bemutatni : Az I891 ik évet a magtárban lévő 3312 mm. 80 kgr. búza és 860 mm. 87 kgr. rozskészlettel kezdtük meg. Az év folyamán bejött 51,832 mm. 88 kgr. búza és 1561 mm. 17 kgr rozs; összes életbevételünk tehát 55,145 mm. 68 kgr. búza és 2422 mm. 04 kgr. rozs. Ebből őröltetett a mü- malomban 48,800 mm. búza és 1200 mm. rozs, továbbá eladatott 602 mm. 38 kgr. búza és 330 mm, rozs; maradt tehát 1891. dec, 31 én magtárunkban 5743 mm. 30 kgr. búza és 892 mm. 04 kgr. rozs, és pedig a búzát 10 frt 66 krjá- val a rozsot 8 frt 79 krjával számítva. Ezenkívül megvásárolt, de le nem szállított búza 3100 mm. 11 kgr., összesen tehát 8843 mm, 41 kgr. búza és 892 mm, 04 kgr. rozs, mely utóbbi életnemüekből a búza átlagos ára körülbelül 10 irt 47 krra rúg A mümalomban a lefolyt évben 43 napot szünetelvén, 50,000 mm. életnemüt őröltünk meg. melyből......................... 49021 mm. 43 kgr, különféle őrlemény készült. Vásárolt idegen liszt . . 1520 « 75 » Visszavett liszt és összegyűlt többlet ............................. IO > 86 , 1890-ik évről átvett készlet 1472 » 91 * Összesen 52023 mm. 95 krg. Ebből csere és eladás utján 539484 frt 86 krnyi összegben értékesíttetett . . . 48710 » 37 » Maradt 1891. december 31-én 3315 mm. 50 kgr. lisztkészletünk. A parasztmalomban a lefolyt évben 3321 mm. 46 kgr. életnemüt őröltünk, és ezen üzletág 2144 frt 29 krt jövedelmezett. Áttérve az üzleteredmény kitüntetésére, van szerencsénk jelenteni, hogy az 1891. évben malmászatunk 21117 frt 83 kr. jövedelmet hozott. Takarékbetéti kamatokban bejött . > ........................ 210 frt 32 kr. Kisebb bevételekből befolyt . 201 > 62 > A megszűnt erdőbényei trasz- és malomkőfejtési jog egyezségi ellenértékéből a fentebbi részletezés szerint felmaradt nyereség . . . 1439 » 90 » összesen . . 22969 frt 67 kr. mely összegből az értékcsökkenési tartalék alap javára levonatott ........................ 3290 . 64 » és igy a beterjesztett zármérleg és üzleteredményszámla 19679 frt 03 kr. tiszta nyereséget tüntet fel. Ebből levonandó ; a) az igazgat, alapszabályszerü járandósága 1574 ft 32 krral b) & felügyelő-bizottság közgyűlésiig megállapított fizetése 300 ft — krral c) a tisztviselők kikötött 5°/0-tóli részilletéke 983 ft 95 krral marad: melynek felosztására és hová- forditására nézve bátorkodunk indítványozni, miszerint; Soo részvény után a 16. számú szelvény egyenkint 22 írtjával, összesen .... váltassák be ; a közönséges tartalékalapnak 56000 írtra való felemelésére a nyeremény (osztalék) tartalékalap gyarapítására pedig forditassék, jutalomdijakra a tisztviselőknek és személyzetnek, szavaztassák meg, és az ek- kép felmaradó ..... a betegségélyzö alaphoz csa- toltassék. Összesen . . 2858 frt 27 kr. 16820 frt 76 kr. u000 frt — kr. 1616 frt 33 kr. 3500 frt — kr. 660 frt — kr. 44 frt 43 kr, 16820 frt 76 kr. Ezek után kérjük, hogy a felügyelő bizottság jelentésének meghallgatása után saját jelentésünket tudomásul venni, a mérleget megállapítani, indítványainkat elfogadni, az osztalék kifizetését elrendelni és számunkra a felmentvényt megadni szíveskedjenek. Kelt S.-a.-Ujhely’ben, 1892. február 17-én. Szöllösy Gyula, főigazgató. Nyomárkay József, dr. Schön Vilmos, Szöllösy Arthur, igazgatósági tagok. 2, Felügyelő-bizottsági jelentés, Tisztelt közgyűlés 1 Társulatunk igazgatósága által nekünk felülvizsgálás végett kiadott 1891-ik évi zárszámadásokat van szerencsénk következő jelentéssel a tisztelt közgyűlés elé terjeszteni. A lefolyt év utolsó napján a malom telepen személyesen megjelenvén, ott a társaság vagyonát a legkisebb részletekben pontosan leltároztuk, mai napon pedig az 1891 ik évi számadásokat, ugyszinte a társulat fő- és mellékkönyve it beható vizsgálat alá vettük és meggyőződtünk arról, miszerint az 1891 ik évről szerkesztett mérleg- és veszt-, nyer-számlák minden tételökben helyesek és az alapszabályok határozatainak teljesen meg felelők. Ugyanazért az igazgatóságnak f. évi február hó 17-án kelt üzleti jelentését tudomásul véve, elfogadásra ajánljuk az 1891 ik évre kimutatott 19679 frt 03 kros nyereség felosztására voatkozó indítványát is, és kérjük egyúttal a tisztelt közgyűlést, hogy a zárszámadások jóváhagyása után, úgy az igazgatóság, mint az alólirottak részére az 1891-ik évre a szokásos felmentvényt megadni méltóztassanak. Kelt Szegiben, 1892. március hó 6-án. Zinner Henrik, Schwarcz Bernét, Kellner Ede, felügyelő-bizottsági tagok. Hírek a nagyvilágból. Oroszországban újabb összeesküvésnek jutottak nyomára. A merénylők egyike robbanó golyót dobott a cárné szánkája elé. Szinte a csodával határos, hogy, valószínűleg a nagy hó miatt, a golyó nem robbant föl. A merénylő elmenekült. Spanyolország nagy politikai megrázkódás előtt áll. A veszedelem azért öltött fenyegető jelleget, mert a hadsereg és a hadi tengerészet is beleártotta magát a parlament dolgába, tiltakozását fejezvén ki afölött, hogy a tényleges hadi létszám leszállittassék. Hírek az országból. Csáky István gf., a közoktatásügyi minister fia, országgyűlési képviselő, agyonlőtte magát. A mély gyászba borult főúri család fájdalmában mindenki igaz részvéttel osztozik. Mi indíthatta az ifjú grófot a borzasztó tett elkövetéssre : még hozzátartozói sem sejtik. Fejérváry Géza br., a főváros I. kerületének országgyűlési képviselője, e megbizatásáról lemon dott. Mint hírlik Pécsen fog fellépni, hol erős küzdelem vár reá az ellenzéki pártokkal szemközt. Az uj pénzérték és pénzegység ügyében Budapesten is Bécsben is folynak a szaktanácskozások. A pénzügyi kapacitások egyhangúlag az aranyérték mellett nyilatkoztak, Pénzegység dolgában a fél forint mellett szavazott a többség. Hány krajcárt fog érni a uj forint, még ma nem tudjuk. Az országgyűlés képviselőháza most a trónbeszédre adandó felirat szövegezésével foglalkozik. A vita igen széles mederben indult meg s előre láthatólag egyhamar nem is lesz vége. 7 Különfélék. (Március 15.) Emlékezzetek március Idusára ! Cézár palástját arcára vonta, s önmegadással szenvedte a fölháborodott nemzet ítéletének végrehajtását. A nemezis vezette a gyilok hegyét, s az a húsdarab, mit a nemeseknél szívnek mondanak, megszűnt dobogni. Két hatalom küzd egymással a nemzetek életében : az egyik a nyers erő féktelenkedő súlya, a másik az igazság nemes heve. — A zsarnokság és a népjog; az egyik egy tömeg, a másik egy szikra. Ez a szikra nyert a magyar nemzet életében kifejezést azon jogérzetben, mely hosszú időkön át vezette küzdelmeiben változó szerencsével. Ez a szikra, mely megihleti a hős lelkét, a midőn kész feláldozni a halandót a halhatatlanért. Heves, nagy küzdelem, az életvágy s a dicsőség vágyai között! 1848 márc. 15-ike nemzeti történelmünk kimagasló határoszlopa. Még ma is úgy él lelkűnkben ama nagy események emléke, mintha csak az imént zajlottak volna le. Mint egy vihartóltépett őserdő zúgását, úgy véljük hallani a távolból, a forradalom tombolását. Hóditó nagy eszmék, örök igazságok mértéke a végtelenség, s csak a törpék akarnák hüvely mérővel méregetni. Az igazság örök és változhatatlan, csak az anyag az, mi változásnak van alávetve: és csak az emberélet oly rövid. Az akkor született gyermek már nem fiatal, az akkor ifjú hős ma őszszakállu aggastyán. Úgy állanak ők közöttünk mint a hófedett Aetna; a bérc homloka hóval borítva, de keblében hatalmasan forr az égre törő tűz. Ég az ő keblökben, ég a kiapadhatatlan honszerelem ; nagy idők nevelték őket! Azt mondta Kossuth a 200,000 honvéd újonc megszavazása alkalmával tartott remek szónoklatában 3 és most leborulok a nemzet nagysága előtt«; mi is meghódolunk szivünkben, az 1848—49 évek nagy alakjai s hős honvédéi emlékezetén meghódolunk, az ő nem múlandó dicsőségök, nemzetünk dicsősége előtt, Térjen vissza a hű emlékezet minden magyar ember leikébe minden március 15-én; és ti is ti hatalmasok, kik a nép-szábadság fényes napját felhőkbe szeretnétek borítani, kik, túlbizalkodástok- ban a nyers erőre és nem a nép szérete- tére támasztjátok uralkodástok jogát, — emlékezzetek március Idusára ! —s. (Legfelsőbb adomány.) Őfelsége a király, kabinet irodája utján, Ferencsik András ladoraéri, Krafunda Pál pakasztói, Szoták Iózsef laski g. k. lelkészeknek egyenkint 30—30 ftnyi, — Bellovics Mihály pichnyei, Spenik András vásárhelyi, Bal- tovics Mihály lasztóczi, Jaczkovics Mihály lado- méri, Deszatnyik György nechv-polyánkai, Ollodo- nik Mihály dricsnai, Kerlik János kis-brezsnyicei, Kiin János ublyai, Mincsik Mihály felső-csebinyei, Popovics József őrmezői, Zsoczin Endre sztárai gk. tanítóknak pedig egyenkint 15—15 ftnyi kegyes adományt küldött. (Kinevezések.) őfelsége a király Margitai József dr. főispáni titkárt a kir pénzügyministé- riumhoz titkárrá nevezte ki. ■— Csánky Gyula, tanfelűgyelöségi tollnok, Bereg-vármegye kir segéd- tanfelügyelőjévé neveztetett ki. Mindketőjüknek szívből gratulálunk. — Margitul József dr. tisztelt barátunk helyére, kit mi illő búcsúztató nélkül semmi esetre sem fogunk elbocsátani szerető körünkből, — a főispáni titkári teendők ideiglenes végzése végett főispán Öméltósága Staudt József közig gyakorlót rendelte be szolgálattételre. E hírünkkel tájékoztatni kívántuk a nagy közönséget, hogy jókor tudja, kihez kell ügyes-bajos dolgainak elóbbrevitele végett ezután fordulni. — Hatvány László s.-a.-újhelyi kir. törvényszéki aljegyző, Paksra aljárásbiróvá neveztetett ki. — Eklert Gyula gyógyszerész jogot nyert a belügyminister- től arra, hogy Aradon gyógyszrtárt állíthasson fel. Mindkettőjüknek gratulálunk, — Lévay Imre a kegyes-tanitórendiek tartományi főnöke titkárjával, Vámos Károly dr,-al, a múlt hét folyamán városunkban időzött. Innen Máramaros-Szigetre mentek a gimnázium megtekintésére,