Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-03-13 / 11. szám
4 küldöttsége. Vezette: Székely Imre parancsnok, — kinek üdvözlő beszédére harsány éljenzés következett. — Óméltósága kívánta, hogy emberbaráti, önzetlen fáradozásukért leljenek illő jutalmat, önkeblük nyugalmán kívül, a közönség sze- retetében. 30. a zemplénmegyei községi és körjegyzők egyesülete. Vezette: Pataky Miklós elnök, — kinek üdvözlő szavaira adott válaszában Öméltósága megdicsérte a közügyekben tanúsított jóakaratu buzgólkodásukat, azután kifejtette, hogy ennek az érdemes testületnek hazafiui szép hivatása is van és ez : eszközölni s munkálni, hogy a kormányzottak a kormánynyal meg legyenek elégedve. 31. S.-A.-Ujhely város küldöttsége. Vezette: Ujfalussy Endre föbiró. Az igen népes és diszes küldöttség élén ott láttuk Dókus Ernőt a kerületnek szeretett orsz. gyűlési képviselőjét is. Az ősz főbíró elérzékenyedve rebegett hálát azokért a jókért, miket Öméltósága e város anyagi és szellemi felvirágoztatása érdekében tenni kegyeskedett, — egyszersmiud a város közönsége által mélyen átérzett hála külső jeléül átnyújtotta lelkes eljenzések közt a remekművű díszpolgári oklevelet. — Óméltósága meghatottan fogadta a hódolatot s köszönettel vette át díszpolgári oklevelét, mely mindig kedves birtokát fogja képezni. Kívánta, hogy e város minden lakója legyen megelégedett és boldog ; egyszersmind biztosította a küldöttséget, hogy jóakaratára mindig első sorban tarthatnak számot. 32. S.-Patak város küldöttsége. Vezette : Kun Dániel főbíró, üdvözlő beszédében mondván: Sárospatak város közönsége nevében jelentünk meg Méltóságod előtt hogy föispáni működése tiz éves évfordulóján szivünk melegével, szeretetével üdvözöljük. — — Szivünk őszinte, igaz érzésével lelkesedünk azon kimagasló érdemekért, melyeket Méltóságod magas és nehéz állásában, tiz év alatt, megyénk köz- igzgatása, a humanizmus, jótékonyság, közgazdaság és a társadalmi élet terén szerzett.-----Fülembe csengenek azon szavak, melyeket Méltóságod tíz év előtt, beigtatásakor a megye közönségéhez intézett: — »Ajtóm nyitva lesz mindenki előtt; köz- és magán ügyekben for dúljanak hozzám bizalommal U------Mi éltünk a szabadsággal. Méltóságod beváltotta Ígéretét, most a hála, szeretet és tisztelet vezetett bennünket Méltóságodhoz, — Lelkünk túláradó örömé vei üdvözöljük még egyszer Méltóságodat Sárospatak város közönsége nevében. — Halmozza el a mindenható Méltóságodat minden áldásával, minden kegyeimével! — Óméltósága válaszában hangsúlyozta, hogy szeretettel viseltik S.-Patak derék, jó magyar népe iránt, s örvendeni fog ha, mint reméli, jóléte előmozdításában neki még része lehet. 33. Tokaj város küldöttsége. Vezette: Kudász Kálmán jegyző, — 34. Szerencs város küldöttsége. Vezette: Kesső Géza dr., — 35. Mád város küldöttsége. Vezette: Szabó Alajos biró, 36. O.-Liszka város küldöttsége. Vezette: Rima-Szombathy Pál, — 37. Tolcsva város küldöttsége. Vezette: Adonyi Gyula dr, — 38. Harkány nagyközség küldöttség. Vezette: Boroas János, főhites, — 39. N.-Nihály város küldöttsége. Vezette : Póldnyi Géza, — kiknek mindegyikével az üdvözletek fogadása után Öméltósága a községek ügyeiről hosszasabban társalgott. 40. a s.-a.-újhelyi iparos ifjak önképző társulata. Vezette: Addm Antal elnök. Végre következett : 41. A .Zemplén« szerkesztősége és a .Zemplén» könyvnyomtató müintézetének személyzete. Vezette: lapunk szerkesztője, — ki a »Zemplén« ünnepi számát következő beszéddel nyújtotta át Öméltóságának. Eddig Zemplén mutatta be hódolatát Méltóságodnak, — most a Zemplén rójja le Mél lóságod előtt hálaadóját. — Utolsónak jött a Zemplén most, de Méltóságod, már rég az elsők közzé kegyeskedett érdemesíteni. Fogadja mindenekelőtt Méltóságod e jóságáért hálás köszö- netünket. — Méltóságos főispán Ur! Mi, a Zemplén szerkesztősége és Gutenberg iparosai, ötven férfiúnak, ugyanannyi nemes érzésű írónak keble aranyából formáltunk egy szép müvet, a Zemplén mai ünnepi számát. Zemplén koszorúja ez is, Méltóságos ur, a Zemplén képében. Büszkeségünknek és dicsekedésünknek tárgya egyszersmind mert kaleidoskóp is az, mely Méltóságodnak gyémantjellemét ragyogtatja jövendő idők gyönyörűségére. — Vegye Méltóságod ezt az ünnepi számot tőlünk olyan godolattal és érzéssel, mint mi adjuk : a közvélemény koszorúját a közpályanyertese, örömmel. — Egyszersmind kérjük Méltóságodat, hogy mint eddig tenni kegyeske5 dett, ezután'/érdemesitse kitüntető elösmerésre a sajtó tisztes munkásságát. — Méltóságodat, mint minden jó, igaz és szép ügynek lelkes apostolát, hivatásos küldetésében e vármegye javára a magyarok istene sokáig éltesse ! — Öméltósága válasza körülbelül igy szólt: mélyen érzett örömmel látom önöket, uraim, mint a Zemplén szerkesztőségének tagjait, a tisztelgelők sorában. Én becsülni tanultam a sajtó munkásainak működését : tisztelni tudtam és tudom a feladatot, melyet maguk elé tűznek ; szerettem és szeretem őket, mert a közügynek szentelik munkásságukat. Tiz éves főispánságom alatt azt tazasztaltam, hogy a sajtó mindig támogatott nehéz, de mindenkor jóakaratu munkálkodásomban, melynek minden egyes ténye a közügynek volt szentelve. Ezt tette a múltban és kérem, tegye a jövőben is ............ Vállvetve juthatunk a célhoz, mely nem lehet egyéb, mint szeretett hazánk boldogitása. Még egyszer köszönöm szives megemlékezésüket. — Aztán a ZempXén művezetőjét és a betűszedők két küldöttjét bemuttatván magának, mindegyikükkel kezet szorított. * D. u. 3/42-re járt az idő, midőn a tisztelgések sorrendje véget ért. Öméltóságának rendkívüli testi és szellemi erejéről tanúskodik, hogy a küldöttségek fogadásában nem tartott szünetet és olyan volt most is, mint mindig hogy t. i. magára senkit egy pillanatig sem várakoztatott. Csakis azt a rövid negyed órát, mely a diszbanket kezdetéig rendelkezésére maradt, élvezte rövid pihenőül. A «líszbanket. Az ősmagyar szokásnak hódoltunk, mégpedig vagy harmadfél százan, mikor a tisztelgések befejezése után »magnum áldomás«-ra hívtuk meg Ünnepelt főispánunkat s kedves vendégeinket a városi színházba. A közebéd rendezésével és a terem feldiszittetésével Dókus Gyula foglalkozott. A pompásan befütött színházban hat óriási nagy és dúsan felteritett asztal várta az áldomásozó közönséget. A páholyokat előkelő hólgykózönség tartotta megszállva. Öméltósága pontban 2-kor lépett a terembe, hol lelkesült éljenzés köszöntötte. Mányi zenekara a Rákóczi-indulót zenditette rá. Társaságában jöttek : üa, Molnár Viktor dr. temesi főispán, Matolai Etele alispán, Andrássy Tivadar gf., Sennyey István,, br., Andrássy Sándor gf., Dókus Ernő, Nagy Sándor dr. országgyűlési képviselők, Mailáth József gf., Sennyey Miklós br., Diószeghy János és még többen, kik a főhely mellett, Öméltósága körül, ültek asztalhoz A pezsgő felszolgálásánál ünnepelt főispánunk mondotta az első pohárköszöntőt, melyet állva hallgattunk végig s hatalmas éljenekkel kisértünk — Őfelségeért, a királyért- — Utána Mailáth József gf. kelt föl s a következő beszédet mondotta: Alkotmányos intézményeink gyöngye volt mindig a megye. Ha tekintjük közjogi oldalát: ez tartotta fel hazánkat a lefolyt évszázadok veszélyes viharai közepette az önálló nemzetek sorában ; mert csak az ekkép elszigetelt állami élet gyökeréhez önkény ép oly kevéssé férhetett, mint hódítási vágy. Ha viszont a beligazgatás szempontjából méltatjuk ez institúció ősjellegét és azt később sajnos becsúszott visszaélések salakjaiból kiemelve a gépezetnek egyszerű bár, de szabatos mozgását figyelemmel kisérjük, lehetetlen meg nem hajolnunk azok előtt, kik e rendszernek alkotói voltak; lehetetlen nem hódolnunk azon mesternek kinek kezéből e remek mű féltett szabadságunk ez ódon bástyája, kikerült. Ezen rendszernek kiegészítő része, ez épületnek sarkköve a föispáni tiszt. Ez azon közvetítő elem, mely midőn egyrészt a fejedelem és a nemzet többségét képviselő nemzet közti szoros összeköttetés kapcsa felett őrködve az egységnek monarchiában nélkülözhetetlen elvét képviseli, másrészt a szabad választás alá eső és igy pártbefolyástól ritkán ment végrehajtó elemekre való felügyelete által a beligazgatás körében az ellenőrzés nélkül különben támadni fogott hiányt kipótolja. Azon férfiúra emelem poharamat, a ki e kettős feladatból önkényt folyó kötelességeit e tekintélyes és szép múltú megyének élén immár 10 éven keresztül fáradhatván kitartással, buzgalommal és ügyszeretettel teljesiti, a ki egészségének kockáztatásával és ifjú hévvel végzi a reá bízott feladatokat és a ki a tövisekkel megrakott közpálya utain, a nyilvános élet legnehezebb de legértékesebb babérjait, a megye közönségének, polgártársainak és alárendeltjeinek rendithetlen bizalmát magának kitudta vivni. Poharat emelek Molnár István, Zemplén- vármegye szeretve tisztelt főispánjának egészségére, kérve a magyarok istenét: hogy Öméltóságát a Haza javára, a megye virágzására családjának és mindnyájunknak kik őt tisztelik és becsülik, közörömére a legvégső korig éltesse. Éljen! Most Dókus Gyula szólott a tisztikar nevében. Éljenekkel kisért, tapsokkal fogadott beszéde igy szólt: Uraim / Minden földi boldogságnak, alapja és erős oszlopa: a tisztelet és szeretet. Ezen, mint sarkkövén nyugszik a fejedelmek királyi széke; ettől függ a nép valódi boldogsága, ez csatolja az emberi társadalom tagjait egymáshoz. A tisztelet és szeretet, melyet főispán úr Öméltósága iránt e vármegye tisztikara, segéd és kezelő személyzetének minden tagja őszintén érez, adta nekem is kezembe az áldomáspoharat. Ha azon érzelmeket, melyeknek tolmácsául örömmel vállalkoztam, híven kifejezni képes nem is lennék, oka egyedül csak az, hogy a szívben kelt érzelemnek a beszéd csak viszhangja s igy szavakkal az híven ki sem fejezhető. Attól az örömnaptól számítva, midőn főispánunk e vármegye tisztviselőinek is élére állt: tiz év tűnt le a múlandóság örökösen háborgó óceánjába. Nagy idő az, uraim, a rövid emberi életben ; de nekünk, kik szerencsések voltunk, vezérlete alatt a vármegyét szolgálni, Imég is úgy tetszik mintha ama közlelkesedés között ünnepelt nap csak nem rég lett volna. Rövidnek találjuk a tiz évet; mert habár hivatalbeli kötelességeink nehéz és terhes feladatokat róttak reánk; de volt mindig egy szó, egy az atyai szív melegétől áthatott szó, mely biztatott, ha csüggedtünk, támogatott ha kitartásunk lankadt és meg tanitott arra az aranyigazságra, hogy »nem a nyugalom az élet célja, hanem a munka«. — Ha tapasztalatlanul állottunk tanácsadónkká, ha fájdalmainkat elpanaszlók résztvevő barátunkká szegődött. Nem a hatalom vasnyomásával, hanem a jó szív intéző kiméletességével, intett oktatott soha nem feledvén emlékezetünkbe idézni: hogy szeretete közös tárgya hazánk, vármegyénk díszét, polgártársaink jólétét munkáljuk ha a reánk bízott feladatokat híven oldjuk meg. Mindenütt éreztük vezető kezét, melylyel ha olykor sújtani volt is kénytelen, azt önmaga fájlalta legjobban. Ezért tetszik nekünk rövidnek ezen tiz év. És ezért kértünk mi is részt ebből az ünnepből — ebből a szép ünepből, mely egy nagy vármegye osztatlan szeretetének kisugárzása, mely az önzetlen hazafinak a férfias kitartó munkás nak jutalma A hasznosan betöltött életpálya olyan mint a természetben a vetőmag, mely a földből kikelve, el nem vész és minden évben megújul. Amaz is a termékenyítő példa buzdító hatása alatt nemzedékről, nemzedékre uj áldást hoz. Emléket emel önmagának, mely erősebb az ércnél ; mert időviszontagsága az ércet is megsemmisíti, de az az emlék, melyet a tettek emeltek, örök időkre szól. Nem ezeket az érdemeket elősorolni, hiszen azok mindannyiunk előtt ösmertek,ha nem a hála adóját akarom e pohárköszöntéssel leróni, s azt vélem, hogy legméltóbban teszem azt akként, ha méltóságodnak a tisztikar nevébe, melyhez 22 évi vármegyei szolgálati időm is jogot ad, ígéretet teszek, hogy ezután is és ha lehet még inkább mint eddig, a közjóra törekvő munkájánál fáradhatatlan segédkező!,hű követőileszünk; hivatolos működésűnkben hazánk, vármegyénk és polgártársaink jólétét szemünk elöl nem tévesztjük s fáradozásaink jutalmát egyedül ön magunkba fogjuk keresni. Azon jókat pedig, miket méltóságod atyai szivének melegével nekünk nyújtott, elfeledni soha, soha nem fogjuk. És most, a midőn méltóságodat, még arra kérem, hogy ezen történetében gazdag vármegye nem érdemetlen tisztikarát, szeretetének melegében és hathatós védelmében megtartani, bölcs tanácsaiban a jövőben is részesíteni méltóztas sék : a magyarok istenéhez intézem fohászomat, hogy jó és nemes vezérünket, kinek halántéka ma legérdemesebbként a közelismerés örökzöld koszorújával ékesittetett fel, áldja s szentelje meg. (Taps és éljenzés.) Titeket pedig szeretett tiszttársaim, felhívlak, hogy főispánunk tartós boldogságáért, drága egészségéért ürítsük áldomáspoharunkat s szivünk legmelegebb érzéséből hangoztassuk Molnár István éljen nagyon sokáig éljen 1 (Hosszas és lelkes éljenzés) Az éljenzés kitörő erejének múltával Szekerdk Kálmán r. k. esperes éltette nagy hatást keltő, tartalmas, szép beszéddel a föispáni család tagjait. Ezután négyen-öten is akartak beszélni egyszerre, de mint a római lakomáknál egy haruspex a más haruspex jelenlétében jövendőt nem mondott, mint két dudás egy csárdában meg nem fér: úgy itt is az egyik szónok a másiktól szóhoz nem juthatutt ; sőt azt hiszem, minden jelenlévő egy- egy szónok volt, azért nem tellett közülök hallgatóság. Halljuk ezt — halljuk azt, végre is csak akkor lett siri csend, mikor Öméltósága másodszor állott föl, s a jelenvoltak és jelenlévők jóvoltáért ürített áldomáspohárt. A pezsgőtől már igen nagyra nőtt a jókedv virága, de azért Molnár Viktor dr. főispánt még mindenki meglátta, mikor helyéről fölemelkedett és szívesen meg is hallgatta szónoki vervvel elmondott pohárköszöntöjét, melylyel Zemplén-vármegye lelkes közönségét éltette. Kevés hijja lehetett a 6 órának, mikor főispánunk Öméltósága a páholy és áldomásozó közönség egyesült éljenzéseitől követve távozott. A banketten ott voltak: Andrássy Tivadar gf., Andrássy Sándor gf., Argalács Márk. Adonyi Gyula dr. Bárczy Balázs, Barthos József, Bárczy József, Folytatás a 2-ik meilókletsn.
