Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-03-13 / 11. szám
Sátoralj a-Uj hely, 1892. március 13 11. sz. Huszonharmadik évfolyam. Zem, l Társadairai és irodalmi lap. ZEMPLÉN-YÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA, j MEajELENIZ: SLŐFIZITÉS ÁS. Égése évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmentetlen levelek osak ismert kezektől fo gadtatnak el. ló sirató* nem adatna viBBza. Egyes szám ára. 20 kr L nyílttérien minden gar mondsor dijja 20 kr. HIEDETÉS EH hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes szó ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük b körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden CJ centiméter ntán S kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtalik. Hirdetései: a „Zemplén“ nyomdába küldendők. A vármegye örömünnepe. »Szép nap viradt fel« S.-a.-Ujhelyre — a vármegyére »szép nagy nap viradt« f hó 7-én. Par- nói Molnár István főispánságának 10-ik évforduló napját ünnepelte Zemplén-vármegye népe. A lelkesedés áradata hozta össze az ünneplők seregeit. Az emelkedett közérzés igazi örömünneppé avatta Zemplén ben március hetedikét. A sziveknek e megasztos örömünnepén két eszmény : a népszerűség és a közszeretet léptek frigyre egymással. Öröm zendült az ajkakon mikor, mint jó egyetértésben élő házasfelek ezült-lakadalmuk előtt, vármegye és főispánja tiz évi boldogító élet során, március hetedikén, isten tanúsága mellett, ki a szivekben lakozik, újra elmondották egymásnak a ,holtomiglan-holtáiglan-«t Mirtusz koszorút illesztünk a frigyeket megújított hü élettársak fejére. És ez a koszorú nem fog elhervadni soha; mert élő és jövendő nemzedék hálakönynye öntözi. A boldogságos érzet, mely a sziveket csordultig betöltötte nem fog onnan elszállni soha; mert apák anyák lelkesedését, fiuk leányok átöröklik, Fény jelölje, áldás kisérje a szeretet lélekemelő üunepének emlégezetét! A magasztos emlékünnep tudósítások ezek : lezajlásáról szóló I jhclj féiiytciigerbeu. A vármegye szive, S.-A.-Ujhely, megdobbant j már az öröm-ünnep viliáján, márc. hó 6-án. Korán reggel ünnepi díszruhát öltött magára a város. A főutcának úgyszólván minden háza felvolt lobogózva. Dacára a metsző, fagyos szélnek, kisebb- nagyobb embercsoportok képződtek a fórumon s a holnapi örömnap vagy jelentőségéről beszélgettek. Déltájban a főutca szokatlan élénkséget mutatott. Hosszú sorban robogtak a bérkocsik, vendégeket szállitván négyesével, ötösével a vasúti állomástól. Kétszer-háromszor is kellett fordulniok, hogy meggyőzzék szolgálattal a vasúton érkezettek számát. Mikor a vármegyeháza előtt elhaladtak, lelkes éljenzés köszöntötte Ujhely nevében az érkezőket. A fogadókban napokkal előbb lefoglaltak minden vendégszobát az érkezők számára. Nem volt úri család vidéki vendégek nélkül. — Délután már észrevehető volt, hogy estére fényes kivilágításra készül a székváros lakossága. Sok szomorú arcot is lehetett látni a házak ablakainál, s ennek a magyarázata az, hogy a szinte orkánerejüvé fokozódott szél megzavarta, a kivilágítás tervét. Hanem az időjárás szeszélyén kifogott az emberi leleményesség. Este hétkor egész Ujhely (még sok félre eső utca is) valóságos fénytengerben úszott. Fönséges szép kép. A szegény pislogó mécsétől a leleményes gazdag bengáli fényéig örömtüz mindenütt. Azt mondja Petőfi: Mikor isten a hölgyet teremté Örömében sírva fakadóit Most is látni ez örömkönyeknek Csepjeit: a sok szép csillagot. . . én még most is látom ezt a fényáradatot, aminöt Ujhelyben még nem láttam : Ujhely örömkönyeit, azt az ablakokban világoló sok ezer csillagot. Kivált fényben és pompában valamennyi ház közül a íőispáni lakosztállyal átellenben lévő Szent- györgyi-ház, melynek nyolc ablaka sürü lécvázákkal volt beépítve és sok száz pohármécscsel tele aggatva. Két gyönyörű transparent is világított piros színben, az öröm színében, a Szentgyörgyi Vilmos ablakain, M. 1.-t és ezt a két számot mutatva : 1882— 1892. Nagy csoportok nézték ezt a szép ábrázolást és hosszasan és lelkesen éljenezték. Jól mutatott a vén vármegyeháza is, mely fényében megifjodni látszott. Az erős szél miatt erkélyét csillárokkal ki nem világíthatta ugyan, de annál impozánsabb fényt árasztottak két sorosan, lent gyertyával, fent üveg poharak lángjával kivilágított ablakai. Sokan és sokáig gyönyörködtek a Wiks Keresztély cukros boltja előtt lévő kioszk- szin és fénygazdag lampionjaiban is, melyekkel a szél vakmerőén kacérkodott. Ilyen fénye, amint most este volt, majd csak a huszadik században lesz még Ujhelynek, ha utcáit villámos fény nyel világítják. Nyolc óra tájban újabb gyönyörűség következett. A Szentgyörgyi Józsefné erkélyén három római gyertya gyúladt ki egymás mellett, mely piros, fehér, zöld színben öt-hat percig szinte vakító fénynyel sugá rozta a pompás látnivalót. Ezt a gyönyörűséges szép látványt egész sereg ember élvezte és a sikerült improvizálást élénk t ljenzéssel köszönte. Kilenc óra tájban, mikor már a Tamások is el hit. ték, hogy az orkán és fogvacogtató hideg miatt a mára tervezett fáklyás menet elmarad, oszladozni kezdett a nézőközönség. Kisebb-nagyobb rajokban vonult a foispáni ablakok alá s ott lelkes éljenzéssel köszönve távozott. Ma Ujhely ünnepe- lésében gyönyörködött a vármegye, holnap Ujhely gyönyörködik az ünneplő vármegyéében. A vármegye díszközgyűlése. Másnap, márc. 7-én, a vármegyét láttuk ün neplő ornátusában. Már d. e. Y2io-kor valóságos ostrom folyt a székház nagy termében minden talpalatnyi térért. A vármegye diszzászlaival és a vármegye cimerével-felékesiiett karzatot előkelő hölgyközönség szállta meg. Boldognak érezte magát mindenki, hogy odajuthatott. A közgyűlés termébe 3/4io-kor testületileg, az áraiból hazaérkezett alispán vezetése alatt vonult be a tisztikar, a segéd- és kezelő személyzet minden tagja és az elnöki székkel szemben állva foglalt helyett. Előtte bársony térítővel letakart aranyozott asztalkán az emlék-album (valóságos remeke az ötvös művészetnek) állott. 10-kor már annyira tömve volt a terem bizottsági tagokkal, (számosán diszmagyarba voltak öltözve) hogy a később érkezők a kisteremben voltak kénytelenek szorongani. Matotai Etele alispán, pontban io-kor, lelkes éljenzések között lépett az elnöki szék elé, mire templomi csend állott be.------És most az örömünnep magasztosságáról adjon számot maga az az Emlékirat, mely Pri- hoda Etele III. aljegyző fogalmazásában a közgyűlés menetéről felvett jegyzőkönyvhöz csatoltatván, a jövendő idők számára is tanúságul szolgál, s melyből kiadjuk a következő részt: .... Elnöki székéből felkelt Matolai Etele, a vármegye alispánja, s mintha mondaná: látjátok mint tisztelem öt, az én bajtársamat s érzitek, ugy-e érzitek, mint szeretem Őt, az én bajtársamat és az én Főispánomat, — és elmondta, meleg szívből fakadt ismert érces szavával, hogy nincs szükség arra. mikép hangulatot igyekezzék költeni az ünneplő közönségnél: tudja mindenki, miért jött ez ódon falak sok ünnepet, de a mainál a rokonszenv, I a hála. a barátság, tisztelet és szeretet által soha i jobban emelt ünnepet még nem látó termébe — : és felkéri a vármegye bizottságának jelenlevő, I majdnem összes tagjait, hogy küldenék be Mailáth 1 József gí. vezetése alatt Andrássy Tivadar gf., j Andrássy Sándor gf., Diószeghy János, Meezner I Béla, Szekerák Kálmán, Ballagi Géza dr, Dókus Ernő, Vladár Emil, Szerviczky Ödön, Kecskés Antal, Zomhory Gedeon bizottsági tagokat és a vármegye négy legidősebb főszolgabiráját, Füzesséry Györgyöt, Nemthy Józsefet, Füzesséry Tamást és Dókus Gyulát, a menet élén, ősi szokáshoz képest, a vármegye teljes díszbe öltözött két huszárjával, hogy kérjék fel az ünnepelt Főispánt, méltóztassék a vármegye gyüléstermébe a bizottság" és a vár- megye tisztikara tisztelgésének meghallgatása végett megjelenni. És az ünnepelt Főispán a küldöttség felkérésére, önérzettől vezettetve ugyan, de mégis szerényen, mintegy megadással követve a küldöttséget, riadó éljenektől köszöntve, megjelent és a meghatottság ülvén oly kedvesnek, oly mosolygónak ismert arculatján, elfoglalta tiz év óta ismert díszes helyét a vármegye bizottságának körében. A több száz bizottsági tag s a vármegye tiszti-, segéd- és kezelőszemélyzete által zsúfolásig megtelt teremben a kicsi légy szárnyának dongá- sát is meghallhatád, ki e sorokat olvasod, oly néma, oly szivet emelő csend volt Zemplén-vár- megye gyüléstermének falai között; s akkor felkél Fejes István, az Isten dicséretében fenkölt szónok, a költő, kinek ajkairól csak az igazat, a jót, a szépet, az isteninek e hármas kriterionját hallható IT Mai számunkhoz két ív melléklet van mindenki és soha egyebet nem, s elmondja következő fényes beszédét : Méltó&ágos főispán url Zemp'én-vmegye közönsége ünneppé avatta fel azt a napot, a mely Méltóságod foispáni be- igtatásának 10 ik évfordulóján viradt reánk. A gyorsan haladó időt egy percnyi nyugalomra kérte itt vármegyénk fiainak honszerelme, hogy ezalatt az áldozattüzét meggyujthassuk azon a szent oltáron, amelynél, mint hajdan egyesültek őseink, úgy egyesülnünk kell ma is, hogy egy szív egy dobbanása hirdesse bent, hirdesse kint, hogy a magyar nemzet a haza oltára előtt megtagad és meggyőz minden más érzelmet a haza- szeretet szent érzelmén kivül. Hála a gondviselésnek ! még a zajgó, e nyugtalan időkben is merülnek föl oly lelkesítő tünemények, a melyek arról biztosítanak, hogy ha vész jönne a hazára, a honért és a szabadságért való küzdelem érmeire ma is fel lehetne vése ni vármegyénk dicső szülöttjének II. Rákóczi Ferencnek azt a mondatát; »Concurrunt ut alant« az az: a hazafiak külömbség nélkül összetalálkoznak, hogy együtt ápolják a haza oltárának szent tüzét. Tekintsen szét Méltóságod ! Nem látja-e itt a különböző vallásfelekezetek képviselőit! nem látja-e itt a társadalomnak minden osztályát, sőt nem látja-e a külömböző politikai pártok tagjait ? a kiket most egy érzés és egy gondolat kapcsol össze, tudva és érezve, hogy hazafias tényt miveinek, midőn Méltóságod személyében a haza ügyeinek egyik tevékeny és buzgó munkását, honfitársukat üdvözölni egybe- sereglettek. A haza oltárán áldoznak ezzel is. Ha nem sokat, de mondjuk : egy hasábot ma is helyezünk hazánk oltárára, hogy éleszszük azt a lángot, a honszeretet lángját, a melynek kialudni nem szabad, mert az tartotta fen eddig s az fogja ezentúl is, bármi sorsban, bá-mi vészben fentartani édes magyar hazánkat. Zemplén-vármegye közönsége úgy van meggyőződve, hogy a honfiúi érdemek elismerése és megkoszorúzása a hazának tett szolgálat ; mert oly nép, vagy nemzet, melynek szivéből kihalt a hála és kegyelet amaz önfeláldozó és közhasznú munkásság iránt, a melyet a szélesebb körű és hatású pályák férfiai hazájuk javára miveinek; oly nép, vagy nemzet, a mely megbecsülni nem képes a közügyek embereinek fáradhatatlanságát, — ne is számítson arra, hogy földje nagy emberek és lelkes hazafiak bölcsőjét fogja ringatni valaha. Sivár idők sivár lelkeket szülnek. Mi az ily idők fuvalmától visz- szarettenünk. Bérceink ott fenn, síkjaink itt len, másra tanítanak, másra buzdítanak minket. A mennyi nagyot és jelest vármegyénk földje szült, vagy a mennyi dicsőnek porait takarják határaink, mind e tájaknak beszélő emlékei arra intenek minket, hogy a korszaknak jeles s kitűnő férfiait becsüljük meg hogy igy nyomdokaikba lépni és törekedni dicsőségnek, honfiúi nemes becsvágyra méltónak tekintse a következő nemzedék. Úgy gondolom, Méltóságos Főispán ur, hogy ezzel magyarázatát adtam ennek az egyszerű, de őszinte ünnepélynek, amelylyel vármegyénk közönsége Méltóságodat, főispánságának 10 éve múltán megtisztelni kívánta. Kegyelettel, hálás szivvel vármegyénk hagyományai iránt: kegyelettel, hálás szivvel mindazon jeles és kiemelkedő férfiak iránt, a kik Méltóságod előtt ezen dicső múltú vármegyének foispáni székét hűséggel betöltötték ; egyszersmind nekünk, mint a jelenkor embereinek, a jelenkor emberén állott meg tekintetünk, Méltóságodon, a ki ezt az ősi helyet, a foispáni széket most tölti be és egyértelmüleg azt mondottuk : hálánkra és kegyeletünkre Molnár István főispánunk is méltó, mert méltósággal tölti be 10 év óta Zemplén-vármegye foispáni székét! Bocsánat, t. közönség I nem tudom, a megfelelő szót választottam-e, midőn a vármegyei bizottság ^nevében szólok, mert tudnom kell, hogy miként más ma a vármegye közönsége, amely a társadalom minden osztályait magában csatolva,
