Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-01-10 / 2. szám
Sátoralja-Ujhely, 1892. január 10 S2. Huszonharmadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁB Égése évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 50 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fO' gadtatnak el. Iéslr&t?K nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyilttérben minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-YÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK IvLILTIDELT "V-A. HIBDETÉSI DU : hivatalos hirdetéseknél ; Minden egyes sző után 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden D centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Háztartásra képesítő iskolák. — Ajánlva a mamák figyelmébe. — Megpillantva a címet, méltán fognak tisztelt olvasóink kifejezését adni annak a kérdésnek hogyan, — hát már ilyenek is vannak? Igenis vannak, természetesen nem nálunk, hanem külföldön; éppen ezért érdekesnek tartjuk ezekről az iskolákról és azok szükségességéről egy rövidke cikely- ben megemlékezni. A leányok hiányos neveltetésének reformálását már jó ideje hangoztatják, de eddig minden nagyobb eredmény nélkül. Igen sok a panasz a leányok neveltetését illetőleg, valamint, hogy az újdonsült háziasszonyok csaknem minden gyakorlati ismeretet nélkülöznek. A rövid időn háziasszonyokká leendő leányok tapasztalatlansága és naivitása, napjainkban is, még hálás anyagot szolgáltat a vigjátékiróknak és élclapoknak. Azok, kik saját háztartásukban hasonlót tapasztalnak, nem találnak ebben semmi mulatságosat. A női fiatalság oly ismeretek elsajátításával is gyötörtetik, mely ismeretek magukban véve talán elismert értékkel bir- nak, de melyeknek a leányok, mint leendő háziasszonyok, semmi hasznát sem veszik, sőt nekik kötelességük betöltésénél, igy a háztartás vezetésénél is, akadályul szolgálnak. Hogy ez igy van, leginkább okolhatók maguk a szülék. Ugyan ők is egész jogosnak tartják a fiatal férjnek azt az óhaját, hogy képes legyen a sokféle háziteendőt elvégezni, a háztartást szabályos ütembe hozni és vezetni. Ha azonban saját leányaik neveltetéséről van szó, akkor szükségesnek tartják ezeknek úgynevezett .»finomabb* neveltetéséről gondoskodni, T Á * c A. A materialisták és Gonda Dezső. — A »Zemplén* eredeti tárcája. — Emlékezem, valamikor gimnazista koromban, az egyik tanárunk igy nyilatkozott valamelyik tehetséges kollégám pályamüvéről: » A fiatal ember kokettiroz a materializmussal.« Midőn ezt a kritikát hallottam, nem láttam benne mást, mint a bizarr kifejezésmód keresését. De azóta, midőn újabb novellairóink köteteit lapozgattam, sokszor csöngött önkénytelenül a fülembe e néhány szó s társalgás közben magam is többször hangoztattam ezt a valamikor affek- táltnak tartott véleményt. Valóban, ha csak távolról is hasonlítjuk a külföldi, nagy irók tudományos alapokon épült, velős, az egyszerű valónak, a nyers anyagnak erejével ható materializmusához azt a tökéletlen, nagyhangú frázisokat és álpátoszt, érzékingerlö lerásokkal vegyitett hatáslesést, mely a mi fiatalabb regényíró nemzedékünket vezérli, nem nevezhet jük el másnak, mint léha kokettirozásnak, mely pillanatnyi tetszésért küzdve, félrelöki az irodalmi elvek és jó Ízlés korlátáit. A külföldön a materializmus a tudomáuy nyilatkozása a szépirodalom terén; a mienk, fájdalom, még koránt sincsen ezen a magaslaton. A mi íróink az anyagi valót még csak arra használják, hogy az újnak, a szokatlannak, az érzékinek ingerével hassanak a mulatni vágyó olvasókra. hogy ezzel egykor »szerencséjüket“ meg- álapithassák. Várakozásaikban legtöbbször csalódnak és elérik leányaik u. n. »finomabb* kiké- peztetése által azt, hogy elégedetlenek és a háztartásnál szükséges munkát megutálják. Németországban és Svájcban már ezelőtt évekkel alapítottak u. n. háztartásra képesítő iskolákat, melyekben megadatik a lehetőség, kiképezni a fiatal leányokat, hogy a házvezetésben teljesen otthonosak legyenek. Ausztriában van szintén már néhány ilyes iskola. Nekünk sem elég csak panaszkodni a leányok hiányos kiképeztetéséröl. Állítsunk fel minél több effajta háztartásra képesítő iskolát és adassuk serdülő leányainkat azokba is. Ezekkel az iskolákkal hasonlóképpen vagyunk, mint az ipariskolákkal voltunk. Ezeknél az utóbbiaknál is sok időnek kellett elmúlnia addig, mig nagy hasznukról meggyőződtünk. Pedig ki tagadná, hogy az ipariskolák, rövid fennállásuk óta is, igen sok hasznot hajtottak az emberiségnek. Mai napság az embegek olyanok, hogy mindent az iskolában akarnak megtanulni. A háztartás iskoláiban a leányok részletesen, egy határozott plánum szerint, szerezhetnék meg mindazokat a szükséges gyakorlati ismereteket, mikre, mint leendő házi asszonyoknak, okvetetlen szükségük lesz. Hasznosabb dolgokkal alig foglalkozhatnának, mint ilyenekkel. De nemcsak ismereteket és ügyességet, hanem a kötelességről helyesebb nézetet is szerezne a férj- hezmenni óhajtó fiatal leányka (és melyik nem óhajtana); pedig egy háziasszonynak nehéz és felelősséggel járó, hogy úgy mondjam: hivatalt kell betöltenie; a háziszerenBuckle, a nagy irodalomkritikus, azt mondja egy helyen, hogy minden műnek csak annyiban van komoly becse, amennyiben hozzájárul a fizikai | és szellemi lét örök törvényeinek megismeréséhez, Ezen Ítélet látszat szerint lesújtja s egészen értéktelennek nyilvánítja a szépirodalmat; de ha mé- j lyebben nyomozzuk a mondás lényegét, rá kell jönnünk, hogy Buckle nem tartja evvel fölöslegesnek a literatura ezen ágát, hanem csak utalja leplezetten arra az uj francia irányra, mely igazán szépnek csak a valót ismeri s melyet a modern emberek reálisnak, az idealisták egyszerűen undoknak szoktak nevezni. Nem akarok szubjektive ítéletet mondani erről az irányról, de az bizonyos, hogy ha van átalában jogosultsága, ennek a jogosultságnak forrása az a cél, melyet Buckle akar az irodalomnak kitűzni. Ebből a szempontból fogva föl a mi materialista íróink törekvését, megint csak el kell őket itél nünk. — Mig a nagy realisták müveikkel tudományos vagy társadalmi céloknak akarnak szolgálni, a mieink itt is csak tetszelegnek, a tudományosság magaslatát el nem érik, társadalmi irányelveik pedig nincsenek. De nemcsak társadalmi, hanem esztétikai irányelvek nélkül is szűkölködnek a mi fiatal novellairóink. Hiányzik belőlük az elhatározás, mely ahhoz szükséges, hogy valamelyik tendenciához végkép ragaszkodjanak. Realistáknak vallják ugyan magukat, mert tudják, hogy ez a név újabb és újságával több reklámot teremt s több érdeklődőt szerez; de másrészt keresik annak a nagy pártnak a kegyét is, amely él-hal azon néhány rozoga, porhadó romért, amely az idealizmus fellegvárából fönncse és családi béke attól függvén, minő a kormányzás. A menyasszonyok és fiatal asszonyok (pardon az őszinteségért) legnagyobb része úgy gondolkozik, hogy a férfi kötelessége szellemi vagy akár testi mukával a háztartáshoz minden szükségest megkeresni. Mig ő reá, t. i. a nőre, semmi gond nem hára- molhatik, addig a fiatal férfi, jogosan, abban a hitben él, hogy nem azért vállalkozott a házasélet terheinek elviselésére és nem azért áldozta fel arany szabadságát, hogy csupán felesége legyen, hanem hogy neje egy kellemes házias életet teremtsen számára és a férj által megszerzetteket okos takarékossággal használja fel. Ha jól szervezett háztartásra képesítő iskolák létesülnének, szaporodnék a jó háziasszonyok száma, kik nemcsak igyekeznének, de tudnának is oda hatni, hogy a férj nem keresné annyira az alkalmat a hazulról való eltávozásra; nem tekintené a házas életet sokszor purgatóriumnak, vagy legalább is a személyi szabadság korlátozásának, hanem egy paradicsomnak, melyben még a gyermeksirás is kellemes zeneként hallatszik. Azt sem hagyhatjuk megemlítés nélkül, hogy az életviszonyok javulásával az oly általánosan kedvelt „váltó-forgalom* is rendkívül megcsappanna. Egy-egy ilyen iskola létesítéséhez nem is szükségeltetik sok; nemcsak városok vagy nagyközségek alapíthatnak ilyeneket, hanem magán emberek is, mint ezt Baumgartner Adolf, a felső-austriai gazdasági egyesület titkára, csak az elmúlt évben megmutatta, ki Haá- gában állított fel egy olyan háztartásra képesítő iskolát. Ezelőtt hat évvel sok apa és mama maradt. Ennek eredménye aztán, hogy az ilyen modern, lágymeleg realizmusi novaiakban a konklúzió rendesen ellenkezik a cselkvény-folyo- mánynyal. A hős, aki a természettudománytól át- hatottan kibontakozik a vallás, babona is szenti- mentalizmus szellemi kötelékéből, de ezt a tökéletes erkölcsi szabadságot arra használja föl, hogy valamely idealista frázisnak hódoljon s annak égisze alatt érje el az idilli boldogságot. Az ilyen kibékítő vég, amely a naturalisztikus irányú elbeszélést valamely, a valótól távolesö, de nagyhangú és konvencionális kifejezés szerént magasztos eszmében konkludáltatja, nagyon tetszik az érzelgős hölgyközönségnek, de az objektiv gondolkozásu olvasót ez a siker élénken emlékezteti Kisfaludy-nk azon epigrammájára, hogy: »Győz a magyar s tapsra az ott fenn elég.* A mi Íróink, akiket tehát bátran nevezhetnénk álmaterialistáknak, a reális alapból, a természetben rejlő, való és egyszerű okokból kiindulva rendesen olyan okozatban konkludálnak, amely a naturalisztikus tényezőkből épen nem követkéz- hetik s a tudomány céljait igy nemcsak hogy nem támogatják, de sőt ellenkezőleg a fogékony közönséget határozottan félrevezetik és elbeszéléseikben olyan életviszonyokat tüntetnek föl, melyek nemcsak valótlanak, de illogikusok és lehetetlenek is. Ezek a hibák jellemzik a magyar, uj novella- irodalom legnagyobb és, fájdalom, legjobb részét. Azok a novellairóink, akik ezkben a hibákban szenvednek, még rendesen magyar életviszonyokból merítik tárgyaikat ; elbeszéléseik vétenek a logika és tudományosság ellen, de bár tudományos szempontból valótlanok s bár alakjaik nincsenek húsból és vérből, van bennük némi era§míT Mai számunkhoz fél ív melléklet van esatolva, “ípl
