Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-02-21 / 8. szám
Melléklet a „Zemplén“ 8-ik számához. éves menyasszony esküdött örök hűséget most már negyedik férjének, egy 29 éves vőlegénynek. Az esküvőt lukullusi lakoma s kivilágos kivirrad- tig tartó tánc követte, mely alkalommal a menyasszonyt is derekasan megforgatták. — Érdekes nyomtatéka a történetkének még az az eset is, hogy a pezsgő vérü özvegynek ezelőtt csak 6 héttel halt el harmadik férje. (Az időjárás.) Egyik nap havazás, másik nap hófúvás, nappal ólmos eső, éjjel zuhogó zápor, j reggel zúzmara, délután olvadás : ilyen összevissza- ugrálás után jutott el az időjárás a tegnap d. u. tartott 20 R fokos meleghez. A gyönyörű, verőfényes napsugarat, dacára a rohamos olvadásnak, a sétálóknak egész serege élvezte — óraszámra. Helyenkint, j mint pl. a Hecske-közön is, úgy ömlött a hó-lé, hogy az áradás kicsinyben a Sárga folyó képét juttatta eszünkbe. A házak fedeléről is úgy csurgott, mintha csak tele itatott szivacsból szó- l ritották volna. Udvarokon, utcákon kisebb nagyobb lagúnák képződtek, melyek lecsapolásán a háznépnek apraja nagyja, az utcákon valamelyes rögtönzött közmunkaerö serénykedett. A Rongyva-mederben pár óra alatt közel fél méteres volt az áradás. Ha igy megy, pár napig, úgyszólván hült helye marad a télnek s rohanva lép nyomába a ! rügyfakasztó tavasz, mely már bejelentette, sőt be is mutatta elsőbbségi jogát, az orgona fa galy- lyain. Pl. a Lenkei-hkzelőtt fekvő kertecskében az or- gonafakon már ujjnyi nagyságú rúgyek vontak magukra a járókelők figyelmét. Mint halljuk, Ujhelyben tegnapelőtt megalakult a vész-bizottság s a netalán bekövetkezhető áradás eshetőségeire való tekintettel gondos előrelátással intézkedett. (Megismételt műkedvelői előadás ) Az újhelyi Kazinczy-asztaltársaság, felbuzdulva a múltak sikerén, a Falu roszsza c. népszínművet ma este a városi színházban ismét előadatja. A tiszta jövedelmet szegény gyormekek felruházására fogják fordítani. (Felsőit csaló.) E napokban egy mesterinas állított be az újhelyi Reichard-féle zálogüzletbe, kezében egy súlyos bőrönddel, melyre 5 ftnyi kölcsönt kért, állitván, hogy őt a mühelybeli egyik legény küldötte, s hogy a zárt koffer a legény értékes ruhaneműit tartalmazza. A nagy súly után Ítélve, csakugyan föl lehetett tenni, hogy annyi ruha megérhet öt pengőt, de tán még többet is; hanem a zálogos mégsem volt annyira naiv, hogy blindbe megadta volna a kért kölcsönt. Egy a zárba illő kulcscsal fölnyitotta a koffert, melyben — egy fa- tuskó volt. Az ügy a rendőrségnél folytatódik. (Áthelyezés.) Novák Ferenc r. k. segédlelkész S.-A.-Ujhelyből Eperjesre helyeztetett át; helyét Leiteregh Károly szántói káplán foglalja cl. (Főúri adomány.) Gálszécsről írják : Andrássy Tivadar gr. a helyben épülő kisdedóvó költségeinek fedezésére 1000 ftot adott, s igy kilátás van arra, hogy az őszszel pénzhiány miatt félben maradt épületet tavaszkor teljesen rendbe fogják hozni. Igaz, hogy még szükség van 5—600 ftnyi segedelemre, de erősen reménykedünk, hogy a hiányzó pénz a magyar nyelvet és népnevelést terjesztő egyesület pénztárából, vagy a várme gyei közmivelődési alapból számunkra ki fog kerülni. (Jótékonycélu műkedvelői előadás.) Mező- Laborczon, az állami iskola helyiségében, í. hó 25-én az ottani iskola könyvtárának gyarapítására és a homonnai kózkórház javára műkedvelői előadást rendeznek, mely alkalommal színre kerül: Egy kis tévedés, — vigjelenet Borostyáéi Nándortól. — Ezt követi: Hármas szövetség, — vígjáték egy felvonásban Torkos Lászlótól, — Végül: Hol a férjl — vígjáték egy felvonásban Policztől. — Kezdete esteli 6 órakor. (Kinevezés.) Batta János, szegedi kir. táblai tanácsjegyző, Batta Gedeon Gesztely község jegy zőjének derék fia, a szegedi kir. törvényszékhez biróvá neveztetett ki. — Ismét egy kitüntetés, mely az igazi érdemnek képezi S’ép jutalmát. (Eljegyzés.) Nádas Árpád, kir. aljárásbiró Gálszécsen, jegyet váltott Kovács Vilma kisasz- szonnyal, Kovács Sámuel gazdatiszt bájos és szellemes leányával. (A szerencsi ifjúság) február 6-án zártkörű táncvigalmat rendezett a felállítandó óvóiskola javára. A táncest Vári Rezső bálelnök buzgó fáradozása után úgy anyagi, mint más tekintetben ss elég jól sikerült. A jótékony célra 7° ft tiszta jövedelem maradt. Felülfizettek: Bernáth Béla országgyűlési képviselő 10 ft, Erős Janos dr. 9 ft- Herman Lajos 4 ft, Patzauer Mór dr. 3 ft, özv. Bota Béláné 3 ft, Zimmerman Zsiga 2 ft, Schridder Frigyes 2, ft Dorozsnyák László, Hermann Gyula, -Kessö Géza dr, Klaudy Frigyes lovag, Klein E. Robitschek Zsigmond, Moldovány Zoltán, Appel- man Alajos, Mandl József, Vári Rezső 1—1 ftot összesen 43 ftot. — Jelenvoltak : Appelman Alá josné, özv. Bota Bélané, Csáki Gézáné. Farkas Vilmosné, Hudy Sándorné, Danes Gyuláné, Kessö Gézáné, Matolai Béláné, Mester Istvánná, Robitschek Zsigmondné, Vári Rezsőné urnöök és Anti Jolán és Margit, Kohányi Vilma, Somogyi Hermen, Stiller Hermin és Teréz kisaszonyok. Fogaddják a felülfizetők s a jótékonycél többi előmozdítói a rendezőség hálás köszönetét. K. B. (Körorvos választás.) Az agárdi körhöz tartozó községeknek régi óhaja teljesült az által, hogy a körorvosnak székhelye Agárdról a középpontot képező Kir.-Helmeczre helyeztetett át. Mint levelezőnk értesít, körorvossá, az e hó 15-én történt választáskor, egyhangúlag Weinberger József dr, közkedveltségben álló király-helmeczi orvost választották meg. (Jegyzőválasztás.) Pékáry Géza okleveles eddig helyettesített jegyzőt Gálszécsen, t. hó 16-án egyhangúlag megválasztották körjegyzővé. Községünk és körjegyzőség, Írja tudósítónk, annyi kísérlet után végre egy alaposan képzett derék szakemberhez jutott a megválasztottban. (Lakodalmi dráma.) Abarán történt e na- napokban, hogy egy lakodalom alkalmára Szabó F'erencz nevű legény revolverét tisztogatta. A fegyver töltve lévén elsült s a közelben bámészkodó Rezes Mihály nevű 8 éves fiú gyermeket fejen találta, aki nehány órai kínlódás után kimúlt. A gyermek azon régi paraszt szokás áldozata, hogy lakodalmaknál a vöfények, esküvőről jövet, lövödözésekkel virtuskodnak. Sőt eddig elég volt a por, most már golyóval legényked- nek. Nem ártana felsőbb beavatkozás, hogy az efajta ostobaság meggátoltassék. (Engedelem gyűjtésre.) A kir. belügyminister a repejői gör. k. hitközség híveinek megengedte, hogy templomjuk helyreállítási költségeinek beszerzése céljából három hónapon át az egész országban könyörületes adományokat gyüjthessenek. (A m. kir. bábaképző intézet) igazgatósága N.-Váradról tudatja, hogy az ottani bábaképzőben a f. évi nyári tanfolyamra a beiratások március hó 1—10-ig tartanak. Fölvétel végett szükséges okmányok: honossági s keresztlevél, valamint erkölcsi s orvosi bizonyítvány. Irodalom. Ö Felsége legújabb arcképe. Ő Felsége I. Ferenc József Magyarország királyának, a cs. és kir. katonai földrajzi intézet heliografiai osztályában legfelsőbb engedélylyel készített arcképe, magyar egyenruhában, a Lechner R.-féle cég által (Bécs, I., Graben 31) ép most adatik ki. Ezen arckép (80/60 cm nagyságú lapon) Luckhard tanár udvari fényképész fölvétele után, heliografiai utón készült és a legfelsőbb aláírással van ellátva. Ezen arcképek épugy találó és élethű jellegük, mint a legmagasabb tökélylyel kidolgozott fényes kiállításuk által valódi remekművek közé sorozhatők és csakis a rendkívüli nagy meunyiségbeni készítés teszi lehetővé azt, hogy darabon- kint I ftért, illetve természetes fakeretben üveggel együtt 5 ft 50 krért árusitathatnak el és igy ezen uj képet lakások, hivatalok és hasonló helyiségek előnyös díszítéséhez a legjobban ajánlhatjuk. Az Athenaeum kézi Lexikona. A tudományok enciklopédiája különös tekintettel Magyarországra. Szakférfiak közreműködésével szerkeszti Acsidy Ignác dr. Számos térképpel és mümelléklettel. Budapest 1892. Kilencedik füzet. A tudományos vállalatból, mely gyors népszerűségre vergődött, most jelent meg a kilencedik füzet fényésen kiállítva s két igen szép műmelléklettel. Az egyik a Brit-szigetek nagy szines térképe, a másik az öt emberfajnak szines képtáblája. Maga a szöveg a Csepfolyós — Degradatió közti anyagot öleli föl s igy e füzetben a 0 betű véget ér, s megkezdődik a D. A füzet legérdekesebb cikkei közé tartzznak a űeá/i-cikkek, valamint Debrecen is, melylyel valami tizenkét cikk áll kapcsolatban. Melegen ajánljuk az igazán népszerűén, a magyar közönség igényeit teljesen számba vevő vállalat óta közönség pártfogásába. Összesen 40 füzetből fog állani, melyek két hetenként jelennek meg ; egy füzet ára 30 kr. A legcélszerűbb 10 füzetenkint á 3 ft előfizetni, mely összeg az Athenaeum kiadóhivatalába Budapestre küldendő. Különben kapható minden könyvkereskedésben is. A »Vasárnapi Dj8ág« január hó io-iki száma a következő tartalommal jelent meg: „Dr. Lumniczer Sándor.* (Arcképpel, fénykép után metszette Morelli Gusztáv.) — „Elsirattuk már, eltemették.* Költemény Pap Kátmántól. — „Az 1892-iki nagy háború.* (Képekkel: 1. Török torpedóhajók a Boszporusban. 2. Oroszok partraszállása Várnánál. 3. Rendkívüli jelenet a Place de la Concorde-on Párisban. 4. Első összeütközés orosz és német csapatok közt.) — „Dal.* Költemény Endrödi Sándortól. — „Az ördög hídja«.« Irta Rhangabé Rhizos Sándor, a közelebb elhunyt görög iró. — „I. Napoleon és kora.« (Képekkel: 1. A kis herceg vonakodott kocsiba ülni. 2. Napoleon aláírja a lemondási okmányt.) — „A Kisfaludy-társaság közülése. * (Képpel. Ellinger Ede pillanatnyi fényképe ntán.) — »Rhangabé R. Sándor* (Arcképpel.) Bállá Mi/íálytól — „Választási áldomás* (Képpel: Budapest II. kerülete választóinak lakomája a budai lövölde termében, Kimnach László rajza.) — „Az oroszországi éhínség,* (Képpel: A parasztok leszedik a szalmát a háztetőről barmaiknak.) A „Vasárnapi újság* előfizetése negyedévre 2 ft, »Politkai Ujdonságok*-kal együtt 3 ft. — Ugyancsak a Franklin-Társulat kiadóhivatalában (Budapest, egyetem-utca 4. sz.) megrendelhető a »Képes Néplap* legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre I ft 20 kr. A «Képes Családi Lapok* legutóbbi száma rendkívül érdekes és dús tartalommal jelent meg. Tolnay Lajos »Az ifjúkor regénye« és Bába Pál „Császári gaztettek« cimü regét nyei folytatást nyernek e számban, mig Tutsek Anna ismert irónpk »Hét év múlva« címmel elbeszélést és Telepi „Há- meg van ? címmel a képviselőjelöltek világából humoreszket kezd meg jóizü humorral és megkapó vonásokkal. — E számban van Herczeg Ferenc „Olga* cimü elbeszélése is, melyet nevezett a Petőfi-társaság nagygyűlésén székfoglalóul olvasott fel. Egy tudományos csevegés »Harc a semmi ellen« címmel és egy egészségügyi cikk „Valami az álmokról« címmel bővítik még a „Képes Családi Lapok« e számát, melybe még Inczédy László nehány dalt és Meteor költeményt irt,— Mint tehát t. olvasóink ezekből meggyőződhettek a „Képes Családi Lapok* oly tartalomdús, hogy csak legmelegebben ajánlhatjuk figyelmükbe. Előfizető ára : Egész évre 6 ft, félévre 3 ft, negyedévre 1 ft 50 kr., kiadóhivatal Budapest, V. Nagy-korona utca 20. szám. A január hó t. óta megjelent számok kaphatók még a kiadóhivatalban. Mutatványszámok kívánatra ingyen. Egyesületi élet. Számadás.*) A Király-Helmeczen e hó i-ső napján, az az ottani tűzoltó egyesület javára rendezett hangverseny alkalmával jövedelemképen befolyt 1. Belépőjegyekből. . . 116 ft 2, Felülfizetésböl ... 26 ft összesen 142 ft 50 kr. A kiadás tett 105 ft 88 krt, maradt tehát tiszta jövedelem 36 ft 62 kr, mely a kir.-helmeci tűzoltó egyesület főparancsnokának átadatott. Felülfizetek : Guttman Mór 5 ftot, Bencsik István 3 ftot, Meczner Béla 3 ltot, Miklós Béla 3 ftot Guttman Dezső, Somogyi Bertalan, 2—2 ftot, Kovács Pál, Besenyey László, Mizsák István, Adler Sándor, Pilisy Nándar, Diószeghy Pál, özv. Pauliczky Lászlóné, Marossy Antal dr., Dobó Bertalan 1 — 1 ftot és Voronyák Lajos 50 krt. Fogaddják a felülfizetők a jótékony cél érdekében a rendezőség köszönetét. a rendezőség nevében : Dobé Bertalan pénztáros. Nyilvános számadás és köszönetnyilvánítás. »Az általános munkás betegsegélyző és rok‘ kant pénztár s -a.-ujhelyi előhelye« vigalmi bizottsága által az 1892. február 6-án tartott táncest bevétel és kiadásáról szóló számadása. Bevétel: Belépő dijakból .... 234 ft — kr. Felülfizetésekböl .... 33 ft 50 kr. összesen 267 ft 50 kr. Kiadás: A táncest rendezésénél . 157 ft 50 kr. Marad tiszta jövedelem 110 ft — kr. Felülfizettek: Rosenberg Bernát dr. 5 ft, Abonyi D. Mór 5 ft, Wihs Keresztély 2 ft, Nagy Lajos Béla 2 ft, Nagy Sándor 1 ft, Bérezik Nán- dór 1 ft, Frisch H 2 ft, Krikbaum Gyula 1 ft, Jakobovics Mór 1 ft, Kruppa István 1 ft, Kubóf- csik András (Késmárk) 1 ft, Teitelbaum Vilmos 1 ft, Molnár József 5 ft, Frommer Mór 1 ft, Frisch Herei 1 ft, Tóni 2 ft, Csorba György 50 kr, Páczelt Lajos 50 kr, Hizsnyik J-né 50 kr. Midőn ezen összegeket nyilvánosan kimutatjuk, hálás köszönetünket fejezzük ki azoknak, kik a táncest erkölcsi és anyagi sikeréhez hozzájárulni kegyeskedtek. A rendezőség nevében : Leroh Jakab, Klein Lipót, Nagy Kiimán, pénztáros. jegyző. elnök. Nyilvános nyugtázás. XXL kimutatás. A főgimnázium építkezési költségeinek fedezésére a múlt héten következő befizetések eszközöltettek : Adriányi Cyuláné 3 ft, Hlavathy János 10 ft, Szepessy Arnold dr 30 ft, Stich Lajosné 5 ft. Összesen 48 ft. Az I—XXI. kimutatás főösszege : 6351 ft. 30 kr. A kegyes adományozók fogaddják hálás köszönetünket. S.-A.-Ujhely, 1892. febr. 20-án. Pataky Miklós, Ujfalussy Endre, v. jegyző. főbíró. *) Múlt számunkról lekésett. 8lirk. HUMOR. Kedélyes halott. Vig csempész-históriát mesélnek az orosz határvidékről. Három csempész e napokban teát és madártollakat akart a határon átcsempészni. Már csak pár száz lépésnyire voltak a határtól, mikor egy finánccal találkoztak, ki közéjük is lőtt. Két csempész elszaladt, a harmadik hanyatt vágódott s mozdulatlanul maradt a földön. A finánc oda rohant s holtnak hívén a csempészt, betakarta kabátjával és visszasietett társaihoz, hogy fellár- máza őket, — de mire visszatért, a hallottnak hült helyét találta, sőt a halottal együtt kabátja is eltűnt. Ml a csoda ? Hittanár (egy tanulóhoz): Mi a csoda ? Tanuló: Nem tudom. Hittanáv. Ha te éjfél tájban az égen a napot feljönni látnád, mit szólnál, hogy mi az ? Tanuló : Hogy a hold. A maga szempontjából. Tanító : No itt van egy másik példabeszéd : »Ki korán kel, aranyat lel.« — Ugyan ki tudná közületek megmondani, hogy kell ezt érteni ? Általános csend. A tanító noszogatására végre, felugrik egy buksi fejű fiú és élénken mondja: En tudom, tanító ur 1 Tanító (nagy várakozással 1) No hát ugyan hogy kell érteni f Nebuló: Hát aki korán kell: hamarább kap früs tököt 1