Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1892-02-07 / 6. szám

viszonyok miatt ajánlható nem volna, hasson oda, hogy a községekben a községi önkormányzat alap­ján keletkezzenek ily szabályrendeletek. Részemről az ily szabályrendeletek megerő­sítését nemcsak akadályozni nem fogom, hanem a lehetőségig elő fogom mozdítani azok létre jövetelét. Az eként keletkező szabályrendeletek, vagy szabad társulás alapján az egyes érdekkörök kö­zösen, esetleg községi szükséglet gyanánt szerez- ( hetik meg a szőlőterület arányban a fenti számí­tás szerint szükséges mennyiségű permetező, s azokat az egyes szőlőbirtokosoknak megfelelő idejű használatra ingyen, vagy mérsékelt dij sze­dés ellenében átengedhetik vagy kölcsön adhatják. Hasonló alapon megszerezhető és megfelelő mennyiségben készletben tartható a védekezéshez szükséges anyag is, u. m. a rézgálic és az égé- ' tett mész, vagy szóda. Felhívom ennélfogva a vármegye közönsé­gét, hogy ez értelemben intézkedvén, illetőleg a jelzett irányban a községekre hatván, haladék nélkül tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a védekezési időszak élérkezése (május hó kezdete) az egyes községeket készületlenül ne találja. £ végett addig is, mig a vármegye, vagy az egyes községek által létesítendő szabályrende- i letek megalkottatnának, szólítsa fel azonnal a vár- j megye területén szölőmiveléssel foglalkozó összes községeket, hogy legkésőbben február hó 15 ig az | alispánnak jelentsék be, hogy a jelzett alapon és ] célra készpénzfizetésért való átvétel mellett hány permetező készüléket és mennyi rézgélicot s e- I setleg szódát rendelnek meg. Az ekként beérkező bejelentésekből készítsen | egy tömegesitett kimutatást a járásokinti szükség­letről, s terjessze azt fel legkésőbben február hó 20-ig, hogy a szükséges védekezési szereknek és készülékeknek ideje korán való beszerzése és a védekezési időszak elérkezte előtt a megye szék­helyére, esetleg közvetlenül a járási székhelyekre, megküldése iránt intézkedhessen!. Budapest, 1892. január hó 9-én. Bethlen, s. k. Hirdetmény. Felhivatnak azon méntulajdonosok, kiknek birtokában legalább is négy jó származású, erős csontu, szabályos testalkatú, egy éves méncsikó van, s azokat az államnak eladni kívánják, hogy ebbeli szándékukat, a helynek ahol csikók állanak, valamint a csikók származássának, magasságának, színének és árának pontos megjelölésével a föld- mivelésügyi m. kir. ministériumhoz benyújtandó s 50 kros bélyeggel ellátott írásbeli nyilatkozatban legkésőbb február hó io ig bejelenteni szívesked­jenek, mivel az ezen határidőn túl érkező bejelen­tések figyelembe vétetni nem fognak. Budapest, 1892. január hó 8-án. Földmivelésügyi m. kir. ministérium. Nyilt-tér *) A király-helmeci választó kerületben ez évben felmerült zavargásoknak és egy kis töie- dékü ellenpárt mozgalmának értelmi szerzőjeként engemet alólirottat gyanúsít s mond lenni néhány *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk. bősz s becsületemen rágódni akaró választó. Mi ként a választási elnök urak előtt a szavazási helyiségekben jan. 28-án nyilatkoztam, úgy jelen­leg itt is ünnepélyesen mondom, hogy én semmi befolyást nem gyakoro’tam azon kis töredékü ellenpártra, őket nemcsak nem izgattam, de sőt lebeszélni iparkodtam mozgalm tikról, midőn en­gemet jan. 26 án egész napon át 6 község elöl­járói s meghttalmizottjai a képviselőjelöltség el fogadására kértek, Ünnepélyesen aljas, roszakaratu rágalmam­nak nyilvánítom tehát azt, ki engemet ama moz­galom kezdeményezőjének, értelmi szerzőjének, avagy csak izgatójának mond, avagy csak gya nusit. Kelt Kirdy-Htlmecin, 1892. febr. 5. Somogyi Gerö, kir.-helmeci plébános. szerkesztő postája,. M. M. urnák — Velejte. A küldemény visszautasításáról sam a szerkesztőségnek, sem a kiadóhivatalnk nincs tudomása. Valösziniileg akaratlanul történt a postahivatalnál. Mentsen ki bennünket az illető helyen. Temetéskor H ozzá — annyira gyengék, hogy nem bírják el a betüfestéket. Kérdés és felelet. A feldolgozott eszme homályos maga a kidolgozás pedig döcögős. Ütemes versekben kettő az, ami a verset versé teszi : hibátlan ütem és a tiszta rim. Próbálkozzék meg mással, ezt nem használhatjuk. Felelős szerkesztő : IDCOSra-Ó O-TT. GÉZA, Főmunkatárs : KAP AS AURÉL. Kiadótulajdonos : ÖZV. BOEUTH ELEMÉRNÉ. 54/1892. végr. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. I02. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a s.-a .újhelyi kir. törvényszék 11440/91. számú végzésével Róth József felpe­res részére Altman Móricz alperes ellen 290 ft s jár. "ere­jéig elrendelt bizt. végrehajtás folytán nevezett alperestől S.-a.- Ujhelyben 189t. évi dec. hóban lefoglalt s 317 frtra becsült ingóságokra a s.-a.-újhelyi kir. járásbíróság 60/92 sz. kiküldő végzése folytán az árverés elrendeltetvén, annak a helyszínén, vagyis S.-a.-Ujhelyben alperes boltjában leendő megtartására határidőül 1892. évi február hó 11-ik napjának délntáni 2 Órája tűzetik ki, a mikor biróilag lefoglalt bolti czikkek s egyéb különféle ingóságok az 1881. 50. t. ez. 107. 108. §§-ai szerint a legtöbbet ígérőnek készpénz fizetés mellett szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Felhivatnak egyúttal mindazok, a kik a lefoglalt tár­gyakra elsőbbséggel bírnak, miszerint elsőbbségi igényeiket az árverés megkezdése előtt szóval vagy írásban alulirt végrehaj­tónál, az 1881. 60. t. ez. in. ij-a értelmében a különbeni kö­vetkezmények terhe alatt bejelenteni el ne mulasszák. Kelt S.-a.-Ujhely, 1892. évi jan. hó 31-ik napján. Pál Lajos, kir. bir. végrehajtó. I43. Számhoz/1892. Pályázati hirdetmény. A bodrogközi Tiszaszabályozó társulat­nál szükséges telefon-oszlopok beszerzésére és szállítására ezennel pályázat hirdettetik. A legjobb minőségű és kérgétől letisz titott egyenes tölgyfa-oszlopok f. évi május hó ig=ig a perbenyiki és szomotori vasúti állomáson adandók át. A perbenyiki állomásra szállítandó 200 darab oszlop hosszúsága felerészben 7-5 méter, felerészben 6.5 méter, felső átmérő­jük legalább 0*12 m. A szomotori állomásra szállítandó 220 darab oszlop hosszúsága 6.5 m., felső át­mérője legalább C12 m. Felhivatnak mindazon megbízható fa­kereskedők, akik ezen szállításra vállalkozni szándékoznak, hogy ajánlataikat folyó hó 20 ig a társulati főmérnöki hivatalnál Per- benyiken benyújtsák. Perbenyik, 1892. évi február hó i-én. (A bodrogközi tiszaszabályozó társulat főmérnöki hivatala. Hires pataki tégla és fe­délcserép legolcsóbb bevá­sárlási forrás helyben és bárhová szállítva bármely mennyiségben csak Niesner Ferencz sárospataki tégla­gyár bérlő és kádár mester­nél kapható. Ezen rég jónak bizonyult bedörzsölést CSÚZ, kÖSZVény, tagszaggatás stb. ellen legjob­ban ajánlhatjuk a t. ez. közönség figyelmébe. Egy üvég ára 40 és 70 kr. és a legtöbb gyógy­szertárban kapható. Csak Horgonynyal valódi! P. 389­1892. szám Hirdetmény. A Tót-Kajnya községben gyakorolt ital­mérési jogáért megállapított kártalanítási összegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazságügyminiszteri rendelet 9. és 10 §§-aihoz képest az egyezség meg­kísérlésére s az igények tárgyalására ha­táridőül 1892. évi február hó 25-ének d. e. 9 órája a kir. törvényszéknél Major István kir. törvényszéki biró hivatal szobájába ki- tüzetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai, még pedig azok is, akiknek az idéző végzés külön nem kézbesittetik, figyelmez. tetéssel az elmaradásnak az idézett rende­letben megállapított következményeire, ezennel idéztetnek. S.-a.-Ujhelyben, a kir. törvényszéknél, 1892. évi január hó 22-én. Seyfried József, Finkey Pál, e luök. jegyző. Tk. 4698. sz. 1891. Árverési hirdetményi kivonat. A homonnai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Guttman Rézi végrehajtatónak Neuman Naftali végrehajtást szenvedő elleni 450 frt tőkekövetelés és járulékai iránti végrehaitási ügyében a sátoralja-ujhelyi kir. tör­vényszék (a sztropkói kir. járásbíróság) területén levő, Sztropkó város határában fekvő, a sztropkói 81. számú telekjkönyvben foglalt cur. zsellérségnek */s-ad részben Neuman Naftali végre­hajtást szenvedettet, 2/s-ad részben Szolenszky Györgyöt, 2/s-ad részben Szolenszky Istvánt, 2/s-ad részben Borkos Moskőt és V8-ad részben Berger Szura, férj. Stern Lövinét, Berger Meichlahot, Berger Áront, Berger Rachel, férj. Czimet Haimnét és Berger Izraelt illető és a végrehajtási törvény 156. §-a alap­ján egészben árverés alá bocsátandó, földhaszonélvezeti és felül- épitményi jutalékra 74 frt 50 krban az árverést elrendelte, és hogy a fennebb megjelölt .ingatlanok az 1892. évi Ulárczins llú 8-ik napján d. e. 9 órakor Sztropkó községházánál megtar­tandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fog Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlanok becs­árának 0%-át készpénzben, vagy az 1881 -ik évi LX. törvény­cikk 42-ik §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó í-én 3333. szám a. kelt igazságugymin. ren­delet 8-ik ij-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmé­ben a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről ki­állított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Homonnán, a kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóságnál, 1891. évi december hó 11-ik napján. LellOfzky, kir. aljbiró.

Next

/
Thumbnails
Contents