Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-06-19 / 25. szám
Sátoralj a-Ujhely, 1892. junins 19 25. sz. Huszonhármatok évfolyam. ILÖriZITÍS Ás. Égő» évre 6 írt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek oiftk ismert kezektől ÍO' \ gadUtnak el. lóiintoi nem »d»tn» vissz». Egyes szám ár» 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijj» 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. meqjeleltie: 2IBDETÉD DU j hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Beemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetmé- i nyékért térmérték szerint minden %3 centiméter i ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél j kedvezmény nynjtátik. Hirdetései a „Zemplén“ I nyomdába küldendők. Elmélkedések a koronázás jubileoma után. (Két cikkely.) I. Kárpátoktól Adriáig hangzott a nemzet örömrivalgása a legelső magyar ember, a koronás király és e dicső múltú nemzet ezüstlakadalma ünnepén. Ez az őszinte nemzeti örömkitörés, mint megáradt folyam hömpölygött feltar- tóztatlanul a hon határán túl, hogy hirdesse a kontinensen élő népek s nemzeteknek egy szabad nemzet, a magyar nép örömét, melynél a szent frigy megújítása ezred évekre biztosító a nemzeti önállóságot, — hogy hallják meg az irántunk rokonszenves s ellenséges érzülettel viselkedő nemzetek és koronás fők egyiránt a magyar nemzet nagyságát, — hogy tanulják tisztelni a hős király bőlcseségét, csodálni a nemzet ragaszkodását és odaadó szeretetét a legelső magyar ember, a koronás király iránt. Nagy napok, nagy események, nagy hatású mozzanatok ezek egy nemz;t történetében. S majdan fénylő s kitörölhetetlen betűk örökítik ezt meg a történelem lapjain, melyek kalauzolása mellett a következő nemzedék, folyton maga előtt látva a vezérfonalat, a honszerelem tündöklő csillagát, okulva az ősök példáján, erős hittel a nemzeti nagyság iránt, kitartással a tettek mezején, nemes tűzzel folytathatja a nagy munkát, a hazának nagyobbá és hatalmasabbá fejlesztését. Oh, mert nagy és hatalmas volt e nemzet egykoron! E nagyságát, fényét s hatalmát megtartó mindaddig, mig erejében megfogyva, de meg nem törve egészen, a nehéz idők ködében szárnyaszegetten tétlenségre lön kárhoztatva. Ha néha-néha villant is fel olykor egy fénycsik a nemzet egén, elborult az azonnal, mielőtt annak fényénél a félbehagyott nagy nemzeti munkát folytatni lehetett volna. Századok suhantak el igy a nemzet felett. E századok vasgyürübe szoriták a szabadságért lángoló sziveket. Elvérzettek azok ezrenként a honért, ha az erőszak vas béklyóiból kibontakozva nemzeti létért önvédelmi harcra kelének. E sötét idők után, mert jönni kellett egy jobb kornak, jött s felderült a nemzet egén a szabadság hajnala, melyen az ezer- nyolc-száznegyvenyolc, a nemzeti ébredés s ujjászületési éve, vérpiros betűkkel van a történelem lapján följegyezve. Ez ébredés után nyomban következett nemzeti gyászról a fátyolt az ezernyo-lcszázhatvanhét lebbenté fel, midőn a fejedelem és nemzet, feledve a múltak sérelmeit, eljegyzék egymást egymásnak, hogy karöltve boldogítsák azt az édes, azt a kedves édes anyát, a drága, szép magyar hazát. Huszonöt éves ünnepét ünnepié a nemzet e szent frigynek. Huszonöt éve annak, hogy a magyar alkotmánynak oszlopa a király. Ha visszatekintünk a huszonöt évi időre, ha összehasonlítjuk azt az előző sötét időkkel, lehetetlen, hogy nemzeti nagyságunk és erőnk tudatában az óriás léptekkel előre törő nemzet jövő sorsa felett kétségesked- jünk még. Hazánk előrehaladt kultúrája, közvagyonosodása s hatalmi súlyánál fogva helyet követel magának a már régi műveltséggel dicsekvő nemzetek sorában; ezeknél fogva örök időkre biztosítva van nemzeti önállóságunk s függetlenségünk egyiránt. Szép és sokat érő szavak ezek szemben a külfölddel, szemben azokkal, a kik a dolgok mélyére nem tekintenek, a kiknél TÁftOA, JDa.1 ás szerelem. Szeretek szeretni Szeretek örökké, Forró szerelemmel, Dalolok szüntelen, Szeretek dalolni Dalaim égőkké Égő érzelemmel. Teszi a szerelem. S csak akkor szün dalom, Akkor múl szerelmem : Ha majd a sirhalom Virága föd engem. Juhász liánzló. Bécstől — Párisig. A ^Zemplén* eredeti tárcája. Pár Is, Jun. 8. Elhagytam Magyarországot. Eljöttem ide nyugatra, a civilizáció középpontjába, hogy már Münchenben megkezdett tanulmányaimat itten fejezzem be. Útleírásomat Bécsből kiindulva kezdem, mert Bécset úgyszólván mindenki ösmeri. Bécsből az esti express vonattal a Westbahn- hofból indultam el. Ez a vonat direkt megyen egészen a francia határig, itten azonban át kell szállani a francia vonatra, egyedül csak az orient- express megy direkt, kocsiváltás nélkül, Párisba. De kezdjük a hol elhagytuk. Isszonyu gyorsasággal robog a vonat a holdvilágos éjszakán. Behúzódom a kupéba s lefekszem. A vonat rohan tovább őrületesen, alig állva meg egy-egy nagyobb állomáson egy percre, nem annyira az utasok kedvéért, mint inkább azért, hogy a kerekeket megvizsgálják. Reggel jókor, még négy óra sincsen, én már a kupé ablakán képződött jeget igyekeztem leheletemmel felolvasztani, hogy a tájat kivehessem. Az bizony nem kis újság, mikor az ember szép tavaszi időben alszik el és jégvirágos ablakra ébred. Az egész vidék hóval boritva, mintha csak decemberben volnánk. Imitt-amott előbujnak a havasok a reggeli ködből, de ez még nagyon egyhangú kép. Nézzük az előtért. Minden hóval fedve. Kis falvak vonulnak el tekintetünk előtt. Mindinkább világosabb lesz. Most egy sziklaszorosban halad a vonat. Egyszerre sötét van, bent vagyunk az alagutban. Ezen nehány perc alatt keresztül nyargalván egészen más vidék van előttünk. Mindnyájan, kik a kupé folyosóján vagyunk, akaratla nul is felkiáltunk a meglepetéstől. A távolban tiszta kék ég, alatta örökhóval borított csúcsok, izzó vörös, majd narancssárga színben, mig lejebb teljesen kék köd födi a többit. Ez a két nagy kontraszt hihetetlen erős : s ha nem a természetben, de festett képen látná, el sem hinné a laikus, hogy ilyen is lehetséges, de ime itten a természetben csodálva élvezzük a felséges panorámát. Kilenckor értem be Insbrukba. Nagyon csinos város, legalább a vonatról nézve olyannak tűnt fel, a fekvése is gyönyörű. Nehány percnyi pihenés után vonatunk ismét megkezdé őrületes futását, mert hiszen még estig túl akar lenni az Alpokon. Délre járván az idő, az étkező kocsi szolgája jelentette, hogy az ebéd készen van. Átmentünk tehát az étkezőbe, utitársaimmal, két franciával. Az egyik Bécsből, a másik Konstantinápolyból utazott Mai számunkhoz fél ív melléklet van a csillogó külszin elegendő, hogy elvakuljanak attól, amit a máz mutat csupán Mind- azáltal tagadhatatlan, hogy nemzeti kultúránk, ez a mi édes, de mégis mostohán gondozott gyermekünk, a lefolyt huszonöt év alatt oly nagy haladást tett, a melyet ámulva csodál a müveit világ. Örvend ennek minnen jó hazafi. Örvendünk mi is. De hiszen van-e oly fia e hazának, ki szívből ne örvendene a nemzeti nagyság eme legfontosabb tényezőjének, a nemzeti kultúra emelkedésének! Az 1868. országgyűlés gondoskodott is arról, hogy a nemzet el ne veszszen tudomány nélkül. Megalkotó a népoktatás törvényét, amely óta állam és felekezet, magánosok és társulatok versenyre kélve egymással, igyekeznek e törvény intenciójának eleget tenni, a nemzeti műveltség fejlesztésével a hazát szolgálni. Az állam, mert hát csillogni szerető nemzet vagyunk, legédesebb gyermekének a felsőbb tanintézeteket választá, ezeket árasztó el javaival s igyekezék magas színvonalra emelni azokat. E tekintetben, igaz, nagy eredményekkel dicsekedhetünk s az elért eredmény méltó is a huszonöt éves nemzeti ünnepséghez. A többi alsóbbrendű tanintézeteink azonban nagyon silányul tápláltattak. Az állam abból a rendelkezése alatt álló maradványból, mely a sok helyen pazar fénynyel berendezett felsőbb intézetektől megmaradt, évről-évre juttatott a népoktatásnak is valamit. Ezek a helyek eddigelé túlnyomóan a nemzetiségi pozíciók valának, a melyeken a kor követelményeinek megfelelő állami népiskoláink végzik missiói hivatásukat. A népoktatás ügyét szolgáló és a Párisba. Amelyik Bécsből jött, már idősebb ember, valami 40 éves, a másik velem egy idős lehetett. Az étkezőben szerencsénkre még van egy üres asztal. Rögtön el is foglaltuk. Az ebéd ellen nem volt kifogásunk, mert nagyon jó volt és francia konyha szerint készítve; csak az ára volt kissé borsos. Maga az ebéd 6 frank, egy kis üveg bor hozzá 2 frank, egy konyak 1 frank. Igaz, hogy kissé borsos de minden jó, finom és pompás. A jónak pedig mindenütt meg kell adni az árát. Ebéd alatt mentünk át egy nagy alaguton ; 18 percig tartott, mig átgurultunk a kupéban égő lámpák világánál. Kijutva az alagútból, gyönyörű vidék tárult fel előttünk. Hóval fedett, vakító fényű csúcsok, egész közel gyönyörű fenyvesek. Megint sziklaszorosban rohan a vonat. Ha kinéz az ember, a feje felett lógnak az óriási szikladarabok, melyek közül csak egy is ha lezuhanna, a vonatot izzé-porrá zúzná. A vidék tehát nagyon változatos és felséges, de a természet e csodáját tollal csak nagyon halványan lehet vázolni. Előttem a vierwaldstädti tavak egyike. A vonat egészen a partján megyen végig. Láttam a 7V//-kápolnát is. Estefelé megpillantottam a zürichi tavat a távolban, s rövid idő alatt beértünk Zürichbe. A várost egészen jól látni a vasútról. Nem nagy, de csinos város és szép a vidéke, nagy tava gyönyörű. Innen, vagy 15 percnyi szünet után, tovább megy a vonat, s én is vele. Úgy volt, hogy itten kiszállok egy napra, de már Páris után annyira vágyódtam, hogy nem voltam képes a maradásra. Este 10 órakor voltunk Baselban. Itten egy óráig időztünk, félti zenkettő után elértük a határt.
