Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1892-05-29 / 22. szám

Zemplén-vármegye tisztikarát, vele együtt a vármegyét és a nagy közönséget is érzékeny veszteség érte.

Vékey Gedeon, tiszti főügyész, f. hó 25-éré viradólag egészen váratlanul elhunyt.

A tisztikar valóságos büszkeségét, a vármegye egyik nagyhírű funkcionáriusát, a nagyközönség az ő jóságos és szeretett »Gida bácsi«-ját gyászolja az elköltözöttben — és a Vékey-család nagy szívfájdalmában mindenki igaz részvéttel osztozik.

Szinte hihetetlennek tetszett, mikor szárnyalni kezdett a hir, hogy meghalt. — Hiszen még a halála előtt való napon is láttuk, amint napsütés időben üdülő sétáját végezte és amint az emberek- tisztelettel-emelték meg előtte kalapjaikat; hiszen hallottuk, amint beszélte nagy bizodalommal, hogy veszendőbe ment testi erőinek visszanyerése végett Gleichenberg gyógyiratos fürdőjébe készül; hiszen örömmel hittük el neki, mikor mondogatta, bár halálsáppadt arca az ellenkezőt látszott bizonyítani, hogy teljes felgyógyulásáról meg van győződve. — Még a halála előtt való estén is 11 ig dolgozgatott íróasztala mellett, honnan a nyugalom megállításával tért ágyába. Éjfél után két óráig jóizüt aludott; akkor megrohanták a köhögés fúriái, s újabb meg újabb támadással kimerítették testi erejét. Tudta, érezte már akkor, hogy percei meg vannak számlálva. Berta leányát, ki ágya mellett siránkozott, önmaga készítette elő a kikerülhetetlen katasztrófához. Chyzer Kornél dr. vármegyei főorvossal, ki reggeli 1/i^-kor érkezett látogatására, már úgy beszélgetett, mint az örökre búcsúzó barát jó barátjával. — Mire az orvosi rendelmény megkérkezett: jó Gida bátyánk halott volt. Csendesen, fájdalom nélkül múlt ki. Örök álomra szenderült. . . .

Es pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Nem egy emberérték veszett el benne. Óriási törvény- és jogszabály-tudás temetkezett vele a sírba. Egy második Verboczy volt 1 Fejtörés nélkül citálta minden ügyesetnek a maga legtüzetesebb paragrafusait. Éles látása rögtön megtalálta a kiutat az összekuszált ügyek labirintusában.

Hatalmas logikája, gyors Ítélőképessége, finom dialektikája, dúsan kamatozó erők voltak egyéniségében.

Tudásának határozottsága, meggyőződésének tántoríthatatlansága, szakismereteinek gazdagsága, jogi véleményének kiforrottsága, jellemének hajlíthatatlansága, önérzetének nemessége: auktoritássá érdemesítette az auktoritások társaságában. — Közgyűlések, szaktanácskozások alkalmával szeretett sokszor és sokat beszélni, de mindig okosan, mondhatnám bölcsen beszélt és soha sem sértőleg. Ha azonban szólásra provokálták, vagy éppen ellenkezésekkel feltüzelték: akkor, mint egy meny- dörgető Jupiter, szinte félelmetes vehemenciával szórta szelleme a gúny szikráit, s a legerősebb prókátorra is rápirította a »táblabíró ur«bélyegét.

Amilyen pazar volt a szólásban, olyan betűfukar is az írásban. Tiszti főügyészi véleményei, mindmegannyi csalhatatlan recipéi egy egy beteges állapotnak, csak pár sorból állottak. A használati, rendszerint hosszú (de sohasem felesleges) útasitást mindig élőszóval szerette előadni

Minttiszti főügyész maga a megtestesült jog és igazság volt. Csak egy könyvet ösmert el a

Sz. koronánk legelső bujdosását emlitik évlapjaink Imre király halála után, mikor az özvegy királyné neveletlen fiát 111. Lászlód és a sz. koronát Leopold ausztriai herceghez vitte, ki haddal akarta a magyar trónra ültetni a királyi árvát, de ennek kevéssel utóbb bekövetkezvén halála, Leopold a koronát visszaküldő Endrének.

Kevéssel azután megtörtént a gyászemlékü tatárpusztitás. Hol volt azon vészterhes idő alatt sz. koronánk elrejtve? Nem volt-e az az esztergami erősségben, vagy Székesfehérvárott, vagy a sz. mártoni klastrombán, mely helyeket a tatárok be nem vehették, megőrizve?

Változatosabbak a vegyes házakból származott királyok alatt sz. koronának eseményei. III. Endrének, az Árpádhoz utolsó fiivadékának halála után polgárháború tört ki a királyválasztás miatt. Az öreg Venczel cseh király, fiát Venczel magyar királyt a koronával együtt Prágába vitte. Venczel róla lemondván, azt Ottó bajor hercegnek, IV. Béla unokájának, adta át. Ottó, a magyar trónt elfoglalandó, hogy Rudolf ausztriai herceg leseit kikerülhesse, Ausztrián keresztül kalmárnak átöltözködve hozta tokban a koronát, de Fischa- mendhez érve, midőn hajóra készült szállni, észrevette, hogy a drága féltett kincs el lön vesztve ; az utón tehát, melyen jött, visszaküldé egy kísérőjét, ki a koronát tokostul egy pocsolyában ! csakugyan megtalálta. Otto már mint megkoro- j názott király, az országban körutazást tartván a J koronát mindenüvé magával vitte, — Erdély-be j is hol Apor László vajda Ottó t elfogván, a királyt és koronát Gyulafejérvárott őriztette. Apor csak . 3 év múlva 1310-ki jül. i-én, mikor Ottó börtöné- j bői külföldre menekült, adta vissza a koronát Rókönyvek-könyvének: a törvényt, mely szent és sérthetetlen is lévén, annak parancsolatait mindmaga megtartotta, mind másokkal megtartatni kívánta.

Mint embert sokan szenvtelen természetűnek tartották; pedig nem volt az, hanem éppen úgy megválogatta barátait, mint amennyire nem volt válogatós, kivált még min' gercselyi nábob, ha segedelemért fordultak hozzá, felebarátaiban.

A babér-koszorút, melyet tlsztviselötársai tettek koporsójára, a szeretet nyújtotta, az a kollegiális jó érzés, mely erősebb mint a halál, mert nem szakad vége a temetéssel.

És nem szakad meg a temetéssel emlékezete sem. Kegyelettel, becsüléssel szivünkbe zárjuk mindnyájan, kik, ismertük őt: jó Gida bátyának emlékét.

Ha emlékkövet állítanak majd sírjához, rá. véshetik :

Csak porrészei nyugosznak itt; szelleme munkál a jogszolgáltatásban.

*

Temetése tegnapelőtt d. u. S.-A. Ujhely és vidéke intelligenciájának általános érdeklődése közt ment végbe.

A vármegye tisztikara a székháznál felgyülekezvén, főispán Öméltósága és az alispán vezetése alatt d. u. 3/43 kor vonult ki a végső tisztesség megadására. Ä menet élén disz-formaruhába'öltözött vármegyei huszárok és őrhajduk haladtak kettős rendekben. — Ök, a boldogultnak szerető tiszttársai, voltak az elsők, kik a koszorúkkal borított díszes koporsó körül sorakoztak. Mikor gyülekezőt harangoztak, d. u. 3 órakor, minden irányból odaözönlott a legintelligensebb közönség. Ott láttuk az újhelyi társas élet föembereit, ezek so raiban a közhatóságok és hivatalok tagjait, úgy szintén az 1848/49-iki bajtársak testületét hősi jelvényük-, most gyászszal bevont zászlajuk alatt; továbbá a kir. törvényszék, járásbíróság és az ügyvédői kar képviseletét igen szép számban.

Kevéssel 3 óra után érkezett meg a halottas házhoz nt fejes István ev. ref. lelkész az egyházi énekkar kíséretében ; mire elkezdődött a legszomo- rubb szertartás az énekkar gyászdalával, — melynek elhangzása után az egyháznak ihletett lelkű szolgája, ö maga is mélyen meghatva, mondott keservre hangoló, egyszersmind a vallás erejével megvigasztaló búcsúztatót a szomorú gyülekezet nevében.

Szív nem maradt megindulás nélkül, szem könyezettlenül. A gyászoló család mérhetetlen nagy fájdalmában minden jelenvolt benső részvéttel osztozott.

Kevés hija volt a d. u. 4 órának, mikor tiszttársai gyászkocsira helyezték a drága koporsót. A kar gyászindulót énekelt. Amint a főutcára érkezett a koporsó, szembe találkozott egy népes követséggel. Ä vidéki tiszttársak, közöttük bírósági tagok és körjegyzők is, voltak ezek, kik vasúton jővén, csak most érkezhettek. Sorban állva, a fájdalom némaságaval, kalaplevéve köszöntötték az örökre távozót, méltó büszkeségüket, mint köszöntötték egykor a római hadvezért az ő katonái : »mortituri te salutant.«

A halott nevében, ki már szólani nem bir, mi, kiknek az ő emléke szivünkben lakozik, mon dunk a vidéki kollegáknak és jó társaiknak köszönetét gyöngéd figyelmükért.

*

A temetőben, midőn a gyászoló család még egyszer elbúcsúzott kedvese koporsójától, Matolai

bért Károly nak, ki azután Székesfejérváron a szent koronával is megkoronáztatott.

Lajos, Zsigmond, sőt Albert királyaink alatt is sz. koronánk nyugton volt, hanem az utóbb nevezett halála után elég gondot okozott nemzetünknek. Albert ugyanis Neszmélyben meghalván özvegye, Erzsébet, Ciliéi Ulrikkal egyetértve, a koro nát elsikkasztotta, illetve Visegrádiról ellopatta és csecsemő gyermekét, László t avval Székesfehérváron megkoronáztatta, a szokott esküt Ciliéi Ul- rik tevén le helyette. A koronázás után bujdosnia kellett a királynak, s volt rá eset, mikor Erzsébet anyakirálynénak a szent koronát egy korhadt fűz odvába kellett elrejtenie, később Ausztriába, Frid- rik herceghez vitte a koronát Erzsébet, honnan az csak 24 év múlva mátyás alatt került vissza az országba.

Sopronban, hol akkor három nap volt ke- gyeletes tisztelet tárgyául kitéve sok nép tódult össze az országos kincs megtekintésére, mivel az majd 24 év óta volt az országon kívül. Sopronból Budára vitetvén, »ezerenkéntc úgymond Decsy, »mentenek eleibe térdet fejet hajtottak a koronát vivő szekér előtt és szünetlen hányták magukra a keresztet. A vakok, bénák, sánták, nyavalyások kivitették magukat az utaknak széleire oly hiedelemben lévén hogy ezen angyali koronának csak árnyéka is épekké s egészségesekké fogná őket tenni... A papok szentséges ruhákba felöltözve és lobogó zászlókkal mentenek régen óhajtott drága kincsöknek elfogadására. Azután Visegrádra a felső várba érkezett és letétetett e szent zálog.«

Mátyás halála után a korona, fia Corvin János kezeiben volt, mikor II. Ulászló t választották kiEtele alispán lépett elő s a következő beszéddé^ vett végső búcsút a közélet halottjától:

Tisztelt gyászoló Gyülekezet /

Midőn e koporsóba zárt halottunk felett Önökhöz néhány szót intézni bátorkodom, teszem ezt, mert ő mindenek előtt kortársam volt; és ha ily élemedett korban egy kortársunk e földi életből elköltözik: méltán elmélkedhetünk már saját múlandóságunk felett is, — és mondhatjuk : Isten veled, kortársam, te már kidőltél az élet küzdelméből és nyugoszol, nekem még tovább kell küzdenem, mig én is kidülök.«

De nemcsak kor- de kartársam is volt e halott az ügyvédi pályán, az igazság, a jog szolgálatában éveken át együtt működtünk, a hol, hogy helyét méltóan töltötte be, legnagyobb bizonyítéka a vármegye közönségétől nyert kitünteteése, amelylyel őt holtig viselt tisztségével ismételten egyhangúlag felruházta.

De nem csak kartársam, barátom is volt ő, amit nem csak az ügyvédi, de utóbb a tisztviselői pályán is tanúsított, amelyen engem minden alkalommal és minden körülmények közt híven és és erélyesen támogatott.

És arról sem szabad megfelejtkeznem és hallgatnom, hogy baj társam is volt a szabadságért vívott küzdelemben; mert, habár nem ugyanegy csapatban és táborban, de egy időben mind a ketten küzdöttünk hazánk alkotmányáért, szabadságáért, nemzetünk íenmaradásáért, létéért.

Végre pedig tiszttársam volt e vármegye tiszti karában holta napjáig, viselvén 25 éven át, eleinte a tisztialügyészi, utóbb a főügyészi tisztet, és e téren, mint a vármegye jogi tanácsadója, az igazság, a törvény őre: hivatalát akként tölté be, hogy abban valóságos minta- és példány képül ragyogott.

Isten veled kortársam, — isten veled kartársam, — isten veled hű barátom, — isten veled kitűnő tiszttársam !

Béke hamvaiddal 11 *

A család részéről kiadott szomorú jelentés igy szól: Vékey Oszkár vármegyei alszámvevő és gyermekei, Géza, Elemér és Valéria; Vékey Berta, férje Margitai József dr. kir. pénzügyministeri titkár s gyermekeik Ernő, Ella, Margit, Józsi; Vékey Ilona, férje Somogyi Bertalan ügyvédő s gyermekeik Sári, Berti és Erzsi ; Vékey Anna, férje Pólányi Dezső gyógyszerész, s gyermeke:k Ella és Béla; maguk és rokonaik nevében mélyen megszomorodott szivvel jelentik forrón szeretett édes atyjuk, illetve ipájuk és nagyatyjuk : Putka-helmeczi és vékei Vékey Ciferieon zemplén-vármegyei tiszti főügyésznek folyó évi május hó 25-ikén reggel 3 órakor, életének 67-ik évében történt gyászos elhunytát.

*

Áldás poraira 1

\7"í»i*meg-yoi iigyek.

Csiszár Gábor, vémegyénknek érdemekben megöszült főpénztárosa, hosszabb szabadságra való távozása előtt f. hó 24. 25 és 26-án adta át a vármegyei pénztárban általa kezelt pénzeket és értékeket ideiglenes utódának, a vármegyei pénztár kezelésével is megbízott Klein Tivadar, h.

Folytatás a mellékleten

rálylyá a korona Pécsre menekült, onnan került vissza ismét Visegrádra.

A mohácsi vész után szent koronánkra is gyásznapok derültek. Zápolya János Tokajban, 1 Ferdinánd pedig Pozsonyban királynak választatván, mind a két fél azon buzgólkodott, hogy kezébe keríthesse a koronát 's általa megnyerje a közvéleményt. Perényi, nála lévén a mohácsi vészkor a korona, ezt Zápolya híveinek adta át.

Zápolya halála után özvegye, Izabella, hosszas alkudozások után 1551-ben jul. 19-én Erdélyt és a szent koronát s a koronázáshoz tartozó egyéb ereklyéket, melyek azután Tokajba Seredyhez s innen Bécsbe kü'dettek, 1. Ferdinánd képviselőinek Kolozsváron átadta. Az ország e kincse, hogy birtoklását senki ne tehesse Ferdiníndnak kétessé, kiköltözött ekkor a hazából s később még Becsnél is távolabb Prágába vitetett, honnan utóbb csak rövid időre, Miksa és Rudolf megkoronázta- tásakor, látogatta meg az ősi hazát. 11. Mátyás megkoronáztatásakor 1608-ban mégis Pozsonyba, mint őrizetének ezentúl állandó helyére, bujdo- sásából visszakerült.

Prágában a nemzethez méltó, fényes, ünnepélyes volt átadása.

11. Ferdinánd és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem közt kiütvén a háború, ez amarra nézve oly kedvezőtlenül folyt, hogy Bethlen elfoglalván Pozsonyt, a koronát is őreivel együtt hatalmába kerítette, később pedig Zólyomba küldötte. Besz terczebányán királynak választatott ugyan s e méltóságot el is fogadta, de magát meg nem koronáztatta, hanem roszra fordulván ügyei, a koronát Kassára, innen Ecsedre szállíttatta. Megköttetvén Nikolsburgban a béke, Bethlen a koronát Ferdi-