Zemplén, 1892. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1892-04-17 / 16. szám
Sátorai]a-Ujhely, 1892. április 17 16. sz. Huszonharmadik évfolyam. SLÍmíTÍS Ás. Egész évre 0 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől ÍO' gadtatnak el. Zóilratqi nem adatna vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyilttérton mindeD gar- mondsor dijja 20 kr. I Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉN-VÁRMEGYÉNEK ÉS A ZEMPLÉN-MEGYEI GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS LAPJA. MEGJELENIK HIEDETÉS DÍJ hivatalos hirdetéseknél : MindeD egyes sző ntán 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt áiszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden 15 centiméter ntán 8 kr számittatik. Állandó hirdetéseknél j kedvezmény nynjtatik. Hirdetései a „Zemplén“ nyomdába küldendők. Feltámadunk. A lélek magába száll, leteszi egy percre az elcsüggedés terhét, a szív elfelejti kesergő bánatát s az ajk nem nyílik jajongó panaszra A jelen sötét képei, komor alakjai láthatatlanokká lesznek a jövő reményének vakító dús fényében. A föld porába tiprott kétségbeesés, a gazság sarában fuldokló becsület, a szemétől megfosztott igazság és a ledér feslettség által meghurcolt erkölcs: áhitattal telt szent zsolozsmában emelkednek az egek urához ezen a szent napon, a melyen az embertől született istenfia kilépett a sziklasirból s legyőzte a halált, hogy az üldözött, agyongyötört jó még a sírban se veszítse el azt a hitet, hogy nem győzedelmeskedhetik rajta a rósz/ Áhitattal száll föl az ének: .Feltámadunk! Halleluja!« Igen feltámadunk! Nem üres szó, nem hiú reménység ez, hanem a világ örök törvénye, mely a gondtól terhes küfzdelmek közepette egy szebb jövőnek szolgál zálogául! Vessünk egy pillantást a természetnek nagy könyvébe és vegyük kezünkbe a nemzetek történelmének tanulságokban gazdag lapjait, mindig és mindenütt a feltámadás örök igazsága oszlatja el a tépelődő kétkedés borúját A nagy mindenség örökkévalóságának az újjászületés képezi az alapelvét. Újjászületés nélkül megsemmisülnének az érdemek, újjászületés nélkül nem állhatna ellent a rombolás erejének semmi és senki! És a mi a természetről s a természet elemeiről áll: áll az a népekről, a nemzetekről, az államról, a társadalomról s a családokról is. Egy és ugyanazon törvény alárendeltje valamennyi! Egy és ugyanazon elv uralkodik fölöttük, egy a létfeltételük s ugyanaz a védőbástyájuk, a mentőhorgonyuk. Ha csak egy pillananatra meginogna s meginoghatna bennünk az újjászületés, a feltámadás hite, ki kellene szakítani keb- j lünkből a szivet, hogy ne legyen mivel j érezni; ki kellene venni fejünkből az agy- j velőt, hogy ne legyen mivel gondolkozni, mert a feltámadás igazságába vetett hit nélkül nagyon sokszor az őrület martaléka lenne a nemesen érző szív, s a fenkölten gondolkozó ész! Hasztalan kacag az önzés, hasztalan dühöng az önkény, hasztalan vigyorog az erkölcstelenség: a szabadság, az erény, az j igazság megfeszíthető, de meg nem ölhető. Újjászületik és feltámad! Hasztalan rakják az emberek az elviselhetetlen terheket egymásnak a vállaikra, hasztalan uszítják a társadalmi osztályokat egymásra, hasztalan agyarkodik egyik faj j a másik ellen, — hasztalan rántja ki a tu- i datlanság az ész alul a talajt, hasztalan mossa kezét a butaság pártfogója: a szeretet vallása, az egyenlőség tana, a testvériség elve, az ész s a bölcseség vértanukká lehetnek, de újjászületnek, feltámadnak ! íme, pillantsunk a Krisztus születése j utáni 33-ik évbe vissza ! Mit látnak lelki szemeink ? Magasra emelt fővel, kifeszitett mellel, diadalmas arccal áll Jeruzsálem fényes templomában a szentek szentje előtt a főpap ; győzelemtől ittasan kéjeleg Dávid zsolozsmáinak hanginál a ravasz farizeus ; világot megvető gunynyal néz végig a házak ezrein, palotájának tetejéről, a keleti növények bűvös illatát szíva, Pilátus; buta nyugalom karjai közt édeleg a római érdekek taligása, He- rodes, gondtalanul hullámzik, ünnepi kaftánját mutogatva az utcákon, Izrael népe. Nincs a ki romba döntse Salamon templomát; nincs a ki lerántsa a butitók álarcát; nincs aki jogot követeljen a szegény nép számára ; nincs a ki kötelmeire figyelmeztesse a fejedelmet ; nincs a ki szemére lobbantsa bűneit a társadalomnak ; nincs a ki a templomból még egyszer ki merje korbácsolni a kalmárokat. Jézus, az istenember, ott fekszik a katonák által őrzött szikla-sírban! Lehor- gasztott fejjel, könybe lábbadt szemmel, fájdalomtól feldúlt arccal, remegő kebellel ülnek a Koponya-hegy aljában a keresztre feszitett mester hívei, tanítványai. Nem tudni mi nagyobb, mi sötétebb : a gyász, mely egész lényüket hatalmába kerítette, avagy a kétség, mely a jövőt eltakarja előttük? Reményük sugara, a kripta mécsének sovány fényénél is halványabb ! >Egy kissé — és nem látjátok az ember fiát, egy kissé — és ismét látjátok őt!* ,Ha az idők betelnek, újra eljövök!* így hangzott a bizalmat keltő vigasz I Oh, de mikor telnek be az idők s mennyi az az »egy kissé?« — És ha betelnek az idők : csak ugyan eljő-e újra ? A hatalom s a gonosz ravaszság önhitten mosolyog, nem akarja tudni, . hogy a kőhalmok alatt élet van s hogy az újjászületés percében a csendes folyam lerázza hátáról s összezúzza a jégkérget. A bánat gyermeke, a kétségbeesett ember nem tudja elhinni, hogy a sürü felhők eloszlanak s a nap ismét ragyogni és éltetni fog ? A test és a szellem gyilkosai mesének tartják a sirok megnyílását ! De im, mi az ? »A kő nincs ott !* hallja egyszerre a főpap s a szövetség ládája ropog. ,A koporsó üres !* hallja a helytartó, a király s remegve riad fel mindakettő.,A Messiás nincs itt!« hallják a tanítványok s T Á B 0 A, Bihari emlékek. (Folyt, és vége.) — A ^Zemplén* számára irta: — Ohyzer Kornélné. Ámde ez a csigavonat is jobb hírénél, mert mégis csak eljutottunk Lunkára. Innét ismét, hol szekeren, hol gyalog közeledtünk a József főherceg-barlanghoz. Mészkősziklás hegyek közt vezet az ut tölgy- és bikkerdők közepett, melyeknek sötét lombjai közt fehérlik egy-egy nyír, de ez is csak olyan csüggedt, mint a többi itteni fa. Ilyen szomorú erdőt még nem láttam. Az összeverődő levelek is mintha zokognának, ami nem is csoda, mert csak kinosan tenghetnek ezeken a sziklákon. Ezt a gyötrelmet érzi már a kis csira, amint meg- fogamzik a sziklák hasadékaiban meggyűlt kevés földben ; hideg, kemény körülette minden s fejlődése első korszakában sem talál puhább keblekre. Hány gyenge életet olt ki ez a körülmény, annak bizonysága az erdő ritkasága. Amelyik aztán erő sebb és gyökeret bir fogni a szirtek repedéseiben, az aztán késő éveiben megboszulja magát; a kő zetbe ékelődve, irgalom nélkül repeszti, omlasztja azt. De ennyi erő kevésnek adatik, legtöbbje eltörpül s ez a belső küzdelem meglátszik a törzsön is, meggörnyed, össze vissza görbül, koronája olyan bizonytalanul tekint felfelé, mint aki onnét sem remél irgalmat. Ez a látvány reánk is nyomasztólag hat, keblünk szükül a kis szegyesteli völgygyei együtt, melyen haladunk, mig ' végre a barlang közelében ismét kitágul a völgyszoros s mi egy barátságos menedékházhoz érünk, mely a barlang kedvéért készült s ez alkalommal ; étkezőteremül szolgált. Az előbeni szomorú látványt egészen vidám kép váltja fel. Az étkezőI terem előtt nehány rögtönzött tűzhely terjeszkedik, melyen bográcsokban sokat Ígérő rotyogások duz- zasztják a fedőket, elrejtve tartalmokat a kiváncsiak elől; csak a fedők alól kiszökő pára illata csiklandoztatja az Ínyeket és ingerli az étvágyat, ami eféle séta közben úgy is könnyen támad. Ámde a csimpolyás a Flori-beli vershez fújja a szomorú dallamot, hogy: »Tarka tollas madár, nem kap aki nem vár.« Mert előbb meg kell azt érdemelni a József-barlang megjárásával. Azonnal is indultunk a meredek utón s pár perc múlva már a bejárat előtt állottunk. Felcsigázott látni-vágygyal léptünk be s tö- ! kéletesen kielégítve jöttünk ismét napvilágra. Hogy milyen szép ez a cseppköbarlang, arról nem irok. Annak tündéri csodáit, szűzies tisztaságukban ragyogó, fantasztikus cseppkő-képződményeit hiába próbálnám gyarló toliammal leírni, azokat csak látni kell és csodálni! De miután mi nők utóirat nélkül nem tu dunk írni, hát még ideigtatom, hogy ez a barlang, mint egyik utitársunk, ki a leghíresebb cseppkőbarlangokat látta, mondí : azáltal különbözik, főleg a régi ismertektől, hogy ennek már bejáratánál is a legszebb cseppkövekkel találkozunk, továbbá azért szebb valamennyinél, mert ebben fáklyákkal nem jártak s igy sehol sincs bekormozva. S amint a velünk volt kedves tudós geológusunktól, Szabó Józseftől, megtudtuk, azok a sajátszerü fodros medencék a barlang talaján, melyek több helyütt járásunkat megnehezítik, s melyeket én valamely ős istennő krinolinja meg- kövesült fodraival hasonlítanék össze, de amelyek ízléses voltuknál fogva, a most divatos lapos, alacsony asztali virágtartókhoz is hasonlíthatok, ennek a barlangnak kizárólagos tulajdonságát képezik. Telt kebellel és üres gyomrokkal rohantunk az elfoglalandó hely felé, és olyan vidámak voltunk az egész ebéd alatt, hogy semmiféle formalitásnak sem kellett adóznunk, hogy azt akkoriban még a debreczeni udvari ebéden lévők is megirigyelték volna tőlünk. Egyszerre azonban a vig hangulat ünnepi- esre változott, mert ki lett mondva, hogy itt ezen a festői tájékon van egy érdekes sziklarepedés, amely még névtelen, tehát nyerje ezen nap emlékéül a jelenvolt sziklatudós : Szabó József dr. egyetemi tanár nevét. Fel is kerekedtünk nyomban, hogy a paszita-ünnepséget a helyszínén tartsuk meg. A József-barlangtól jobbra egy kis forrás- erecake mellett haladva nemsokára eljutottunk a most már Szabö-hasadékhoz. Remek hegynyilás ez, körülette sziklaomlásokkal. A hasadék kezdetben oly tágas, hogy csoportosan léphetünk belé, de nem sokáig sétálhatunk igy, mert mindinkább szükül a tér, majd csak párosán, azután magányo* Mai számunkhoz egy ív melléklet van csatolva.
