Zemplén, 1891. július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1891-08-02 / 31. szám
Sátoralja-Ujhely, 1891. augusztus 2 31. sz. Huszonkettedik évfolyam. ELÜriZlTtS ki Égő» évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek cifck iámért kezektől fo- gadtatnak el. KóslratOJC nem adatna vii»a. Egyes síim ára 20 kr. A nyílttérien minden gar- mondsor dijja 20 kr. Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasit nui|».) HIBDETÉ3I Dl] : hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes szó ntin 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték saerint minden O centiméter at&n 8 kr sz&mittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. i Európaiasodás és nemzetiség. , Az emberiség művelődés történelme j gyakran mutat fel ellentéteket. Eszmék áramlata jellemzi a korokat s nincs boldogabb 1 kor annál, amely az ellentétes eszméket | kiegyenlíteni törekszik és nincs boldogta- ■ lanabb, mely elzárkózik a nagy elmék s j nagy nemzetek eszméitől. Az alkalmazkodás i elve nemcsak a természetben, hanem a né- 1 pék fejlődésében is érvényesül. Aki ellent- ! ,áll, elvesz, vagy örökös tengődésre van 1 ítélve a történelem logikája által. Az ellen- j tétekhez alkalmazkodni kell az egyénnek a társadalomban, a nemzetnek az egyetemben, : ha részt akar venni az emberi nem művelődésének munkájában. Ellentétek voltak, j vannak, lesznek mindenütt. Ezek kiegyen-' litése képezi a közös feladatot, ez adja a tetterőt, ez tűzi ki a célt s irányt a mun- • kára. Századunkban is uj eszmék kerültek felszínre ; voltaképen régiek, mely kiváló férfiak agyában nyugodtak s most a köznép széles rétegeit áthatották és az ezekből felmerült ellentétek bonyodalmakat teremtettek, melyekből, előre láthatólag, csak a jövő nemzedék fogja, ha ugyan fogja, a kibontakozást megtalálni; de tény, hogy a jelen század végével sem tűnhetnek el «anélkül, hogy az eszmék tisztítása által a feladatot meg ne könnyítsék a jövő előtt. Egyik fontos és eredményeiben be nerii látható ellentét az, amely e sorok élén áll. Nemünk rohamos fejlődése áthidalhatatlan gátakat állított az emberek csoportjai közé. Nyelv és kultúra a nemzetek között 1 nagyobb és természetesebb ellentéteket képeznek, mint a hegyek és vizek. Azoknak áthidalása nehezebb, mint emezeké, mert mesterséges eszközök által el nem érhető. I És mégis a történelem logikája ennek a merő lehetetlenségnek a megoldására törekszik. Kétezer éves törekvése a nagy elmék hatalmának, hogy a különálló nemzeteket közös eszmék alá egyesítsék és bevonják mindnyájukat egy általános fejlődés kere tébe, melyben a széthúzó elemek valamely összeható erő által egységgé forrasztassanak. Hosszú időn át a vallásban vélték feltalálni azt a , vis centripetalis“-t. Véres tapasztalatok árán jutott érvényre az a meggyőződés, hogy egy olyan »par exellence* egyéni érzület, mint a vallás is, egyesíthet ugyan nagyobb köröket, de az egész emberi ség általa és vele egységes formába nem hajlítható. A vallás különféle alakzatai mellett e században egy uj formáció fejlett ki, melyet nemzetiségnek neveztek el. Minden kis népfaj meg akarja őrizni hagyományát, a hagyományokkal együtt a nyelvét. Bármily csekély arányban is nyelvi és érzületi függetlenségre törekszik min- denik. Ami veszendőséggel fenyegeti nemzetiségét, attól elzárkózik, ha különben még oly üdvös is lenne rá általános emberi szempontból. Az elméket és sziveket egyesíteni törekvő tudomány és humanizmus ideálja merő fantómnak bizonyul ; a művészet csak a kiválóbb körökre hat. Lelkesíteni valóban csupán egy idea képes: a nemzetiség. Hazánkban, pedig itt a történelem, a közös sors van hivatva egyesíteni a nyelvben és eredetben elvált csoportokat, szintén háborúság fenyegeti a hegemóniát. Az uj eszmeáramlat történelmünk közös sorsosai elé is csalogató képeket állított s izgatólag hat a nemzetiségekre, mint szomjas emberre a délibáb. A harc lassú menetben, de erőkifejtéssel indul. E küzdelem közepette hangzik felénk az európaiasodás jelszava. Ha minden erőnket arra kellene is fordítanunk, hogy ősi nemzetiségünket a mi hazánkban diadalra juttassuk : akkor sem szabad elzárkóznunk e mindenfelé szétáramló európai eszméktől. A nyugat tisztult szellemet terjeszt. Ettől nem szabad elzárkóznunk. A kínai fal s a muszka ortodoxia elzárhatják népüket ez idegenszerűség elől, éppen úgy mint őseink »extra Hungariam«-ja, de köszönet nincs benne ; mert tespedést s erkölcsi romlottságot idéznek elő és ha a faji hagyományokat körülzárják, egyszersmind megtartják a faji hibákat, melyek nélkül mi épp oly kevéssé szűkölködünk, mint az egyetemességtől elzárkózó többi nemzetek. Csüggedt lelkek kívánsága károsnak kikiáltani minden ujitást. Károsnak mondták pl., s tán ma is kesereg rajta néhány öreg ur, hogy nemzeti viseletűnkről lemondtunk. Pedig az volt az első határozott lépés, mely az európaiasodás útjára vezette népünket. S a mint külsőleg egy csapással európaiasakká lettünk, úgy kell gondolkodásunknak is átalakulnia. Ebből az átalakulásból nemzetiségünkre kár nem származhat. Az u. n. nyugati polgárosodás, az emberi vonások felülkerekedése a nemzetiek felett, a társulás iránt való érzék, az európai eszmék irodalma iránt való érdeklődés : át fogják hatni nemzetünket s ezek fognak biztosítani számunkra felsőbbséget a nemzetiségi küzdelemben! Le fogjuk teljesen vetkőzni a régi kor civilizációellenes Pató-Pálságát; nem fogjuk sajnálni a táblabiróság áldásos idejét, melyből csak a méltóság veszett ki, a többi fenmaradni látszik köznépünkben. Ezer éves ifjú nemzetünk. Szive, lelkesedése magyar marad, értelme, művelődése és gondolkodása európaias lesz. Az idegenszerűséget akklimatizálja a nemzeti géniusz, mint az olasz venyigét meghonosiT A * 0 A, Űzött, űzött. . . _Jzött, űzött szakadatlan A szenvedés őrült laza, Mig fáradtan rogytam össze Boldogságom siralhmára. Mint a szivén sebzett galamb, Itt vergődik tépett lelkem, Keserveim gyászéjjelén Egy haldokló sóhaj lettem,. Meddig tart még e szenvedés. Meddig sorvaszt e mély bánat, Oh, szólj lelkem édes álma, Medd'g sírjak még utánad ? Fájdalmimtól összetörve, Tenger kinnal küzdők érted, S te reményem bíbor mezét Hitvány koldusrongygyá téped. Jöjj, szerelmem szép angyala, Derítsd föl már bus lelkeraet. Oszlasd széjjel homlokomról A borongó gyászfelleget. Leheld halvány ajkaimra Bibor ajkad égő csókját, Oh csillapítsd e szenvedést, E lázas szív kínos szomját, @olosnyay ~üfíT ni grill. Jászai Mari asszony s az Elektra. — A ^Zemplén* eredeti tárcája.— Szofokles, az ókori£tragődiák hármas megteremtője és fejlesztője közül az egyik, társának, Eszkilusz-nak, felfogását a jellemzés dolgában nem követte. Mig Szofokles koráig a jellemzés alig szorítkozott az általánosan ismert emberi bűnök vagy erények sablonszerű megalkotásánál egyébre,' addig ő e merevséget semmibe véve, nem általánost, köznapit, amely magasztosságában is megszokottá vált az egyformaság által, hanem úgy nevezett egyedi jellemeket iparkodott festeni, alkotni. Az egyedi jellem megalkotására az embernek, mint ilyennek, a külső világgal folytatott harca, a »strug’e of the lif“ ezernyi ezer példát szolgáltat. A lélek akarata ellenkezésbe jön egy más, idegen akarattal s készen van a tragédia. Nagy lelkek akaratuknak tudatára ébrednek s ön becsük, hol túlbecsülve, hol valódi értékükben latolgatva, harcra, a létezők elleni harcra, készti őket. Ezen ellenmondások a gondolkodó lény bensejében; okozzák a nagyszerű változásokat a külső életben. S mi egyéb ez, mint a tragődia lényege ? Szofokles elleste ezt az életből és e mesteri alkotásával — mert fogásnak nem nevezhetjük — vérből és húsból álló jellemeket, tehát igazi era bereket vezetett a színpadra. Ezen igazi emberek külömböző jellemének kölcsönös egymásja való hatásából fejlődött azután, egész természetiesség- gel, a dráma, tragődia cselekvénye De ezen cselekvény egyszerű, mondjuk egy H7.Ámunliho»: eg-y *v fn«l>éklet van cél felé törekvő, dacára az azt fejlesztő jellemek külömböző voltának, sokoldalúságának. És épen e sokoldalúságot elétüntető jellem megalkotása a színpadon csak mester-kezekben válik élvezhetővé. Ha olvassuk Szofokles tragédiáit: valami benső, állandó benyomás alig marad lelkűnkben az elolvasás után ép azért, mert azt látnunk és hallanunk kell egyszerre, hogy róla helyes képet alkossunk magunknak. Elektrá-ja is, olvasva, száraz ; majdnem élvezhetetlen. S honnan van mégis, hogy valóságos láz, mit nem egyen „Elektra láz« nak neveztek, vett erőt az embereken ezen darab látása alkalmával? Ennek igen egyszerű a nyitja. Úgy van megjátszva, amint eddig még nem volt s talán emberöltők múlva is alig lesz. Jászai nemcsak megteremtette Elektrád, hanem annak összes nehézségein könnyű szerrel diadalmaskodik is az ő sajátságosán egyedi tehetségével, eredeti felfogásával, páratlan művészetével és gazdag fantáziájával. Jászai a szenvedések nagy ábrázolója. Teljes életében, mit a színi pályán eltöltött, erő és akarat jellemzi őt. Soha lágy, érzelgős, naiv nem tn- dott lenni; soha odaadó, örömben úszó még a szerelem ábrázolásában sem volt. Nem sikerült neki. De ahol a szenvedés, e lépten nyomon elé- bukkanó kisértője az ember életnek, tükröződött vissza szerepében: azt mesterien alkotta meg, utó’érhetetlen ! Rakodczay Pál Jászai Mari mint Elektra cimü kis tanulmányában azt mondja, hogy „akár nemeslelkü, akár ördögi asszonyt ad, akkor leghatalmasabb Jászai Mari, ha szenved.* És ez nagyon, de nagyon talaló megjegyzés ; és ugyanof»atolva.
