Zemplén, 1891. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)
1891-01-18 / 3. szám
tudomásra hozni rendeltetett, utasittatták egyszersmind a fószolgabirák, hogy azt községeikben meghirdettetvén, annak megtörténtéről az igazolványokat 8 nap alatt mutassák be. Az alispán pedig utasittatik, hogy a szabályrendelet 3 példányát a hirdetésről szóló bizonyítványokkal és neta- láni felebbezésekkel együtt a kir. kereskedelmi ministeriumhoz felsőbb jóváhagyás végett mutassa be. Kmfnt. jegyzetté és kiadta : Viczmándy Ödön, főjegyző. Szabályrendelet az 1890. I. t.-c. 17. §. és az 1883. évi I. t.-c. 3. §-a alapján. 1. §. A törvényhatósági útbiztosok, nyilvános pályázat megtartásával, a főispán által neveztetnek ki, kinevezésöknél azonban az 1883-ik évi I. t. c. X. § a az 1873. évi II. és a jelen szabály- rendelet intézkedései figyelemben tartandók. 2. §. Úti biztosnak csak oly egyén nevezhető ki : 1) A ki hatósági orvosi bizonyitványnyal igazolja, hogy az úti biztos teendőihez elegendő testi erővel bir. 2) A ki elegendő elméleti és gyakorlati képességét igazolja. 3. §. Az elméleti képesség igazolására szűk séges: Hogy a jelölt legalább 4 elemi iskolát sikerrel végzett és hogy a vármegye alispáma, a számvevő és államépitészeti hivatal egy tagjából alkotott szakbizottság előtt a gyakorlati vizsgát jó sikerrel letette. 4. §. A szakbizottság által igazolandó. 1- ör. Hogy a jelolt a magyar nyelvet szóval és írásban bírja. 2- or, Hogy az elemi szám és mértanból any- nyi ösmerettel bir, hogy a négy műveletet tört- és tizedes számokkal szabatosan végrehajtani, egyszerű sokszögek területét, továbbá prizmák és gúlák kóbtartalmát kiszámítani képes, a fedanyag minőségének, beágyazási módjának ismeretével bir. 3- or. Az uj hosz, terület, köb és sulymér- tékeket s azoknak a bécsi mértékekhez való ar?^ nvát ösmeri. 4- er A kavicsos utak fentartásánál előforduló munkák, nevezetesen az építéshez használni szokott anyagok főbb tulajdonait, a mész, habarcs és beton készítési módját, továbbá a fa és falkötések főbb szabályait ösmeri. 5- ör. A rajzolásban annyi jártassággal bir, 1 hogy a kisebb tervekről és építményekről hű rajzot készíteni képes. 6 or. A bizonyítványban igazolandó : hogy a jelölt annyi gyakorlati általános képzettséggel bir, hogy valamely eseményről (pl. út- vagy hid- rongálás), vagy valamely cselekményről (pl. útren- döri kihágás) a tényalladékot jegyzőkönyvileg felvenni tudja, továbbá, hogy az általa végrehajtandó, vagy ellenőrzendő útfentartási munkálatokról kellő ösmerettel bir, végre, hogy a jelölt az 1890. évi I. t. c.-nek, valamint ezen törvény alapján kelt törvényhatósági szabályrendeleteknek, minden, de különösen a szakmájához tartozó intézkedéseit tudja. 5. §. A jelenleg szolgálatban levő útbiztosok, az ezen szabályrendeletben előirt vizsgát 2 év alatt letenni kötelesek. A szakvizsgáról már előbb nyert bizonyitványnyal biró útbiztosok ellenben az ezen szabályrendeletben előirt vizsga letételére nem kö telezhetők. 6. § Az utibiztosok szolgálati táblázatát a járási főszolgabíróval együttesen az államépitészeti hivatal minden év január hó 15-ig az alispánnak bemutatni köteles. 7. §. Ezen szabályrendelet jóváhagyás után azonnal életbe lép. Kelt S. a.-Ujhelyben 1890. november 22-én a szabályrendelet készítő bizottság üléséből. Jegyzetté : Viczmándy Ödön, főjegyző. 29 sz. rend. 891 S.-a.- Újhelyijárásfó'szolgabirájától. Hirdetmény. Közhírré teszem, hogy Láczai Béla s.-a.- ujhelyi lakos, bodnársegéd f. hó 12-én a közvágóhíd mellett egy feher és sárgaszinü vizslakutyát talalt s általa őriztetik. Igazolt tulajdonosa átveheti. S.-a,-Ujhely, 1891. január 15. Urbán Ferenc, t. főszolgabíró, Zemplénvármegye bizottságának S.-a.-Ujhelyben 1890. évi december hó 1 i-én tartott közgyűléséből. 467/18623. sz, Olvastatott a nm belügyminis- ternek a robbanó anyagok gyártása és forgalomba hozatala tárgyában 40302. sz a. kelt körrendeleté Mely körrendelet a varmegye lapjában közzétételi és a járások főszolgabírói a felmerülő ese'ek- ben az ily módon közzétett kórrendelet értelmében való eljárásra utasittatni határoztalak Kmfnt. Kiadta: Horváth József, Viczmándy Ödön, tb. főjegyző. ffljegyzi. 40302/V. — 10 szám. Magyar királyi belügyminister j Körrendelet. A robbanó anyagok gyártása, raktározása, forgalomba hozatala és szállításának egyöntetű szabályozása úgy közbiztonsági, mint fantos állami és magán tekintetekből szükséges lévén, egyet- értőleg a m. kir. kereskedelemügyi minister úrral a következőket rendelem : j Rendelet. A robanó anyagok gyártása, rak- I tározása, forgalomba hozatala és szállítás,itárgyában. Általános határozatok. 1. §. A jelen ministeri rendelet tárgyát képezik az állami egyedárusághoz nem :artozó robbanó anyagok, a melyeknek előállítása és eladása tehát nincs kizárólag az államnak fentartva. 2 §. Robbanó anyagoknak iparsterű előálli tása és iparszerü eladása az 1884 évi XVII. t. c. 10. §. i) pontja és 20. § a értelmében engedélyhez van kötve. 3. §. Robbanó anyagok, a melyek csak a lőpornak alkatrészeit (salétrom, kén, szén) tartalmazzák, vagy a melyek bármi féle lőfegyverből való lövésre szánvák vagy erre alkalmasak, erentul is az állami lőpor egyedáruságnak tárgyát ké- pezendik. 4. § Az, vájjon valamely robbanó anyag az állami egyedárusag alá tartozik-e vágj’ nem ? az erre hivatott hatóság által eszközlendc vizsgálat nyomán a belügyminister által határozatik meg. Ezen vizsgálatnak ki kell terjedni arra a) hogy az illető készítmény biztonsági tekintetből egyáltalán közforgalomba bocsátható-e, különösen pedig vasúton való szállítása engedélyezhető-é ^ b ) hogy a lőporra nézve fennálló biztonsági rendelkezések, vagy a jelen rendelet határozmányai szerint kezelendő e ? c) hogy a beterjesztett alakban mint lőszer (munitiv) és különösen mint tiltott lőszer kezelendő ? és végül d) hogy annak kezelése tekintetében még más és pedig vagy már fennálló, vagy a vizsgálat eredménye szerint még ezentúl elrende endő biztonsági szabályok alkalmazandók-e ? 5. $ Robbanó anyagok, valamin: ezeknek válfajai, csak azután készíthetők va&y vehetők használatba és hozathatnak forgalomba, ha a belügyminister részéről az engedély megadatott. Az előállítási engedély csak ezen személy I vagy vállalatra érvényes, a kinek, vagy a melynek az engedély megadatott. Az egyetemek és akadémiák vegyészeti műtermeiben tudományos célokra robbanó anyagok előállithatók, a vegyészeti műtermek főnökeinek felelőssége mellett, a kik különösen felelősek a robbanó anyagoknak kellő megőrzéséért és azért, hogy a robbanó anyagokkal visszaélés r e történhessék, Hasonlólag meg van engedve a már engedélyezett robbanószergyárakban, uj robbanó anya goknak kísérleti előállítása oly célból, hogy azok előállítására szabályszerű engedély kérethessék. Minden más esetben, történjék a kísérleti előállítás ezen célból, hogy annak gyártására a hatósági engedély utólag kérelmeztess-:k, akár azon célból, hogy robbanó anyagok megvizsgáltassanak, vagy még nem engedélyezett robbanó anyagok kísérletileg alkalmaztassanak, a belügy ministernek előzetes engedélye kívántatik meg. 6. §, A ki valameiy robbanó anyag előállításának engedélyezését elnyerni óhajtja, köteles a készítmény pontos vegyelemzéséntk és készítési módjának leírásával felszerelt kérvényét 1 vizsgálattal járó költségek fedezésére szükséges és ezennel 500 írtban megállapított összegnek egyidejű leges lefizetése mellett a belügyministerhe:; Senyuj tani, a mely azt a 4. § ban körülírt vizsgálatnak eszközöltetése végett a közös hadugyimi íisterhez átteszi. 7. §. Ugyanazon célból köteles fo yamodó készítményének hiteles mustráját a vizsgálattal megbízott hatóság rendelkezése szerinti helyen és mennyiségben beszolgáltatni és a készítményére vonatkozólag netalán még bekivánandó felvilágosi-' fásokat megadni. Mindezek megtörténtével a vizsgálat a 4 § ban foglaltak értelmében eszközöltetik és az erről szóló jelentés a közös hadügyministeriumhoz beterjesz tetik, a mely ezt saját véleményének kíséretében a belügyministerhez átteszi. 8. $. Ezen jelentés és vélemény alapján a mennyiben az illető készítmény a lőpor egyed árusagnak nem kép:zi tárgyát, a belügy ninister a kereskedelmi ministerrel egyetértőleg annak engedélyezése kérdésében határoz és igenlő esetben megállapítja az engedélyezésnek feltételeit. Ha a jelentés és vélemény a robbanó anyagnak engedélyezését véleményezi, úgy a belügy minister a folyamodónak a robbanó enyagra elő- leges engedélyt adhat. Ezen előleges engedély a folyamodót feljogosítja arra, hogy az illetékes ipar és közigazgatási hatóságnál egy meghatározott és megfelelő területre, az előleges telep és építési engedélyért folyamodhassák. A fent jelzett előleges belügyministeri engedély bemutatása nélkül tiltva van illetékes hatóságnak az ügyet tárgyalásba venni. 9. $. Az előleges telep és építési engedély elnyerése körüli eljárás az 1884. évi XVII. t. c. 25 - 32 §§-aínak rendelkezéseihez képest történik, a fővárosban a fővárosi közmunkák tanácsa törvényszerű hatáskörének épségben tartásával. Ezen kivül az eljáró ipar és közigazgatási hatóságok a jelen rendelet Eatározmányait is figyelembe venni és szigorúan megtartani kötelesek. (Folyt, köv.) Nyilt"-tér') Nyilatkozat. Alulírottak ezennel kijelentjük, hogy a mai napon Kis Pál ur megbízásából fe hívtuk Macskásy Sándor tanár urat arra, hogy az általa Kiss Pál ur ellenében elkövetett sértésért lovagias elégtételt adjon, s hogy megbízottjait feltétlenül még a mai napon d. u. 5 óráig alólirott Kácsor Béla lakására küldje el Macskasy ur megbízottait 5 óráig s azon túl még két óráig vártuk, azok azonban nem érkeznek, mivel mint értesülünk, Macskásy ur, segédekről való intézkedés nélkül, d u. 6 órakor Miskolczról állandó lakhelyére Sárospatakra utazott Miskolcz, 1890, dec. 26 án. Dr. Nagy Péter s. k. Kácsor Béla s. k. * Alulírott fönti nyilatkozat után Macskásy Sándor sárospataki tanító képezdei tanárt gyáva és jellemtelen embernek nyilvánítom. Miskolcz, 1890. december 26 án. Kiss Pál s. k. Regale szelvényeket és jogokat legmagasabb árban vásáról Keiner József fia ez ég 1-6 S.-a^IJjlielyt. *) jí- rovat alatt küllőitekért nem vállal felelősséget a izerk.. Szerkesztősági posta. Br. A. Őnagyságának — Sztakesin. Levelet irtunk. Főmnn. atársunk a hozzá érkezett jó kivánatokért vidéken lakó barátainak ezen az úton mond köszönetét, P. S. urnák, Szerencs. Mai számunkról a hófúvások miatt lekésett. Szives üdvözlet ! Felelés srerkesztő : IDÓISZTTS GTTJL .A.. Főmunkatárs :DONGrÓ Gr Y\ GÉZA. Kiadótulajdonos : ÖZV. BOEUTH ELEMÉENÉ. Fedezési hirdetmény. Méltóságos gróf Andrássy Tivadar ur töke-terebesi uradalmában 1891. évi febr. i-töl kezdve következő mének fognak fedezni . 1. Hordír, angol-telivér, gesztenyepej, 165 ctm. magas, terebesi nevelés, született 1883-ban, atyja Kapitány, anyja Amazon, fedezési díj 15 ft. istállópénz 2 ft. 2. Fawopy, lipizzai-faj, fehér, 165 ctm. magas, lipizzai cs, ménesbeli nevelés, született 1871-ben, atyja Fawory, anyja Trompette, fedezési díj 15 ft, istállópénz ; írt. ,-3 Jószág igazgatóság. TK. 3198,1890. sí. Árverési hirdetményi kivonat. A homonnai kir. járásbiróság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a m. kir. államkincstár végrehajtatnak Karabin Pál végrehajtást szenvedd elleni 12 ft 62 kr. meg- állspitott költség és jár. iránti végrehajtási ügyében a s.-a.-uj- helyi kir. törvényszék (a homonnai kir. járásbiróság területén lévri, Tót-Volova községben fekvő a tót-volovai 16. sz. telek- jkönyvben A. I 1—17., 19—24 , 26. és 28—31. sorszám a. foglalt ^g-od urb. bel és kültelekből fele részben Karabin Pált illető jutalékra az árverést 484 forintban ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1801. évi február Iló 20-ik napján délelőtt 9 órakor Tót-Volova község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10%-át, vagyis 48 forint 40 k rajezárt készpénzben vagy az 1881. LX. te. 42. §-ban jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november i-én 3333. szám alatt kelt igazságügyministeri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni,avagy az 1881. LX. t. ez. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Homonnán, a kir. járásbiróság, mint telekkönyvi hatóságnál 1890. évi nov. hó 27-én, T.ellOCasky, kir. aljbiró.