Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1890-08-10 / 32. szám

Melléklet a „Zemplén“ 32-ik számához* a vendégszerető házi ur, a kedves jó barát a sze­retett iskolatárs, Lehoczky Endre egészségéért s jóvoltáért emelt poharat s igy folyt a felköszön­tök sora az ebéd végéig, természetesen mi is mindnyájan mindannyiszor koccingattunk s szivünk mélyéből kiáltottuk az éljen-1. Ebéd után egy része a közönségnek a kug- lízóba, másik része pedig sétálni ment. Estefelé a vidékiek egy szép nap lélekemelő emlékeivel gazdagodva távoztak. Másnap a jubilánsok még ki­rándulást tettek a Szinnai kő-re s a Tengerszem hez. Midőn a távozó jubilánsoknak búcsúzó kéz- szoritásunkat nyújtjuk : itt a nyilvánosság terén, ismételten szivünk mélyéből kívánjuk, hogy a ma­gyarok Istene őket a kassai egyh. m. díszére, a haza javára, híveiknek boldogitására s barátaiknak örömére az emberikor legvégső határáig éltesse ; s a mint 20 év előtt kezet szorítva azt mondták egymásnak: »Isten veled a viszontlátásig,* most mi is azt kívánjuk: Isten veletek derék paptársak, jó barátok, az 50 éves jubileomotok viszontlátó sáig! Bihary E. Különfélék. (Személyi hírek.) Wekerle Sándor, dr. pénzügy - niszter őexcellenciája, tegnap múlt egy hete uta­zott el Kelecsenyből. Anyósa, az elhunyt főis- pánné lelkiüdveért Barancson f. hó 4'én bemuta­tott sz. miseáldozaton nem vehetett részt, mert sür- gönyileg szólították Dánosra, hol öt hónapos kis fia elhunyt. Őexcellenciájának eme családi szomorú­ságában zemplén-vármegyei tisztelői is a legmé­lyebb részvéttel osztoznak. — Molnár Viktor dr. temesi főispán, az elhunyt édes anyjáért tartott gyászisteni tiszteleten résztvevőn, pár napig Ke- lecsenyben időzött, onnan székkvárosába. Temes­várra utazott. — Dessewffy Sándor, Csanádi püs pök, Karlsbádból Kassára visszatért s jelenleg a püspöki rezidenciában lakik. Fölszenteltetése nap­járól kassai laptársaink egész bizonyosat még nem Írnak. Az Ab, K. K. szerint a felszentelés szeptember első felében mindenesetre meg lesz. — A kegyes tanitórend főnöke Brenner Lajos tanárt Ujhelyből Debrecenbe s kelyébe Nyitrá- ról lncze Istvánt helyezte át gimn. tanárnak. (Kinevezés). Kudász Endre, gálszécsi járás- birósági aljegyző a gálszécsi járásbírósághoz albi- róvá neveztetett ki, (Az ivóviz-hiány) kérdése városunkban akiit kérdéssé vált. A nagy szárazság miatt S.-a,-Ujhely közönsége úgyszólván ivóvíz nélkül van, mert a vármegye kútja, honnan a város centruma ivóvíz készletét nyeri, már napok óta csak cérnavastag­ságban szolgáltatja az élet és egészség fentartásá nak nélkülözhetetlen tényezőt, a jó vizet. Az egészségügyi bizottság fent a Dörzsikén, hol a vármegye kútját tápláló forrás és egy pompás ivóvizet szolgáltató kerekes kút is van, újabb kutat ásatott, de sikertelenül, mert a gödörbe viz nem fakadt. Most a Rongyva-menti kavics rétegre gondoltak, hol a legpompásabb vizet adó magán-kutak vannak, s a tornacsarnok szomszéd­ságában Norton csövek leverésével foglalkoznak. Az idea, hogy t. i. végre ott keresik az ivóvizet, ahol van és hogy a Norton-rendszerhez folyamodtak, életrevaló; de félős, hogy a territóriumba bele- . választottak. A tornacsarnok környéke a Rony va- árokban és a holt Rony va-mederben rothadó vizek­től a legteljesebb mértékben inficiálva lehet és van is. Miért nem mentek kiebb a Diána-kert és a vasúti töltés között fekvő területre ? Az messze van. Nincs messze. Egy közszükséget szenvedő város közönségének az a pár száz méternyi kiilömb- ség, távolság tekintetében, nem külömbség. így is, úgy úgy fölfogadott vizhordó-erövel lesz kénytelen beszerezni ivóvízkészletét a család, mert, a háznál alkalmazott cselédekkel annyi időt, mennyibe a vizbeszerzése kerül el nem vesztegettethet. Szegény ember van elég, aki szívesen vállalkozik vizhor- dásra. A fő dolog, hogy legyen kellő minőségű és mennyiségű viz. Közszükség id éjén az a kérdés, hogy mennyibe kerül, mellékes kérdés. Nincs rá pénz. Keríteni kell. A költségvetésben nincs rá fedezet. Pótköltségvetést terjesszen elő a t. városi magisztrátus s igy teremtsen fedezetet és nyerjen hitelt. Tanácsunk a tizenkettedik órában : jól meg kell választani (van rá alkalom) a területet és hosszabb tanakodás nélkül bőségesen gondoskodni ivóvizről, — mert »Proximus ardet Ukale gon /« Egyébként e tárgyra jövő számunkban visszatérünk. (Városi ügyek.) S.-a. Ujhely képviselő testü­letének julius 28-án tartott közgyűlésében követ­kező tárgyak képezték a napi rendet : olvastatott a kereskedelmi ministernek a m. é. k. vasútnak bekövetkezett államosítása következtén az üzlet- vezetőségnek Debreczenben történt felállítása s a forgalmi főnökségnek, továbbá a főműhely és a kapcsolatos szertárnak, végül a fütöházi főnökség és az osztály mérnökségeknek S.-a -Ujhelyben ha­gyása tárgyában kelt intézvénye; a felolvasott ministeri intézvény örvendetes tudomásul véte­tett. A gazdasági bizottság a pöcegödrök tiszti tásának vállalat utján való biztosítására vonatko- l zó jelentése következtén Minyoska György aján- | lata elfogadtatott s vele a szerződés megköttetni 1 határoztatott. — Az uj piactér rendezésére kikül­dött bizottság az időközben kiépített 3 uj sátor I átvitele, továbbá ugyancsak a piactéri kőkerítés rendbehozatala, valamint a palotás-utcába vezető csatorna felett egy pisoir kiépítése iránt jelentését beterjesztvén, a sátorok átvétele tudomásul véte­tett, a felsorolt munkálatok teljesítése azonban fedezeti alap hiányából mellőztetetett s az e célra költségvetéseit összeg a jövő évi költségvetésbe j felveendőnek mondatott ki *) — A csalogány­utca rendbeszedésére vonatkozó hozzájárulási tár­gyalási jegyzőkönyv bemutattatván, az érdekelt háztulajdonosok a rendbeszedés költségeihez egy évi házbéradójukkal hozzájárulni köteleztettek. — A húsárának szabályozása, illetve korlátozása cél­jából a főszolgabíró rende'ete következtében meg­tartandó próba-vágáshoz bizalmi férfiakul: Sze- pessy Arnold dr. és Székely Elek képv. testületi tagok választattak meg. — Sárospataki illetőségű Smidtko János Jenőnek a letelepedésre szóló en- gedelem megadatott. — Bauman Simon és Lef- kovits Sándor kérelmükkel elutasittatván, az el­utasító határozatok ellen beadott fellebbezésük elfogadtatott és illetékes ellátás végett a várme­gye közig, bizottságához felterjesztetni rendeltetett (Halálozások) Szirmay Józseftavarnai körjegy­ző f. hó y-én váratlanul meghalt. Irodájába a járási főszolgabíró Danyicskó György, vármegyei Írnokot s okleveles jegyzőt helyettesítette. •— Súlyos vesz­teség érte Zajka Józsefet, Ujhely város becsület­ben megőszült pénztárnokit. Felesége f. hó 8-án éjjel hosszas szenvedés után meghalt. Férjén kívül gyermekei és nagyszámú rokonság fáj'alják el­hunyták Temetése ma délután megy végbe. (Gyászjelentés) Váratlanul vettük és teljes ! megilletődéssel adjuk a következő szomorú hirt : A Tokaj-hegyaljai takarékpénztár sajnálattal tu­datja magyar-isépi Is'épi Elek urnák, az intézetnél 24 éven át ernyedetlen buzgósággal működött fő­könyvelőnek, folyó évi augusztus hó 6-án történt gyászos elhunytát. Kelt Tokaj, 1890. aug. hó 6. A Tokaj-hegyaljai takarékpénztár igazgatósága. (A kir. törvényszékről). Végzetes mulatság. Fo'yó évi február hó 6-án Mincsák’György, inóczi lakos, Zajacz Mária mihajlói leánynyal lakadalmát tartotta Ez alkalommal Zimanics János, inóczi ’ lakos, a ki vőfélyként szerepelt, szintén elment ! Mihalylóra s kissé többet élvezvén a szeszes ita­lokból, fennhangon dicsekedett, hogy ötven mi hajlói legénytől Sem fél. Felébredt e miatt Ih- natkó György, mihajlói legényben a férfiúi önér­zet s elhatározta, hogy torkára forrasztja Zima- nicsnak a dicsekvést. Kezébe vett tehát egy ha­sáb fát és Zimanics Jánost, a ki széles jókedvében épen táncolt úgy, fejen vágta, hogy Zimanics más­nap meghalt. Ihnatkó György «miatt a hősies cse­lekedete miatt folyó hó 4-én állott a kir. törvény­szék előtt s a vádhatóságot képviselő Józsa Ist­ván kir. alügyész szándékos emberölés bűntettében kérte bűnösnek kimondani. Krasznapolszky Ferenc védőügyvéd ellenben azt iparkodott bebi­zonyítani, hogy vádlottnak Zimanicsot megölni szándéka nem volt és igy cselekménye csupán halált okozott súlyos testi sértésnek tekinthető. A kir. törvényszék sem látta beigazolva, hogy Ih natkó szándéka emberölésre irányult volna és Ih- natkó Györgyöt a szándékos emberölés vádja alól felmentvén, halált okozott súlyos testi sértésben mondta ki bűnösnek s három évi fegyházra ítélte. — Gyújtogatás vádja alól felmentve. Ruczik János, mihalyii lakos, előbb tanító volt, de átkos szen­vedélye, a szeszes italokhoz való határtalan ragasz­kodás, okozta, hogy állását elvesztette s lassan­ként egészen elzüllött. Természetesen mikor hatalma­san berúgva lakására hazatért, neje és vele együtt lakó anyósa nem a legnyájasabban fogad­ták a részegest, mire ez, rendes szokása szerint az asszonynépséget kiverte a házból. így történt folyó évi május hó 3-án is, csakhogy ekkor Ru­czik János nem elégedett meg azzal, hogy nejét és anyósát megütlegelte, hanem meggyujtotta a lakásául szolgáló házat, a mely földig égett. A kihallgatott tanuk beigazolván, hogy Ru czik János a ház felgyujtásakor oly részeg volt, hogy azt sem tudta mit cselekszik, a kir. tör­vényszék folyó hó 6-án Ruczik Jánost a gyújtó gotás vádja alól felmentette. — Emberölés. Ez évi ápril 15-én több cziroka-bélai lakos, a Mező-La- borczhoz tartozó Világ nevű erdőben fát vágott s a munkások közt veszekedés keletkezett, mert közülök többen más munkát akartak válalni. Veszekedés közben Bodnár Ferenc, Holodnyák Pált arcul ütötte, majd Szabó Márton lépett Ho- lodnyákhoz s ezt egy kővel úgy fejen vágta, hogy Holodnyákot a vér elborította. Holodnyák Pál e miatt bosszút forralt s felhasználva az alkalmas pillanatot, mikor Szabó Márton a fák tövében gyanútlanul pihent, Szabó Mártont megtámadta s fejére egy fejszével hatalmas csapást mért, a mely sérülés következtében Szabó Márton pár nap múlva elhalt. A kir. törvényszék folyó hó 7-én Holodnyák Pált szándékos emberölés büntette miatt hat évi fegyházra ítélte­(Esküvő) Czéklássy Sándor, sárospataki állat­orvos f. hó 6 án esküdött örök hűséget Dobi Ida *) Pató Pál argumentációjával: »majd ráérünk még.« (Szerk.) kisaszonynak Ujhelyben, a r. k templomban. — Kovács Pál dr. újhelyi keresett köz- és váltó ügyvédő tegnap vezette oltárhoz, Pelech Irén kis­asszonyt K.-helmeczen. (Eljegyzés.) Wohl Márkusz dr. gyakorló orvos Sárospatakon, eljegyezte Adler Malvin kisaszonyt, Adler Péter leányát Erdőtelken. (Az égettek számára). Szacsur községbe 50 forintnyi segedelmet utalványozott a belügyminister. (A »Zemplén* fekete táblája.) Szőlőske község közönsége ivóviz-szükségletét a Bodrog folyóból szerzi be. Szőlőskéről panaszos levelet küldtek hozzánk, melyben előadják, hogy a ken- j dert olyan helyen áztatják a Bodrog vizébe (köz- j ségek és vidékiek egyaránt) ahol az megengedhető ! nem lenne, mert pro primo ■ az ivó vizet megfer- \ tözteti, pro secundo: a házakhoz való közelfekvés I miatt a levegőt dögleletessé teszi. Minthogy pedig I a községi biró az ár ellen nem bir úszni: panasz- j kodó kéri a hatóság beavatkozását, aminek kétség j kívül mi hamarább kívánatos jó eredménye is lesz. j — Általános a panasz, hogy a vasúti személy- i kocsik tisztántartására nem fordítanak kellő gondot. ! Különösen az a tisztességes polgári osztály, mely­nek az I. vagy II. osztályra, kivált ha hosszabb utat tesz, pénze nem telik, s a III. osztályra van utal­va, panaszkodik amiatt, hogy a kupék tisztántar­tására mi gondot sem fordítanak. Külföldön min­den főbb állomásnál kiszállítják az utasokat, a ko­csikat gondosan kiseprik s talán még be is zacher- linezik Nálunk irja a felszólaló, a Hí. osztályú személy-kocsik saz oltott paraszt bolháknak sza­badalmazott tenyészdéi« úgy hogy a tiztasághoz szokott tisztességes polgár ellem stanley-i kínszen­vedéseket kénytelen eltűrni, mig utazásának célját eléri. Ajánljuk a jogos panaszt a magyar-állam­vasutak igazgatóságának kegyes figyelmébe 1 (A honvédség köréből.) Az idei fegyver- gyakorlatok alkalmára az újhelyi lo-ik honvéd gyalogezred 3 ik zászlóaljának 500 főnyi legény­sége és 10 tartalékos tiszt mához egy hétre vo­nulnak be Ujhelybe, honnan 10 napi időzés után mennek a Nagyvárad környékén tartandó fegy­vergyakorlatokra. Ezenkívül aug. 29-én is nagy katonai átvonulás lesz Ujhelyen. Az 53 és 54-ik gyalog dandár legénysége fog a városon keresztül N.-Kálló felé elmasirozni A 14-ik huszárezred Nagy- Mihá'yban fog öszpontosittatni és onnan indulnak Tisza Luczon át hol úszó gyakorlatokat tartanak Er-Mihályfalva felé a nagy gyakorlatok színhelyére. A honvédelmi minister ebből az alkalomból jó eleve felhivatni rendelte a községeket, hogy a menet- szükségletek iránt támasztandó jogos igé­nyeknek megfelelni kötelességüknek ismerjék. (Tüzek a vidéken). Párnap előtt a Bodrog­közzel szomszédos ungmegyei Beés községben a délutáni órákban tűz támadt s több lakóház, gaz­dasági épület s takarmányfélék hamvadtak el. — E hó g-én pedig ugyancsak a délutáni órákban a nagy tárkányi határban égfelé gomolygó fekete füst fellegek jelezték, hogy a nyár borzalmas réme, a vörös kakas, ott is felütötte tanyáját. Az u. n. Földvár-tanya égett s mint haljuk — 5000 kereszt élet s a tanyai épületek nagyrésze a pusztító elem áldozatául estek. — Tarczalról írják nekünk 7 iki kelettel: Ma délután 2 óra tájban, a csép- lésnél alkalmazott munkás vigyázatlansága követ­keztében tűz támadt és oly gyorsasággal terjedt, hogy 1 és fél óra alatt 13 épületet melléképüle­tekkel és az idei termés együtt elhamvasztott. A kár körülbelül 25000 ftra rúg. A tűz oltásánál Horváth László vindér-iskolai tanító, a vinclér- jelöltek fecskendőjükkel és a ref. segéd-lelkész derekasan működtek. Ezer szerencse, hogy mielőtt a szél feltámadt, sikerült a tüzet elfojtani, külön­ben az egész város porrá égett volna. Végül tu­dósítónk felemlíti, hogy a városnak csak egyet­lenegy rozoga fecskendője és egy vizhordó kocsija van, ez is olyan állapotban, hogy midőn a tűzhöz érkezett, kereke eltört. Csáklyák és létrák sincsen­nek elegendő számban. — A győröcskei Zsófi - tanyán, özv. Gyözőcskey Istvánná birtokán, a bérlő gondatlansága következtében, csépi és közben ki- gyuladt egy szalma-kazal és öt tanyai épületet, melyek egy része csak a múlt héten került fedél alá, — a bérlő összes idei termésével együtt el­hamvasztott. Az épületek biztosítva voltak. — N.-Bári községben, eddig ismeretlen okból, f. hó 5-én, tűz támadt s mindent hamuvá tett. A tűz d. u 5 — 6 tájban kezdődött és a nagy széltől ger­jesztve iszonyatos erővel másnap reggelig tar­tott. Oltásról szó sem lehetett. A hajléktalanná vált lakosságnak már betakarított élelmiszere az utolsó szemig megsemmisült, úgy, hogy az egész kis község a legnagyobb nyomorúsággal áll szem­közt. — Fentartással közöljük a hirt, hogy ugyan­akkor N.-Czigánd községben is nagy tűz volt. (28 fok árnyékban.) Ennyit mutatott R. hő­mérője a múlt szerdán. Áz afrikai forróság meg- bénitólag hatott testre, lélekre egyaránt és a me­legség nem csak nappal, de éjjel is tartóit. A Magashegy hűvös szellője sehogy sem akarta oda­hagyni bérces tanyáját, mint máskor, hozván fel- frisitő légáramlat alakjában jóleső enyhületet. Csü­törtökön a helyzet könnyebedett, borult és erős zápor esett A rettentő hőséggel járó szárazság példátlan delgokat müvei. Bodrogközről Írják,

Next

/
Thumbnails
Contents