Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1890-07-06 / 27. szám
Melléklet a „Zemplén“ 27-ik számához tották, azután visszatolatták arra a helyre, hol Boronkai vértöl elborítva eszméletlen állapotban feküdt. Fóliák forgalmi fonok, ki szintén a vonattal utazott, azonnal ápolás vétette a sebesültet a vasúti személyzet által. Szerencsére az utasok között volt egy orvos is, Hankievic ezredorvos Galíciából, ki is a podgyász-kocsiba elhelyezett szerencsétlen kalauznak az első segítséget nyújtotta, sebeit kimosta és bekötözte. A liszka-tolcsvai állomásról sürgönyileg hívták ki Szerencsről az ottani állomásra a pályaorvost, ki aztán Szerencsen a sebesültet további gondozás alá vette. A vasúti alkalmazottak előadása szerint Boronkai maga volt az oka szerencsétlenségének; mert hivatalos dolga nem is volt a podgyász kocsiban, valószínűleg dohányozni mehetett oda. Mikor a vonat a v. ujfalusi bevágáshoz közeledett s a fék- bódéba sietett, hogy ott helyét a fékező mellett elfoglalja a málha kocsiból való kilépés alkalmával történt súlyos balesete, mely reá nézve végzetessé válhat. Az orvosok véleménye szerint arc csontrepedés veszedelmétől lehet félteni, de attól eltekintve is sérülései annyira súlyosak, hogy 6—8 hétig szolgálatra képtelenné vált. (Az iparostanulók munkakiállitását) ma egy hete a tornacsarnokban a kir. tanfelügyelő, városi főbiró, a mesterek és tanulók jelenlétében nyitották meg. Az a remény, melyre a tavalyi ilynemű kiállítás méltán jogosíthatta a nemes és egyszersmind közhasznú ügy iránt érdeklődőket, csak bizonyos részben teljesült; az általános siker, sajnálattal kell konstatálnunk, nem volt kielégitő. A kiállítók száma a tavalyihoz viszonyítva, habár nem sokkal, de mégis csökkent. Szomorú bizonyítéka ez annak, hogy iparosaink számra tekintélyesebb része nem látja maga előtt a tiszta célt; nem látja az ilynemű kiállításban a nemzet jövő boldogulhatásának egyik, habár csekélynek latszó, de mégis számottevő eszközét. Ezt az eszmét fejté ki Dókus Gyula főszolgabíró, a kiállítást megnyitó szép és tartalmas beszédében. Talpra esett dolgokat ölelt föl Láng Nándornak, a biráló bizottság elnökének záró beszédje is. Ebben megdicsérte általában mindazon tanulókat, kik szorgalmukat és ügyességüket latba vetve a nemes versenyben résztvettek; de még inkább kiemelte azokat a mestereket, kik időt és munkát, anyagot, sőt pénzt nem sajnálva akként áldoztak a haladás oltárán, hogy lehetővé tették inasaiknak a kiállításban való részvételt. Mi ezek iránt a mesterek iránt hasonlóképen teljes elösmerésünkkel adózunk és egyszersmind kifejezzük óhajunkat, hogy városunk polgárai közül mindazok, kik, habár módjukban állott ezidén, de az ügytől távol tartották magukat, jövőben az ügy pártolóihoz csatlakozzanak. A kollekciót tekintve az ezidei kiállítás, bár szép és jó munkákban most sem volt hiány, hasonlóképen vizszaesést mutat; de örömmel kell kijelentenünk másrészt, hogy az csak látszólagos, a mennyiben a munkák belső becsértéke tetemesen gyarapodott az által, hogy a tanulók munkáikat önállóan, maguk készítették, a mit mesterüktől hozott bizonyitványnyal kellett igazolniok. A jutalomra érdemes munkák készítőit a Láng Nándor elnöklete alatt összeállított bir. bizottság dijjakkal tüntette ki. Tagjai voltak a biráló bizottságnak: ArmágyiJános, Dubay István, Kresinszky Ferenc, Mendik János, Repesik Pál és Sepitkó József. Első díjra (2 ft) érdemesit- tetett : Poloneczky Viktor, Petrásovszky László, Zemlényi József, Fedák Pál, Szedlák Mihály, Fazekas József, Borsos János, Barilla János, Tromki sok hívőt tudott vonzani s kétségkívül nagy hatással volt fejlődő nemzetiségünk ügyére. Petrovics Frigyes nem tartozott e nagy álmodozó iskolájához. Mesés, fantasztikus fölfedezéseit a rajongó hazafiasság megtéveledésének tekintette, s Horvátot a „magyar történetek és régiségek legszorgalmatosabb vizsgálójának,« de e mellett igen nagy idealistának tartja. Mig Horvát és iskolája mesés álomképeket hajhászott, addig Peirovics a józan, megfontoló kritika utján haladt, s levéltári kutatásokra alapította történetírását. Főműve a Magyarország Történetei Időszaki Tabellákban című 1830-ban, Pes!en jelent meg s úttörő munka.*) Kazinczy Ferenc mondja felőle, hogy szorgalom munkája, nem a z.enié, de, tesz; hozzá ugyanő, a szorgalom munkája is érdemel hálát és tekintetet. (K. F. és Guzmics Izidor közti levelezés. 1822—1831. közli Gulyás Elek. 1879. 247. lap,) Kazinczy e szavaiban helyes érzékkel ítéli meg a mű értékét, mely nem a művészi földolgozásban, nem az események ügyes csoportosításában áll, hanem az adatok gazdagságában. A kezdettleges földolgozást azonban mentheti azon körülmény, hogy irodalmunkban mindakkorig nem volt enemü munka, s mint írónk mondja: ,nekem sem példám, sem vezetőm nem volt.« Mentheti ez azon kisebb botlásokat is, melyeket Kazinczy, a különben oly könnyen lelkesülő irodalmi agitátor, a kelleténél szigorúbb hangon ró *) A könyv előfizetői közt ott látjuk Kossuth Lajost, Kazinczy Ferencet, Kisfaludy Károlyt, a Teleki, Dessewffy grófokat s a kornak még sok más nagy alakját. bitás László, Peczányi Ödön; második díjra (1 ft): Gottwald József, Urbanovics Sándor, Petercsak János, Kadilyák András, Propokovics Kázmér, Heimlich Mór, Rosenthal Viktor, Dutkevics Ferenc, Krisztek Leo, Polovczy Mihály, Fazekas Géza, Burger Vilmos, Fánya Ferenc, Fekete János, Bics János, Singula György, Pál Tamás, Sztanko- vics Imre, Czető Pál, Jakim Mihály és Szakács Károly. Tudósitónk sajnálattal emliti föl, hogy a biráló bizottság rendelkezésére álló összeg csak felét képezte a tavalyinak, amennyiben a kassai ipar- és keresk.-kamara a jutalmazásra kért és biztosan várt összeget meg nem küldötte.*) (A ,Zemplén8 fekete táblája.) A.-Bereczkibó'l, ösmert kézből két panaszos levelet vettünk ; az egyikben arról van szó, hogy a múlt hó 30-án egy két hetesnek látszó női hullát vitt magával Bereczki község alatt a Bodrog vize s a község bírája nem engedte meg annak kifogását; miért, talán azért nem, hogy menjen utána s fogja ki, aki sírva - ríva keresi. — A második dolog szintén a biró ellen szól; egy falka sertést adott el az újhelyi piacon, dacára annak, hogy az előtte való napokban már több darab a nyájból elhullott. Legérdekesebb pedig a dologban az, hogy a biró Ujhelyben jó vásárt csinálván, otthon kidoboltatta a vásárra- hajtás tilalmát. (Úgy az egyik, mint a másik esetre felhívjuk az illetékes hatóság figyelmét 1 Szerk.) — Megbiztató forrásból kaptuk a következő sorokat. Most, a midőn a hatóságok az egészségügyi mizériák megszüntetésén fáradoznak, alkalomszerűnek vélem kérdezni a hatóságtól, van-e arról tudomása hogy az újhelyi törvényszéki fogházban, mely tudvalevőleg szűk és egészségi tekintetből sok kívánni valója van / hat darab sertést hizlalnak és négy tehenet tartanak ? Ha igen, megengedhetőnek tartja-e azokat az állapotokat ? L. (A törvényszékről). Harcias cipész. Hosszabb ideig Budapesten volt cipészsegéd Fábián Bendö János cigándi lakos s mikor haza került Cigándra, hogy a cipészet nemes mesterséget folytassa, nagy lábon járt, lenézte a falusi népet s csak úgy foghegyről diskurált az egyszerű fóldmives emberrel. Ez a viselete okozta aztán, hogy folyó évi március 15-én egy keresztelő alkalmával össze civó- dott György Mátyás Károly cigándi atyafiv al. Az volt kettőjük között a vita görcse, hogy melyiküknek nótáját huzza a cigány. Dulakodás közben György Mátyás Károly Fábián Bendő Jánost megrugta. Az ekképen megsértett cipészi önérzet boszut lihegett. Fábián Bendő János csak azt várta, hogy György Mátyás Károly táncközben elébe kerüljön s egy késsel úgy szúrta mellbe Mátyás Károlyt, hogy ez a szúrás következtében pár nap múlva elhalt. A harcias cipészt e cselekedete miatt a folyó hó 2-ik napján tartott végtárgyalás alkalmával a kir. törvényszék hat évi fegyházra ítélte. — Eltépett kötelezvény. Román János, puszta keresztúri lakos, tartozott Schlanger Herman radi korcsmárosnak 15 fttal; perre kerülvén köztük a dolog, Román János a radi községi biró előtt az általa áláirt 15 fttos kötelezvényt széttépte, mondván, hogy megvette annak értékét rajta a korcsmáros már duplán is. Román Jánost a ki adósságától ilyen rövid utón akart megszabadulni, okirat hamisítás vétsége miatt hét napi fogházra és három ft. pénzbüntetésre ítélték. (Hibaigazítás) A munka és értéke c. múlt számunkban közölt I. cikknek harmadik hasábjában boszantó sajtóhiba fordul elő. Ez a mondat *) Az ötven ftnyi jutalom-összeg tegnap d. e. tehát „post festa8 érkezett! Szerk. meg. Ha nem is értünk egyet a Zsivora föltétlenül magasztaló ítéletével, a Magyarország Tör- ténetei-t elfogultság nélkül oly műnek ítéljük, mely az adatok gazdagságát s lelkiismeretes egybegyűjtését, világos, józan kritikáját tekintve legalább is kora színvonalán áll. A könyvnek kivált két figyelmet érdemlő sajátságát akarjuk e helyen kiemelni. Az első az, hogy szerzője fölismerte azon szoros kapcsolatot, mely hazánk történetét a külföldi nagy államok történetével összefűzi • tudta, hogy a párhuzamos európai fejlődések vizsgálata nélkül az olyan hazai esemény is elszigeteltnek tetszik és megütközést kelt, a mi talán természetes képződés. E nézetet, mely történetírásunkban manap sem jutott még teljes érvényre, hangoztatta elvben és érvényesi- tetett, müvében. Petrovics az elsők között juttatott továbbá helyet művében a bővebb magyar művelődéstörténetnek, a Nemzeti pallérozódás történetei címen. Ma is megérdemlik az elolvasást a Beve zetés-nek erre vonatkozó szép és lelkes szavai, melyekben Írónk előzőiről és saját törekvéseiről nyilatkozik. Petrovics művelődéstörténeti vázlata, noha az első enemü kísérletek közé tartozik, felöleli nemcsak a nevezetesebb kulturális intézmények történetét, hanem kiterjeszkedik a legapróbb részletekre is, úgy, hogy e Függelék-et, minden botlásai mellett, a munka legértékesebb részének tartjuk. Petrovics egyéb művei közül legjelentősebb Az ijyy-ben volt temesvári országgyűlésről cimű, forráskutatáson épülő értekezése. Többi, kisebb »Mennél nagyobb a kínálat, annál inkább emelkedik az érték« igy olvasandó: “Mennél nagyobb a kereslet“ etc. Jegyváltás. Czéklássy Sándor oki. gyógyszerész és gyakorló állatorvos jegyet váltott S.-a.- Ujhelyben Dobi Ida kisasszonnyal, özv. Dobi Nándorné kedves és művelt leányával. (Jégverés.) Csáklyó-ról írják, hogy ottan a múlt hónap 30-án esteli fél 7-kor közel fél óráig tartó jégeső volt, mely a terményekben óriási károkat okozott. (A tokaji ág. evang. templom) írja tudósítónk, romjaiból kiemelve a befejezéshez közel áll. Csinos stíljével az ottani térnek valóban díszére válik. Az uj templom felavatása ünnepséggel lesz összekötve. Erre az alkalomra Zelenka Pál püspököt is várják Tokajba. (A Bodrogba fűlt.) Múlt hó 28-án, Szóllöskén négy eladóleány fürödni ment a Bodrogra. Közülök egy, a 15 éves Mitrő Erzsébet, beljebb ment a mederbe, mint fürdőtársnői, s merészségéért életével lakolt, mert a hullámok menthetetlenül elragadták. Megható volt nézni a vizszélén kezeit tördelő anyát, amint kétségbeesve kiáltozott gyermeke után. Mikor kifogták a szegény leány hulláját szüleivel együtt sirt az egész falu, mert Mitró Erzsébet szép, jó és engedelmes gyermek volt, s ezért mindenki szerette a faluban. A késői segítség oka különben abban leli magyarázatát, hogy temetés volt a községben ; ilyen helyütt pedig, különösen vasárnap, a falu apraja-nagyja elmegy a temetésre; másrészt oka a szerencsétlenségnek az elöljáróság is, melynek a kisebb gondja is nagyobb annál, hogy a fürdő helyek kijelölésére és ellenőrzésére figyelmet fordítson. (A Bodrog titka.) Ó.-Liszkáról Írják, hogy f. hó t-én a község alatt egy 24 évesnek látszó női hullát vetett partra a Bodrog vize. Külső erőszak nyomai a hullán nem voltak láthatók s az erősen elöhaladt feloszlás állapotából következtetve io—14 napig lehetett a vízben. Felső ruhája barna rekli volt. (Talán ez lehetett az a hulla, melyről bereczkii tudósítónk szól a »fekete táblá« n. Lag- maczról pedig azt Írják, hogy onnan egy fiatal asszony nyomtalanul eltűnt. Mindezeknek az egybehangzó adatoknak a hatóság hasznát veheti, Szerk.) (Kuruzslás áldozata.) Viss-ról Írják, hogy egy odavaló leány egyiptomi szembetegségét gyógyítandó kuruzsló asszonyhoz folyamodott, aki nem is késett a segítséggel. Ugyanis a szerencsétlen leány szemébe római gáliekő-port fújt egy tollszáron át. E különös gyógyitási módnak a legszo- morubb vége lett, mert a szerencsétlen leány sze- mevilágát vesztette. (EgyLkivándorló viszontagságaik Opalenyik András nevű, voronyai (Ungm.) illetőségű 25 éves embert tartóztatott föl a rendőrség m. hó 12-én, este a vasúti állomásnál, mert más nevére szóló útlevéllel igyekezett Amerikába jutni. Másnap délelőtt, 31 ft elszedett pénzét a rendőri hivatalban hagyva, a városháza udvaráról megszökött. Kilenc napi távoliét után, m. hó 21-én, Opalenyik önként jelentkezett a rendőrségnél. Kiéhezve, kimerülve panaszolta el a szerencsétlen, hogy mikor a városháza udvaráról kiment, egy zsidó kinézésű emberrel akadt össze s elegyedett beszélgetésbe és a mikor elárulta kivándorló szándékát, meg hogy 50 ft eldugott pénze van: ez az ember ajánlkozott arra, hogy 26 ftért őt minden akadály nélkül a határig juttatja. Megalkudtak és el is vitte öt egytogatu szekerével Kassán túl, egy kis vasúti állomásig. Itt jegyet váltott számára, a dolgozatai javarészt külföldi utjával, a külföldi könyv- és levéltárak hazai vonatkozású kézirataival foglalkoznak. Úgy ismerjük meg ezekből írónkat, mint az akkor még csirájában levő bibliográfiái irodalmunknak úttörő munkását. Értekezései általában egytől-egyig a művelt, a buzgó forráskutatóra mutatnak s a szakemberre nézve ma sem vesztették el értéküket. Ezekről külömben nem akarunk e helyt bővebben írni. Kézirati műveihez még eddig hozzá nem férhettünk; Abafi Lajos szívességéből tudjuk, hogy írónk egy jó csomó kézirata a déghi Festetich-könyvtárban van, egy pedig Nagy Iván, geneológusunk, birtokában. * Visszatekintve írónk működésére, világosnak tetszhetik előttünk, mért nem vált Petrovics oly nagyszerűvé, mint egyik másik kisebb tehetségű, jelentéktelenebb kortársa. írónk ném úszott a kor áramlatával ; műveiben a tudományt, nem pedig saját kora változó divatját szolgálta. A harmincas évek ideje a lelkesedés kora volt; az olvasóközönség hazafias frázisokat, az ősi dicsőség minél gyakoribb emlegetését kívánta az írótól, természetes tehát hogy nem vette észre a fontolgató, józan kritikáju történetírót, a buzgó, de legtöbbször száraz forráskutatót. Innen eredt, hogy mig élt, alig vetettek rá ügyet, holta után pedig jóformán nevét is elfeledték. Vajha e néhány sor, melyben emlékét megújítottuk, eloszlatná fölötte a feledés sűrű ködét! Petrovics Elek.
