Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1890-11-16 / 46. szám
A járási hatóság szervei. Főnöke a főszolgabíró, mellé rendelt tisztviselők a szolgabirák. Minden járási hatóságnál legalább három szolgabirói állás rendszeresítendő, és pedig egy a közigazgatási, egy a jurisdikcio nális, egy pedig a gyámügyek eltartására. A többi szakközegek: járási orvos, járási állatorvos, járási erdész, járási mérnök. A járási hatóság közvetlen a vármegyei tanács allatt áll, melynek rendelkezéseit végrehajtja. A rendzett tanácsú városok hatósági szervei. A rendezett tanácsú városok az állami ad mininistrációt is önkormányzati hatáskörükben teljesítik. Önkormányzati jogaikat közvetlenül képviselő testületük, közvetetten közjogaikat közigazgatási bizottságuk által gyakorolják. Végrehajáó hatósági szervük a városi tanács. A tanács élén a polgármester áll, kit io évről io évre, a képviselő testület kijelöltjeiböl, a vármegyei tanács ajánlatára, a Ijelügyminister nevez ki. A tancs következő szakágra oszlik : általános közigazgatás, közgazdaság, katonaügy : vezetője a polgármester í jog- és figyelmi ügy: vezetője a jogtanácsos; közrendészet : vezetője a rendőrtanácsos ; tanügy : vezetője a tanügyi tanácsos ; gyámügy : vezetője a gyámügyi tanácsos : közegészségügy : vezetője a közegészségügyi tanácsos. Kisebb és korlátol tabb visszonyu tanácsú városokban a rokon szakágak egyesithetők, mely esetben a közigazgatási bizottsági tagok létszáma a tanácsi ágakhoz aránylik A tanácsi ágak számát, a tanács műszaki, fogalmazói és segéd személyzetét a szervezeti szabályrendelet állapítja meg. A város képviselőtestülete a tanács mellé felügyelő, ellenőrző és közreműködő közegekül kebeléből 30 tagból álló városi közigazgatási bizottságot választ. A közigazgatási bizottság a tanácsi szakágaknak megfelelő 5 tagú szakbizottságokra oszlik, mely szakbizottságokat a szaktanácsosok a jogkörükbe tartozó ügyekben esetrol-esetre ösz- szehihatják s véleményüket meghallgatják. A közigazgatási bizottság minden hónap első felében tartja rendes üléseit. Hatásköre : a szak bizottságok választása ; a fegyelmi bíróságba két tag választása : a tanácsnak a közigazgatás állapotát tárgyazó havi jelentése; a közigazgatás menete körül észlelt hiányok feletti tanácskozás s azok orvoslása iránt intézkedések ; közvetlen felügyelete és ellenőrzés ; a képviselőtestület elé tartartozó ügyek előkészítése. A tanácsokat és fogalmazói személyzetet 6 évről 6 évre, a műszaki közegeket élethossziglan- a törvényes minősítéssel bírók közül a képviselő, testület választja. A város belügyeinek intézésében önkormányzati jogát az eddigi rendszer mellett gyakorolja. * A műhely karaktere, a mester keze- nyoma, habár a nagyszabású koncepciónak csak vázlata az, amit bemutattunk, végigvonul az egész alkotáson. Éber figyelemmel kisérjük a Magyar Közigazgatás-nak idevonatkozó további közleményeit s annak idején a tervezetnek egyes pontjaira vonatkozó megjegyzéseinket is előterjesztjük. Vármegyei ügyek. A közig, bizottság főispán Öméltóságának elnöklete mellett f. hó 14-én tartotta rendes havi ülését. Az alispáni jelentés szerint a múlt hó folyamán Amerikába kivándorolt 208, visszajött 65 egyén. Zugiskolákat föl nem födöztek. — A vaján- bánóczi útvonalnak megvizsgálására Lónyay Gábor elnöklete alatt Szirmay Balamér és Hajdinger István biz tagok kérettek föl, hogy folyó hó 17-én, mikor ott a járás főszolgabirája és az épit. hiv. főnöke éppen a kavicsátvétellel foglalkoznak, az útszakaszokat tüzetesen szemügyre vévén, a jó karba helyezésre vonatkozó javaslatukat jkönyvbe foglalják és a közig, bizottsághoz mutassák be. -- A szürnyegi Bodrog-híd újjáépítésére vonatkozó műszaki tervezetet nem hagyta jóvá a kereskedelmi minister, mert oda 40 méteres nyílással vasból építendő hid kívántatik, melynek költségeiből 73°j0 a felső-bodrogi vizszabályozó-társulatra lesz rovandó. Az ügy előkészítés végett a kir. áll. épit. hivatalnak kiadatott. — A vámszedési jog kérdése, különösen pedig az 1890. I. t. c. 99. §-a élénken foglalkoztatta a közig, bizottságot s az idézett szakasz 21. pontja alapján kimondatott: hogy a törvény életbeléptetése előtt már fenállott hidakon az eddig élvezett vámmentesség továbbra is fentar tandó. — Az újhelyi nagy-gimnáziumnak főgim náziumá leendő kiépítéséhez egyszer s mindenkorra 5000 forintot szavaztak meg a vármegyének közmivelődési célokra szolgáló alapjából. — A Rongyva szabályozás ügyében hozott I. fokú határozat ellen beadott appelláták jogi véleményadás végett a tiszti főügyésznek kiadattak. — A közegészség viszonyai általában kedvezők; a szórványosan uralkodott vérhas megszűntnek tekinthető. A difteritisz, valószínűleg Kassáról, be- hurcoltatott F.-Regmecz községbe, hol 10 beteg közül 5-öt elpusztított. Határozott jelleggel uralkodó betegségek : a kanyaró, vörheny és trahoma. A pácini, gálszécsi és terebesi körorvosok ellen panasz tétetvén, hogy községeiket kellőleg nem gondozzák: a járási föszolgabirák megfelelő intézkedésre ulasittattak. — Az újhelyi kér. börtönben a rablétszám 276, ebben elitéi 240, Az igazságügyi miniszter megengedte, hogy az újhelyi árva- háznál napszámos munkára, naponta és fejenkint 10 krnyi élelmezési pótlékért, 20 rabmunkást alkalmazhassanak ; a kirendelt őröknek naponta és fejenkint 35 kr. dijpótlék fizetendő. — A m.-labor- czi állami iskolának a magyar államvasutak igazgatósága évente 200 ftnyi segítséget biztosított. A t-terebesi iskolának átalakítása befejeztetett. N.-Mihályban az ovóiskola kulturális hivatásának ünnepiesen átadatott. Weinberger Jakab, b.-keresztúri izr. iskolai tanító hátrálékos fizetésének behajtására a járás főszolgabirája utasittatott. — Az árvaszéknél októberben elintézést nyert 1406 ügydarab, hátrálékban maradt 958. — A közutak kitűnő karban vannak ; a miskolcz gerendái állam- utnak a Néma-hegytől öjhelyig húzódó szakaszán korlátok és kerékvetök fognak felállittatni. — A közadók befizetése igen kedvező volt, az egyenes adókból befolyt októberben 173,805 ft 72'2 kr. (múlt évihez mérten több: 82,632 ft 81 krral) handmentességi díjban: 8,832 ft 68 kr. (most több: 5539 ft 51 krral) A homonnai sóhivatal fel törése által 3202 ft 20 krnyi kárt szenvedett az államkincstár. A tettesek ez ideig kézre nem kerültek. A vándor cigányok letelepítése iránt a kormányhoz ez alkalomból újabb felterjesztés intézíetett. — Kivételes nősülési engedelemért folyamodtak : Mi- halcsó János, Koszti Lajos, Koritkó György, Saf rankó Péter, Körtvélyesi János és Madarassy Jó zsef. Kérésük kedvező elintézésben részesű t. Az első fecske 1 A kereskedelmi minister Tokaj-Hegyalja közkereseti viszonyainak tanulmányozása végett Szterényi József orsz. iparfelügyelőt küldötte ki. Vájjon ez a fecske csinál e nyarat? A földművelési minister a tályai fiilloxera ellen védekező egyesületnek alapszabályait jóváhagyta. Bizottsági tagokká választattak : a m.-izsépi vál. kerületben: Bacsinszky Tivadar g. k. lelkész és Horváth Hugó cseleji lakos; a monoki vál. kerületben : Barkó József monoki lakos ; a tokaji ban Lantos János tokaji lak.; a sztárai vál. kerületben : Szkurkay Lénárd g. k. lelkész; a gesztelyi vál. kerüldtben: Sándor Mihály gesztelyi lakos és Füzesséry Gyula csanálosí jegyző ; a n.-polenai vál. kerületben : Gerzanics István sztarinai jegyző ; a göröginyei vál kezületben : Durcsitiszky Gyula homonnai lakos ; a l.-bényei vál. kerü'etben •.Román Lajos bekecsi h. jegyző. A marha- száj és körömfájás fellépett : Kir.-Helmecz, Leányvár, Márk.-Csemernye és Ulics- Kriva községben, megszűnt: S. Patak, Hosszuláz, Szólőske,Regmecz,Leger\ye és Or.-Patak községekben. Hírek a nagyvilágból. Császártalálkozás. Német lapok újságolják, hogy királyunk még e hó folyamán Pless-ben találkozni fog Vilmos német császárral. E hir azonban kevés valószínűséggel bir. A brazíliai császár trónját 2016 frankért árverezték el Rio de Janeiróban. A tüdővész gyógyítása. Ma már egészen bizonyosnak veszik, hogy Koch dr. Berlinben felfedezte a tüdővész bacillusainak ellenszerét, mely a betegséget csodálatos gyorsasággal és biztossággal irtja ki, anélkül, hogy a beteg szervezetére valamely más irányban csak legcsekélyebb káros hatást is gyakorolna. Koch már legközelebb nyilvánosságra hozza az orvosság és a gyógyítás titkát, úgy, hogy az oltóanyagot haladéktalanul megszerezheti és alkalmazhatja minden orvos. Hírek az országból. Őfelsége, a király, már f. hó 7-én megkezdette Gödöllő vidékén a vadászatokat. Milyen nagy a vadbőség a királyi erdőségekben, látszik abból is, hogy Őfelsége egymaga 99 db. fácánt és 31 db. nyulat ejtett el egy n p alatt a szent-jakabi erdőségben. Mária Valéria főhercegnő, Ferenc Szalvátor fhg. neje, kanyaróba esett- A főhercegnő nagy előszeretettel látogatja az iskolákat és jótékony intézeteket; valószínű, hogy Welsben, ahol legutóbb járt val melyik iskolában, vagy kisdedóvóban ragadt rá a kanyaró. Láza rendes lefolyású. A királyt a mielőbbi felgyógyulás reményével megnyugtatták. Károlyi Gyula gf.. aki most nagybetegen fekszik Budapesten egyetem utcai palotájában, a vörös-kereszt-egyesület elnökségéről lemondott. A magyar tudományos Akadémia kérésére Őfelsége elhatározta, hogy Rudolf trónörökösnek, mint az akadémia tiszteleti tagjának, életnagyságu arcképét az akadémia számára le fogja festetni. Kereskedelmi akadémia. A rohamosan emelkedő Debreczen kereskedő-testülete elhatározta, hogy a jövő évben kétemeletes palotát építtet az általa fentartott és virágzó kereskedelmi akadémia számára. A dohányjövedék 1889 iki statisztikájából fölemlítjük, hogy Magyarországon a dohánytözs- dékben eladtak 164,855 métermázsa dohányt 30 107,394 ft értékben; ebből 16,833,061 ftot pipadohányért vettek be, a többi szivar- és tubákért folyt be. Új Idők cím alatt az Ugrón-párt újévtől kezdve új politikai lapot ad ki, valószínűleg a pártvezér szerkesztése alatt. Katasztrófa a Vágón. A paksi dunai katasztrófához hasonló nagy szerencsétlenség történt f. hó 10 én d. e. Vág-Besztercze és Őrlővé között a Vág folyón. A rozoga komp vásáros néptől túlságosan megterheltetvén, a folyó közepén széjjelszakadt, s hetvenhárom ember közül tizenhét kivételével a többi odaveszett. A vizbefultak közül csak huszonkét ember holttestét tudták kimenteni, kiket nagy részvét közt közös sírban temettek el. Odaveszett maga a kompos gazda is. Reményi Ede, világhírű hegedűművész, hzánk fia, aki 15 év óta nem volt itthon, nemsokára a fővárosba érkezik s itten, mint a vidék főbb városaiban is, hangversenyeket ad. A jövő év elejétől szá- mitott nyolc évre Amerikába van szerződtetve. borral szinültig töltve, az ut közelébe sietett, hogy az érkezőt a társaság nevében fogadja és üdvözölje. Ekkorára megérkezett a kocsi, melyből Sztáray Antal gí. és kísérője, Hadik-Barkóczy Endre gf. szállott ki. Andrássy Géza gróf falkanagy üdvözlése Sztáray Antal gf.-nak szólott, ki negyedszázados falkanagyságát ezen a napon töltötte be. A magyaros rövid felköszöntő után az ezüst kürtöt átnyujtá az ünnepeknek, mire ő a gyöngéd figyelemtől meg- hatottan mondott köszönetét s lön általános koccintás. Az erre a napra rendelt vadászaton részt vettek: Andrássy Tivadarné gf-né nővérével, And- rássy Gézáné gf.-né, Andrássy Tivadar, Géza < s Sándor grófok, Dókus Gyula, Hadik-Barkóczy Endre gf., Lónyay Gábor, Sztáray Antal gf., Vécscy br. főhadnagy, Zichy Béla gí. stb. y4i2-kor ült lóra a társaság s a vécsei cserjéshez lovagolt, hogy onnan kizavarja a ravaszt, ami sikerült is, de alig egy kilométernyi hajtás után visszafordult az'erdőbe s többé nem sikerült onnan kikapni. A második rókát a terebesi cserjésben verték fel a kopók. Ez a koma Hardicsának vette irányát, azonban egypár juhászkutya megfordította s mielőtt a futás megindulhatott volna, az erdőnek visszaforduló rókát a kopók megnyomták így csak fél áldozás volt sz. Hubertnek, mert futás nélkül volt meg a kill. A szép idő jobb sikerrel kecsegtetvén, a vadásztársaság a közeli repcetáblába lovagolt, honnan sikerült is egy derék komát kiszorítani, mely egyenesen a hardicsai erdő felé pályázott s jó ütemben szép futást adott. Az erdőben sokáig hajszolták a kopók, de nem lehetett kiszorítani, mert több róka is lévén a rejtben, a kopókat megtévesztették. Mig az erdőből a ravaszt kiszorítani próbálták, két szép őz tört elő s nehány kopó üldözőbe is vette, azonban a rókát forgató falkát csak sok időre lehetvén kik pni, az utánuk lovagolt társaság az őzeknek nyomát vesztette, mert a szimat már nagyon gyenge volt; különben is, amig az erdőből a kopók kikerültek, belételt jó félóra. A terebesi cserjésből még egy ravaszt sikerült kiszorítani, mely csaknem Ga- ranyig vitte vissza a társaságot, de itt egy sürü cserjésbe menekült s a beállott alkony miatt a további üldözéssel fel kellett hagyni. Szóval Szt. Hubert napját méltón ünnepeltük meg. A nyúlászó és rókászó falkák vadásznak: hétfőn nyúlra Nagy-Mihá!vban, kedden rókára Nagy- Mihályban, csütörtökön rókára a terebesi uj majornál, pénteken nyúlra Hoór mellett, szombaton rókára Parnó alatt; az összejövetel mindenkor d. e. 11 órakor. Nem ösmerlink vármegyét, mely oly szeren esés, hogy két kopó-falkája legyen s mind a kettő a középponton; de ha van is ilyen, olyan semmiesetre sincsen, ahol a falkatulajdoyiosok oly igazi magyar vendégszeretettel fogadják a lovasvadászat kedvelőit vadászataikon. Más nem is hiányzik, csak a lelkesedés a lovasvadászatok iránt, s annak a balhiedelemnek, hogy hajrászatra használni szokott lovaink a vadászatokat (nem értem a nap-nap mellettit) nem bírják ki — legyőzése. Akkor azután az agarászat és kopászat együttesen emelkedve, Zemplénvár- megye^a lovasvadászatok terén is első lesz. Úgy legyen ! — 8 Folytatás a mellékleten