Zemplén, 1890. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1890-10-05 / 40. szám
I A legnépszerűbb és a 1 legelterjedtebb magyar n a p i 1 a p. | X-ik évfolyam. I A legnépszerűbb és a 1 legelterjedtebb magyar n a p i 1 a p BUDAF 'ESI 1 H IRLAP Szerkesztők és laptulajdonosok: €nu1íhnsí «József és Rákosi «Fenő. A »Budapesti Hírlap« nak a hazai müveit olvasóközönség vetette meg alapját. A lap eleitől fogva megértette a magyar közönség szellemét, minden pártérdek mellőzésével küzdött nemzetünk és fajunkért, ez egyetlen jelszóval: magyarság! Viszont az ország legkiválóbb intelligenciája is azonosította magát a lappal, fölkarolva azt oly módon, mely páratlan a magyar újságírás történetében. A hazai sajtóban máig a legfényesebb eredményt a »Budapesti Hírlap« érte el; legnépszerűbb, legelterjedtebb lapja az országnak. A »Budapesti Hírlap« politikai cikkeinek iránya, mint eddig, úgy ezentúl is mindenkor nemzeti és a pártérdekektől független. Politikai hírei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkesztik Magyarország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látnak el rendes levelezőnk, minőkkel minden városban, sőt nagyobb községben is bir a lap. »Budapesti Hírlap“ távirati tudósításai manap mar teljesen egy fokon állanak a világsajtó legjobban szervezett hírszolgálatával A Budapesti Hírlap Tárcarovata a lapnak egyik erőssége és mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő színvonalán. A napi- rovatokat kitűnő zsurnaliszták szerkesztik s e helyi értesülés ismert legügyesebb tudósítókra van bízva. Rendőrségi és törvényszéki rovatai külön-külön szerkesztői a főváros sötét eseményeit is mindig oly hangon tárgyalják, hogy a »Budapesti Hírlap« helyet foglalhat minden család asztalán. A közgazdasági rónaiban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megtalálja mindazt, a mi tájékozásra szükséges. A regénycsarnokban csak kiváló irók legújabb müveit közli. Az előfizetés föltételei: Egész évre 14 ft, félévre 7 ft, negyedévre 3 ft 50 kr., egy hóra 1 ft 20 kr. Az előfizetések vidékről legcélszerűbben postautalványnyal eszközölhetők következő cim alatt: A „Budapesti Hírlap“ kiadóhivatalának, IV. kerület, Kalap-utca 16. sz. 2—3 Riihnaífíf pIsfláQ A zemplénmegyei felső-jablonkai 2000 holdas uraság1 DUKIIIClIVIV CÍCIUClO, erdőben ez évben termett bükmakk eladó. Bővebb értesítéssel szolgál Dercsényi Kálmán kir. közjegyző mint meghatalmazott birtokkezelő Homonnán. 3—3 SCHLICK-féle vasöntöde és gépgyár részvény-társassíg’ BUDAPESTEN. Gyár és irodák VI. külső váciul 1696/99. Városi iroda és raktár Vl.Podiuaniczky-utca 14Ajánlja kitűnő és szilárd szerkezetű, számos első dijakkal kitüntetett: SCHLICK-féle szab. 2 és 3 vasú ekéit és szabad, mélyítő ekéit mélyítő ekéit önvezetékkel eredeti Schlick és Vidats-féle egyvasu ekéit talajmivelö eszközeit, boronáit és rögtörö hengereit SCHLICK-féle szab. „Haladás“ sorbavetögépeit. Szórvavetö gépek, többvasu ekékre alkalmazható tengeri- és répa-ültető készülékek. Készletben vannak továbbá : gőz- és járgánycséplő készületek, gabona-tisztitó rosták (Baker és Vidats rendszer), takarmánykészitő gépek, tengeri morzsolok és darálók, őrlőmalmok és olajmalo n berendezések. — Eredeti amerikai kévekötő és marokrako arató gápek és fűkaszáló gépek. giegjiitinyosabb árak. (Előnyös fizetési feltételek. (Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. Jegyzet. Van szerencsénk ezennel t. ez. üzletbarátaink becses tudomására hozni, hogy noha a VI., l*odma- lllczky Iltcza 1-1. szám a. levő irodáink legnagyobb részét a külső \ ftezi-UtOil levő gyártelepünkre helyeztük át, mindazonáltal ezen irodai helyiségünkben t. üzletbarátaink kényelme érdekében egy városi irodát tartunk fenn, valamint hogy ugyanott építési czikkeink- és gazdasági gépeinkből raktárt létesítettünk. Kiváló tisztelettel A Schlick-féle vasöntöde és gépgyár részvénytársaság igazgatósága. 6548. szám. Polg. 1890. Hirdetmény. A Bodrog-Vécs községben gyakorolt italmérési jogáért megállapított kártalanítási összegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazságügyminiszteri rendelet 9. és 10. §§-aihoz képest az egyezség megkísérlésére s az igények tárgyalására határidőül 1890. évi november hó r 5-ik napjának d. e. 9 órája ezen kir. törvényszék elé Sziráky Barna kir. törvényszéki biró hivatal szobájába kitüzetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai, még pedig azok is, akiknek az idéző végzés külön nem kézbesíttetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézett rendeletben megállapított következményeire ezennel idéztetnek. Kelt S.-a.-Ujhelyben, a kir. törvényszéknek 1890. évi szept. hó igén tartott üléséből. Ifj. Vályi, jegyző. Hammersberg, elnök. 6684. szám. Polg. 1890. Hirdetmény. A Gatály községben gyakorolt italmérési jogáért megállapított kártalanítási összegre vonatkozólag az 1889. évi 45896. számú igazságügyministeri rendelet 9. és 10. §§-aihoz képest az egyezség megkísérlésére s az igények tárgyalására határidőül 1890. évi november hó 20-ik napjának d. e. 9 órája a királyi törvényszéknél Sziráky Barna kir. törvényszéki biró hivatal szobájába kitüzetett. Mely határidőre a közbirtokosság tagjai, még pedig azok is, akiknek az idéző végzés külön nem kézbesit- tetik, figyelmeztetéssel az elmaradásnak az idézet rendeletben megállapított következményeire, ezennel idéztetnek. A s.-a.-ujhelyi kir. törvényszék 1890. évi szept. hó 20-án. Rácz, jegyző. Hammersberg, elnök. Fischer és Heidelberg-féle Creolin biztos szer járványos száj- és körömbaj ellen. Jutányos áron kapható: Reichard Testvéreknél S.-a.-Ujhelyben. Tk. 3412. sz. 1890. Hirdetmény. A s.-újhelyi kir. trvszék, mint telekkönyvi hatóság az 1868. I t. ez. 17. §-ához képest felhívj a mindazokat, kiknek a s.-a.- ujhelyi határban a magyar északkeleti vasút által a 458. szelvénynél levő általjárás kibővítéséhez Nyomárkay Kálmán és testvéreitől, úgyszintén Evva András örököseitől kisajátított területért letett -- és pedig Nyomárkay Kálmán és testvérei részére 243 frt 04 kr. Evva András örökösei részére pedig 43 Irt 40 kr, kártalanítási összeg menyiségére nézve ellenvetésük van, vagy a kik a kártalanítási összegre bármi czim alatt igényt tartanak — fölhivatnak, hogy ellenvetéseiket — illetőleg igényeiket 1890. november hó 15-ig ezen kir. tvszék, mint tlkkvi hatóságnál jelentsék be, mivel a később jelentkezők ellenvetésére s igényére tekintet nem lévén, a kártalanitási összeg annak s azon mennyiségben fog kiutaltatni, kinek nevére letéve van, a bekebelezett vagy lelülkebelezett terhek pedig a kisajátított területről hivatalból fognak töröltetni. Kelt a kir. tvszék mint tlkkvi hatóságnál, 1890. évi szept. hó 17-én. Kolos, kir. tvszéki biró. Bóth Bernát vaskereskedő és bortermelő S.-a.-TJjhelyt. Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy saját termésű aszú és szomorodni boraimat alant jegyzett árakon árusítom el, u. m.: .Szomorodni borok régiek és finomak llterenklnt 55 krtol 90 krig. Aszú borok régiek és nagyon finomak palaezkonként 1 ft 20 krtol 2 ft 20 krig. Magamat a tisztelt közönség pártfogásába ajánlva, maradtam kiváló tisztelettel 8~ Róth Bernát. Tk. 1439 sz. 1890. Hirdetmény. A nagy-mihályi kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság az 1868. évi I. t. ez. 1 7-1'k §-a értelmében felhívja mindazokat kiknek az első magyar gácsországi vasút kisajátítási vállalata által a laski 23. számú tjkvben A. I, 1 — 12. sorsz. alatt foglalt ingatlanság- nál a422.hsz. fekvőségből kisajátított terület kártalanítása fejében a nagy-mihályi kir. adóhivatal pénztárába Lőrincz János telekkönyvi ’ tulajdonos javára letétbe helyezett 7 ft i83/i ( kr. összeg menyiségére nézve ellenvetésük van, vagy a kik a kártalanításra bármi cim alatt igényt tartanak, hogy ellenvetésieket illetve igényeiket az 1890. évi október hó 25. napjáig ezen kir. tkvi'hatóságnál annál bizonyosabban jelentsék be, minthogy a később jelentkezők észrevételeire s igényeire semmi tekintetnem lévén, kártalanitási öszeg fent nevezettnek fog kiadatni. Kelt a| nagy-mihályi kir. járásbíróság mint tlkkvi katóságnál 1890. évi aug. 5-én. Kapy, kir. járásbiró.