Zemplén, 1890. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1890-06-29 / 26. szám
Zemplén. Társadalmi és irodalmi lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden vasárnap.) Sátoralja-Ujhely, 1890. junius 29 26. sz. Huszonegyedik évfolyam. HIBDETÉ3I DÍJ ; hivatalos hirdetéseknél; Minden egyes ssó nt&n 1 kr. Azonfelül bélyeg 80 kr. Kiemelt diszbetük s körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint minden O centiméter ntán 3 kr sz&mittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdába küldendők. ELŐFIZETÉS is Egész évre 6 frt. Félévre 8 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen leveiek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratot nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. L nyílttérijén minden gar- mondsor dijja 20 kr. A munka és értéke. — Két cikk. — i. Régen az ember, mikor még állati vadságban élt, nem dolgozott semmit. Ruhára nem volt szüksége; egy falevélből állott összes toalettje. Ha pedig éhes volt, elment egy gyümölcsfa alá, nem is kellett megráznia, magától potyogott le számára az isten áldása. Neki csak száját kelle utána kitátania. Ha jóllakott, visszament barlangjába, vagy lefeküdt a fa árnyékába, s aludt addig, mig kedve tartotta. Italát, nem levének még pálinka és serfözök, sem bortermelők — kizárólag a viz képezte. Összes szükségleteit tehát a természet tolta orra alá. így állván a dolog: ebben a korban még mindenki egyenlő volt. Később midőn az emberiség kasztokba, kisebb, nagyobb társadalmakba verődött össze, a mikor tehát érezte isten ama kijen- tését, hogy ő a természet koronája, lassacskán kezdett kibontakozni ebből a tétlenségből is. A vadállatokat, melyek ő tőle csak abban különböztek, hogy azoknak szarvaik és patáik voltak, összefogdosta és megszelídítette. Ha ezek elestek, vagy pedig leölettek: bőrükből a húst kizabálta, az üres irhát azután magára húzta. A ki többet fogott össze, annak többje is volt, többet is zabáit. Időjártában felhagyván a sáska- szerű nomád élettel és, egy-egy darab földet kiparcellázott és ültetett bele növényeket. Ámde eme birtokok az egyes törzsek részéről gyakori beütéseknek lévén kitéve, előállott annak a szüksége, hogy egy erős hatalom oltalmazza meg őket ezekben a gyakori elfoglalási kísérletekben. Ekkép létrejött a legmagasab emberi társadalom, az állam ; a mikor is már az egyesek alá és fölé rendeltsége kezdé rügyeit mutogatni. Mivel a Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen, a státus ezért a bojtári szerepért az egyesektől kötelezettséget követelt, mely pénz és véradóban kulminált. Sőt némelyes rész még hatalmasabb urak oltalmát is kikéré, s neki ezért hűséget esküdött s terményének egy bizonyos százalékával adózott. Ezenfelül a mindenható államfők a magokat jobban kitüntetett családoknak, a szolgálat aránya szerint — földeket osztogattak. A ki többet érdemelt többet, a kevésbé érdemes kevesebbet kapott. Tehát nem csak most, hanem már az emberiség hajnalán is érdem szerint osztatott a konc. Ez volt az úgynevezett feudális kor, melyben mindenki úgy összevolt egymással kapcsolva, mint egyik lánc-szem a másikkal. Az állam éles kialakulásával, az iparos osztály is kezdett tűjével, ollójával és kaptájával fel-feltünedezni a látóhatáron, természetes, csak oly mértékben és különféleség- benr a mint azt a szükség parancsolta. Mivel a mesterember kevés volt, az iparszükséglet pedig hovatovább nőtt, ennek kielégítése végett iparosokat hoztak az or szágba, s hogy itt tapadjanak: még kiváltságokban is részesité őket az állam. Az idők további folyamában már a kézműipar sem elégitheté ki a szükségleteket. A munka gyors fokozására kezdettek kitalálni holmi nagy, bolond gépeket, melyek sok száz embernek keze munkáját voltak hivatva pótolni gyorsan és jól. A gépek megjelenését egyenes kázusbellinek tekintette a kézműipar. Ekkép a kettő között megkezdődött a titáni harc. De mivel a sors könyvében úgy van megírva hogy a viadalban a melyik fél az erősebb, mindig az a győztes — a kézmüiparosok cudarul lepipáltattak. Sőt a gép még ezzel sem elégedett meg, hanem mint háborusfelek közt szokott történni, még szolgálatra is kényszerité a legyőzöttet. Bérét a szerint állapította meg, a mily mértékű munkát teljesített. A minő viszony volt — de különben roppant eltéréssel — a régi feudális világban a hübérur és vazallusa között: épenugy áll most a munkás a gyárhoz. Amott terménynyel és hűséggel, itt munT AB 0 A, Hegy aljáról-hegy tetőkre. Zsigó Endre kedves bátyámnak, szives üdvözlettel, Szalacson) — A jZemplén* eredeti tárcája — (Folytatás és vége.) Még csak a csúcsokon dereng a világosság, a sziklák körrajzai látszanak, de még maguk a hegyek a hajnali ködben sötétlenek ; csak a fehér habsugár villog elő, mely a tengerszem vízeséséből rohan le a halastóba, melynek kékes-zöldbe játszó tükre felett világos párázat remeg. A csúcsok között lassan terjed a világosság. Bíbor és arany színben villan elő az ormok mögül a nap, ezer szánt kap minden. A tengerszem csúcson piroslik a hajnal, rózsaszínű, kék és ezüst aureolát vonva a szikla fejére. Szavak hiányzanak, a legnagyobb művész sem képes lefesteni, amint a hegyek az. égi visz- fényben mind magasabban és pompásabban fénylenek. Hiányzanak a szónál és ecsetnél, az óriás méretek a képhez. Ebben gyönyörködtünk mig a két markos lengyel egy negyedórái evezéssel átvitt a 22 hektár kiterjedésű, helyenkint 40 — 50 méter mélységű tavon, melynek a közepén képzelt vonal határolja Magyar és Lengyelországot. Julius 9-én reggeli */25 órakor hagytuk igy el a galíciai Kárpát-egyesület menedékházát. Megmászva a 200 méter magas tófalat, jutottunk fel az 1587 méter magasban fekvő Tenger szemhez. Mélysége hellyel közel 70—80 méter. Körötte szeszélyes alkotásu szikla alakzatok állanak, az úgynevezett hét Korona, közepén egy óriások arányaiban készült ember alak, mely hegyes süvegü fejével észak felé fordulva: őrt állani látszik a határon. Mig megkerüljük a tavat é* a 80—100 méternyi magasból belézúduló szitavizesés látványában gyönyörködünk, eszembe jutott, hogy tegnap estefelé milyen nagy készülődés között indult ide a halastói menedékháztó! az a három lengyel barátunk, hogy tipegett a tó körül a velük volt hölgy, ép úgy, mint a tyúk, mikor az általa hiköltetett kacsákat látja vakmerőén a viz.be futni. Mikor aztán a tófal kanyargós utain el el tünedez- tek és nem láthatta az ő szeretteit, valóságos két- ségbeséssel itta a herbatákat, mig meg nem szánva odaadtam neki látcsövemet, hogy el ne veszítse őket szem elől. Megmagyarázhatatlan rejtély a nő I Most mikor az üveg közelebb hozta volna hozzá azokat, kiket aggódva bocsátott a távolba, megfordítva emelte a látcsövet szemeihez ; talán azért, hogy legalább igy nagyobb tourt tétessen velük, vagy hogy Galicziában úgy szokás, hogy a kicsi- nyitö üvegen nézik a dolgokat. Nekünk ugyan módunkban volt most nagy nak látni mindent. Az akadályokat, melyek félórákával és szintén hűséggel tartozik lenni az alantas a felsőbb iránt. Ezután a genetikus történeti vázlat után, melyre lehet különben megjegyzése és kifogása valami obszkurus történeti pro- feszornak, áttérünk a napi kérdésre, a munka fekélyére: a sztrájkra. A fentebbi történeti futamból is kiviláglik, hogy csak kezdetben volt egyenlő az ember. Később, midőn a munka terére lépett, osztályokra bomlott. Mindenki abba a kategóriába lett elhelyezve, és oly mértékben lön dotálva, a mint azt személyes tulajdonai és a szükséglet által kiérdemié ; s hogy az erősebb mindig fölényben van a gyengébb felett; és hogy ezt önfentartási ösztöne a másiknak szolgálatába kényszeríti. Egyszóval teljes egyenlőség nincs, ennélfogva nem vehet mindenki egyforma porciót az ur asztaláról. De azért mindenkinek dolgoznia kell, mert dolog nélkül senki sem élhet. Maga a pénz sem egyéb, mint a munka megtakarított eredménye. Hogy minden fajtájú munka egyforma értékű volna, azt mindenki tagadja. Függ annak becse először azon értelmi foktól, mely annak végbeviteléhez szükségeltetik, részint és főképen a kínálat és kereslet közti viszonytól. Mennél nagyobb a kínálat, annál inkább emelkedik az (munka) érték. Egyszóval minden annyit ér, a mennyit adnak érte. Ha én vettem egy órát 100 forintért és vasúton utazva, pénzemet elvesztettem, ennélfogva a további utazásban akadályozva vagyok : talán húsz forintért is odadom az az órámat. Vagyha szabólegény vagyok és mesteremnek sok a munkája, de segédekhez nem képes jutni, mindenesetre többet fog nekem adni, mintha nem volna munkája, vagyha a segédek tömegesen kínálkoznának nála. Ezek az állítások a fentebbi történeti vázlatból is kiérezhetők. A kínálat és kereslet közötti viszonyból folyó értékét mesterségesen felverni, mint ezt nálunk legutóbb a munkások meg-- .........................--..........-!......... kig tartó törmelék és óriás szikladarabokból állottak. — Mellettünk és körültünk a szakadékok telve hómezökkel. Az út csak egy zergecsapás, a hol ha az ember nem azzal a lábával lép előre, merre az ösvény fordul, le kell ülni és úgy váltani lépést, majd öl magas sziklalapok egymás fölé rakva, melyekre helyenként a kőbe fúrt vas- kampók segélyével húzhatja fel magát az ember, ép úgy mint mikor az egyiptomi piramisokra kúszik föl az utas. Egy ballépés, egy megcsuszamlás és többé nem eszünk bigost. Vezetőnk elől, vassal szegett cipőjével iparkodva nyomot taposni a kemény sziklán. Zsigó bátyám utánna, mindenütt előttem. Megpihenni nincs hol. — Ha most elárulom, hogy Zsigó Endre bátyám 68-ik tavaszát járja, nem követek el indiskréciót; mert a ki ezt az utat meg. birja, az még fiatal ember, fehér lehet haja és sza- kála, de olyan mint az ősz havas hegy, melynek ölében ott diszlik még a virág. A levegőben függve, félkézzel a vaskampóba kapaszkodva, egy lábnyomnyi területen 8 10 lépéssel megkerüljük a nyerget, egy saltó-mortaléval a csúcs alá kerülve, 5 órai mászás után a Tengerszem csúcson vagyunk, 2508 méter magasban a tenger szine fölött. Észak felé belátni Lengyelországba, itt-ott fehér pontok látszanak, egy-egy távoli falu a völgyben, vagy hó a sziklák között. — Alattunk két-három jeges tó, távolabb számtalan csúcs, szeszélyesnél-szeszé- lyesebb alkotásival. Ezredévek óta állanak ott, I\IJi.i wzáuniTilílioz egy ív melléklet van csatolva.^!
