Zemplén, 1889. július-december (20. évfolyam, 27-50. szám)

1889-11-17 / 46. szám

Vasnti kalauz címmel uj zsebrétü menetrendkönyv- került ki a Franklin-társulat nyomdájából, mely a magyar szent korona területén létező összes vasutak téli menetrendjét tartalmazza s pedig mindazon változásokkal, melyek a vonatok közlekedése körül ez évi novenber i-ig előfordulnak. A Vasúti Kalauz valóban hiányt pótol, mert különösen a zóna-tarifa életbelépése óta az utazó közönség minduntalan jut abba a helyzetbe, hogy egy könnyen kezelhető olcsó zsebrétü menetrendkönyv szükségét érezze, A Vasúti Kalauz össze nem tévesztendő az .Útmutató* cimü menetrendkönyvvel, melynek ára 50 kr. A Vasúti Kalauz csinos kiállítása, célszerű beosztása s zsebben hordható voltánál fogva minden eddigi hason- tartalmu, hazánkban nagy mérvben elterjedt külföldi vállalatot felülmúl. Ara dbonkint(i6 Ívnyi tartalommal) (Silk Iö ltr. oly hallatlan olcsó ár, melyen ily könyv eddig a magyar közönség kezébe még nem került s valóban zóna-árnak nevezhető. A fővárosi helyi érdekű vasutak forgalma a könyv elején külön csoportosíttatott. A Vasúti Kalauz a szokásos összes elárusító helyeken kapható s a kiadóhivatalban (Budapesten VII. Erzsé- bet-körut 27. sz.) megrendelhető.

A Gazdasági Mérnök cimü közérdekű gazdasági és műszaki képes hetilap a legutóbbi évnegyedbeu ismét számos közérdekű cikkel és közleménynyel járult hozzá a gazdasági és mdszaki ismeretek terjesztéséhez. A Gazdasági Mérnök megjelenik minden vasárnap, díszesen kiálli va, gazdag és változatos tartalommal, képekkel és szakszerű rajzokkal bőven illusztrálva. Szerkeszti és kiadja Gonda Béla műszaki tanácsos, műegyetemi m. tanár. Előfizetési ára : Egész évre 12 ft., félévre 6 ft., negyedévr 3 ft. Előfizetéseket a jövő évre már most is elfogad a kiadóhivatal (Budabest, V. Árpád u. 12.) Ajánljuk e 13 éve fennálló szaklapot a müveit gazdaközönség, a mérnökök, építészek, építőiparosok, gyárosok és vállalkozók, valamint a kaszinnók és olvasó körök szives figyelmébe és pártolásába.

A közönség köréből.

— Alak s tartalomért a beküldő felelős. —

Stylit kérdés

Zemplénvármegye t közig, bizottságához.

Miután Jeszenócz, Kis-Domása és Zsalobina községei a folyó hó 6-án megyeszerte megejtett bizottsági tagok választásánál mellőztettek és illetve választási joguk szabad gyakorlásától távoltartattak, tisztelettel kérdem: vájjon nevezett községekben vérrel és pénzzel adózó honpolgárok szavazati joggal birnak-e vagy sem ? Ha igen, melyik választó körhöz tartoznak és miért nem lettek az őket illető szavazati jógiik gyakorlásának céljából hivatalosan értesítve és felhiva?*) Ha pedig nem, mi oknál fogva lettek ama honpolgári joguk szabad gyakorlásától megfosztva?

Kelt Zsalobinán, 1889. évi november hó 9.

A fenti községek nevében :

Degró Imre**).

TANÜGYI ROVAT.

Városunk népiskolái.

(Vége.)

Hogy az imént vázolt és vármegyénk székvárosára nem hízelgő állapotok haladó korunkban fel nem tarthatók, be fogja látni mindenki, aki csak kevéssé is ismerős a modern iskalai viszonyokkal. Belátják ezt isk. hatóságaink is. Ezek szívesen segítenének a bajon, szívesen emelnék tanintézeteiket a kívánt színvonalra, de anyagi erejük ezt meg nem engedi. Sőt az utóbbi időben az Isten oltárára hozott és még hozandó tetemes áldozatok a nagyobb költekezést a kultúra egy más elmaradt, de nem kevésbé nemes ágára éppen lehetetlenné is teszik.

Mi következik tehát ebből ?

Az, hogy változtassuk meg a viszonyokat!

A felekezetek, melyek magukban véve szegények és azért erőtlenek, lebontva a századok óta fanálló válaszfalakat, közeledjenek bizalommal egymáshoz sa maguk és gyermekek jóvoltát tartva szemük előtt, hozzák létre azt az egységes művet, melyből a társadalomra nézve oly sok fakad.

Mennyivel többet érne a kultúra jelenlegi színvonalán álló intézet, mely a mi külön álló intézeteinket mind magába foglalva egyöntetűséget teremtő okos vezetés alatt oda fejlődnék, a hová már régen fejlődtek a müveit nyugati államok intézetei; azon államokéi, a melyekben a legtöbb helyütt már tultették magukat azon kicsiségeken, melyeket nálunk felekezeti féltékenység névvel illetnek.

A zürichi közoktatás tökéletességére vonatkozólag Molnár Aladár a nagy mérvű önkéntes adakozásokon kivül a közoktatásnak emlitett körülményből folyó azon célszerű szervezetére utal, mely szerint két egynemű tanintézetet vagy tanhatóságot nem tartanak tel oly helyeken, hol a növendékek száma, lakhelye szerint egy is elég ; hanem e helyett, ha erejök engedi, inkább a knltura különféle ágainak megjelelő különnemü és különböző fokú iskolákat állítanak.

*) A „Zemplénének ez évi okt. hő 20-án kiadott 42. számában a választási határnap „orbi et urbi" tudatva volt!

Szerk,

•*) Illetékes helyről kért információ alapján cikkírónak tudomására hozzuk, hogy az emlitett három község a varannai választókerülethez van beosztva. A választás határnapja meg- hirdettetett minden körjegyzőségben, tehát a dobraiban is, hová a feljajduló községek tartoznak. Az igaz, hogy a választókat senkisem hívta meg Varannóra szavazni, mert a kerületben ellenjelöltek nem mérkőztek. Ha saját maguk jószántából jelöltet állitnak s a választás székhelyére bejönnek, bizonyára szavazhattak volna is teljes számban, mint történt lő. Csemernyén, ahol 250. ember szavazott le. Jövendőre Zsalobina és két szomszédja ne legyen néma gyermek, akinek az anyja sem érti a szavát. Szerk,

Ilyféle értelemben felelt Lowe, az angol népokt. államtanács egyik alelnöke, az áll. intézetek létesítése ellen szóló anglikán és dissenter papoknak. Ily célzatú népokt. törvényünk 26. §-a is, mely kimondja, hogy: »különféle felekezetű községekben, ha egyes felekezetek képesek is a jelen törvény kivánatainak megfelelő népiskolákat tartani fenn, de azon meggyőződésre jutnak, hogy közerővel virágzóbb állapotban tarthatnak fel közös iskolát, a melyre az egész község, sőt az állam segélyét is igénybe vehetik : a külön felek, iskolák közös iskolává alakíthatók *

» Közönségünk, mely szivéből óhajtja a mostan uralgó állapotok megjavítását, örülne, ha tekintélyes férfiak, lelkesülve a szent ügyért, komolyan, kellő erélylyel és kitartással megindítanák a mozdalmat egy állami segélylyel fentartható, virágzó közös iskola létesitésére. Erre nézve különben az utat megtörte már vármegyénk érdemdús tanfelügyelője akkor, mikor egy állami iskola létesitésére törekedett. Fáradozásai a magas kormánynál a legszebb sikerre is vezettek, de törést szenvedtek — felekezeti hatóságainknak iskoláikhoz való ragaszkodásuk miatt.

E ragaszkodásnak okát azonban kellőleg kimagyarázni talán mégsem lehet. Mert igaz ugyan, hogy a fel. iskolák mellett igen szép érvek hozhatók fel, maga a történeti fejlődés is mellettük szól; de ha a szükséges kivánalmaknak nem képesek megfelelni ; ha az erők és az idő szétforgácso lása miatt a tanitásban elért siker is kell, hogy kisebb legyen, mintha egy tanítóra csak egyidős növendékek csoporja, egy osztály bízatnék, — akkor mennyivel roszabb az állami iskola ?

De a viszonyok időközben lényegesen változtak. Iskolaszékeink közüí, tudomásom szerint, többen már hajlandók volnának több oknál fogva beleegyezni egy áll. iskola létesítésébe. De én azt hiszem, hogy most már tisztán az államra nem támaszkodhatunk. Ifjú erővel előtörő országunknak ugyanis minden téren igen sok alkotni és tö- kélesiteni valója van ; nem utánozhatja tehát pl. Franciaországot, mely a legválságosabb időben, a németektől szenvedett vereség után, a reváns- eszme nyomása alatt is oly óriási összeget szánt közoktatási célokra, a milyen összeg nagysága bennünket bámulatba ejt; a milyen összeg egy országban sem szerepel.

Nem támaszkodhatunk azért sem, mert nemzeti érdekeink úgy kívánják, hogy áll intézeteink az ország határain képezzenek erős láncszemeket. De bizvást remélhetjük, hogy a magas kormány, tekintve az eszme magasztosságát, tekintve azt, hogy közönségünk talán egyesült erőkkel sem volna képes az eszme megvalósítására a kezdet nehézségeit leküzdeni és hogy erre a község tá mogatását is csak csekély mérvben veheti igénybe : a közönségnek a királyi jelszó, »viribus unitis 1“ alatt megindított komoly mozgalmát méltányolni fogja és a cél elérésére a szükséges országos segélyt meg fogja adni.

De legyen bármiként: hála és tisztelet fogja illetni örök időkre azokat, kik akár egy felekezet, akár az összes érdekének szolgálatában állva, a jelzett téren a helyzet lényeges javítására közremunkálnak. —6 — I.

Párisi levél.

Páris, november 8.

Ha a fráncia főváros a keddi zuhogó eső kellemetlen benyomása alatt tért nyugvóra, annál kellemesebb csalódást szerzett a szerda reggel. Tiszta derült ég, itt-ott foszlányokban úszó bárány felhő, ragyogó nap, mintha csak kora tavasz lenne. Csak a bulevárok elsárgult hulló levelei, a Tuilleirák kertjének égbe nyúló kopasz fái árulják el az őszt Midőn a Concord térre értem, éppen akkor bujt elő egy kis felhő mellől a kelő na s az Eiffel-toronyra eső sugara bűvös színben tüntette fel a délibábnak látszó tornyot, mely innen oly étheri, átlátszó, mintha valamely földön túli hatalom lehelte volna rá a látóhatárra, s csalódásunkat még növeli a reggeli gőz, mely a nap sugarai alatt felszáll.

Az annyira rettegett nap, mely hat havi gyönyör és élvezet határkövét jelzi, a csodálatos időszak, mely a müveit világnak bebizonyította, hogy Fránciaország az ipar és művészet terén csak ugyan nagy, el következett. De ha fájó lélekkel is záratnak be a kapuk, nem lehet tagadni, hogy igazán csak ma lélegzenek fel a kiállítás megteremtői, a midőn a teljes és kétségtelen siker legjobban megcáfolja a sok rémapostol látományát, kik a kiállításban nem a munka és haladás dicsőítését, hanem egy ámbár szomorú, de végeredményében mégis kiható jelentőségű eseményt: a száz év előtti forradalmat látták megünnepelni.

A kiállítás utolsó napja, a nagyszabású éji ünnepség; mi minden izében sikerült s ami a napot kiválólag jellemzi, hogy ez tisztán a fránciák napja volt.

Már a hajnali órákban minden indóház környéke nyüzsgött a kéjvonatokon érkezett idegenektől. Maga Páris is e napon vette ki igazán részét a látogatásban, a mit nem is lehet csodálni, mert százezerekre rúgott azok száma, kiket a mindennapi megélhetés kényszere az utolsó napig ettől megfosztott.

A kiállítás környéke maga egész nap bámulatosan mozgalmas volt. Beláthatatlan sorokban robogott kocsi, omnibusz, lóvasut; zsúfolásig telt hajók kötöttek ki a Szajna partján s a bejáratok előtt a gyaloglók hoszu sorban várták a sorszerinti bejuthatást. Tény, hogy a fráncián kivül a közrendet semmi nemzet sem tudja úgy fenntartani. Templomban vagy omnibusz állomáson, hajónál vagy bárhol is az idegen előtt igen furcsának tűnik fel, a párisinak annyira már a vérében fekvő »queue« csinálás (sorakozás.) Pedig van-é valami kellemesebb, mint látni, hogy minden rendőrbeavatkozás nélkül az előtte álló mellett csendesen megállapodik az ujjonnan érkező, s várja mig sorszerint bejuthat. Ilyen alkalommal legjob ban elárulja magát a nem párisi s különösen a külföldi idegen, ki előre furakodva száz torokból is hallhatja a megszokott kiáltást »a la queue 1« mely mindaddig hangzik, mig csak a jámbor hibáját észrevéve maga is nem sorakozik.

Félórai »queue« után bejutva legelőször is az Esplanadon visz utunk keresztül. A mór kávéházakban az asszuáknál, az anamita színházban már teljes erővel folyt az előadás és hangzott a zene. A hullámzó, vigadó, embertömeg kacagva jár-kel a boltok előtt s a sok algíri és tuniszi kereskedő versenyén mulat, kik hangos kiabálással igyekszenek a vevőket a szomszédtól elcsalni. A nuga- (cukor csemege) áruló arabs óriási tálcán hordozza áruját s az annyira felkapott kinálgatást a bum bumot (bonbon) a körülötte sereglók százszorosán ismételik.

A »Quai <f orsay*-n végig hosszú fekete esik alakban özönlik a közönség a Mars mező felé. A táplálkozási csarnok közelében megütötte fülemet a magyar csárda cigány zenéjének a hangja. Az egész csárda környékét megszállotta a publikum, melynek feje fölött csak a prímást látni, amint lelkesedésében a Rákóczi-t és a Mar- seillaise-t huzza. De sokat is beszélhetne ez a szalmafedelü, paprika- és kukoricafüzérrel feldíszített ház mindarról, a mit a hat hó óta látott. De nem kevesebbet fogják emlegetni azok is, kiknek a hat hó alatt az volt az a kis talpalatnyi föld ebben a háztengerben, hol egyszer-más- szor édes magyar szót, cigányt hallhattak. A mint ott állottam, egyszerre csak két elegáns hölgy közeledik a prímáshoz s tört németséggel kéri az idősebbik, hogy húzzon neki valami magyar nótát, persze a cigány rákezdi a külföldön leginkább ismert körösi lányt, mihez a két hölgy az ernyőjével veri a taktust. De fordít egyet a cigány a dolgon s rá kezd egy igazi bús magyar nótára. A két hölgy meglepetve hallgatja a csodálatos dallamot s minden mozdulatát leste a cigánynak; majd átcsap a frisbe, s a két nő arca megint ragyog az örömtől. Utolsót táncol a cigány vonója a hegedűn, mire darutollas kalapját levéve tisztelettel hajlik meg a hölgyek előtt; az idősebbik erre tárcájába nyúl s csillogva pengve hullnak az aranyok a tányérba. De a java még csak ekkor jő, az ifjabbik hölgy, magas fejedelmi alak, előveszi jegyzőkönyvét s megkéri a cigányt, hogy jegyezze belé a saját, meg a nóta nevét ; a cigány neve mellé ákom-bákom betűkkel jegyzi bele »tolnai lakodalmas®, mire a hölgyek saját nevüket Írták fel emlékül a cigány könyvébe. Kiváncsisá- gom nem engedett nyugodni; megnéztem. A fiatalabbik Ctesse L

.........Franciaország egyik ősi

nemes családjának sarja, s ma Páris egyik legszebb asszonya, a másik egy párisi pénzkirály felesége, Mme S: ... . volt.

Ha valami a kiállításon teljes sikert aratott, az bizonyára a magyar zene volt, s ebben óriási része Urbán Lajos szegedi cigányprímásnak és zenekarának, ki a nyáron a Trokádéróban tartott nemzetközi versenyen az első dijat a pár ezer frank értékű arany cserkoszorut vitte el. A Repülj fecském annyira meglepte a versenybíróságot, hogy e dalért magáért még egy külön kitüntetést adott, a nagy arany érmet. S ezek a barna gyerekek a külsejükkel is hatottak. Semmi rikító szinü egyenruha, mint ahogyan ezt a külföldön járó eigányok teszik, kiket egy alkalommal papagáj-kinézésü ru- hájok miatt egy mellettem álló úri ember zulukaf- fereknek nézett. A szegediek ízléses fekete atillát, magas szárú ráncos csizmát viseltek, s öltözetüket aranyrojtos nyakravaló s darutollas Kossnth- kalap egészítette ki. Holnap ők is távoznak ; nyugodtan mehetnek haza ; hiszem, hogy Szeged nem fog elismerésével fukarkodni azok iránt, kik a magyar zenét a kiállítás alatt diadalra juttatták.

Még egy utolsó istenhozzádot mondtam a csárdának s a kis Decauville beröpitett az Eiflfel-torony alá. Soha talán jobban alkalom nem adatott, mint ezúttal bámulni a haladást, mit a vasúti tehnika egy fél század alatt tett. A szabad művészetek palotájában két mozdony, s néhány vasúti kocsi vän kiállítva, miket a harmincas években építettek. Minő csodás változás és különbség az első