Zemplén, 1889. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1889-03-10 / 10. szám

1218. 1349< sz. Zempíénvarmegye alispánjától.

Körözés s eredmény esetén jelentéstétel végett kiadatik.

S.-a.-Ujhely, 1888. december hó n-én.

Matolai Etele, alispán.

Másolat. Zólyom vm. alispánjától. 11588/889. Valamennyi tekintetes vármegyei és városi törvényhatóságnak Bács-Bodrogh vm. Kiszállás. Folyó évi november hó 14-én este felé Gunich József nevű siketnéma, helyi engedély nélkül könyörado- mánygyüjtésen kapatott; minthogy pedig úgy az egyén mint eljárása gyanús volt, engedélykönyvét a községi jegyző után tudakozódás vé gett átvette, és helyette adott neki egy igazolást elvett könyvéről, és 24 órai tartózkodási engedélyt, minthogy a 24 óra lejárt és Gunich könyvéért nem jelentkezett, sőt Kiszállás községből is eltávozott, miután pedig az átküldött könyörado- mányi gyüjtőkönyvecske hamisitottnak bizonyult, amenyiben azon úgy a vármegye pecsétje, mint a kiállító tisztviselő névaláírása hamis, személyle írása alapján nyomoztatni, s feltalálása esetén a legközelebbi kir. ügyészségnek átadni, eredmény esetén pedig engem értesíteni szíveskedjék. Sze- mélyleirása következő: kora 25—26 éves, termete alacsony, szegletes, szemöldöke, haja, bajusza és kis szakála fekete, ruházata mesteremberes, különösen egy hosszú fekete téli kabát volt rajta, fején egy lágy, keskeny szélű németkalap, beszél meglehetősen magyarul. Beszterczebányán, 1888. dec. hó 27 én. Csipkai, s. k. alispán.

A népgyülés.

Ujhely város színháza a hazafias lelkesedés impozáns jelenetének volt színtere. Thália csarnokát a .népszava* fórumává avatta fel az újhelyi választókerület lelkes polgársága, melynek százai rang-, vallás- és pártkülönbség nélkül özönlötték el minden zugát, hogy meghallgassák az igét és óvást tegyenek a politikai látóhatáron feltűnt jelenség ellen, melyben a hazafiság ihletszerü sugallata a nemzet jövőjére egy végzetes gravament jósol és vél felismerni.

Különös játéka a véletlennek, hogy ahol máskor a múzsa bűbájos ajakán szólal meg a dal — a nemzeti költészet, épen ott emelkednek fel a tribünön vármegyénk kiváló alakjai, hogy a legdrágább közöskincs védelmére kelve, leróvják az ősöktől öröklött honszeretet adóját.

A népgyülés négy szónoka megannyi különböző irányban, de egy közös kikötőbe evezve, hirdette a meggyőződés döntő igazságait.

Az első szónok Klio szerepét teljesítette, az események híven elsorolt láncolatába beleszőve a választókerület múltját, mely egyidöben szerény nevét irta diadalmas zászlaira — fényes dialektikával vonta le következtetéseit, mutatva rá a retrograd irány veszedelmes lejtőire, és ismertette meg a konkrét kérdés messzeható okozatait

hozni a müveit Nyugottal. Iszonyú munkát végeznek ott, számtalan tűnél és áthidalás van már készen, s még több munkában. A hegyek lakói csak nagyon kevesen vannak, az arab inkább a pusztát kedveli, hol sátrakban tanyáz. Fürge apró majmok tenyésznek a déli hegyoldalakban, melyekből mi is szerencsések voltunk kettőt láthatni, makokáknak nevezik őket.

A minő szép és buja a növényzet mindenütt a tengerparton, oly egyhangú, mondhatni szomorú az, ha az ember befelé halad. Kopár pusztaság vonul itt el mindenfelé. Algírtól, Bujrán és Setti- ven áthaladva mindenütt a legszegényesebb pusztai vidéken jöttünk keresztül Constantinig. Mértföldeken keresztül nem lát a szem mást, mint kopár domboldalakat, fölváltva kevés fűvel benőtt síksággal. Faluról itten szó sincs, csak a vándorló arabs karavánok sátoroznak szétszórtan s legeltetik tevéiket. Itten rendkívül szegény a nép, s többnyire kecsketenyésztésböl él, mig van az állatoknak mit enni addig egyhelyben maradnak, ha kifogy a legelő, akkor felpakolnak mindent a tevékre s tovább vándorolnak a végnélküli pusz- ságban,

Constantinba érve kipihentük kissé a hosszú ut fáradalmait, s aztán belévegyültünk az utcai népéletbe, mely itt már teljesen keleti színezettel bir. Európai embert csak elvétve látni már itten, annál több arabsot, izabilt és négert, akiktől csak úgy hemzseg a sok szűk utca. Maga a város egy kopár magas sziklacsucson fekszik, és tekintélyes erőditvény, egy várszerü kaszárnyával. Érdekes volt nézni azokat a festői ruhákba öltöztetett csapatokat, melyek önkéntesen álltak be katonámegjelölve a formákat és korlátokat, me^ j lyek között hivatva van az értekezlet szabad meggyőződését érvényesíteni.

Hallottuk a költő magasröptű eszméiben a magyar nyelv szuverinitása mellett a nemzeti géniuszt megszólalni és a szaktudósnak a tudományos pálya exluziv jogaira alapított döntő érvelését.

Hallottuk a parlamenti alkotmány szellemének, annak keretében a mettingek jogosultságának és szükségessének tudomány- színvonalra emelkedett fejtegetéseit, végül egy kitűnő népszónok nagyszabású orá- cióját.

És e fényes szónoklatok hatása alatt rend volt rendőr és rendező nélkül, a hallgatóság csendjét alig törte meg más, mint egy-egy harsogó »éljen«, a komoly elem kizárt minden tüntetést és fokozta ez által az elhatározás erkölcsi értékét.

Ilyen színezete volt Zemplénvármegye székvárosában 1889. március 3-án a véderő-javaslat 25-ik §-a ellen tiltakozó népgyü- lésnek. Kötelességünk volt azt legalább halvány vonásokkal ecsetelni, mint a modern alkotmányos élet egy mintaszerű tüneményét, élő cáfolatul azoknak, ha vannak még olyanok, akik a nép alkotmányos mozgalmait a kanail fogalmával hajlandók azonosítani.

Vannak igazságok, melyek a pártcélokon felülállanak, melyeknek hódolni általános nemzeti érdek követelménye. A parlamentáris alkotmány, miként egy élő terebély törzse gyökereivel és koronája a törzszsel alkatelemeinek szervi egységében találja fel életerejét, a megosztott jogok öntudatos gyakorlása, mint egészséges nedvkeringés, egy elvitázhatatlan élettani szükséglete a népképviseletre alapított alkotmányos rendszernek.

E rendszer hazánkban gyermekkorát éli, a fogalmak még folyton tisztulnak, az eszmék még gyakran kisszerű érdekek nyomása alatt senyvednek el. Nemzetünk ős jellemvonása a közalkotmány iránt benső érdeklődés, az intézmény jövőjének, fokozatos fejlődésének biztosítéka. De kétségtelen, hogy ez ősi erény egyszersmind a leghatalmasabb védőerő, mely a közel jövőben próbára kerülhet, mely ha egyszer szárnyszegetten porba hull — »videant consules* — a haza és a trón hagyományos védőszelleme veszett el.

E szempontokból a pártatlanság szemüvegén tekintve, ki ne üdvözölné örömmel az újhelyi választó-kerület polgárainak hazafias mozgalmát, mint az első hoszu parlament korszakán visszatérő nemzett életkedv egy derengő hajnalát.

nak a francia szolgálatba. Van azok között mindenféle népíajból, s mind igen jó katona. Egy sajátságos szokások tűnt föl előttünk, az tudniillik, hogy folytonos dob- és zeneszó mellett masíroznak és gyakorolnak. Van valami vadság abban a zenében, mely indulót s csatadalt képvisel. Elképzelheti magának az ember, hogy mire lehet képes egy ilyen fanatizált fegyveres csapat, ha kenyértörésre kerül a sor. Legszebb öltözetük a spahiknak van, ez lovas-katonaság s arabsokból áll. Fejükre fehér turbán van csavarva, s hosszú, bő, bíborvörös beduin köpenyeget viselnek. A nyereg sajátságos magas háttal bir, s nagyon szép aranyos díszítésekkel van ékítve. A nők itten már nem fátyolozzák az arcukat, nagyon élénk színekbe öltöznek, különösen a zsidó nők, kiken néha igen értékes ékszereket lehet látni, különösen karpereceket, melyeket még a lábszáraikon is viselnek.

Constantinbó! tovább folytattuk utunkat, folytonosan kopár terméketlen vidéken, s áthaladva az El-Kantarán, a mi arabsul a sivatag kapuját jelenti, elérkeztünk a Saharába, a hol már minden vegetáció megszűnik. Sajátságos látni azt a kopár homoktengert fölváltva kisebbszerü dombokkal, melyet egy oldalán a magas hegylánc szegélyez, mig a másik oldalon a messze végtelenségbe vész a szem tekintete. Több oázist láttunk, az ő datolya-pálma erdeikkel, ahol egy forrás fól- bugygyan ott azonnal élet fakad. Érdekes nézni, hogy felhasználnak itten minden csepp vizet, mint eresztik arra az egypár kisdarabka termékenyitett földecskére, melyen a legszebb, legbujább vetés látszik. Itten már jövő hónapban aratni fogják az árpát és búzát is, mert csak ezt a két magot terA népgyülés lefolyásáról szerkesztett jegyzőkönyv, felsorolva a jelenvolt közönségnek kiválóbb alakjait, igy szól:

Ambrózy Nándor üdvözölve az alkotmányos érzület által áshatott s a népgyülés tárgyának fon tosságához mérten óhajtott nagy számban megjelent választó polgárokat, mindenek előtt a tanácskozás vezetésére szükséges elnök és jegyző megválasztását hozza javaslatba, mire elnökké Ambrózy Nándor, jegyzővé Kossuth János választattak meg.

»Ambrózy Nándor elfoglalva az elnöki széket, részletesen előadja a népgyülés tárgyátt a mely szerint a képviselőházban tárgyalás alatt lévő vé- derötörvényjavaslat 25 $-a, mig egyrészről a müveit magyar ifjúságra elviselhetlen terhet róna, további tudományos kiképeztetésében s ez által életpályáján hátráltatná, anélkül, hogy a hadsereg harcképességének fejlesztése ily áldozatok árán is előmozditható lenne, másrészről természetszerű következményeivel a magyar nyelvet államnyelvi minőségéből kivetkoztetve, alárendelné, mi által nemzeti méltóságunk szégyenletes módon megaláztat- nék, kultúránk hátráltatva s végeredményében alkotmányszabadságunk veszélyeztetve lenne, miért is indokolt, hogy választó-kerületünk polgársága is csatlakozva az országszerte nyilvánuló mozgalomhoz, tiltakozó szavát a fentebb vázolt veszélyes szakasznak törvényerőre leendő emeltetése ellen alkotmányos formában érvényesítse. Ezek után nyilatkozatra hívta föl a népgyülés tagjait.

Matolay Etele, Zemplénvármegye alispánja, a népgyülés lelkes éljenzése között részletesen fej tegetve a 25-ik szakasznak politikai, társadalmi és kulturális érdekeinkre egyaránt veszélyes jelentőségét, bírálat alá veszi az említett szakasz következményeinek enyhítését célzó Gajáry-féle indítványt s kimutatja, hogy az abban foglalt engedmények legkevésbé sem képesek eloszlatni az alkotmány és nemzeti kultúránk érdekeit veszélyeztető szakasz iránt jogosan táplált hazafiui aggodalmakat s hogy a magyar állam méltósága megköveteli, miszerint nyelvünk, mint a tiszti vizsga nyelve törvény és ne határozati javaslat által biztosittassék s ezek után előterjeszti az előkészítő bizottság által létrejött megállapodás szerint Viczmándy Ödön Zemplénvármegye főjegyzője által fogalmazott következő határozati javaslatot :

hogy miután az 1868. évi 40. t. c. 21. §- ához képest a megfelelő képzettséggel biró ifjak életök 25 évéig, az általok szabadon választandó csapattestnél, anélkül, hogy tanulmányaikban akadályoztattak volna, egy éves önkéntesekül szolgálván, az év leteltével, akár letették a tiszti vizsgát, akár nem, a tartalékba helyeztettek, és ez által polgári hivatásuknak megfelelő kiképeztetésök és kenyérkeresetükben nem akadályoztattak, mig ellenben a tárgyalás alatt lévő véderőtörvényjavaslat a 25 évet 24-re szállítja, az egy évi szolgálati időt kizárólag katonai kiképeztetésre rendeli. a tiszti vizsgát kötelezőnek mondja ki és azokra, kik a vizsgát (természetesen német nyelven) le nem teszik, a csapattestek alosztályában a 2-ik szolgálati évre kötelezi. A törvényjavaslat enyhítésére Gajáry Ödön képviselő által bemutatott határozati javaslat pedig nem csak a törvényhozásnak méltóságát sérti, de önmagában is csak engedmények iránti értéktelen óhajtásnak tekinthető,

melik, különben egészen a datolya-pálma gyümölcséből élnek.

Biskra a Sahara egyik legérdekesebb oázisa, ide értünk pár nap előtt, s innen tettünk több kirándulást a vidéken.

Sidi-Okbe volt utazásunk legszélsőbb pontja. Bár mennyire érdekel is a Kelet a maga érintetlen valóságában, mégis örömmel gondolok arra, hogy túl vagyok ezen kiránduláson, mely minden érdekessége mellet nagyon kellemetlen volt. Biskrától kocsin három órányira fekszik Sidi-Okbe, itt már teljesen megszűnik minden civilizáció. Pénteki napon voltunk ott s ez tudvalevőleg az arabsok vasárnapja. Minden munka szünetelt ezen okból, s az oázis összes lakossága a szűk utcákon tolongott. Vezetőnk alig tudott megvédelmezni a nép kíváncsiságától, kik összecsoportosultak körülöttünk s látni kívánták arcunkat, megtapintották ruháinkat, s a követelésig vitték a koldulást. A moschébe is behatoltunk, hol a legfanatikusabb arabsok végezték e percben imáikat. Igazán borzasztó volt nézni azt az eltorzult arcokat, azt a görcsös fej- és egész testrángásokat, melylyel imáikat ezek a férfiak kisérték. »Allah il allah* kiáltásokkal forogtak körbe, mozdulataik mind sebesebbé váltak, mig kimerültén össze nem rogytak s mozdulatlanul maradtak elterülve. A legnagyobb erőfeszítéssel tudtunk csak kocsinkhoz jutni, s igazán boldognak éreztük magunkat, mikor a vad csordát messze mögöttünk hagytuk, s bevágtattunk apró arabs lovainkkal a napfényes pusztába. Akkor eszembe jutott a mi kedves, édes otthonunk, Magyarország, az ő délibábos I Alföldjével, s az összehasonlítás nem ütött ki elő.

Folytatás a mellékleten