Zemplén, 1887. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1887-09-18 / 38. szám

Melléklet a „Zemplén“ 38-ik számához. A kastély tetejének árbocára e közben fel- > vonták az uralkodó csalad zászlaját, mely hirdette, hogy az ősi falaknak királyi vendége van. A parkba vezető bejáratoknál felállott a honvéd- diszőrség. A templom, kastély és városháza kö­zötti tágas térséget szállotta most meg az ünnep lök óriási serege, hogy újra hódoljon a királyok királyának hódolatáról jövő király előtt s figyel­mes szemtanúja lehessen az ősi magyar díszben a parkba felvonuló törvényhatósági és világi kül­döttségeknek Leírhatatlan volt az a lelkes tüntetés, rnely- lyel a templomból jövő, s csak lassú lépésben hajtató királyt hü népeinek ezrei fogadták. Király ésZemplénvm. minden rangú és rendű népeinek ta­lálkozása ezzel az alkalommal érte el a lelkesedés tetőfokát. A népeit szerető király nevét hü né­peinek lelkes éljenzése az egekig emelte. A tisztelgő küldöttségek. Őfelsége, mint azt annak idején lapunkban is jeleztük, a törvényhatóságok küldöttségeit kü lön-külön nem fogadta, hanem Zemplén-, Ung-, Abauj-Torna-, Szabolcs , Sáros , Szepes és Borsod küldöttségeit a mi főispánunk vezette a Felség elfogadó nagy termébe, hol már ez egymagában száz főnél többől álló legnagyobb küldöttséget az egyházi és világi főméltóságok, a rom. kath., g. kath., ev. ref. és ágostai papság, úgyszintén a hadgyakorlatban részt vett cs. kir. és honvéd törzs­tisztek kisebb-nagyobb küldöttségei megelőzték. Az elfogadó nagy terem előcsarnokába gyülekeztek a vármegyék küldöttei szebbnél szebb, értékesebbnél értékesebb diszmagyar ruhába öl­tözve. A fogadó teremben való elhelyezkédést Széchenyi Pál gf miniszter (ez a magas műveltségű s leereszkedő nyájasságu főur, aki született szer­tartás mester számba kél) rendezte. Az elfogadó terem nagy értékű antik festményekkel volt éke­sítve; a Felség lakosztályából nyíló ajtószár­nyakkal szemközt fekvő falon ófelségének nagy szabású portréja volt elhelyezve, mely a királyt teljes életnagyságban s tábornoki disz egyenru­hában ábrázolja. Vagy egy negyed órai várakozás után jelen­tette a miniszter a király érkezését, mire az ajtó nyílásnál kivont karddal őrt álló két udvari zsan- dár a teremből eltávozott. A lelkes éljenzés csillapultával, mit a Felség kegyes fejbólintásokkal viszonzott, előállott sze­retett főispánunk, s a vármegyék hódolatát a kö­vetkező lelkes szavakban tolmácsolta: »Császári és apostoli királyi Felség 1 Legkegyelmesebb Urunk! Midőn Zetnplénvármegye ama kiváló sze­rencsében részesül, hogy Felséged, területén időzni, méltóztatik, nekem, e vármegye főispánjának ju-í tott osztályrészül azon kitüntetés, hogy úgy Zem-5 plénvármegye, mint a szomszéd törvényhatóságok- nevében Felséged legmagasabb személye és dicső; trónja iránt érzett törhetlen ragaszkodásunkat és> hűségünket hódolatteljesen tolmácsolhatom. Bár különböző ajkú népesség lakja az itt. megjelent törvényhatóságokat, mindnyájan hü fiai! vagyunk a hazának, tántoríthatatlan hü alattvalói! Felségednek, — s ha a körülmények úgy kívánják^ parancsára mindnyájan készek leszünk Felségedért,t dicső trónjáért s hazánkért életünket és vérünket] feláldozni. (Szűnni alig bíró, lelkes éljenzés). Mély alázattal kérjük Felségedet, hogy hó-; dolatunkat kegyesen fogadni, szeretett hazánkat: s bennünket királyi jó indulatában továbbra is megtartani legkegyelmesebben méltóztassék Is (Vi-l haros éljenzés). ———— 1 A fent aláhúzott szavak oly igazán s annyi' hévvel voltak elmondva, hogy a »vitám et san- guiuem pro regei- jelenetének fönsége nyilatkozott meg a riadó éljenekben s az ősök unokái az igazi magyar, nemes szív fellángolásával gyújtó hatást gyakoroltak a Felségre is, aki a legnemesebb megilletődéssel arcán kegyes fejbólintásokkal vi­szonozta a falrengető éljeneket. Minek lecsilla- pultával főispánunkhoz fordulva, emelkedett, ér­ces hangon igy szólott: „ őszinte köszönettel viszonzom az itten egy- begyült törvényhatósági küldöttségek nevében imént kifejezett szives üdvözletét és ragaszkodás nyilvání­tását. Legjobb kivánataimmal kisérem az önök által képviselt népesség jólétének előmozdítására irányzott törekvésüket és hinni akarom, hogy az erre hivatott törvényhatósági közegek és bizott­sági tagok mindenkor teljes buzgósággal és oda­adással fognak közreműködni ezen nemes cél el­érésére. Fogadják önök, valamint küldőik ismé­telt köszönetemet s kegyelmem nyilvánítását.® Azután harsány éljenzések közben s kedvelt mi­nisztere kíséretében főispánunkhoz lépett s úgy a zempléni, mint a többi küldöttségek tagjai közül sokakat bemutattatott magának a főispánok által, a megszólítottakhoz nyájas kérdéseket in­tézvén. A^szerkel jó fél óráig tartott, mely al­kalommal Őfelsége a többek között azt a kérdést is intézte alispánunkhoz, vájjon a vármegyében lákó izraeliták tudnak-é magyarul P E nagy kül­döttség egy teljes óráig időzött a király elfogadó termében. Az előterembe visszajutván kiosztattak az udvari ebédekre szóló meghívók. Meghívókat kaptak szept. u-ére Andrássy Gyula gf, Molnár István főispán, Bubics Zsigmond püspök, Andrássy Manó gf és Szirmay Vilmos gf. Szept. 12-ére: id. Andrássy Gyula gf, ifj. Andrássy Gyula gf Pásztélyi János püspök, Sztáray Antal gf, Török József gf, Vay Béla br, főispán, Beszterczey Ferenc kanonok, Dó- kus Gyula és Newthy József főszolgabirák, Dókus Ernő földbirtokos. Szept. 13 ára: id Andrássy Gyula gf, Andrássy Aladár gf, Andrássy Géza gf, Prámer Alajos prépost, Szirmay Pál és Molnár Viktor dr. orsz. gy. képviselők, Perlsberg Ede és Szaxun József plébánosok, Bogyay Zsigmond gözmalomtu- lajdonos. Szept. 14-ére: id. Andrássy Gyula gf Gf Hadik-Barkóczy Endre, Matolay Etele alispán, Viczmándy Ödön főjegyző, Hammersberg Jenő kir. törvszéki elnök, Dessewfy Sándor kanonok, végre br. De Mont- Várhegyi csendörkerületi pa rancsnok, alezredes. E nagy küldöttség távozása után Sáros vármegye és Eperjes városnak szükebb körre vont nagy küldöttsége járult a király elé az elfogadó kis terembe, hogy Mattyassóvszky Tamás főispán­nal élén tolmácsolja az eperjesi égettek számára nyújtott királyi segedelemért hőn érzett háláját. Végre a megyebeli izr. küldöttségre került a sor, melyet Bermann Lipót központi rabbi veze­tett a Felséges ur elé. Bámulatos memóriájára mutat a Felségnek az, hogy Bermann rabbihoz éppen azt a kérdést intézte, melyet néhány év előtt a nála tisztelgő Lőw Lázár rabbihoz, hogy t. i. „hány tagot számlál az újhelyi izr. hitközség í* (Tudvalevőleg Löw erre akkoriban azt felelte, hogy ketté-hórum.) A küldöttségek fogadtatása déli 12 órakor kezdődött s d. u. 1 ]/2 órakor ért véget, amikor is Őfelsége a nap folytán Terebesre érkezett sür­gönyök elintézése végett dolgozó szobájába vissza­vonult. És a távolabbi vidékről ide sereglett ünneplő közönség kocsikra, szekerekre ült s Terebestől búcsút vett; szivében s lelkében a király-ünneplés kitörülhetetlen édes emlékeit vivén haza magával. A park rácsozatait a késő esteli órákig még sürü embertömeg rajzotta körül s valahányszor a Felség az ablaknál megjelent, lelkesen éljenek­ben adott kifejezést nem múló lelkesedésének. Másnap, szept. 12-én, megkezdődtek a had­gyakorlatok, miknek lefolyását következőkben ösmertetjük. A hadgyakorlatok. A cs. kir. VI. hadtest őszi fegyvergyakor­latának szeptember hó 12 , 13. és 14 én Gálszécs és Legenye-Mihalyi között Őfelsége jelenlétében tartott nagy zárógyakorlatának vezéreszméje ez volt: északról egy nagyobb hadsereg nyomul Bártfa és Eperjesen keresztül fő zömével Miskolcz-, mel­lék csapataival Tokaj felé és már a Hernád völ­gyéig ért el.. A Miskolcz környékén összegyűj­tött hadsereg a Tokaj felé nyomuló ellenség fel­tartóztatása végett egy hadosztályát az Ondóvá völgyébe küldi. A miskolczi hadsereg hadosztálya (15-ik hadosztály) Czihars vezérőrnagy vezénylete alatt az északról jövő ellenséget képviselő 27-ik hadosz­tály Daublebszky altábornagy vezénylete alatt áll. Mindkét hadosztály szept- 10-én megkezdé arcvo­nalba való fejlődését, lovasságát előre tolva. Szept. 10. es 11-én mindkét hadosztály menetelési szállá­solást nyert s előőrsökkel biztosította magát. Szept. 12-én: a déli fél (Cziharz hadosztálya), az északi felet (Daublebszky hadoszt.) márnem megke­rülvén, utóbbi hátrálni volt kénytelen. Mindkét fél a felei.ébb változatos és szegdelt terepnek, úgy­szólván minden talpalatnyi részét nagy ügyesség­gel használta föl. Nagyszerű látvány volt, mikor a 12-ik huszárezred villámsebességgel megtámadta a 7-ik uhlános ezredet. A király és fényes kísé­rete a cseleji dombról szemlélte a pompás kato- nei látványt. E lovasroham a dzsidás ezred visz- szaveretésével döntetett el. A déli fél parancs­noka állandó ágyutüz fedezete alatt hozta fel zászlóaljait Szilvás Újfalutól Egres felé, egyszers­mind a béres pusztai erdőben az ellenfelet feltar­tóztató gyalogsági harcát oly sikeresen folytatta, hogy mikor erejének zöme előtört: az északi fél, 12 ágyút és dzsidásait a hát mögötti védelemre visszahagyván, Szécs-Kereszturig a legnagyobb sietséggel visszuhuzódott. A déli fél lovasságát 6 ágyúval küldötte a hátráló fél üldözésére. Az egresi magaslatok alatt ismét összecsapott a lo­vasság s habár időközben az északi fél nagyon kedvező pontról gyilkoló ágyutüzet szórt az el­lenség lovasságára : teljes visszaverettetése 11 óra után el lett döntve s a Felség y,jl2-kor lefúva­tott A király e hadgyakorlaton öt óra hoszáig ült nyeregben s többnyire sebes vágtában lova­golt. Pelejtén kocsira ült s Terebesre hajtatott. Szept. 13-án: a déli fél parancsnoka Cziharz ve­zérőrnagy a hadvezetőség parancsa alapján éjnek idején elrendelte, hogy a 29. dandár (Succovaty ve­zérőrnagy) és a nehéz üteg-osztály Szécs-Keresz- turról jókor reggel induljon el és Kis-Azar felé nyomuljon előre, az 5. gyalogezred és a 9. hon­véd-féldandár a másik oszloppal párhuzamosan szintén Kis-Azar felé haladjon, mig a 12-es hu­szárok és az $• honvéd-huszárezred 2 lovasszá­zada, mint a jobb szárny fedezete, azt a feladatot kapta, hogy felderítő szolgálatot végezzen. Az északi fél parancsnoka (Daublebszky- Sterneck altábornagy) csak azt az intézkedést tette, hogy a hadosztály fél 8 órakor Gálszécstől délre gyülekezzék és egy zászlóalj a balszárny biztosítására Kohány felé küldessék ki. A 7-ik uhlánus-ezred azt a megbízást kapta, hogy Gál­szécstől délre jelenjék meg. A déli fél lovassága korán elindult ugyan, minthogy a kiküldött őrjáratok ellenséges lovasság feltünedezését jelezték ; mivel azonban az ellensé­ges lovasság éclaireurjait ismét visszavonta Gál- szécsig, egyelőre nem birt az ellenségre akadni. A Tárnok mellett elvonuló honvéddandárral érint­kezésbe jutván, Cziharz vezérőrnagy — most már 19 zászlóalj ura — elhatározta, hogy két oszlopban előnyomulva, az ellenséget erélyesen megtámadja. Ebben a pillanatban Őfelsége pihenőt hiva­tott. Fél óra múlva, mely idő alatt egyik csa­patnál sem volt szabad helyéről elmozdulni, a harc ismét megkezdődött. A verbovczei völgyből zászlóalj zászlóalj után tört elő s a kisebb kö­zéposzlop föltartóztathatlanul nyomult előre, bárha majdnem egyenlő erő állott vele szemben. A balszárny, kiváltképen a dzsidás-ezred, egyszerre az ellenséges lovassággal találta magát szemben, a mely ekkor élénk hurrá-kiáltással átment a ro­hamba. A tartalékul viszatartott két honvéd-lo- vasszázad villámgyorsan utánuk vonult, jóval túl­szárnyalva az ellenfelet. A huszárok szilárd so­rokban rohantak a dzsidásokra, úgy hogy a tá­volból azt hihette a néző, hogy komoly összeüt­közésről van szó. A dzsidások, a kik igen szépen indultak és az összecsapást derekasan kiállották, visszavezényeltettek, később azonban mint oldal­védők a lovas-üteggel egyetemben nem jelenték­telen szerepet játszottak. Miután az ütközet Nagy-Azartól nyugatra, a hullámos tereken ho- szabb ideig tartott, a déli fél zászlóaljai kényte­lenek voltak a velük szemben álló 11. zászlóaljnyi túlerőnek engedni. Szept. 14.-én: az északi had­osztály Szécs-Kereszturtól keletnek, a déli had­osztály Cselej Béres-m. és Egres magaslatain he­lyezkedett el, az északi rész lovasságát Egrestől keletre küldé, a déli lovasság az Egres feletti erdőség mögé húzódott. Béres major magaslatait a 34- gyalogezred és a tüzérség védte, az északi hadosztály jobb szárnyán levő gyalogságát e magaslatok ellen küldte, a déli tüzérség azonban vágtába a Cselejtöl észak-nyugatnak fekvő magas­latokra vonult és a támadó gyalogságot oldalról támadta, úgy hogy az előbbre hatolni nem tu­dott s mielőtt azon feladat, melyszerint a déli hadosztály az izsép-lasztóczi magaslatokra visszave­tendő, megoldva s eldöntve lett volna, őfelsége lefúvatott. Ezután az összes vezénylő- és törzs­tisztek a Felső-majorhoz lettek rendelve, hol Őfelsége úgy a katonaság magatartása és kiké- peztetése, valamint a vezetés iránt legfelsőbb megelégedését fejezte ki. Most már csaknem az összes gyalogság a legenye-mihalyii állomásra vo­nult, hol egész éjjel villámos világítás mellett kilenc katonai vonatba beszállítva és továbbítva lett. A lovasság és tüzérség 15-én reggel indult állo­mási helyeire. A gyakorlatokban 16—18000 ember vett részt. A m. kir. honvéd gyalogság úgy menete­lése, mint szabályos előnyomulása és tűzharca által, a honvéd huszárság pedig beigazolta, hogy nemcsak kiállja a versenyt a hadsereg lovasságá­val hanem, hogy az egész éven vállalkozóknál kint levő lovak sokkal jobban kiállják a gyakor­latok fáradalmait, mint a hadsereg lovai. A hadgyakorlatoknak gyönyörű időjárás ked­vezett. A fogatok százával jelentek meg mind három napon a harc szinterén s az igen szép számú közönség, mely katona-részről mindenütt udvariassággal találkozott, a legéberebb figyelem­mel szemlélte a pompás látványt nyújtó hadmi- veleteket, s egy jelenetnél, mikor a volt honvéd- huszárlovon ülő egyik civil-szemlélőt lova sárkány- erővel belé vitte a tüzér-atakba, homéri kacagás­ban tört ki. A király bucsuvétele. n Este hat órakor őfelsége a terebesi vasúti állomáshoz hajtatott, hol vármegyénk főispánja, alispánja, az Andrássy gfok. Nemthy és Dókus főszolgabirák, Nemes kir tanfelügyelő, szép szá­mú közönség élén, melyben ott voltak: gf And­rássy Tivadarné, gf Andrássy Gézáné és Zichy Z. komtesz ;s, várakoztak a távozó k’rályra. Ófelsége a gfrékat megpillantván, hozzájuk ment s nyájas megszólítással tüntette ki őket. A községi leány­iskolának hófehérbe öltözött s mirtusz-koszorus növendékei közül egy leányka díszes virágcsokrot nyújtott át a királynak, melyet Őfelsége kegyesen elfogadván, azt a kérdést intézte hozzá: tud-e magyarulP mire igenlő feleletet nyert. «Tár­said is mindnyájan tudnak ma gyanúi P folytatta a

Next

/
Thumbnails
Contents