Zemplén, 1887. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)
1887-09-11 / 37. szám
37. sz Sátoralja-Ujhely, 1887. szeptember 11. Tizennyolcadik évfolyam. ELŐFIZETÉS ÁS Epész évre 6 frt. Félévre 3 „ Negyedévre 1 frt 60 kr Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Eéziratoi nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 kr. A nyílttérijén minden gar- mond8or dijja 20 kr. Társadalmi és irodalmi.lap. ZEMPLÉNVÁRMEGYE HIVATALOS KÖZLÖNYE (Megjelenik minden VHNíirnap.) HIBDETÉ3I DÍJ : hivatalos hirdetéseknél: Minden egyes szó után lkr. Azonfelül bélyeg 30 kr. Kiemelt, diszbetük g körzettel ellátott hirdetményekért térmérték szerint, minden centimeter után 3 kr. számittatik. Állandó hirdetéseknél kedvezmény nyujtatik. Hirdetések a „Zemplén“ nyomdájába küldendők. Elfogul szivünk, ha a mai nap jelentőségére gondolunk. Korszakot alkotó lesz ez vármegyénk évkönyveiben; mert az alkotmányos szabadság szeretetében nagyobb, nemzeti fejlődésünk iránt fogékonyabb, sziv- jóságban gazdagabb és népei boldogsága iránt gondosabb uralkodó még nem lépte át ezen vármegye határát soha. Imádásig szeretett atyánk, királyunk szállt le a mai napon hozzánk. Tekintsünk hálával az égre, hogy megérnünk engedte ezen nagy ünnepet; könyörögjünk az Isten zsámolyánál, hogy nagy királyunk, I. Ferenc József, felkent koronás fejére áraszsza áldásait; tárjuk fel szivünk legbelsőbb rejte- két és hirdessük az egész világ előtt, hogy boldogok vagyunk ; lángoló szeretetünk forró melegével s jobbágyi hódolatunk egész odaadásával boruljunk le a Felséges ur előtt, a ki hivatva van intézni a bölcs uralkodása alá rendelt nemzetek sorsát, gondozni javát, jövendőjét. Légy üdvözölve Felséges urunk, királyunk, a vármegye határain belől! Dicsőség kisérje mindenkoron hazafias munkájában ama fegyvereket, a melyeknek kipróbálására érkézéi körünkbe. És mert Te emelted magasra hazánkban az igazság pallosát, mert próbával igazoltad, hogy a király, a haza és nemzet érdekei azonosak és hogy alkotmányos sza badságunk s nemzeti fejlődésünk azon erőd, a mely biztosítja a trónt s nagygyá teszi a hazát: Népeid szeretete, a melytől környezve a felség oly magaslatán állasz, a melyet dicső elődeid legkitűnőbbjei is alig érhetének el — legyen a szikla, a melyről még sok évtizedekig lelki és testi erőben megáldva, a boldogság és nagyság utjain vezéreld ezen nemzetet, a mely lelkesedéstől áradó és éretted forrón dobogó szivéből ismételve feléd kiáltja: Éljen — éljen — éljen — a király!!! Népek imáikba foglalják, templomi énekek zengik a király Hevét. A kiért az ima szivünkből égbe száll, a kiért templomainkban lelkesült énekeket zengünk: az apostoli király, dicsőségesen országoló legmagasabb urunk, királyunk I. Ferenc József a mai napon körünkbe érkezett. A hű alattvalók szive túlárad az öröm érzésétől s egetverő hozsannákkal kiáltja: éljen a király ! Ágyudörgéstől viszhangzanak Zemplén regényes bércei. A népek örömrivalgása, hogy megértsék e kerek föld lakói mindenütt, az érc-torkok dübörgő hangjával izmosodva kiáltja: éljen a magyar király! Hű alattvalók, lelkesült népek nevében Zemplén vármegye közönségének szine, virága, java köszönti a Terebesre érkező királyt: listen hozott/« És a népek ezrei dörgő éljennel üdvözlik a szinről-szinre látott, feléjük kegyesen intő Apostoli Felséget. Valami kéjes érzet tölti el keblünket. A régmúlt idők édesbús emlékei elevenednek meg lelki szemeink előtt. Fs szivünk lázas kéjben dobog. Egy ezredév előtt, azon a tájon, hol most a király jár vármegyénk földén, jelent meg honszerző Árpád is párducos vezérei körében s onnan indult meg Szerencs-felé lelkesült hadai élén, hogy a történelem-, az igazság- és vérjogával örökös otthont szerezzen a bolyongó magyarnak. És szerzett térés, gazdag, szép hazát a hármas halom és négy folyam határain ; mert a fejedelem, a vezérek, a hadsereg és nép szive összedobbant, lelkét egy érzelem lelkesítette. És megelevenednek előttünk sorban : a lovagkalandot szomjazó s népszabadságért heviilő I. Béla; a s.-pataki kir. uradalom rengetegeiben vadászó II. Endre; az oli- garkák rablóhadait itten tönkreverő Róbert Károly; a lengyel főnemesek hódolatának fogadására itten átvonuló Nagy Lajos, és győzhetetlen hadserege élén Hunyady Mátyás, amint Mrazóczon a cseh-rablókat kardélre hányatja . . . Régen, nagyon régen volt már, s ritkán esett meg, hogy a magyar királyok Zemplén vármegye földére ellátogattak. Azért ülünk mi ma nagy ünnepnapot, midőn felséges urunk, királyunk újra felkereste s három napra terjedő látogatásával szerencséltette a mi vármegyénket. Nagy és 1 hatalmas lesz a magyar, mint volt századok előtt: mert a magyar király szereti hű népét és a hű alattvalók szeretik alkotmányos királyukat. A hadsereg, mely most próba-harcot ví, e vármegye véráztatott terein, tud igazából is harcolni ha kell, tud igazán áldozni vért és életet, mert e nép magyar, mert királya magyar s hazája Magyarország! Légy üdvözölve a jog és béke nagy királya Zemplén földén ! Újra nagygyá tetted e hazát s a népek milliói hálaérzettel keblükben tekintenek Reád s köszöntenek Téged; mert Szt. István koronájának legragyogóbb gyöngyei: az igazság, jog és béke dicsőséges homlokodról áldást sugároznak e hazára. Zemplén vármegye népségei egygyé forradnak a magyar király iránt való törhetetlen hűségben és tántoríthatatlan sze- retetben. A magyarok istene meghallgatja a szivek imáját: Mindenható! szabadság és egyezség Istene! Óvd meg a hazát / Áldd meg a királyt! Isten hozott! o£S$ooJ§Jo f A B C A, I mm I I II I J asiu; kt i j .t JL r A királyért! Óv FŰIrrídrídATEAUlEÚI Iff 1HIe?E királyért, a király érti — szent e név, Bércen, rónán zengi már ezt ezer év, — A királyért száll az égre hő imánk: Isten éltesd, isten áldd meg, Áldd meg, ó, a jő királyt I Fenragyogjon koronája mint a nap, Rajta áldó, rajta fénylő sugarak : Hogy megáldja, mint az ég áld, a hazát, S ősi hire, dicsősége A világot hassa át. Fenragyogjon, mint a csillag, szent neve, S földi utján szálljon égi fény völe: Hősi harcban ellenségen győzelem, Népei közt szent szabadság S lángoló honszerelem. Honfi szivek hő szerelme, égi láng, Diadallal az vezérli a királyt, S boldog honban cseng körötte róna, bérc: A hazának minden népe A királyért halni kész! A hazának minden népe, nemzetünk, Millió szív egyért egyet érezünk, S zeng a föld is, mig az égre száll imánk : Isten éltesd, isten áldd meg, Áldd meg a magyar királyt’ I