Zemplén, 1887. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1887-03-27 / 13. szám
Melléklet a „Zemplén“ 13-ik számához népe, mint egy ember, áll lobogója alá. XIV. Lajos francia király biztatja, Erdély rajongva követi s fejedelmévé emeli A szerencse nagy ideig kedvez fegyverének s a „pro libertate“ körirattal vert Rákóczi-pénzek a legnagyobb kelendőségnek örvendenek. Hanem az ónodi híres gyűlésen megkezdődik az egyenetlenség. A Rákóczit megsértő Rakóv- szki, Bercsényi és Károlyi által összevagdaltatik. A Habsburg-ház seregei Erdélyben nagy foglalásokat tesznek. Rákóczi népe és vezérei reményt vesztve, kibékülésre gondolnak s erre a majtényi síkságon rá is állnak. A fejedelem Husztról Lengyelországba menekül s majd tovább és tovább bujdo- kolva Rodostóban telepszik meg. Elkobzott jószágait s ezzel fejedelmi kényelmét visszakinálták neki; de rab-hazában nem fogadta el; soha vissza nem tért. Porai most is ott pihennek a távoli tengerparton. Inkább meghalt ezer remény nyel hazája és nemzete szabadsága iránt, de nem lépett szolgaföldre, hol igaztalanul eltiporni akarta az önkény. O rég meghalt. Nyomában nemzedékek kel tek s múltak el. De az eszme, a melyet elrepitett és itt hagyott él; él és előre tör. A szabadság és függetlenség egy nagy, egy örök igazság. Idő meg nem emészti, ember el nem ronthatja ezt ; mint a harapodzó tözláng terjed tovább és lobogóbb időről időre. A szabadság-szeretet minden emberrel vele születik. Mindenkinek szabad önállónak lenni. Sokunknak egész élete abban telik el, hogy e velünk született szent jognak érvényt szerezzünk. Nemzetek törekedése az, hogy fejlődésüknek szabadsága legyen. Nagy népek lerombolják a szabadság korlátáit, hogy önmagukért s önmaguknak élhessenek. Boldog nép, a melyik eljuthat a szabadsághoz ; a mélyik öncélnak tekintheti magát s odajut és úgy bámultatja léteiét, mint Svájc vagy a nagy Amerika. A tapasztalat bizonyítja, hogy a szabadság olyan nap, melynek fényénél a nemzeti előhaladás hasznos virágai, ipar, kereskedelem úgy tenyésznek, mikép nemcsak szépségükkel bájolnak, de gyümölcseikkel is boldogítanak. Kik vért, vagyont, életet áldoztak a szabadságért: mindig, mindenütt tisztelet és elismerés tárgyai voltak s ma is azok. Egy Waschington, egy Kosciusko, egy Kossuth, egy Garibaldi: mind nagy alakjai a történelemnek, nagy példányai a hazaszeretetnek; emlékezetüknél kegyelettel áll a a honfi s áldást kér reájuk. Szent szabadság hőse, jó Rákóczi, légy velünk szellemeddel 1 A mely nép szereti a szabadságot, annak még van helye a társadalomban ; van jövője az előre rohanó időben. Ne felejtse el ezt a magyar, Rákóczi születése napján és ne felejtsük el kivált mi a Rákóczi nagy vármegyéjében, kik azokat a porokat is tapodjuk, a hol ő járt; abban a levegőben élünk, a hol ő is élt. Ne feledjük : hiszen innen azóta is csapott már fel a szabadságszeretetnek egy olyan lángja, mely befényesitette a magyar hazát s világgá vitte el jó hírünk-nevünket, ősi vitézségünket. Élő temploma e nagy »jelenés‘-nek most is fenáll s mint a vesztatűz ég benne — idegen földön — a honszerelem. A Rákóczi-név, a Rákóczi-szellem, a Rákó- czi-dal maradjon, terjedjen közöttünk. Relikviák ezek, melyek nemes buzdulatra hevítik a magyar honpolgárt. Nagy, nemes eszmékért élni, halni : nagy embereknek adatik. Hősünk a szent szabadságért élt; annak lett mártírja. <A hellesponti sír göröngyei: Tiprott szabadság drága gyöngyei.» Emlékezzünk . . . Emlékezzünk ! Viski. Meczner Béla beiktatási ünnepe. A jubileumok és ünnepélyeknek alig volt divatosabb korszaka, mint a mai világ. A magasra fejlődött államélet szövevényes szerkezetében a kor demokratikus iránya sem állhat ellen a nagyszámú hivatalos rendek és rangok kifej- lődnéésnek, melyek ép úgy, mint az egyházi or- nátusok, minden alkalommal ünnepeltetnek egy nemzet vagy egy közönség által, aszerint, amilyen kiterjedésű és természetű az ünnepeltek szerepköre, melynek betöltésére hivatottak. De nagyon természetes, hogy valódi lelkesedés csak a köztisztelet és közszeretetben álló egyéniségek kitüntetéseinél nyilvánul. Ilyen őszinte lelkesedéssel zománcozott ünnepély volt Meczner Béla bodrogközi földbirtokosnak, az alsó zempléni ev. ref. egyház gondnoki tisztébe beigtatása, melyet levelezőnk alább részletesen ismertet. A nagyszámú értelmiség, mely- lyel vármegyénk minden osztálya felekezeti színezet nélkül képviselve volt, a beigtatási ünnepiességeken fényes nyilvánulása az ünnepelt személye iránti rokonszenv és köztiszteletnek és bizonyítéka az egyházkerület szerencsés választásának. A magyarosan fűszerezett banketten, felhangzott lelkes pohárköszöntések is jobbára a vallásos ünnepély magasztos eszmekörében repkedtek, melyeket az ünnepelt a ref. egyház két vezéregyéniségéért egy fényes orációval indított meg, és valóban megható jelenetek voltak azon pillanatok, midőn e különféle felekezetek egyházférfiai szavalataikban az őszinte keresztény testvériséget ékes szavakkal visszhangoztatták. Az ilyen ünnepély egyik örvendetes tanúsága annak, hogy a művelődésnek fel világosodott szelleme, lassan de biztos kézzel oszoltatja el anagy válaszfalakat, melyeket a rég elmúlt idők emeltek és fényes bizonyság, hogy az ünnepély középpontja korunk művelődésének magas színvonalán áll, és egyháza pályáján a vallásos buzgalom mellett hivatva van a református egyház hagyományos hazafias szellemét istápolni. Sárospatak, 1887. márc. 24-én. Az alsó-zempléni ref. egyházmegye f. hó 22-én tartotta tavaszi közgyűlését. Ezen alkalomra volt kitűzve, a néhai ifj. br. Vay Miklós e'hunytával megüresedett gondnoki székre, a múlt gyűlésen megválasztott Meczner Béla beigtatása. Kopré Ferenc esperes a gyűlést megnyitván, kéttagú küldöttséget nevezett ki a megválasztott gondnok elhívására. A belépő gondnokot lelkes éljenek fogadták. Miután Meczner Béla a hivatalos esküt letette, az egyházmegye részéről Tóth Lajos, egyházmegyei főjegyző, üdvözölte s fejezte ki az egyh. megye bizalmát, rokon- szenvét az uj gondnok iránt. Meczner Béla meghatott szavakban mondott köszönetét az egyh, megyének az iránta nyilvánult bizalomért; Ígéri, hogy minden működése annak megérdemlésére lesz irányozva. Tudja, hogy nem a múltban szer zett érdemei folytán éri öt e kitüntetés, hanem ez csak foglaló a jövőre ; ő teljes igyekezettel rajta lesz, hogy utólagosan bizonyuljon méltónak az egyházmegye bizalmára. Első s legfőbb törekvése az egyház autonomikus, századok küzdelmei által szentesített jogainak és szabadságának védelme lesz ; kiváló figyelmet fog fordítani a papság s a gyülekezetek közt fenálló jó viszony fentartására, a papi fizetés lehető emelésére. Kéri elnöktársát, kéri a tanacsbirói testületet, kéri az egyházmegye papságát, hogy tőle szives támogatásukat ne tagadják meg. Végül 200 forintot ajánlott fel az egyházmegye pénztárának növelésére. Szavait s szép adományát a népes gyűlés viharos lelkesültséggel s üdvözlettel fogadta. Az ünneplő közönség s a vidékről igen szép számban egybegyült vendégsereg d u. 1 órakor dúsan felderitett asztalok mellett a ,,Magyar Király“ szálló uj helyiségében fényes közebédhez telepedett. A házi ur s a háziasszony, Meczner B.-né ö nagysága a legszeretetreméltóbb előzékenységgel fogadták vendégeiket. S.-Patak, S.-a.-Ujhely és a Bodrogköz (patria) intelligenciája a legkivá lóbb 120 130 név tulajdonosai által volt képviselve. Jelen volt az alsó-zempléni ev. ref. egyházmegyének egész papi testületé. Az első fogásnál Meczner Béla gondnok emelt poharat, s második prográm-beszédnek beillő szép toasztjával, mely a születési arisztokracziával szemben a személyes érdem apológiája volt, ftendő Kun Bertalan püspök és Vay Miklós br. főgondnok ő exciájára köszöntötte kelyhét. Zombory Gedö indítványára ez üdvözlet nyomban sürgönyileg továbbittatott. Tóth Lajos, egyházmegyei főjegyző az uj gondnokot éltette, mondván: „kívánom, hogy ma még ne született légyen meg az a főjegyző, aki az uj gondnok utódját üdvözölni fogja.“ Meczner B. ezután egyházi elnöktársának Kopré Ferenc esperesnek egészségére ivott. Szinnyey Gerzson az irás ama szavaiból indulva ki, hogy „asszonyoknak a gyülekezésben kevés helye legyen“ a gondnok hitestársáért ürített pohárt lelkes éljen-harsonák között. Zombory Gedó a leghazafiasabb rend két jelen volt képviselőjéért, Argalács Márk és Lencsés János prémontrei kanonokért emelt szót. Púza Sándor g. k. esperes a vallás felekezetek jó egyetértéséért, Szekerák Kálmán e jó egyetértés legbiztosabb zálogáért Meczner gondnokért, Meczner B. a kedves vendégekért s csaladjaikért ; Zombory Gedö Mailáth József gf. és Sennyey István br.-ért mondottak lelkes felköszöntőket. Ezután Czinke István, e.-bényei ref. pap, Szinnyey Gerzson bácsihoz szállva, csevegett szellemesen, jó izü magyaros humorral. Pompás „quodlibetje“-itöl az alattunk lévő székek erejét ugyancsak próbára tettük, Komjáthy Gábor a gondnoknét, Argalács Márk a gondnokot, Krüzselyi Bálint jogtanár az ünnepeltet, mint a s.-pataki főiskola méltó dicsekvésének a tárgyát, Füzy Kálmán ugyanőtet, mint a jó barátok mintaképét köszöntötte föl. Dókus Gyula Meczner Béláért, mint a „kevesek legjobb barátjáért“ ivott, Czinke és Szinney Becske Bálint adófelügyelőt éltették sziporkázó szellemmel. Közkívánatra felállott Fejes Istváti és szép beszédébe nagyon ügyesen beburkolt keserű pirulákkal kedveskedett a vármegye alvidékének, mely a magyarosítás nemzeti munkáját eddig csak úgy fél- válról nézte. Abbeli reményének ad kifejezést, hogy mától kezdve ezen a téren is jobbra fordul a dolog. Viczmándy Ödönt és Hammersberg Jenőt élteti. Szinnyey Gerzson szintén Hammersber- gért iszik. Hammersberg és Viczmándy az önkormányzat híveiként az ünnepekre bízott egyházi és politikai vármegye önkormányzatának diadalaiért. Kun Pál tanár a gondnokért, mint volt kedves emlékű tanítványáért mondott hatalmas pohárköszöntőt. Délután 4 óra volt, mikor szivarra gyújtottunk s a meglehetősen szükes helyiségből a „gyengébeket“ kifüstöltük. A toasztok árja egyre nőtt s az esteli órákban már oly széles és mély medert vájt a nagyból kisdedre apadt társaság körül, hogy mi az „erősebbek1'is e toaszttengerböl, csak ügygyel-bajjal tudtunk az otthon révpartjához elvitorlázni. Az egyházi gyűlés egyéb tárgyai közül megemlítendő még, hogy néh. Terhes Barna helyére tanácsbirónak, Tóth Lajos, egyházmegyei volt főjegyző, hídvégi pap választatott meg. Hegyaljai. Még egyszer az erkölcsi sülyedésröl.’) — Viszonválasz Fried Samu urnák. — »Ich will den Frieden und wi ich rede sind sie da zum Kampfe*. Fried Samu ur, ha talán kereskedősegéd volna is, valószínűleg számított arra, hogy becses válaszát viszonválasz fogja követni. Egyrészt azért nehogy számításában csalatkozzék, másrészt pedig, miután válaszában direkt kérdést intéz hozzám, hogy vájjon nem akarok-e megösmerkedni az .illetőkkel«, nem tartanám illőnek cikkét hallgatással mellőzni. Mindenekelőtt bátor vagyok a felhozott régi adomához azt hozzácsatolni amit F. ur belőle kifelejtett, hogy t. i. A. a kapott pofért elégtételt kivánt, de csak miután azt 5.-től meg nem kaphatta, volt kénytelen a pofot egyelőre zsebre rakni s azután őt beperelni. Dacára annak, hogy F ur cikke elején azt mondja, hogy nincs szererencséje engem ösmerni, későbben határozottan állítja, hogy előítéletből nem akarom közelebbről az »illetőket« megös- merni. S ime állításával ugyanabba a hibába esik, a melyet én bennem keresett, de keresése dacára nem talált. Elitéi annélkül hogy ösmerne 1 Hát bizony az .illetőket« kikre .Erkölcsi sülyedés« cimü cikkem vonatkozott én nagyon jól ösmerem, s nagyon rósz szolgálatot tett az az itteni kereskedő fiatalságnak, ki Fried urat a távolból fölkérte, hogy vegye védőszárnyai alá a kereskedő fiatalság azon derék tagjait is, akikre cikkem egyáltalában nem vonatkozhatott, mert .nulla regula sine exceptione«. Tisztelt F. ur különben biztos forrásból tudja, hogy cikkem megjelenése előtt többször pendítették meg az eszmét, hogy egy önképző egyesületet alakítsanak, de az eszme mégis csak cikkem megjelenése után közvetetlen lett megvalósítva. Ez is kibugyoghatott volna abból a biztos forrásból. De ebből is láthatja t. F. ur, hogy az újhelyi kereskedő fiatalság tud nemes eszméért lelkesedni s legkevésbbé sem szorul F. ur védelmére. De hogy említett cikkemre az »illetőknek* nagy szükségük van, hogy olvassák, megengedi F. ur, de több vidéki lap közül csak az -»Abauj-Kassai Közlöny«-t említem, mert kompetensebbnek tartom az ön véleményénél, hát nevezett t. lap jónak látta cikkemet megkérdeztetésem és felajánlásom nélkül f. évi márc. hó 10-iki számában szórul-szóra közölni. Miután azonban F. ur úgy látszik szeret adomázni én is kedveskedem neki egygyel; Együtt vo’tunk egy társaságban, hol néhány kereskedő segéd is mulatott. Irodalomról lévén szó, valaki azt kérdezte tőlem, nem tudom-e ki irta ezt a mondatot, a mit különben jelenleg F. urnák is becses figyelmébe ajánlok: »Willst den Dichter du verstehn Must in des Dichters-Land erst gehn«. Én, miután biztosan nem tudtam, egész ártatlanul oda fordultam a mellettem ülő kereskedő segéd úrhoz, ki különben elegáns és szép külsejű fiatal ember volt s kérdöleg mondom hozzá: azt hiszem, hogy Schiller. Erre ő mosolyogva mondja: »mit nekem az a Schiller ur, a siller bort azt ösmerem jól“. Hát még a magyar költőkről van-e fogalma ennek az urnák gondolám I Van-e önnek könyvtára uram, kérdezőm tovább ; óh kérem, tessék hozzám elfáradni, megmutatom. Elmentem, szekrényében 11 kapukulcs volt. Ezek könytáram kulcsai. Ha F. ur is azt érezte volna akkor a mit én, bizonyára nem lépett volna sorompóba hatalmas válaszával az „Erkölcsi sülyedés“ ellen. Én mindazonáltal elvemnél, küzdeni a társadalmi romlottság ellen, híven megmaradok. Végre tisztelettel megjegyzem, hogy kérelmének Saphir „die neueren Menschen“ elolvasását illetőleg, már réges-régen eleget tettem, mindazáltal nagyobb szolgálatot vélek tenni a társadalomnak, ha azokkal az „älteren Manschen“ ekkel foglalkozom, a kik nem akarnak a mai *) L. a „Zemplén, f. évi 9-ik és 12-ik számát! Szerk.
